No rain No Rainbow - 13. fejezet

Nos, itt van az új fejezet, de sajnos holnap elutazom, és egészen 14-éig nem érek haza, így addig egy kis szünet áll be. Bocsánat mindenkitől, utána ígérem hamar hozom a következő részt! ;) Addig is pedig jó szórakozást a mostanihoz! ^^

- Mi ez a szőrpamacs? – Charo csodálkozva nézett a lábára fel-felugráló apróságra, ami alig lehetett nagyobb, mint egy férficipő.

- Mondd, hogy nem aranyos! Gyere ide te kis nyunnyadék! – Alvaro nekiállt gügyögni a kutyusnak a földön fekve, pár méterrel a bejárati ajtó előtt. Az állatka vidáman odaszaladt hozzá, a játékos pedig nekiállt dögönyözni, mialatt Charo csak felvont szemöldökkel nézett le rá.

- Biztos, hogy én vagyok a nőnemű? – húzta el a száját, majd pár lépéssel közelebb ment, és leguggolt megsimogatni az apró kutyát. – Egyébként meg hol szedted ezt össze?

- Nem „ez”, hanem ő. És találtam. Szerencsétlen magára volt hagyva egy dobozban, ott nyüszített, én pedig nem hagyhattam ott. Nézd a kis pofiját, meg lehet zabálni – azzal megint nekiállt szorongatni az állatot, Charo pedig továbbra is csak unottan fogadta testvére viselkedését. Kezdett kételkedni benne, hogy normális lenne-e, sőt, az is eszébe jutott, hogy valamelyikőjüket esetleg nem fogadták-e örökbe. Mert hogy teljesen más volt a reakciójuk, az biztos. Persze maga Char is odavolt a kutyusért, de ő ezt nem mutatta ki olyan mértékben, mint öccse, aki agyon-vissza szeretgette szerencsétlen állatot. Mint valami kislány.

- Aha. És mit fogsz most vele csinálni?

- Természetesen megtartom. Ráadásul tudtad, hogy egy ilyen kis édes döggel mennyire jól lehet csajozni? – vigyorgott Alvaro, Charo meg csak a szemét forgatta. Szóval erre ment ki az egész. Na, igen. Ő pont nem ájult el egy ehhez hasonló kisállattól a parkban, de sok nőnemű társa nem így viselkedett. Azok, ha meglátnak valami „irtó cukit”, akkor azonnal nekiállnak egy oktávval feljebb sikítozni, és lerohanják a kutya gazdáját. A képbe pedig itt jön Alvaro. Ő ugyanis ekkor előadhatja a nagy állatmentő szerepét, miszerint hogyan talált rá a kutyára, és mentette meg az éhhaláltól. A csaj totál odalesz érte, és kész is a love story.

- Ahogy érzed. Anyáék? – tért át egy másik témára a lány, mire öccse lassan felállt.

- A kertben vannak. Kimegyek, szólok nekik – azzal eltűnt egy másik ajtóban, Charo pedig lenézett a kutyára, aki hatalmas szemeket meresztett rá.

- Na, mi van te kis csöppség? – kezdett el gügyögni neki, mire Alvaro hirtelen visszadugta a fejét.

- Tudtam, hogy téged is meghatott! – röhögött.

- Győztél – sóhajtotta a lány, majd ölbe vette a kiskutyát, és követte a testvérét a kertbe. Szüleik éppen a napon sütkéreztek, mire Char csak gondolt egyet, és meglepetésszerűen az anyjára tette az apró yorkshire terriert.

- Úristen egy szőrös patkány! – kezdett el visítozni a nő, mire a kisebbik Morata azonnal ott termett, hogy lekapja róla a kutyát, és roppant mód féltve magához szorította.

- Ne hívd így Happy-t! – csóválta a fejét. Charo ismételten csak hitetlenül nézett öccsére, és kezdte azt hinni, hogy nem is a szülei házába jött, hanem valamelyik óvodába. Vagy elmegyógyintézetbe.

- Hogy lehet így nevezni egy kutyát? – tárta szét a karját.

- Mit keres itt egy kutya? – értetlenkedett az apjuk.

- Szerintem igenis, hogy hozzápasszol. Igaz jó fiú?

- Valaki elárulná már végre, mi folyik itt? – csattant fel az anya is, mire végre mindannyian elhallgattak, és Charo fájdalmas arccal levágta magát az egyik kerti székre. Pár másodpercig csak nézte a szüleit, akik viszont nem értve, hogy mit akar ezzel csak kérdőn néztek vissza rá, mire ő meg a fejét rázta.

Nagyjából fél óra múlva tisztázódott le minden. Először is Alvaro elregélte, mi a helyzet a kutyával, vagyis Happyvel, utána meg kellett győzni az apjáékat, hogy hadd tartsa meg, majd gondoskodik róla és egyebek, ezek után pedig Charo közölte, hogy miért jött. Hiszen három hét után Fabiánt kiengedik a kórházból, és a szülők megígérték, hogy segítenek a kiköltözésben. Csakhogy teljesen elfelejtették, így gyors készülődési műveletbe fogtak, addig pedig a két testvér kettesben maradt.

- Egyébként… beszéltél már azóta Mesuttal? – érdeklődött hirtelen Alvaro.

- Nem igazán. De nem is keresett – vonta meg a vállát Char, és úgy érezte, ezzel el van intézve a beszélgetés. Csakhogy a fiatalabbik Morata kérdőn nézett rá, hiszen ezt még a nővére sem gondolhatta komolyan.

- Miért keresett volna? Te mondtál igent csak úgy egy házassági ajánlatra ezzel megbántva őt! Edzéseken olyan, mint egy zombi! Látnod kéne, szerencsétlen majdnem megpusztul a fájdalomban, de ha valaki rákérdez, próbálja letagadni!

- Honnét veszed, hogy ez miattam van? – Charo újfent csak játszotta az értetlent. Nagyon is jól tudta, min mehet keresztül miatta Özil, csak azzal, hogy ezt nem írta a saját hibáinak listájára, a bűntudatot próbálta meg elkerülni. Pedig a lelkiismerete már így is kitartóan kopogtatott nála, ami miatt volt pár álmatlan éjszakája.

- Chaaarooo… - nyújtotta el a nevét Alvaro fenyegetően, s a további kínos beszélgetéstől az anyjáék mentették meg.

- Indulhatunk – jelentette be az apja, mintha csak valami díszmenetre készülnének. Char inkább gyászmenetnek érezte az egészet.

- Miről volt szó? – érdeklődött az édesanyjuk, de testvérekhez méltó módon a két fiatal egyszerre legyintett, és mondta azt, hogy semmiről. Ezek után viszont Charoék tényleg elindultak, s a költözést viszonylag hamar le is tudták. Fabiánnak nem volt olyan sok cucca szerencsére, s miután a szülők távoztak a lakásáról, Char kettesben maradt vele, hogy ott folytathassák az életüket, ahol abbahagyták…

- Mi az Mes, nem tudsz nyakkendőt kötni? – röhögött Ramos, miközben barátját nézte, aki az említett ruhadarabbal küszködött.

- De..tudok..csak…makacskodik... ez a szar! – azzal sikerült megkötnie. Mesut elégedetten nézett végig magán a tükörben, és megállapította, hogy márpedig így tökéletes lesz a ma esti vacsorán, ahova a vezetőség az összes játékost meghívta. Meg lesz ott még pár ember.

- És túl vagy már Charon? – kérdezte hirtelen Sarah, miközben egy gyönyörű ruhában odasétált Sergiohoz, és adott neki egy csókot. Velük kettejükkel minden rendben volt. Az első randevút még követte néhány, mire hivatalosan is bejelentették, hogy ők egy párt alkotnak, azóta pedig tökéletesen elvannak egymással. Mondjuk Sergionak kicsit szoknia kell még, hogy Sarah nem szereti a nagy felhajtást, meg a sztárságot, de amikor például Torresék megtudták a dolgot, egyből el akartak jönni látogatóba. Ennek létrejöttét a Chelsea meccsei akadályozták meg egyedül.

- Na, de Sarah! – hüledezett a hátvéd, hogy a lány még csak nem is próbált finoman közelíteni a témához, hanem ilyen nyersen képes volt megkérdezni.

- Most mi van? Nem szeretek kertelni! – vonta meg a vállát a szőke lány.

- Nyugi, semmi gond. Minden oké amúgy. Szóval most irány a parti, és ha más nem, használjuk ki, hogy nem mi álljuk a vacsit! – vigyorodott el a török-német, mire mindannyian elnevették magukat, és lassan elindultak.

De valójában Mesut még koránt sem volt jól. Ez nem olyan volt, mint mikor először találkoztak, és utána átment utálkozásba az egész. Nem. Most minden egyes nap érezte Charo hiányát, és azt, hogy nem láthatja. A legrosszabb pedig az volt, hogy tudta, valaki eljegyezte a lányt, és az a valaki nem ő. Jó, persze korántsem akarta eljegyezni, de a tudat, hogy Char nem vele van, elkeserítette. Plusz nem értette, hogyan lehetett ennek ez a vége.

- Azt hiszem, nem fogsz örülni… - jelentette ki Ronaldo fejcsóválva már a partin, az asztalnál ülve. Mes nem tudta, mire gondol a portugál, de amikor ő is arra nézett, amerre csapattársa, rögtön megértette. És azzal együtt a jókedve is elszállt.

- Hát ez meg mégis hogy kerül ide? – morogta maga elé.

- Fabián apjának a cége is a spanyol bajnokság szponzorai között van, ezáltal itt van ő is, és elhívta a fiát. Na, meg persze a fia újdonsült menyasszonyát – magyarázta a semmiből előkerülve Morata. Mesut össze is rezzent a fiatal spanyol hirtelen érkezésétől, de ezek után ismét elnézett a pár irányába.

- Aha. Eddig jó. És miért nem a kórházban van? – gorombáskodott tovább.

- Egy hete kiengedték, nem tudtad? – csodálkozott el Alvaro, majd abban a pillanatban elhívták valahova máshova, így otthagyta az asztalnál ülőket. Persze ezt a beszélgetést minden ott ülő játékos hallhatta, akik pletykára éhesen vizslatták a török-németet.

- És most mi lesz? Odamész, levered, majd Charot magad mellé húzva kijelented, hogy őt most elviszed, mert a tiéd, és lelépsz? – poénkodott Benzema teljesen ártatlan képet vágva.

- Áh, az nem rá vallana… Ő a távolról, csendben várok a csodára típus – bólogatott Marcelo, de Mes nem nagyon figyelt a csesztetésre, inkább csak Chart nézte, aki igencsak gyönyörűen festett az estélyiében.

Nem is tudta róla levenni a szemét az egész este folyamán. Ha Fabiánék eltűntek, akkor ő addig forgolódott, amíg meg nem találta őket, de odamenni nem ment. Hiszen Charo mégiscsak a vőlegényével volt jelen. De bármennyire is megbántotta a fiút a döntésével, Özil mindenképpen beszélni akart vele. Hátha jobb belátásra bírhatná.

- Mindjárt jövök, kimegyek a mosdóba – állt fel hirtelen az egyik pillanatban, majd elhagyta a társaságot, akik éppen jót nevettek azon, ahogyan Sarah oltotta a saját barátját.

Hirtelen távozásának oka természetesen Charo volt, ugyanis észrevette, hogy a lány egyedül indult meg a kevésbé zsúfoltabb helyek felé, Fabiánt elhagyva valahol. Mesut pedig ezt az időt választotta arra, hogy utánamenjen.

- Charo! – kiáltotta utána, amikor a lány felfelé indult meg az épület lépcsőjén. Talán ki akart menni a fenti teraszra levegőzni egy kicsit.

- Mesut? – nézett hátra meglepődve Char, és próbálta leplezni az érzelmeit. Belül ugyanis nagyon örült a találkozásnak, de mivel tudta, hogy most már valaki máshoz tartozik, ezért nem merte kimutatni ezt a boldogságot. – Mit szeretnél? – kérdezte hűvösen.

- Én csak.. megbeszélni a dolgokat. Tudod egy hónapja olyan hirtelen történt mindent, és olyan hirtelen döntöttél, közölted velem a dolgokat, hogy megbeszélni sem tudtuk – magyarázta Mes. Ő valóban úgy vélte, hogy ezt még helyre lehet hozni.

- De ezen nincs mit beszélni többet. Megszületett bennem egy döntés, ezt nem kell tovább boncolgatni. Sajnálom! – rázta a fejét Char, s látszott rajta, mennyire nehezére esik mindez. Legszívesebben most azonnal Özil karjaiba futott volna, de ezt nem tehette meg.

- Szerintem meg van ezen mit beszélni. Mert én szeretlek, és nagyon jól tudom, hogy te is ugyanígy érzel – a focista szemeiből elszántság tükröződött, és egyenesen a lányra meredt, aki már épp nyitotta volna a száját, csakhogy abban a pillanatban tekintete Özil mögé siklott el. A srác is megfordult, s mintegy kellemetlen meglepetésként az igencsak értetlen Fabiánnal nézhetett farkas szemet…

Vélemények (13.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls