2012. június 20., szerda

Dear Diary - 19. fejezet

„Az igazság az, hogy ezzel a költözéssel sajnos elég sok cuccom maradt Sergionál, és így következhetett be az is, hogy Te is ott maradtál, Kedves Naplóm. Szóval most egy darabig lapokra fogok írni, de csak addig, amíg a bátyám meg nem békél, és vissza nem enged. Merthogy most már biztosan nem fog visszaengedni semmiért sem, és azt hiszem ez egy jó darabig el is fog tartani. De nekem mindegy, egyedül talán Eleonor főztjei fognak hiányozni, mert nem tudom, Mesut bejárónőjével hogy fogok én megbarátkozni. Na jó, persze Sergio is hiányozni fog, vagy már hiányzik is, de ezt ő maga harcolta ki. Nehogy már nekem legyen rossz!”


Mesut

Most hogy mondhattam volna nemet neki? Oké, ez az „együtt élünk” dolog kissé hirtelen jött, és kicsit hamar, és kicsit ijesztő, de nem hagyhattam, hogy az utcára költözzön. Illetve így belegondolva Mirjamhoz is mehetett volna, bár oda szerintem csak azért nem ment, mert talán nem akarta megzavarni most a nővére és Torres életét, nekik is biztos van gondjuk ezer. Szóval ezt az ügyet nekünk kell megoldanunk kettőnknek.
- Nina, nem láttad a... – kezdtem el kiabálni, de Nina hirtelen megjelent a nappali ajtajában.
- Ezt? – lóbálta meg vigyorogva a nadrágomat, ami edzésre kell.
- Igen, ezt. Köszi! – azzal már nyúltam is érte, de ő elrántotta.
- Ha ennyire kell, vedd el! – azzal maga előtt lóbálva elindult a terasz felé, én meg mosolyogva sóhajtottam egy nagyot, és utána indultam. Amikor ezt észrevette nagyobb sebességre kapcsolt, de miután átvergődtem a teraszra vezető ajtó küszöbén, és kis híján elcsúsztam a nedves kövön, amit most mosott fel a bejárónőm, sikeresen utolértem. A csuklójánál fogva megállítottam, s az álla alá nyúlva hosszasan megcsókoltam, ám mikor már teljesen belemerült volna a csókba, én fogtam, és lazán kivettem a nadrágomat a kezéből, majd otthagytam. Hát, így járt.


- Gonosz vagy! Nagyon, nagyon gonosz! – kiáltozott utánam, de én csak vigyorogva bevonultam, és folytattam a pakolást edzésre. Rendesen bennem volt azéért a gyomorgörcs, mivel Nina már két napja lakott nálam, és azóta először lesz edzés. Úgyhogy nem tudom, mi lesz ott.
Szépen elkészülgettem, mikor csöngettek, de fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az, így kíváncsian mentem ajtót nyitni. Megint csak ért egy meglepetés, mert én leginkább a postásra tippeltem volna, de ehelyett Eleonor állt az ajtóban, kezében egy... egy nem tudom mivel.
- Hali! – köszönt halkan, de próbált mosolyogni. Gondolom, most neki is elég fura lehetett ez a helyzet, és mondjuk szerintem ő viselheti a legrosszabbul. Azt nem tudom, Sergio hogy viseli, de a látottak alapján Eleonornak nagyon hiányzik Nina. Az már más kérdés, hogy úgy tűnik, Nina viszont eléldegélne így örökké.
- Eleonor! Beljebb jössz? – invitáltam beljebb, de az olasz nő csak megrázta a fejét.
- Nem, köszönöm! Nina itt van? – érdeklődött, én meg hátrafordultam, de nem kellett megszólalnom sem, mert a barátnőm miután meglátta Eleonort már rohant is ki, szinte elsodorva engem.
- De örülök, hogy látlak! – ölelte meg, a bejárónő pedig csak mosolygott. Aranyosak voltak így, az eddigi két év során azt hiszem, ő töltötte be Nina édesanyjának a szerepét, ezért most a helyzet elég kellemetlen lehetett neki. Ezért is remélem, hogy minél előbb rendbe jön minden. Ez az egész senkinek nem tesz jót.
- Meddig maradsz itt? – kérdezte Eleonor, én pedig az ajtófélfának dőlve csak figyeltem őket.
- Ameddig Sergio be nem látja, hogy nem normális, amit csinál. – közölte Nina egyszerűen, az olasz nő pedig szomorúan vette ezt tudomásul.
- Akkor addig az a másik főz majd rád? Mert hoztam spagettit. – az első mondaton csak mosolyogtam, de a spagetti szóra felcsillant szemem.
- Az a finom fajta? – kérdeztem kiéhezett szemekkel.
- Szerintem félreértelmeztél valamit. Nem neked, hanem nekem hozta. – bökött oldalba Nina, én pedig a bal kezemmel átkaroltam a nyakánál.
- Nálam laksz, szóval ennek ez az ára. Meg még más is. – súgtam a fülébe, mire elröhögte magát, aztán pedig Eleonorhoz fordultam – Ne aggódj, vigyázni fogok rá. És nincs megtiltva az sem, hogy bármikor átjöhess, sőt bármiféle ételadományt is szívesen fogadunk. – vigyorogtam.
- Hitetlen, hogy le nem jön az arcodról a bőr. Hülye éhenkórász! – csóválta a fejét Nina, viszont Eleonor örömmel fogadta, hogy bármikor átjöhet. Ezek után én bementem, mert készülnöm kellett edzésre, majd elköszöntem a még mindig beszélgető Ninától és Eleonortól, és beültem a kocsiba. Legurultam a feljáróról, s velem szemben Sergio is pont indulni készült. Farkasszemet néztünk a szélvédőkön keresztül, majd először én kanyarodtam ki az útra. Azon a húsz percen keresztül, ami a házunk és a pálya között van végig mögöttem jött, néha majdnem le is tolt, de aztán az utolsó három percnél, mikor már alig volt forgalom, úgy döntött, hogy ő márpedig megelőz engem. Először nem különösebben foglalkoztam vele, de amikor mellém ért, hirtelen előtört belőlem az a férfi ösztön, ami a versenyzésre buzdít, szóval én is rátapostam a gázra. Nem egyszer lett kicsit veszélyes a szituáció, de a parkolóig meg sem álltunk, bár igazából fogalmam sincs, ki győzött. Azt hiszem döntetlen, de viszont a célnál majdnem elütöttük Ikert, aki kisebb sokkot szenvedett el, de utána jól letorkolt minket.
- Meg vagytok húzatva? És most nem csak arra gondolok, hogy kis híján elütöttetek! Simán kisodródhattatok volna versenyzés közben, felfogtátok?! Akkor meg mi lett volna, ha meghaltok? Idióta barmok! – üvöltözött velünk a parkoló kellős közepén, én meg csak lehajtott fejjel hallgattam, amíg Sergio meg nem szólalt.


- Hát ja, úgy főleg veszélyes, ha valaki vezetni sem tud. – erre Casillassal már mindketten felkaptuk a fejünket, és már válaszoltam is volna, de a csapatkapitány megállított ebben. Szóval csak hallgattam, és bölcs maradtam.
- A jelek szerint megtudtad. Sergio, szerintem ezért nem kéne így viselkedned. – próbált meg vele beszélni Iker, de ez csak újabb adag olaj volt a tűzre.
- Áh, szóval te is tudtad. Nagyszerű! Csak előttem titkoltátok? Hát kösz! – azzal bevonult, mi pedig leforrázva álltunk pár másodpercig, aztán közös döntés alapján inkább bevonulunk mi is, nehogy elkéssünk.
Az edzés önmagában nem lett volna olyan rossz, csakhogy Ramos hozzáállása jelentősen rontott az egészen. Torres próbált egyikünket sem hanyagolni, és rá Sergio nem volt dühös, szóval jól elvoltak, velem ellentétben. Mourinhonak akkor lett elege, mikor Sergio ellökött, néhány másodperc múlva meg ezt vissza is kapta tőlem. Így odahívott magához minket.
- Most komolyan, mi van veletek? Szinte arra mentek, hogy a másiknak eltörjön a lába! – tárta szét a karját az edző.
- Mert lehet, ez a cél. – csúszott ki a számon, de csak halkan, Mou viszont meghallotta.
- Na jó, most lett elegem! Mi ez az ellenszenv? Mi olyan fontos, hogy még itt a csapaton belül sem vagytok képesek együttműködni? – csattant fel.
- A húgom olyan fontos! A húgommal jár, Mou! – rázta a fejét a spanyol.
- Igaz ez, Mesut? – na szuper, most tőle is kapok egy lecseszést?
- Igaz. De ez most meg van tiltva, vagy mi? – vontam fel a szemöldökömet, mire Mourinho elgondolkozott.
- Hát, végül is, nincs. – vonta meg a vállát, Ramos pedig elhűlve meredt rá.
- Mi az, hogy nincs? Nina még túl fiatal!
- Mennyi idős?
- Tizennyolc.
- Akkor az már elmegy. – legyintett az edző, én meg kis híján elvigyorodtam, de nem akartam fokozni a feszültséget. Sergio egy másodpercig csak hitetlenkedve meredt rá, aztán fogta, és megint elvonult. Azt hiszem, ez nem az ő napja.



Mirjam

Úgy döntöttem ezen a délutánon, hogy kivételesen nem fogok otthon ücsörögni, amíg Fernando edzésen van, hanem elmegyek egyet a városba vásárolgatni, és ehhez tökéletes partnerem is akadt Casillas barátnőjének személyében. Saraval az egyik kávézóban indítottunk, mert kellett egy kis energia a nagy bevásárló körúthoz, meg addig is ki tudtunk beszélni mindent. A boltokban a ruhák már elvonják a figyelmemet.
- Szóval akkor még mindig nem jött rendbe semmi? – kérdezte Sara, miközben a kávéját kevergette.
- A-a. Nem tudom, meddig fog tartani ez a dolog, de ahogy a srácoktól hallom ez az edzések kárára megy, Mesut és Sergio ezért nem játszhattak a hétvégén. – húztam el a számat. Egyedül csak annak örültem, hogy mivel Torres ebbe nem nagyon folyt bele, ezért neki nem nagyon van gondja ebből. Egyedül csak az rossz neki, hogy nem tud kétfelé szakadni, és egyik srácot sem akarja megbántani.
- Jaja, azt hallottam. Meg hogy két hete majdnem elütötték Ikert.
- Hogy mi?! – majdnem félrenyeltem, mert nekem ez az információ még új volt.
- Edzésre menet versenyeztek, és a parkolóban Ikert majdnem elvágták. – magyarázta Sara, én pedig nem kicsit néztem nagyot. Hát ezek tényleg nem normálisak! – Na de mindegy is, menjünk vásárolni! – csapta össze a kezét Casillas barátnője, mire bólintottam, és útnak indultunk, Vicces volt boltról-boltra járni, meg ruhákat próbálgatni, vettem is két topot, és egy rövidnadrágot, aztán elérkeztünk egy fehérnemű bolt elé. Én lazán tovább sétáltam volna, csakhogy Sara visszahúzott, és a kirakatra kezdett mutogatni.
- Nézd azt, de jól néz ki! És szerintem rajtad jól is állna. – bökött rá egy kicsit sokat mutató melltartóra, és alsóra – Ha Nando ebben meglátna, szerintem azonnal rád vetné magát.
- Nem is tudom... – húztam a számat, mert visszagondoltam az előző alkalmakra, amikor megpróbálkoztunk a dologgal. Most jobban készen állnék rá? Nagyon jó a kérdés, de ezt egyedül csak én tudom eldönteni, s szeretném boldoggá tenni Fert. Azt hiszem, tényleg itt az ideje annak, hogy a múltamat végleg a hátam mögött hagyjam, és egy új, teljes életet kezdjek Torressel.
- Naaa, légyszi, az én kedvemért! – nyúzott Sara, és sóhajtva beadtam, a derekam.
- Oké, menjünk be. – azzal besétáltunk az üzletbe, és levetettük a kirakati bábun lévő szettet, majd bevonultam az öltözőbe.


- Milyen? – kérdezte kintről Sara, de én amint megláttam magam a tükörben, azonnal el akartam menekülni.
- Fura. – húztam el óvatosan a függönyt, de barátnőmnek leesett az álla.
- Te meg vagy veszve?! Eszméletlenül áll rajtad! Muszáj megvenned! – lelkesedet, én pedig továbbra is csak a tükörben lesegettem magam.
- Hát jóó. – húztam be a függönyt, és levettem a fehérneműket. Ezek után odavittem a pénztárhoz, kifizettem, majd Saraval mindketten hazafelé vettük az irányt. Otthon felpróbáltam még egyszer a szettet, és meg kellett állapítanom, hogy valóban nem olyan rossz, ám abban a pillanatban hallottam, hogy nyílik az ajtó, és ijedten az órára pillantottam. Akkor tudatosult bennem, hogy az idő nem kicsit szaladt el, Nandoval pedig azt beszéltük, hogy edzés után átjön. Ó te jó ég mi lesz, ha ebben meglát?


„Tök jól érzem magam. De komolyan. Mesutnál tök jó lakni, Sergio meg had dühöngjön. Már két hete fortyog, valamikor csak ráun már. Bár őszintén szólva kicsit hiányzik már. Vajon én is hiányzom neki? Vagy örül, hogy megszabadult tőlem?
Fogalmam sincs, de annyi biztos, hogy Eleonornak hiányzok. Egy csomószor átjön, meg hoz kaját és sütit, aminek főként Mesut örül nagyon. Nem kéne ennyit ennie, még a végén elhízik. Hihi.”

1 megjegyzés:

  1. Sziaszia!:)
    Nagyon jó lett, nekem tetszett.:)
    Van itt minden. Sejthettük, hogy Sergio nem lesz egyszerű este, elég makacs. Két őrült. Szegény Iker.:/:) Ez így nem lesz jó kettejük között. Ejj-ejj.*csóválja a fejét*
    Nina és Mesut azért aranyosak. De úgy érzem nem lesz itt minden boldogság, de ez csak egy sejtés.;) Elenaor nagyon rendes, hogy így törődik velük, tényleg mint egy pótanya.:)
    Hú kíváncsi vagyok Nando mit fog szólni.:DD Miri és Sara és jól elvoltak.:)
    várom a folytatást!
    puszi, D.
    <3

    VálaszTörlés