Dear Diary - 13. fejezet

„Sergio közölte velem, hogy el kell utaznia jövő héten, azaz három nap múlva, mivel a spanyolválogatottal lesz két barátságos meccse is. Szurkolok majd nekik! Bár azért nem viszem túlzásba, inkább kiélvezem a helyzetet. Egyedül leszek otthon, király! Igaz, mikor ezt meghallottam, enyhén örülni kezdtem, Sergi meg csak pislogott rám, én pedig azonnal jöttem ide elújságolni ezt.”

- Őő, Nina! – nyílt ki az ajtó, én meg hirtelen elraktam a naplót. Igen, kicsit aggódhatott a bátyám, hogy jól vagyok-e, mert mint az idióták, úgy rohantam be a szobámba.

- Igen? – vigyorogtam, mint a tejbetök, Sergi pedig beljebb sétált.

- Szerintem félreértettél valamit. – nagyokat pislogva meredtem rá, úgyhogy folytatta – Nem egyedül leszel itthon. Eleonor szokás szerint jönni fog, ezen felül pedig Mirjam is néha átnéz, ahogy Mesut is. – sorolta, én pedig nyeltem egy nagyot.

- Mesut is? – kérdeztem visszafojtott hangon, mert ezt nem tartottam túl jó ötletnek, mivel nem tudom, hogy állunk, és Mirjam ugye csak tegnap ígérte meg, hogy beszél vele.

- Igen. Miért?

- Hát, mert... – valami jó indokot kellett keresnem, amivel nem bukok le, és sikerült is találnom egyet, igaz nem épp a legkedvesebbet – mert nem vagyok kisgyerek. Tudok én magamra vigyázni, nem kellenek bébiszitterek.  – fontam össze a karomat magam előtt, és végül is ez igaz volt, csak más esetben lehet, hogy nem ellenkeztem volna.

- Bocs, ez van, nem akarom, hogy bármi történjen veled, amíg nem vagyok itthon. De ígérem, hozok majd neked valamit. – karolta át a vállamat, s sóhajtottam egy nagyot. Hát, ez nem jött össze, de egy próbát megért. Majd talán lesz addig valami.

- Jó, de ne képeslap legyen! – nevettem el magam, aztán hirtelen megszólalt a telefonom, mert sms-em jött. Mirjam írt, hogy tudja, hol lesz ma Mes, szóval ma megpróbálkozik a dologgal. Ha akarok, én is odamehetek.

- Ki az? – hajolt a mobilom fölé Sese, de gyorsan kiléptem, és elraktam a telefont, nehogy meglássa az üzenetet.

- Csak Mirjam írt, hogy délután elmehetek vele valamerre, ha akarok. Szóval délután nem leszek itthon. Meg viszem magammal Ramet is. – mondtam, és szerencsére Sergionak nem tűnt fel semmi.

- Jó, úgy is edzés lesz megint. Holnap meccs. – közölte, mire egy pillanatra furán néztem rá.

- Mes is megy ma? – kérdeztem, mert kissé érdekes lett volna, ha Miri az edzésre akart volna kirángatni.

- Nem hiszem. Tegnap otthagyott valamit a pályán, és miközben ment vissza, kiment a bokája, a doki meg azt tanácsolta neki, hogy ma pihentesse. – kicsit megnyugodtam, hogy nem a pályához kell mennem, ezek után Sergi viszont lement, mert még meg sem ette a reggelijét, hanem utánam futkorászott ugye.

Mirjam

A reggel nem a szokásosan indult, hiszen Fernando karjai közt ébredtem. Tegnap este, miután visszahívtam, beszélgettünk egy jót, majd nem is tudom, hogyan, de bealudtam, és ahogy elnéztem Nando viszont megtalálta a hálót, és idehozott. Óvatosan mocorogni kezdtem, de nem akartam felébreszteni Fert, egyrészt mert olyan édesen aludt, másrészt meg olyan jó volt a karjai közt, hogy nem akartam elrontani a pillanatot. Inkább kiélveztem a helyzetet.

- Jó reggelt! – adtam neki egy puszit, mikor mégiscsak felébredt – Kérsz valamit reggelire?

- Ha most elmész, akkor nem. Maradj még! – mormogta arcát beletemetve a hajamba, én pedig csak mosolyogtam.

- Nem lehet. Tegnap óta még át sem öltöztem. Biztos így akarsz te ölelgetni? – próbáltam meg felkelni, de visszahúzott, amitől egy pillanatra kellemetlen érzés futott át rajtam egy két évvel ezelőtti képpel.

- Igen.

- Fernando, kérlek, eressz el! – erre már lazult a szorítása, én pedig az ágy szélére ültem ki. Nem tehettem róla, a múltbéli dolgokat még nem bírtam teljesen kiverni a fejemből, s bármennyire is tudtam, hogy bízhatok Nandoban, az ilyen helyzeteknél mindig előtörtek a félelmeim. Talán el kéne mennem egy pszichológushoz.

- Valami rosszat csináltam? – kelt fel és mászott oda mögém. Hangja tisztára olyan volt, mint egy ártatlan kisfiúé, aki nem tudja, mit tett, és nem tudtam, plusz nem is volt okom haragudni rá. Hisz fogalma sem lehet róla, hogy belőlem ez ezt hozza ki.

- Nem, csak... tudod, Aaron miatt... – nem tudtam, hogy megfogalmazni, de erre nem is volt szükség, mivel Fernando egyből megértette.

- Aaron miatt nem bírod az ilyen helyzeteket. – fejezte be a mondatom, és én hátrafordultam.

- De tényleg nem miattad van. – szabadkoztam, de elhallgattatott.

- Nyugi. Megértem. És ígérem, ezentúl figyelni fogok. – elmosolyodott, én pedig pár másodpercig nem tudtam, mit is mondhatnék, aztán óvatosan a szemébe néztem.

- Köszönöm! – feleltem halkan, ő pedig magához húzott.

Ezek után viszont én tényleg átöltöztem a fürdőben, Torres meg addig a konyhába ült ki. Hamar megvoltam, aztán két nem túl erős kávéval foglaltam helyet én is az asztalnál. Mosolyogva kortyoltam bele az italba, aztán eszembe jutott valami.

- Mielőtt elfelejtem, nem tudod, ma Özil mit csinál? Mert ugye mondtad, hogy edzeni nem fog a lába miatt. – kérdeztem, mire Fernando kicsit értetlenül nézett rám.

- Fogalmam sincs. De miért?

- Csak kell. De ha nagyon szépen nézek, akkor nem tudnád kideríteni? – kicsit megrebegtettem a szempilláimat, Fer pedig egy sóhajtás kíséretében megkereste a mobilját, és telefonálgatni kezdett. Magamban vigyorogva ittam tovább a kávét, s kábé öt perc múlva Nando vissza is tért a válasszal.

- Kijön edzésre megnézni minket. Viszont mit kapok ezért az információért cserébe? – vigyorgott pimaszul, én pedig áthajoltam az asztal felett, és megcsókoltam, aztán pedig visszaültem a helyemre.

- Ez megteszi? – ártatlan arccal néztem rá.

- Megteszi. – vigyorgott továbbra is, aztán az órára nézett, és rögtön lehervadt az arcáról a mosoly – De azt hiszem, mennem kell. Edzés előtt még van egy kis dolgom, és jó lenne haza is menni azért.

- Hát jó. Te tudod. Edzésre szerintem úgy is kimegyek én is. – mondtam, s ezek után elbúcsúztunk, majd ő elment, én pedig írtam egy sms-t Ninának.

A nap többi része nagyjából ebédmegrendeléssel, a laptopommal, meg egy terv kiötlésével töltöttem, aztán pedig elmentem Nináért, onnan pedig a pályára vezettem.

- Most komolyan, minek hoztad Ramet? – értetlenkedte az utat figyelve.

- Nem volt szívem otthon hagyni. Megmutatom neki a pályát. Az edző bának pedig megígérem, hogy nem fog a fűre pisilni. – vigyorgott mellettem a húgom, én meg csak a fejemet csóváltam.

Mire odaértünk az edzés persze elkezdődött, szóval besiettünk, ám a pálya előtt Nina visszarántott, pont mielőtt még kiértünk volna a folyosóról.

- Mi van már? – néztem rá, de ő csak a fejét rázta.

- Nem gondolod, hogy talán kicsit feltűnő lenne, ha én is kimennék, te meg rólam érdeklődnél? – tárta szét a karját, már amennyire szét tudta a kezében a kutyával.

- Na jó, ez igaz. – gondolkodtam el – De akkor ti itt maradjatok csendben!

- Nyugi, jók leszünk. – bólogatott hevesen Nina, aztán én fogtam, és kimentem, majd ledobtam magam Özil mellé.

- Nem tudom, ki vagy, de nem, továbbra sem fotózhatod le a bedagadt bokám. – mondta sóhajtva, miközben fel sem nézett a mobiljából. Enyhén furcsán meredtem rá.

- Elhiszed, hogy ilyen még csak eszembe sem jutott? Különben is, melyik idióta csinálna ilyet? – értetlenkedtem, mire meglepetten felém fordult.

- Oh, Mirjam, hello! Hát izé, hármat találhatsz, kinek vannak ilyen ötletei. – húzta el a száját.

- Lássuk csak, kik képesek ilyenre: Sergio, Marcelo, vagy esetleg, huh, más nem jut eszembe. – ingattam a fejemet, de Mes így is bólintott.

- Sergio és Marcelo kitalálták, hogy mivel úgy is lila, akkor rajzolnak rá egy mosolygó szilvát, és Arbeloával felnyomják twitterre a képet. De hogy ebbe mi a jó, ne kérdezd! – egy pillanatig csak meredten bámultam rá, aztán megráztam a fejemet.

- Na mindegy, nem ezért jöttem, hanem, hogy kérdezzek pár dolgot. – furcsán nézett rám, de nem érdekelt, lazán átkaroltam a vállát, és folytattam – Tényleg van egy bizonyos lány a láthatáron? – vigyorogtam, neki meg elkerekedett a szeme.

- Ezt honnét veszed?

- Figyelj, ebben a csapatban gyorsabban terjednek a pletykák, mint az, mikor egy óra alatt kell szólni mindenkinek, hogy sürgősségi edzés van beiktatva délutánra. – magyaráztam, aztán újból megkérdeztem – Szóval ez igaz? – szólásra nyitotta a száját, csakhogy abban a pillanatban kutyaugatás hallatszódott, és Mes felvont szemöldökkel nézett el mögém.

- Ez.. ez egy kutya? – kérdezte a folyosó kijáratát méregetve, én pedig megfogtam az arcát az egyik kezemmel, s visszafordítottam a fejét.

- Pf, ugyan már, dehogyis! Inkább a kérdésemre válaszolj! – pislogtam erőltetetten mosolyogva, s Mesut még egy darabig értetlenül nézett, aztán sóhajtott egyet a kitartó „farkasszemet nézünk, de nem adom fel” pillanataink után.

- Rendben, megadom magam. Van valaki.

- Szuper! Halljunk róla! – vigyorodtam el, hiszen elméletileg én tudtam, ki az, de azért biztosra akartam menni.

- A többi már nem publikus. – sóhajtottam egy nagyot, aztán erősen belebokszoltam a karjába – Hé, ez fáj! Torrest is ilyen terrorban tartod? – a szememet forgattam, és megint meg akartam ütni, de megadóan feltartotta a kezét – Jó-jó, csak hagyj! Komolyan, rosszabb vagy, mint Mourinho büntetés körei. Egyébként semmi érdekes. Azt hittem, összejöhet, mert ő is ugyanígy érez, de tévedtem. Csak tudod, ez azért rossz is. Nem csak azért, mert ő teljesen más, mint eddig bárki, hanem, mert ha még viszont is szeretne, akkor sem jöhetne össze a dolog. – mondta maga elé bámulva, én pedig csak néztem rá. Eddig azt hittem, hogy ez mindkettejük részéről valami futódolog, ami pár hét múlva elmúlik, de Özil szavai valami egészen mást sugalltak.

- Mi miatt nem jöhetne össze? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal.

- Például a bátyja miatt, egy közeli barátom. És nem hiszem, hogy örülne neki, plusz számára nem én lennék a legmegfelelőbb ember, aki mellett a legboldogabb lehetne. – elhűlve meredtem rá, aztán csak kitört belőlem a dolog.

- Te kishitű barom! Mi ez a duma? Komolyan, számára jobb embert el sem tudnék képzelni, neki te vagy a legmegfelelőbb ember! A bátyja meg nem hiszem, hogy gond lenne!

- Te meg miről beszélsz? – fülem mögé tűrtem a hajamat, és mélyen a szemébe néztem.

- Tudom, hogy Nina az. Tudok mindent, hogy mi történt, és azt is tudom, főleg a te mostani monológod után, hogy nagyon is ilyen emberre van szüksége a húgomnak, és nem olyanra, mint az ilyen Reyesféleségek. – pislogás nélkül meredt rám, és megráztam a fejemet – Szereted őt, igaz?

- Igen. – felelte némi tétovázás után.

- Akkor nincs gond Ezt neki is el kell mondanod, mivel.. – azt akartam mondani, hogy mivel ő is szeret téged, csakhogy abban a pillanatban hátulról valami közbe zavart.

- Az ott Rame? – kérdezte Mesut hirtelen, s hátrafordulva valóban a kutyust pillantottam meg rohanni Mourinho felé, aztán jött utána a húgom is persze – Nina? – lepődött meg Özil, aztán hol rám, hol Ninára nézett. Már akkor sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége – Akkor jól hallottam az ugatást, igaz? – kérdezte összeszorított szájjal, s csak lesütött szemmel bólintottam – Szóval te tudtad, hogy ott van, és úgy mondattál el velem mindent. Hát kösz, bár fogalmam sincs miért volt ez jó. De ha akarod, legközelebb az egész csapat előtt, sőt az egész stadion előtt hangosan a mikrofonba is megalázhatom magam, csak szólnod kell. – azzal feltápászkodott.

- De te ezt teljesen félreérted! Mint minden más egyebet is! – kiáltottam utána, de ő csak szó nélkül bevánszorgott az épületbe a sérült bokájával, és még csak hátra sem fordult. Ajj, de nehéz vele!

- Azt hiszem, beszélnem kell veletek! Most! – jött oda az edző Raméval a kezében, s húgommal együtt bevonultunk vele, miközben az egész csapat minket bámult.

„Basszus, basszus, basszus! Én akkora hülye vagyok! Egyrészt, mert én tehetek róla, hogy Mes azt hitte, nem szeretem, másrészt, meg arról is én tehetek, hogy most azt hiszi, a megaláztatás volt a célt ma. Pedig nem, és ha Rame nem szökik ki a kezemből, akkor Mirjam rávette volna, hogy mondjon el mindent nekem (egyébként az egészet hallottam), de így nem fog semmit sem mondani, sőt valószínűleg szóba sem áll majd velem. Viszont azért a lényeg megvan: szeret.

Mourinhotól pedig egy kis lecseszést kaptunk a kutyáért, de tényleg nagyon enyhét, mivel megmagyaráztam, hogy nem vittem be a pályára, én távolról néztem az edzést, de ő megszökött a kezemből. Szóval ezt megúsztuk, utána meg jöhetett ugye Sergi, hogy mit kerestem én ott, de erre csak azt válaszoltam, hogy az volt az a program, ahova Miri hívott. Úgyhogy, magyarázkodás letudva.”