No Rain No Rainbow - 9. fejezet

Bocsánatot szeretnék kérni! Tudom, hétfőre ígértem a részt, és tényleg megnyitottam minden nap a fájlt, de egyszerűen képtelen voltam írni! Ne haragudjatok, a legközelebbivel igyekszem időben jönni, bár a szóbeli érettségi miatt nem ígérhetek semmit előre. Úgy sem tudnám betartani. :S

- Mi az ott a sarokban??? – sikított fel Charo, miután Sergioék elmentek. Mesut majdnem szívrohamot kapott, mert azt hitte, valami állatról van szó, de mikor abba az irányba nézett, ahova Char, csak a fejét fogta.

- Az… izé… hát múltkor nagyon esett az eső, és hát nem volt esernyőnk, a kocsival meg jóval arrébb álltunk… - hebegte Mes a rózsaszín esernyőre meredve.

- Szóval loptál ezért egy rózsaszín, egeres esernyőt… - Charo szemei elkezdtek könnyezni a visszafojtott nevetéstől, de amikor Özil megrántotta a vállát, kitört belőle a röhögés, és szinte összeesett.

- Jó, hát nem kellett senkinek. Nekünk meg pont jól jött – magyarázkodott a focista, de a lányt ezzel sem tudta meghatni. Charo csak nevetett, és nem tudta elképzelni, hogy akkor miért nem dobta ki az ernyőt Mes.

Ezek után a srác unottan várta, hogy az idősebbik Morata kiszórakozza magát, ami meg is történt három perc után. Ekkor a lány a szemeit törölgetve elkomolyodott, majd a rájuk telepedő csendet nem bírva megszólalt.

- Szóval Sarah lesz Sergio barátnője… - bólogatott, miután leült a kanapéra. Közben Balboa felpattant hozzá, és a másik kutyával ellentétben ő barátságosan a lány ölébe ült.

- Úgy tűnik – vonta meg a vállát Mesut, majd elkezdett összepakolni, mert enyhén szólva rumli volt ott nála. A kutyák minden egyes kajamaradékot széthordtak, amit csak lehetett, és égett a feje, hogy Sarah-nak így kellett látnia a lakását. Bár talán nem fog olyan gyakran átjönni azért.

- Várj, segítek – kelt fel Charo a kanapéról, így a kutya kénytelen volt leugrani az öléből, majd a lány letérdelt a szőnyegre. Elkezdte felszedegetni a nagyobb chips darabokat, és ahogy ott mászott négykézláb a földön, keze hirtelen összeütközött Mesutéval. Felnézett, Mes pedig szintén ráemelte a tekintetét. Pillantásuk egybeolvadt, és a hirtelen rájuk telepedő csendben Char szinte hallotta az egyre gyorsuló szívverését, bár nem értette mire fel kezdett el emelkedni a pulzusa. Csak nyelt egyet, és ott motoszkált a fejében valami zavaró, valami, amiről hallani sem akart, így gyorsan elkapta a tekintetét, és inkább felállt.

- Azt hiszem, nekem mennem kell – vakarta meg a tarkóját, majd sietősen elindult a kijárat felé összeszedve a cuccait. Próbálta takargatni, mennyire elvörösödött az iménti jelenet után.

- Ahogy gondolod – pislogott Özil, aki szintén nem értette a saját maga által produkált reakciót. Egyáltalán nem haragudott a lányra. Sőt. Ahogy ott voltak egymás szemeiben elmerülve, Mesnek az a kósza gondolat kúszott a fejébe, hogy Charo mennyivel aranyosabb ilyenkor, és milyen jól csókolt azon az estén. De aztán megrázta a fejét, és hamar feltápászkodott, hogy kikísérhesse Chart.

- Hát, akkor majd valamikor találkozunk – hebegte a lány, mert nem teljesen érezte jól magát. Nem, semmi rosszullét vagy hasonló, csupán a magában folytatott harc készítette ki. Viaskodott magával, hiszen amíg a jelenlegi erősebbik fele tiltakozott mindenféle kontakt ellen, amit Mesuttal létesíthet, addig a másik énje folyton azt súgta neki, hogy hagyja a fenébe Fabiánt, ez az egész így sokkal érdekesebb. De szerencsére vagy nem szerencsére a második fele még alul maradt a harcban. A kérdés csupán csak annyi volt, hogy ez meddig marad így.

- Ja. Majd valamikor – zárta rövidre az elköszönést Mesut is, majd Charo beült a kocsiba, és elhajtott. A német focista még egy darabig állt az ajtóban nézve az autó hűlt helyét, s kezdett rájönni egy nagyon fontos dologra. Ami mindent megváltoztathatott.

- Hé Charo, el tudnál dobni edzésre? Szervizben van a kocsim – sétált Alvaro kopogás nélkül nővére szobájába. Char éppen akkor rakta le a telefonját, majd kérdőn nézett a fiatalabbik Moratara.

- Majd ha megtanulsz kopogni húsz év után – közölte egyszerűen, majd kezébe vette a mellette fekvő könyvet, és elkezdte olvasni. Alvaro csak a szemét forgatta, majd kopogott egyet az ajtón.

- Jó, kopogtam, szóval?

- Úgy is vigyáznom kell Lily-re. Szóval azt hiszem, kedves testvér leszek ma – emelte fel a tekintetét a plafonra, mire öccse elröhögte magát. – Röhögj csak… Aztán majd mész gyalog!

- Ó nővérkém, annyira nagylelkű vagy, hogy azt el sem lehet mondani – vigyorgott Alvaro, majd gyorsan kifordult, még mielőtt nővére visszavonhatta volna az ajánlatot.

Lily Charo és Alvaro nővérének a lánya volt, és a két kisebbik Morata gyakran vállalta be, hogy vigyáz rá, ha éppen úgy adódik. Ezúttal Charék nővére banki ügyeket intézett, ahova nem akarta magával cipelni a négyéves kislányt.

Pár órával később Alvaroék elindultak, aztán összeszedték Lilyt meg közben rájuk lett sózva a nővérük kutyája is. Így vitte ki Charo az öccsét edzésre, akinek most kivételesen a Castillával kellett edzenie, nem az első csapattal.

- A kutya! – kiáltotta Char, mikor Alvaro kiszállt az autóból, ugyanis Fuerte ugrott a fiatalabbik Morata után, aki szerencsére időben kapcsolt. Gyorsan felkapta a kutyust mielőtt az még elfuthatott volna, és a kocsiból kiszálló Charo kezébe nyomta.

- Tőlem elszökhet, de csak amikor nem nálunk van – sóhajtotta Alvaro, majd abban a pillanatban valaki viccesen ráütött a hátára.

- Hali, Kölyök! – a fiú megfordult, és a „nagyok” edzéséről jövő Marceloval találta szemben magát.

- Helló! – köszönt ő is vigyorogva, majd lepacsiztak a szokásos koreográfiát előadva. Charo csak elképedve meredt rájuk, majd megrázta a fejét.

- Azt hiszem, jobban járok, ha megyek. A végén még Lily azt hinné, elhoztam az oviba – fintorgott, majd bepakolta Fuertét az autóba, és ő maga is beült.

- Köszi a kérdést, majd Nachoval hazadobatom magam! – integetett neki az öccse, de ő csak egy „bájos” mosoly kíséretében biccentett neki, és a játszótér felé vette az irányt. Tudta, hogy az az egyetlen hely, ahol Lily huzamosabb ideig is el tud lenni úgy, hogy nem kell egyfolytában az épségére vigyázni, ő meg addig le tud ülni egy padra a kutyával.

- Menj szépen játszani, én itt leszek – mosolygott rá a kislányra, aki széles vigyorral az arcán el is futott a csúszda felé. Charo vett egy mély levegőt, majd kifújta. Már másfél hete nem látta Mesutot azután a kocsis incidens után, és kezdtek lenyugodni az érzései. Fabiánt is nap mint nap meglátogatta, így minden visszaállt a régi kerékvágásba. Legalábbis próbálta ezt elhitetni magával, de a mostanában történt dolgok olyan folyamatokat indítottak be, amik visszafordíthatatlanok voltak. Pont ilyen volt az is, hogy Char akaratlanul is vágyott arra, hogy találkozhasson a német sráccal. Hogy minden egyes nap sikerült beúsznia az elméjébe, még ha minden erejével azon volt, hogy kiszorítsa onnan. De úgy tűnt, ezúttal alul marad a józanész.

Már éppen nyúlt volna a táskája után, hogy rágyújtson egy cigarettára, amikor észbekapott. Az egyik ok, hogy nem tette meg, az az volt, hogy egy játszótér közelében talán ez mégsem lett volna szerencsés, a másik pedig, hogy eszébe jutottak Mes szavai. Hogy nem szép, ha egy lány bagózik és ebből később még baja lehet. Így csak leejtette az ölébe a kezét, és nézelődött tovább.

- Charo! – futott oda hozzá Lily.

- Na, mi a baj?

- Szomjas vagyok! – közölte a kislány, mire Char bólintott egyet és elkezdett összeszedelőzködni.

- Gyere, veszünk neked innivalót. – Erre Lily olyannyira belelkesült, hogy megfordulva futni kezdett pont az ellenkező irányba, de mielőtt még Charo bármit is szólhatott volna, a lány belefutott valakibe.

- Bocsánat! – nézett fel megszeppenve.

- Nyugi, semmi gond – hajolt le hozzá az áldozat.

- Lily, mondtam, hogy nem állunk szóba idegenekkel! – intette meg az idősebb Morata az unokahúgát, mire Lily visszaszaladt hozzá.

- Hé, én mióta számítok idegennek? – tárta szét a karját Mesut, ugyanis ő volt az, akibe a kislány teljes erőből beleszaladt.

- Amióta még soha nem találkoztál Lilyvel – vonta meg a vállát Charo. Eközben Fuerte kiszagolta Mes nadrágján a másik két fiú kutya szagát, így folyamatosan felugrált a focistára.

- Neked van egy lányod? – vonta fel a szemöldökét furcsán Mesut, mert erre nem igazán számított. Char még sohasem említette ezt neki, így most teljes sokként érte.

- Miért? Ez talán baj? Vagy változtat valamin? – kérdezte kihívóan Charo, Mes pedig úgy érezte, megfordul vele a világ. Ha ez így van… akkor a dolgok teljesen más irányt vesznek.

- Hát… izé… nem. Csak miért nem mondtad? – hebegte a német.

- Talán mert nincsen gyerekem – nevetett fel a lány, jót szórakozva a focista ábrázatán. Élvezte, hogy ilyen könnyen rá tudja szedni a srácot. Viccesnek találta a naivitását.

- De… akkor… most mi van?! – értetlenkedett Mesut, mert teljes mértékben elvesztette az esemény fonalát. Pedig nem hülyegyerek ő, de Charonak sikerült eléggé megkavarnia ahhoz, hogy már végképp ne tudja, mi a helyzet.

- Lily a nővérem lánya. Amíg neki valami dolga van, én vigyázok a kisasszonyra – guggolt le a kislányhoz Charo, Mes feje fölött pedig kigyulladt a lámpa. – De egyébként utálom a gyerekeket – mosolyodott el Char, és ezt olyan természetes bájjal közölte, hogy Özilnek szinte le sem esett, hogy milyen drasztikus kijelentést tett a lány.

- Értem – bólintott a srác, majd intett a fejével. – Ha jól hallottam innivalóért indultatok, szóval meghívhatlak titeket valamire? – dugta zsebre a kezét.

- Azt hiszem, elfogadjuk, köszi – mosolygott rá Char, majd elindultak a közelben lévő kávézóhoz, ahonnét szerencsére a kutyát sem nézték ki.

- Egyébként miért nem szereted a gyerekeket? – érdeklődött Mesut, miután rendeltek maguknak. Kivételesen még egy csipkelődés sem hagyta el a szájukat.

- Szimplán nem jövök ki jól velük. Nem értjük meg egymást, így inkább távol tartom magam tőlük. Az egyedüli, akit el tudok viselni, az Lily.

- De miért? – faggatózott Mes, mintha csak kiélvezte volna, hogy kivételesen nem őt faggatják a riporterek, hanem ő kérdezősködhet.

- Nem tudom. Talán mert ő a nővérem lánya – vonta meg a vállát Charo.

- És mi lenne, ha megpróbálnál ugyanígy tekinteni a többi gyerekre is? Tudod, ez nem normális, hogy így viszonyulsz ehhez a témához.

- Most fejezd be, kérlek! Tudom, mit csinálok, oké? És most nem akarok leállni veszekedni veled – hallgattatta el Özilt a lány, aki egyből befogta a száját. Az utóbbi időben rájött ugyanis, hogy Charoval nem érdemes leállni veszekedni, főleg, ha barátságos viszonyt akarna kialakítani vele.

- Oké, oké. Csak megjegyeztem – emelte fel a német a kezeit, de abban a pillanatban valaki az asztaluk mellett termett.

- Nocsak… Sziasztok! – Mindketten felnéztek a hangra, hiszen Charnak nagyon is ismerős volt, de ezúttal nem egy kedves szempár meredt rá, hanem egy nagyon is számonkérő, rosszalló tekintet…

Vélemények (9.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls