Dear Diary - 11. fejezet

„Csak „kicsit” ijesztettem rá mindenkire, és így belegondolva meg is lehet érteni őket, és nem azért mert el akartam menni. Hanem mert félreérthetőre sikerült az az sms, és Sergio is már rögtön arra agonizált, hogy öngyilkos akarok lenni. Pedig nem, ilyen meg sem fordult a fejemben, de legalább így megtudtam, mennyire aggódnak értem: hát, nagyon.”

Mesut

- Minden oké? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel Sergiotól, mert ahogy a telefont a kezében tartotta, arca folyamatosan egyre jobban elkomorodott. Nem válaszolt, ezért már a vállánál fogva rángattam meg kicsit. – Nem hallod? Mi van? – erre már az orrom alá dugta a telefonját, és olvasás közben az én arcom is olyan lett, mintha szellemet látnék. A sorok olvasása közben egyre jobban azt éreztem, hogy ott leszek rosszul, majd visszaadva Sergionak a mobilt, nem tudtam mit lehetne tenni. Mit akart ezzel mondani? Ugye nem akar oltári nagy baromságot művelni? Ugye nem?

- Tudod, hova mentek? – kérdeztem, mert úgy éreztem, hogy muszáj tennünk valamit.

- Ja, a gyerek elmondta, mert anélkül nem engedtem volna el. – magyarázta, aztán elmondta a bowling pálya címét, és megegyeztünk abban, hogy ő megpróbálja elérni, én pedig elindulok kocsival. Gyorsan bepattantam az autóba, de mivel még két perc után sem kaptam hívást, hogy sikerült-e beszélni vele, ezért úgy döntöttem, megpróbálom én is. Nem sok reményt fűztem a dologhoz, s már épp le akartam tenni az ötödik kicsengés után, mikor meghallottam a nevem a telefonban.

- Mesut. – hatalmas kő esett le a szívemről, és sietve válaszoltam.

- Nina! Merre vagy? – kérdeztem, de választ már nem kaptam. Csak egy csobbanást hallottam a vonal túl végéről, amitől megint csak egekbe szökött az adrenalin szintem. Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon ez merre is lehetett, hiszen mikor a nevemet mondta, akkor is mintha folyó sodrását hallottam volna. Aztán kapcsolt az agyam, hogy a pálya környékén megy el a Manzares, szóval felhívtam Sergiot, közöltem vele, hogy valószínűleg tudom, hol van Nina, és még jobban a gázra tapostam. Lehet, hogy már beleugrott, vagy vajon mi volt az a csobbanás? Ha ezt tette volna, azt nem élném túl.

„Szeretlek. És üzenem Mesutnak, hogy őt is!” Ez a gondolat járt a fejemben, bárhogy is értette. Én is szeretem őt, még ha nem egészen úgy, ahogy ő gondolja, de ezt nem tudhatja meg, mert akkor minden elromolhat, vagy már el is romlott a csók miatt.

A híd fele tartottam, s mikor megláttam egy alakot a korláton üldögélni, azonnal benyomtam a satuféket, mert tudtam ki az. Őt bármikor felismerem. Kiszálltam, aztán észrevettem, hogy mozgolódni kezd, így rögtön odarohantam, s hátulról átkaroltam. Nem akartam elveszíteni, hiszen szerettem.

- Ne tedd ezt! – suttogtam a fülébe – Én nem haragszom semmiért, csak ne csináld!

Nina

Kicsit összerezzentem a hátulról átkaroló kezek hatására, de a hang felismerése után egy apró mosoly futott át az arcomon, még ha semmi sem volt megmosolyogtató a helyzeten.

- Mit ne csináljak? – kérdeztem, s lábaimat átvetettem a korláton, így már Mesuttal szemben ültem, és egyenesen a szemét vizslattam.

- Mert, nem akartál leugrani? – kissé zavartnak tűnt, amitől nevethetnékem támadt bármennyire is szarul éreztem magam.

- Nem.

- Oh. – kicsit elvörösödve megvakarta a fejét, én pedig hirtelen megöleltem.

- Annyira örülök, hogy itt vagy! – egyik pillanatról a másikra tört rám a zokogás, és fájt az egész Reyes dolog, de annyira jól éreztem magam Mes karjaiban, hogy a történtek már csak távoli emlékeknek tűntek.

Jó pár percig voltunk úgy, Özil csak átkarolt, én pedig csak sírtam és sírtam, amikor halkan megszólalt.

- Gyere, menjünk a kocsihoz, lassan Sergio is ideér. – előreindult, én pedig lekászálódtam az eddigi helyemről, de aztán nem mentem rögtön utána, hanem lehajtottam a fejemet, és hirtelen megszólaltam. Nem tudom, mi vezérelt, vagy miért tettem ezt, de muszáj volt kimondanom.

- Szeretlek. – félhangosan jelentettem ki magam előtt bámulva a földet, de aztán felnéztem, és rögtön meg is bántam. Mesut ugyanis meghallotta, és megfordulva egyenesen rám meredt. Meg akart szólalni? Nem tudom, és azért sem fogom megtudni, mivel Sergio kocsija abban a pillanatban leparkolt, és belőle bátyám szállt ki, majd rohant felém.

- Nina, hála az égnek, mi történt? És mi volt az az sms? Nagyon megijesztettél! – szorított magához, de közben még elkaptam Mesut pillantását, ahogy összeszorított szájjal rám nézett, aztán pedig zsebre dugta a kezét, és elindult a kocsija felé.

- Sergio, én megtaláltam, most már rád bízom, én inkább hazamegyek. Ennyi ember nem kell ehhez, meg te vagy a bátyja. – majd fogta, és elment. Fájt az egész, mivel nem értettem, mi volt ez a reakció, és azt sem tudtam, hogy mit gondol, úgyhogy úgy tűnt, a mai nap folyamán két embert is elveszítettem, akik számomra fontosak voltak. Csak egy dolog nem fért a fejembe: akkor délelőtt mi volt az a csók?

Nem sok időm maradt ezeken gondolkozni, mivel Sergio azonnal hazavitt, és otthon kifaggatott mindenről, hogy mi volt ez az egész, miért volt az az sms, meg hasonlók. Gondolom, mondanom sem kell, hogy eléggé pipa lett Reyesre, rám egyáltalán nem volt az, és most azt tervezi, hogy elkapja. De azért remélem, ezt nem teszi meg, még le kell beszélnem róla. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljön egy ilyen hülye miatt.

Mirjam

A tegnap este elég mozgalmas volt, hiszen nem elég, hogy Fernando azt hiszi, barátom van, de ráadásul, mint kiderült Ninát is csúnyán átejtette a pasija, aminek következtében nem kis kavarodás lett, de mára már állítólag rendben van. Szóval azért ma meglátogatom őket, meg így leellenőrzöm, hogy él-e még a kutya, de előtte el kell intéznem még pár dolgot a stadionnál.

Első utam tehát odavezetett a hajnali órákban, ami ugyan nálam fél tízet jelentett, de hát na, nekem az még hajnal, akkor szoktam kelni. Úgyhogy kissé álmos fejjel beszéltem a főnökkel, meg ugyanilyen nyomott ábrázattal sétáltam ki az épületből. Hát igen, hajnalban jellemző rám, hogy hajlamos vagyok nem figyelni dolgokra, meg tegnap azért az az egy üveg bor is elfogyott, szóval nem csoda, hogy Daniel mellett úgy mentem el, mint a huzat.

- Hé, tán nem sok volt tegnap a bor? – ragadott meg egy kar, mire csak pár pislogás után döbbentem rá, hogy az Daniel.

- Őő nem, csak álmos vagyok. Meg na jó, azért az is közrejátszik. – mosolyodtam el a fejemet vakarva, és erre Dan is felnevetett.

- Értem. Amúgy is beszélni akartam veled. – kicsit furcsán néztem rá, mert hogy akkor tegnap mit csináltunk?

- De hááát tegnap beszéltünk.

- Tudom, de másról lenne szó. Úgyhogy valamikor ma ráérsz? – mélyen a szemembe nézett, én pedig hirtelen nem tudtam, mit szeretne ezzel, de összeugrott a gyomrom.

- Hát, az az igazság, hogy a mai nap nem igazán jó, erre a hétre nagyon be vagyok táblázva. – húztam el a számat, de fogalmam sem volt, hogy mit szeretne. Remélem, nem mondtam semmi olyat tegnap este! – Mert miről lenne szó?

- Nos, a tegnapi beszélgetés után gondolkoztam egy kicsit rajtad és rajtam. Magunkról. És hát az igazság az, hogy rádöbbentem valamire..... áh hagyjuk! – hatalmas szemekkel meredtem rá, és már fordult volna meg, de én megragadtam a karját.

- Ne! Mondd csak! – néztem mélyen a szemébe, de megrázta a fejét.

- Most nem, talán egy megfelelő időpontban... négyszemközt. – azzal elment, és szemében némi csalódást véltem felfedezni. Értetlenül ácsorogtam ott, és bámultam utána, de amikor megfordultam, hirtelen egy másik ismerős alakkal találtam szembe magam.

- Hali Mirjam! – Fernando mosolygott rám, de volt ebben valami keserűség. Tudtam, hogy miért ilyen a tekintete, hiszen nyilván teljesen más hitben élt, mint ahogy az valójában volt. Úgyhogy tulajdonképpen nem is rossz, hogy találkoztam vele, mert így tisztázni tudom a helyzetet.

- Szia! Mi újság? – mosolyogtam rá.

- Edzésre megyek. – jelentette ki, amitől kicsit meghökkentem, mivel azt reméltem, hogy talán egy kicsivel több mindent mond, de ez által beigazolódott a sejtésem.

- Aha. Figyelj, tegnap szerintem félreértettél valamit. – néztem mélyen a barna íriszekbe, erre pedig gúnyosan felnevetett.

- Igen? Mit?

- Tudod, Daniel a legjobb barátom, és nem azért volt nálam, mert a pasim. – magyaráztam, Torres pedig összevont szemöldökkel hallgatott.

- És miért kéne hinnem neked? Különben meg akkor sem, és most sem úgy tűnt, mint aki a barátjának tart csak téged.

- Ez hülyeség! És amúgy meg én azt hittem, ez alatt az idő alatt megismertél annyira, hogy tudd, nem hazudnék neked! – csattantam fel, de ezt hamar meg is bántam Fer meglepődött ábrázatát látva, és valamivel halkabban hozzátettem – Amúgy is, én mást szeretek. – vörösödve néztem rá, és egy döbbent pillantást kaptam válaszul, aztán Fer óvatos mosolyra húzta a száját.

- Ez esetben bocsánat, és valamikor eljönnél velem vacsorázni? – pimaszul mosolyogott, és erre már az én szám is felfelé görbült, de aztán elkomolyodtam.

- Ki mondta, hogy téged? És nem bocsátok meg!

- Oh... – lefagyott az arcáról a mosoly, s nem bírtam ki, nevetve átöleltem.

- Persze, hogy téged. Lökött. És igen, elmegyek veled, megbocsátok, de szerintem most siess, mert érted jöttek. – néztem el jobbra, mivel Mourinho ordítozott Fernandonak.

- Torres, told be a segged, légy oly kedves! Köszöntem!

- Hát akkor majd beszélünk. Szia! – meg akart csókolni, de én nem engedtem neki.

- A-a. Még az első randin sem vagyunk túl. – elvigyorodtam, ő meg csak a fejét csóválta.

- Gonosz vagy. – azzal elbúcsúztunk, és mindkettőnk ment a saját dolgára. Valahogy különösen megkönnyebbültem, hogy ezt elmondtam neki, és fülig érő mosollyal indultam el.

„Hogy lehet valaki ekkora tapló? És hogy járhattam én vele? Nem bírom felfogni. De azért nem akarom, hogy Sergio megverje, vagy valami, mert még a végén börtönbe zárják, és azt meg nem akarom. :( Majd megpróbálom elintézni a saját módomon.

A Mesutos dolog meg hát... nem tudom, mit gondoljak, azt hiszem tényleg szerelmes vagyok, csak ahogy a hídnál viselkedett. Vagy lehet, hogy csak megleptem? Áh, de nem jó ez így!”