Just love me - 14. fejezet

Jelszó: kétszer kattint. Alias még így a fejezet kezdete előtt szeretném elmondani, hogy hosszas próbálkozás után rájöttem, hogy ha egyszer rámegyek bármelyik véleményre, és frissítek, eltűnik a szavazat, így a második alkalommal működik csak. Tudom, biztos elegetek van már ebből a "hisztimből", de gondoltam megosztom ezt az észrevételt, mert mint kiderült nem csak én szenvedek ettől, hanem pl Nomi is. Tehát arra a következtetésre jutottam, hogy ha egy gépről próbálkozok többször bejelölni, akkor egyáltalán nem fogadja el a dolgot, ha pedig másik gépekről, akkor először kijelölöm az egyiket. Ráfrissítek, eltűnik a szavazat, így még egyszer rányomok, és a következő frissítéskor már ott van. Elvileg. Nekem egyelőre úgy tűnt, így működik a dolog, de már írtam egy probléma bejelentést, hogy ez így nem oké.

Most pedig miután eleget raboltam az időtöket (bocsiiiiiiii), itt van a fejezet! Jó olvasást! :)) 

Sergio

Megpusztultunk volna edzésen? Áh, az nem kifejezés. Mintha megdöglöttünk volna, majd ezek után még száz zsiráf keresztülrohant volna rajtunk. Hogy miért pont zsiráf? Nem tudom. Az olyan aranyos állat, ráadásul nem éppen könnyű, így ha áttipor rajtam, akkor garantált egy gerinctörés. De mindegy. A lényeg, hogy amíg a többiek hányingertől gyötrődve küszködtek edzésen, addig én fülig érő szájjal teljesítettem a feladatokat. Noha az edző többször is rám szólt, hogy ne örüljek már annyira a szálloda tönkretételének, én akkor sem fejeztem be. Mert Patrival összejöttünk, és ez csodálatos érzés volt.

Aztán hol kötött ki ez a boldogság? A kórházban. Egyik pillanatról a másikra. Mindenre emlékszem, de nem minden részlet tiszta, már ami az előzményeket illeti.  Egyik pillanatban még nagyban röhögtünk Villa ábrázatán az öltözőben, a másikban pedig Iker már azzal állított be, hogy hívjuk a mentőket. Akkor még fogalmunk sem volt, mi van, de megtettük. Aztán a kapitányunk közölte az eseményeket, én pedig azóta nem vagyok képes más tevékenységre, csak az aggódásra és a fal ütögetésére. Patricia leesett a lépcsőn, miután Ikerrel beszéltek. Hogy mit beszéltek? Casillas nem akarta elárulni, de elvileg barátok vagyunk, szóval ki fogom deríteni.

A lényeg, hogy Patrit megműtötték, az állapota elvileg stabilizálódott, a hajnali órákban pedig Petra is megérkezett halálra rémülten.

- De hogy történt? – kérdezte a szőke lány, mikor mindhárman leültünk a kórház büféjében. Iker azt mondta, marad, mert részben hibásnak érzi magát, Petra meg ugye a legjobb barátnője. Az én sztorimat meg tudjuk.

- Már mondtam. Kihívott, mert volt pár megbeszélni valónk, de amikor felért a lépcső tetejére, megcsúszott a lába és leesett. Én lent álltam, így semmit sem tudtam tenni – magyarázta Iker, de csak a fejemet csóváltam.

- De mit kellett megbeszélnetek? – tártam szét a karjaimat, ezzel majdnem megütve a büfés csajt, aki kihozta nekünk a kávéinkat. Elég durván csapkodta le az asztalra a csészéket, de gyanítottam, hogy nem csak én voltam ennek az oka, hanem az, hogy hajnali négykor neki ezt kellett csinálnia. Egész éjjel bent voltunk a műtét sikerességére, most pedig Patricia felébredésére várva.

- Az nem fontos, apróság. – Kikészültem a vállvonogatásától. Ezt csinálta akárhányszor feljött ez a téma, és ez marhára idegesített. Oké, elismerem, ő is nyúzott volt, hiszen megviselte ez az egész, de én láttam rajta, hogy van valami más is a háttérben. Csak nem akarta elmondani.

- Ő a barátnőm, Iker. Tudnom kell, mi van vele!

- Nyugi, Sergio. Egyelőre azt várjuk meg, hogy Patri jól legyen – nyugtatott Petra, így ránéztem, majd nagyot sóhajtva beleittam a kávémba.

Komolyan nem tudtam elhinni, hogy találtam egy lányt, akiért teljességgel odavagyok, akibe egy szempillantás alatt beleestem, ráadásul meg is kaptam a Sorstól, erre itt van ez az egész. Olyan jól alakult minden, most meg mi van? Arra várhatok, hogy a lány, aki még egy teljes napja sem a barátnőm, felépül-e. Komolyan ez minden férfi álma! A plusz röhej ebben az, hogy Casillas nem akar semmit sem mondani az előtte történt dolgokról, pedig ez fontos lenne. Ha nem is Patricia felépülésében, de nekem. Tudni szeretném, mi miatt volt olyan fontos az a beszélgetés, amiért le kellett esnie a lépcsőről. Jól indul ez a kapcsolat.

- Te jó ég – sóhajtott fel Petra, majd arcát kezeibe temette, és úgy könyökölt fel az asztalra. Ikerrel csak összenéztünk, majd a szőke lányra, és végül végigsimítottam a hátán.

- Nyugi, minden rendben lesz – mosolyogtam rá halványan, és részben próbáltam ezt magammal is elhitetni. Mert jelen állás szerint még én sem voltam biztos a dolgok jól alakulásában.

- Próbálom elhinni. De jelenleg a saját magánéletem is billeg a maga rozoga lábain, szóval már nem tudom, miben reménykedjek. – Olyan fájdalommal mondta ki ezeket, hogy hirtelen engem is elfogott a rosszullét, de abban a pillanatban megjelent mellettünk Patricia orvosa.

- Na?! – kérdeztük egyszerre hárman tőle, mire kissé megilletődötten tántorodott vissza.

- Nyugalom, kérem! – csitított minket, így befogtuk a szánkat, de reményteljes szemekkel néztünk fel rá. - Mint azt tudják a hölgy állapota stabilizálódott, és pár perce felébredt, így azóta ébren van. – Erre a kijelentésre egyszerre álltunk fel, de még visszatartott minket. – Nyugalom! Bemehetnek hozzá, de kérem, nyugodtan beszéljenek hozzá, mert nem szeretnénk, ha bármilyen hirtelen hatás miatt rosszabbodna a helyzet. Kövessenek! – intett, mi pedig bólintva mentünk utána. A minket körbelengő aurán azonnal érezni lehetett a változást, mindannyiunk fejében csak az járt, hogy Patricia jól van. Felébredt.

Amikor a kórterem ajtajához értünk, a doki még csendre intett minket, aztán beengedett. Mind benyomultunk az ajtón, az ágyról pedig Patri pislogott vissza ránk hatalmas szemekkel.

- Szia! – intettünk ketten Ikerrel, Petra pedig ma már sokadszorra felsóhajtott.

- Hála égnek jól vagy! – arcára pedig egy halvány mosoly ült ki, míg Patri szélesen elmosolyodott, de tekintete nem rám szegeződött. Hanem Ikerre.

- Miért vágtok ilyen fancsali képet? – kérdezte ártatlan arccal. Mintha nem egészen tudná a dolgokat.

- Nem mondta az orvos? Leestél a lépcsőn, és beütötted a fejed, így meg kellett műteni – magyaráztam neki, mire szemei tágra nyíltak. Kezdett furcsa lenni az egész, bennem pedig kezdte felütni fejét a nagyon-nagyon rossz érzés.

- Nem emlékszem ilyenre – csóválta a fejét, majd hirtelen eszébe jutott valami. – Úristen! De mi van a babával?! Ugye a baba jól van? – arca kétségbeesetté vált, Petra pedig felkapta erre a fejét, mi viszont egyszerre kérdeztünk vissza Ikerrel.

- Milyen baba?!

- Hát a gyerekünk, Iker. Terhes vagyok. Vagy ezt még nem mondtam? Jaj, tényleg, még nem. De nincs baja? Jaj, és mi van veled meg Mesuttal, Petra? Összejöttetek végre? És te nem Iker egyik csapattársa vagy? Mintha láttalak volna már valahol – hadovált össze-vissza. Hitetlenül csóváltam a fejemet, Casillas totálisan le volt sápadva, amíg Petra a kijárat felé indult meg.

- Azt hiszem, hívom az orvost.

Ezek után kitessékeltek minket a teremből, és megvizsgálták Patrit. Nekünk addig a folyosón kellett várakoznunk, amíg neki mindenféle kérdést tettek fel. Többek között velünk kapcsolatban is.

Én fel-le járkáltam, Iker a széken ült a kezét tördelve, amíg Petra mellette állt összefont karokkal.

- Milyen gyerekről beszélt? – néztem a csapatkapitányra, aki csak a fejét rázta.

- Szerintem ő sem tudott róla – próbálta meg menteni a szőke lány, de ekkor megszólalt a telefonja, így azt kellett felvennie. Kissé félrevonult, de még így is tökéletesen hallhattuk, mit beszél.

- Igen? Carlos, helló! …. Igen, jól tudod. …. Tudtommal nincs megtiltva, hogy ne legyen senkink! …. Mi?! Nem teheted ezt! Mit ártott neked? … Dögölj meg! – Petra arca teljesen lesápadt a beszélgetés alatt, de önző dög lévén, én ezt figyelmen kívül hagytam, és inkább Iker felé fordultam.

- Szóval? Milyen gyerek?

- Én is csak ma tudtam meg… azért hívott ki, hogy beszéljünk. Akkor mondta el, hogy van tőlem egy gyereke, akit annak idején örökbe adott. Mert tudod… mi jártunk – mondta, mire csak a fejemet csóváltam. Szép kis nap ez!

- Tudtam, igen. Részegen elmondta, csak nem emlékszik rá. Azt gondoltam, talán egyszer majd magától is elmeséli, de nem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult a helyzet! Komolyan nem hiszem el! – túrtam bele a hajamba. Igen! Sikerült megint kifognom a legrosszabb helyzetet! Ekkora szerencsém komolyan csak nekem lehet! – És miért lett ilyen fontos hirtelen, hogy ezt elmondja? – kérdeztem utoljára, de ekkor kinyílt a kórterem ajtaja, és az orvos lépett ki rajta.

- Végeztünk – közölte, így mindhárman köré gyűltünk. – Emlékezetkiesése van.

- De akkor miért volt képben azzal, hogy Mesut meg én…? – vágott közbe Petra, de az orvos leintette.

- Össze van zavarodva. A múlt és a jelen eseményei összekeveredtek az agyában, így azt hiszi, hogy terhes, és az úr a barátja, ám azzal is tisztában van, hogy önnel mik történtek mostanában – mutatott rá a szőkére.

- És mi van velem?! – kérdeztem hitetlenkedve.

- Önre úgy tűnik nem emlékszik. Az önnel töltött időszak teljesen kiesett az emlékezetéből.

Le kellett ülnöm. Csak a fejemet csóváltam, és nem voltam képes feldolgozni, hogy Patricia elfelejtett engem. Mert így volt. Nem emlékezett rám egyáltalán. És ez fájt.

- De ugye ez jobb lesz?

- Nem tudhatjuk. Egyelőre csak reménykedhetünk, hogy a kezelés, aminek elébe néz, hatásos lesz. Addig pedig megteszünk minden tőlünk telhetőt. – Persze, persze. Mindig ugyanaz a szöveg. – Addig viszont a türelmüket szeretném kérni, és amíg ilyen összezavarodott, jobb lenne nem szembesíteni a valósággal. Annak ki tudja, milyen következményei lennének. – Azt hittem, nem hiszek a fülemnek. Hogy azt higgye, Iker a pasija? Az teljességgel kizárt!