Casillas
Kicsit megcsúsztam edzésre menet, ugyanis túl jól sikerült a tegnapi ünneplés Sarával és elaludtam. Az a baj, hogy Mourinho nem fogadja el azt a kifogást, hogy szülinapja volt a barátnőmnek, múltkor még azért is megbüntetett, mert dugóba kerültem. Ilyenben nem ismer viccet, úgyhogy azt hiszem, ma sem tesz kivételt.
Kapkodva parkoltam le az autóval, majd sietve kipattantam és berohantam, csakhogy az öltözőig már nem jutottam el. Éppen kanyarodtam volna be a folyosón, ám az aulában megpillantottam Özilt és Matildet. Nem zavartattam volna magam, de mikor meghallottam, hogy miről van szó, megálltam a fal mellett, hiszen úgy sem vettek észre.
- Nem értem mit kéne ezen megbeszélni. Tök világos minden.- Tami kérdőn nézett rá, és látszólag nem tudott mit szólni- Te Fernandohoz futottál, aki tárt karokkal fogadott és örömmel vette a felkérést a keringőre.- Mesutot eddig még soha senkivel nem hallottam így beszélni, hangja kemény volt, benne semmi érzelemmel. Kíváncsian hallgattam a beszélgetést a falnak dőlve, a mellkasom előtt összefont karral.
- De nem feküdtem le vele! Csak egy csók volt és Ramona ebből kezdett kombinálni.- tárta szét a karját Matilde, de Özil arcát nem láttam, mivel háttal állt nekem.
- Ja bocs. Nálad egy csók ezek szerint semmit sem számít. Hát kösz!- összevont szemöldökkel figyeltem nem teljesen értve a helyzetet, de annyi lejött, hogy nem éppen békehangulat uralkodik náluk. Bár ezt eddig Mesut jól leplezte, mert én semmit nem vettem észre a viselkedésén. Ugyanolyan jól teljesített, mint máskor, talán egy kicsit lett agresszívebb.
- Nem így értettem.- mentette Matilde a menthetőt, ám nem igazán járt sikerrel.
- Tudod mit? Hagyjuk ezt az egészet, mert ennek semmi értelme.- Özil azzal megfordult, de egy másodpercre megtorpant, amikor meglátott engem, de azután újra elindult felém, mivel erre volt a kijárat. Tami egy pillanatig csak állt, majd megszólalt.
- Várj!- Mes erre lassan megfordult, így a lány odalépdelt hozzá- Akkor tessék, ez a tiéd.- tágra nyílt szemekkel néztem, mert Matilde levette az ujjáról a gyűrűt és Mesut tenyerébe nyomta, aki csak ránézett, majd elhajította. Tami szó nélkül tűrte, de én azzal a lendülettel elindultam arra, miközben csapattársam elhagyta a helyszínt. Gyorsan megkerestem az apró ékszert, majd zsebembe téve odamentem Matildehoz.
- Gyere!- csendben elindult velem és beszálltunk a kocsimba. Nem érdekelt, hogy edzés van, nem hagyhattam egyedül szegény lányt pont most. Legfeljebb kapok egy büntetést Mesuttal egyetemben, de nem volt szívem Tamit cserbenhagyni.
- Hazavigyelek?- néztem rá, miközben beindítottam a motort.
- Nem. A kórházba.- döbbenten meredtem rá.
- Mit akarsz csinálni?
- Az nem lényeges, csak vigyél oda!- elengedtem a kormányt és teljesen felé fordultam.
- Addig nem, amíg meg nem mondod, hogy miért mész oda!- parancsoltam rá.
- Elvetetem a gyereket. Most jó?!- kis híján félrenyeltem és nem hittem a fülemnek. Ezt nem gondolhatta komolyan! Bár én azt sem tudtam, hogy terhes, de ha rajtam múlik, nem fogom ezt szó nélkül hagyni. Mesut meg nem normális, hogy képes volt otthagyni Tamit. Oké, nem sokat hallottam az egészből, de azt az egy csókot elnézhette volna szerintem, ha tényleg nem volt több.
- Igen, jó, mert így legalább tudom, hogy nem szabad odavinnem téged.- azzal megfogtam a kormányt és elindultam.
- Nekem mindegy, el tudok jutni oda nélküled is.- vonta meg a vállát, de nem figyeltem rá. Természetes, hogy most ilyen, egy kicsit le kell nyugodnia, addig én meg majd megpróbálok beszélni Özillel.
Az úton ezek után nem nagyon beszéltünk egymással, de mivel nem nagyon akartam kockáztatni, ezért az ajtóig is elkísértem Tamit, majd becsöngettem. José nyitott ajtót.
Szia! Hazahoztam a nővéredet.- kicsit furcsán nézett rám, de amint Matilde beviharzott magyarázkodásba kezdtem- Nem sikerült túl jól a beszélgetése Mesuttal, de a lényeg, hogy ne engedd sehova! A fejébe vette, hogy elveteti a babát, ha már Özil nem bocsát meg neki. Ne hagyd, hogy hülyeséget tegyen!
- Mi?! Terhes?! És én erről hogy hogy nem tudtam?- döbbent le és már kezdtem azt hinni, hogy fel sem fogta, amit mondtam neki, amikor bólintott- Oké. Megpróbálom jobb belátásra bírni.- azzal már mindketten mentünk volna a dolgunkra, de eszembe jutott valami.
- Várj! Erre vigyáznál, kérlek?- majd előhúztam zsebemből a gyűrűt és odaadtam neki.
- Persze.- ezek után ő is bement a házba és én is Mesut lakása felé vettem az irányt. Volt egy kis megbeszélnivalóm vele.
Leparkoltam a kerítés előtt, de ekkor a mobilom kezdett csörögni.
- Igen?- szóltam bele, de ismertem a számot.
- Remélem, valami jó magyarázattal tudsz szolgálni arra, hogy miért nem toltad be a segged edzésre!- fél méterrel arrébb kellett tartanom a telefont, mert még úgy is tisztán hallottam Mourinho ordibálását.
- Az felmentést jelent, hogy a lányodat mentettem meg attól, hogy valami oltári nagy baromságot tegyen és jelen pillanatban én, mint csapatkapitány a szintén szökevény Özilt próbálom jobb belátásra bírni?- egy pillanatra csend lett a vonal túlsó végén, majd Mou megszeppenve válaszolt.
- Őő.. hát ez alapján kivételt tehetek, de a büntetés enyhébbik fajtája neked is jár..- hirtelen félbe kellett szakítanom az edzőt, mert valami más vonta el a figyelmemet.
- Bocs, de le kell tennem.- azzal ledobtam az ülésre a mobilt, kiszálltam és azonnal Mesuthoz rohantam, akit egy hajszál híján elütöttek.
- Normális vagy?!- húztam vissza, aztán megcsapott hirtelen a tömény alkohol szaga- Azt a rohadt. Baszki te mennyit ittál?- hüledezetem, miközben Özil azt sem tudta, hogy hol van, vagyis de tudta, csakhogy a saját lábán alig bírt megállni.
- Csak, csak egy kicsit.- dülöngélt, mire megragadtam a vállánál fogva.
- Meg akarod ölni magad? Miért akarsz te mindig meghalni?!- rángattam. Ha az autó nem is ütötte el, csodálkoznék, ha nem halna meg alkoholmérgezésben.
- Nem tök mindegy neked, hogy hogy élek? Eldöntöttem, hogy mostantól a pia lesz az új szerelmem, és ha már Matildenak nem kellek, néha jöhet egy-egy csaj is az alkohol mellé. Csak hogy a szükség meglegyen.- meredten bámultam rá. Köpni-nyelni nem tudtam, hiszen a csapatból az utolsó emberek közé tartozik, akikből kinézném ezt a fajtaviselkedést. Hozzávéve azt is, hogy Tami előtt eddig mindig tudta, hol a határ és még soha nem volt részeg.
Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam a hallottakat, majd hirtelen felindulásból pofán vágtam, mire kicsit józanabban pislogott rám.
- Aú.- nyögte ki fél perces fáziskéséssel, de szerintem a temérdek pia már a fájdalomérzetét is elvette.
- Térj már észhez! Oké, megcsókolta Torrest, de ha nem szeretne nem próbálkozott volna meg a bocsánatkéréssel! És csak hogy tudd, te vagy az oka annak is, hogy el akarja vetetni a gyereketeket! Megéri ez? Szenvedsz te is, mert szereted, ráadásul még a kisbabátok is elveszhet.- üvöltöztem vele ott az utca kellős közepén, s egy pillanatra megcsillant bennem a remény egy apró szikrája, mikor arcvonásai ellágyultak és úgy tűnt, mintha megértette volna a dolgok súlyát, de aztán lerombolta ezt a hitet.
- Nem érdekel.- azzal megrántotta a vállát és hátat fordítva nekem befelé sétált. Földbe gyökerezett lábbal álltam, mikor megcsörrent Mesut telefonja.
- Igen?…Mit akarsz?...Ah, rendben, indulok.- lerakta, s felém fordult- El tudnál vinni? José hívott, hogy az apja beszélni akar velem, mert nem voltam edzésen.- magyarázta és bár vonakodva, de bólintottam. Inkább, minthogy ilyen állapotban vezessen. Igaz, kicsit furcsálltam, hogy engem Mou nem hívott be, meg hogy egyáltalán miért José telefonált Mesutnak, de hát mindegy. Addig örülhetek.
José
Egy telefon elintézve, már csak Tamit kellett valahogy berángatnom az öltözőbe, de erre is megvolt a magam terve.
- Matilde! Ne bujdokolj, apa azt akarja, hogy menj vissza hozzá!- ordítottam fel az emeletre, mert nem volt túl sok kedvem felmenni. Nem sokkal ezután lábak dübörgése hallatszódott, majd Matilde vágtatott be a nappaliba nem túl fényes ábrázattal.
- Uh, nem is tudtam, hogy a jeti is nálunk lakik.- viccelődtem, de ő nem volt vevő rá, bár megértem. Elég kiakasztó lehet, ha elhagynak. Ennyivel is szerencsém van Estherrel, hiszen tök jól megvagyunk együtt és egyikünkben sem merül fel a gyanú soha, hogy a másik esetleg egy harmadik személy felé kacsingat.
- Muszáj?- bólintottam, így folytatta- Akkor indulok, vagy te is jössz?
- Aha. De ugye nem így akarsz jönni?- vigyorogtam rá, ám csak egy dühödt pillantást kaptam cserébe.
Amikor végre Tami is elkészült (hozzáteszem viszonylag normálisan nézett ki), elindultunk, csakhogy nem éppen arrafele tartottunk, amerre menni kellett volna. Idegesen kapkodtam a fejemet, amikor épp a kórház egyik parkolójába álltunk be.
- Mit csinálsz?!- néztem rá.
- Mondta apa, hogy sietnünk kell? Nem. Akkor én most beszélek egy orvossal.- közölte, miközben tolatott. Elhűlve néztem ré és hirtelen a kormányhoz kaptam.
- Ne csinálj hülyeséget! Neked teljesen elment az eszed, gondold már át, hogy mit csinálsz!- azzal elrántottam a kormányt. A célom persze az volt, hogy más irányba menjünk, csakhogy egyenesen neki ütköztünk a mögöttünk lévő fának, szerencsére nem túl nagy sebességgel.
- És még nekem ment el az eszem.- pufogott Matilde, majd kiszállt, hogy megnézze a kárt. Nem sokkal később viszont már vissza is tért- Szerencséd, hogy csak egy karcolás van rajta.
- Aha, és most mit akarsz csinálni? Mert ha bemész, én azonnal hívom apát, meg mindenkit, aki segíteni tudna téged leállítani. És akkor örülhetsz, ha nem visznek pszichiátriára.- fenyegetőztem és reméltem, hogy ezzel elérem a kellő hatást.
- Utállak.- mormogott, azzal bekapcsolta a biztonsági övét és a pályához mentünk. Eddig minden a terv szerint haladt, vagyis csak majdnem, de attól a kis balhétól el lehet tekinteni.
- Apa azt mondta, menj az öltözőbe.- mondtam, miután bezártuk a kocsit, Tami pedig előrevágtatott, én meg utána. Nem maradhattam le, mert akkor az veszélyeztethette volna a sikerességet.
Nővérem azzal a címszóval rontott be az öltözőbe, hogy „Mit akarsz?”, csakhogy ott nem azt találta, akit várt volna.
- Mesut?- döbbent le, csak úgy, mint a Real Madrid tízese, és hátrafordult.
- Páá!- fogtam, becsuktam az ajtót, majd a kulcsot is ráfordítottam.
- José mit művelsz? Engedj ki!- dörömbölt az ajtón Matilde, ám én csak vigyorogtam.
- A-a. Addig nem, amíg felnőttekhez méltó módon meg nem beszélitek a dolgokat.- magyaráztam, aztán elmentem a büfébe. Éhes voltam, ők meg tegyék azt, ami a legjobb nekik, vagyis béküljenek ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése