Dear Diary - 2. fejezet

„Jó reggelt!

Unalmas itthon lenni egyedül. De komolyan. Bár még mindig jobb, mintha az iskolában ülnék, és a matek tanár zagyválását hallgatnám, miközben azt sem tudja, miről beszél. Sergio meg már rég elment, szóval ő sincs itt szórakoztatni, bár ha itthon lenne, akkor viszont biztos elküldött volna. Tuti ellenezné a lógást, de had döntsem már el én, hogy mit akarok. Pár hónap, és nagykorú leszek, utána már nem lesz beleszólása az ilyen dolgokba. Félreértés ne essen, imádom a bátyámat, én csupán azt nem bírom, ha valaki jobban tudja, én mit akarok. Szeretem a saját utamat járni, és ebből általában jól is jöttem ki eddig.

Na, mindegy. Ettől függetlenül elmegyek az edzésére, ott úgy sem jöhet oda, mert akkor az edzője lecseszi.

április 15.”

Unottan besüllyesztettem a naplót a párnám alá, majd hanyatt vágtam magam az ágyon, s azzal szórakoztattam magam, hogy a tincseket próbáltam meg kifújni az arcomból. Egy darabig elvoltam ezzel, de aztán hangosan, szenvedve felsóhajtottam, majd magamhoz vettem a telefonomat, és a fülemhez emeltem.

- Claudia? – szóltam bele, mikor valaki végre-valahára felvette a telefont.

- Hol vagy? Ugye nem vagy beteg? Ó te jó ég, mi bajod van, miért nem szóltál? – a távolban a matektanár hangját hallottam, amint Claut felszólítja, hogy talán nem órán kéne megbeszélni a dolgokat a mobilon. Én csak a túloldalon kuncogtam.

- Az most nem fontos, csak gyertek értem Reyesékkel együtt, és elmegyünk Sergiék edzésére. Na, mit szólsz? Mégiscsak jobb, mint a matek. – magyaráztam, miközben már épp azt válogattam, hogy mit vegyek fel.

- Jól hangzik! Fél óra, és ott vagyunk, csak még le kell pattintani a tanárt. Na, puszi! – azzal lerakta, én meg még vagy tíz percen át keresgéltem, s végül kiválasztottam egy leggingset, hozzá egy ujjatlan topot, és egy magassarkút. Gyorsan dobtam még egy kis sminket magamra, pont időben, ugyanis a ház előtt leparkolt egy autó, én pedig már zártam is be az ajtót. Az Audi ablaka le volt húzva, Claudia pedig kihajolva rajta integetett nekem, így én mosolyogva beszálltam. A kocsi egyébként a barátomé volt, Reyesé. Ő is velünk egy iskolában tanul, csak eggyel feljebb jár, azaz végzős. Egyébként a szülei egy neves cég vezetői, így nem csoda, hogy ő maga egy flancos Audival mászkál, de én amúgy sem ezért szeretem. Nem vagyok olyan, mint azok a csajok, akik azért vannak együtt egy pasival, mert annak sok pénze van, és így mindent megkapnak, amit akarnak. Nem. Nekem amúgy sincs szükségem erre, de ha lenne is, akkor sem folyamodnék ilyen alattomos dologhoz. Reyest én önmagáért szeretem.

- Sziasztok! – köszöntem, amikor beültem az anyósülésre. Szokás szerint üresen hagyták, hiszen tudták, hogyha én is velük utazom, akkor az az én helyem Reyes mellett.

- Szia! – hajolt oda hozzám Reyes, majd egy gyors csók után elindultunk. Az autóban egyébként Claudián és rajta kívül még egy srác, Ramires ült és szintén egy barátnőm, Alena. Így öten mentünk a pályára, ahová gond nélkül beengedtek, hiszen már ismertek. Meg sem tudom számolni, hány alkalommal futottam ide még az elején, amikor még nagyon frissek voltak a velem történtek, s nem zavart az, hogy Sergio éppen edz, én rögtön hozzá menekültem. Persze a biztonságiak, mikor még fogalmuk sem volt arról, mi ez az egész, rohantak utánam, mert azt hitték, hogy egy őrült rajongó vagyok. Aztán később persze Sergi felvilágosította őket, hogy tőlem nem kell tartani, így megszokottá vált, hogy gyakran látogatok ki edzésre.

Reyessel még soha nem jöttem ki, mivel Sergio nem igazán tudott róla, de egyszer úgy is be kell mutatnom őket egymásnak, úgyhogy ennek is eljött az ideje. Az már biztos egy jó pont, hogy Reyes Real szurkoló, meg a baráti társaságomban is sokan vannak így. Persze nem direkt úgy válogatom a haveri körömet. csupán így hozta össze a sors.

Az edzés már javában folyt, mikor mi helyet foglaltunk a lelátón, kezemben egy ízesített ásványvízzel. Egy darabig csak néztük a srácokat, de az egyik pillanatban, mikor felálltam Reyes az ölébe húzott, s miközben megcsókolt, végigsimított a combomon, amitől megborzongtam.

Sergio

Kicsit álmosan ugyan, de próbáltam jól teljesíteni az edzésen, igaz olykor-olykor elbambultam. Nem is értem, mitől lehettem olyan fáradt, hiszen az este viszonylag hamar lefeküdtem, és semmilyen egyéb programom nem volt.

Éppen nyújtógyakorlatokat végeztünk, amikor Torres oldalazott oda hozzám. Fernandonak ez még csak a második edzése volt itt nálunk, mivel új csapattag, de én nagyon örültem barátom érkezésének. Anglia túl messze volt innen.

- Te! – kezdte, miközben a gyakorlatot csinálta – Szerinted miért jó egyeseknek, hogy idejönnek ki randi gyanánt, vagy csak simán falni egymást? – bökött fejével a lelátó felé, így tekintetemet én is abba az irányba helyeztem. A nap a szemembe sütött, így kicsit hunyorítanom kellett, hogy lássak, de ezek után azt kívántam, bárcsak ne láttam volna. A lelátón ugyanis Nina és egy srác kísérletezett azzal, hogy vajon le tudják-e nyelni egymást. Hirtelen elkerekedtek a szemeim, és köpni-nyelni nem tudtam. Ki ez a gyerek?

- Mesut, mondd, hogy rosszul látok, és az ott nem Nina! – fordultam a jobb oldalamon lévő Özilhez, aki erre felegyenesedett, elnézett arra, amerre mutattam, majd meglepődötten fordult vissza hozzám.

- Öhm, sajnos nem látsz rosszul. Az ő. – válaszolta nem enyhén meglepődötten.

- Ó, már így megnőtt a húgod? – szólalt meg Torres, mire csak bólintottam – Hasonlít valakire. – jegyezte meg, de én már nem figyeltem rá, hanem egyenesen a lelátó felé indultam meg nem törődve azzal, hogy még folyik az edzés.

- Hé, Sergio! Minek mész oda? Hagyjad már, had éljék ki magukat! – kapott kezem után Mes, de én könnyedén kihúztam magam, s tovább folytattam utamat. Ninára valódi húgomként tekintettem, és nem kissé húzta fel az agyam egyrészt az, hogy itt matatnak egymás szájában, másrészt az, hogy nem az iskolában van.

Nem szoktam ennyire kiakadni, de ez most rosszul érintett, hiszen azt hittem, hogy semmit nem titkol el, a tanulást meg fontosnak tartom (most már, hogy nem kell nekem is ott ülnöm).

- Khm, zavarok? – léptem oda a párocska elé. A mögöttük ülő két csajt ismertem, hiszen Felicia barátnői voltak, de a másik srác képe sem rémlett. Jöttemre ők elhallgattak, s felvont szemöldökkel meredtek rám, Nina pedig ijedten ugrott meg.

- Nem. – vigyorodott el a srác, akinek az ölében ült a húgom. Szemem szép lassan a kezére siklott, mely Nina combjain nyugodott, de húgi rögtön vette a lapot, és leült a székre kissé megilletődötten. Igazság szerint nem érdekelne, hogy van pasija, de ez azért elég rosszul érintett, hogy nekem nem szólt róla, és még csak be sem mutatta. Ez fájt a piciny lelkemnek.

- Ki ez a srác? – érdeklődtem amolyan álkedvesen Feliciától, mintha a gyerek ott sem lenne, de nem ő válaszolt.

- Sergio Ramos, ugye? Én Reyes vagyok. – nyújtotta ki a kezét kajánul vigyorogva, miután felállt. Hm, legalább kicsit ismeri az illemet, legalábbis eddig úgy tűnik.

- Helló! – ráztam vele kezet, de aztán újból húgom felé fordultam, hiszen a lógás miatt nem maradhatott el a lecseszés, bármennyire sem otthon voltunk.

- Neked most hol kéne lenned? – kérdeztem kelletlenül mosolyogva.

- Itt. – mosolygott vissza rám, de nem gúnyosan, hanem a szokásos angyali mosolyával.

- Nem vagy te egy kicsit szemtelen? – vontam fel a szemöldökömet, mivel cseppet sem találtam viccesnek a helyzetet.

- Nem. Nem sokára nagykorú leszek, szóval hozzászokhatnál az érzéshez, hogy az életemet én irányítom. – hangja már cseppet sem volt bájos. Ismertem ezt a nézését, hiszen az utóbbi időben gyakran önállóan akarta kezelni a problémáit, ami nem mindig vezetett jóra, s az volt az érzésem, hogy ehhez bizony köze lehetett a kis barátjának, aki a beszélgetésünk alatt gyakran felröhögött.

- Ne feledd, hogy az csak három hónap múlva lesz, addig is én tartozok felelősséggel érted, szóval úgy tegyél bármit is, hogy engem vonnak kérdőre a hibáidért. – mélyen a szemébe néztem, s úgy döntöttem, hogy most hagyom, had tegye, amit jónak lát, hisz saját hibáiból tanul az ember. – Egyet árulj el, honnan szerzel igazolást a mai napról? – kérdeztem immáron semlegesen, miközben ő felállt, de még így is másfél fejjel magasabb voltam nála.

- Hidd el, megoldom. – vigyorodott el, s abban a pillanatban Reyes ragadta meg a húgom karját.

- Gyere, menjünk! – azzal már húzták volna el a csíkot, csakhogy én fapofával belerúgtam a gyerek lábába nem is kicsit, így felordított. Nem láttam, de sejtettem, hogy a csapat nagy része már minket figyel, s eddig az volt a szerencsém, hogy Mourinho nem látott. Gondolom bent egyeztetett a helyetteseivel.

- Bocs, szakmai ártalom. – vontam meg a vállam, s úgy tűnt a pályán is hallották ezt, mivel hangosan felröhögtek a hátam mögött – Tudod, ha épp nincs labda, akkor a szemétbe is képes vagyok belerúgni. – elvigyorodtam, Nina pedig elhűlve meredt rám, majd elhúzta a szintén elképedt nyámnyila barátját, s már ott sem voltak, én pedig visszasétáltam a többiekhez.

- Miért voltál ilyen a gyerekkel? – kérdezte Fernando, mikor visszatértem, s megvontam a vállamat.

- Tudod, ha tökös csávó lenne, akkor ezt nem hagyta volna annyiban, nem a húgom szavára ugrálna, s mikor lecsesztem Ninát, megvédte volna. Ebből kiderült, hogy nem érdemli meg a húgomat. – feleltem, mire Torres bólintott, a vállamat pedig hirtelen Marcelo ragadta meg.

 Szakmai ártalom, mi?! Még most is szakadok, ember! Meg az a szemetes dolog… jár a pacsi! – belecsaptam a kezébe, de aztán visszatértünk az edzéshez, hiszen Mourinho kirontott a pályára, mivel valakitől azt hallotta, hogy a játékosai munka helyett tinédzsereket pesztrálnak.

Mirjam

Mivel nem volt sok dolgom a mai nap folyamán, ezért elkísértem Fernandot az edzésre, s helyet foglaltam a lelátón. Hát, nem élvezhettem túl sok ideig az edzést, ugyanis a túloldalon egy csapat tinédzser foglalt helyet, ami még nem is lett volna baj, de úgy tűnt, Sergio ismeri őket, mert dühösen vágtatott oda hozzájuk. Én csak távoltól figyeltem a történéseket, de úgy látszott, Sergi elérte, amit akart. A kölykök felálltak, hogy induljanak, de amikor a focista belerúgott az egyikbe (ó te jó ég!), annak azt hiszem, hogy a barátnője hátrafordult, s megláttam az arcát. Belém nyilallt a felismerés, s összeszorult a szívem, ahogy láttam elmenni a szőke hajú lányt, vagyis a húgomat, Ninát. Úristen, de rég nem láttam!

Szemem előtt újra lepörgettem az utolsó két év eseményeit, majd az elmúlt tizenhét évét, s ezt csak az zavarta meg, mikor valaki hozzáért a vállamhoz.

- Hé, nem jössz? – szívrohamot kapva rándultam össze, de amikor megfordultam egy kedvesen mosolygó Torrest pillantottam meg.

- Öhm, persze, azt hiszem kicsit elbambultam. – álltam fel én is mosolyogva.

- Azt észrevettem. – nevetett, miközben kifele sétáltunk. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd Fernando felé fordultam.

- Bocsi, hogy ilyet kérdezek, de mi volt az a balhé ott Sergio és a kölykök közt? – furcsa volt a húgomról úgy beszélni, hogy „kölykök”, hiszen egyrészt a húgom volt, másrészt csak öt év korkülönbség volt köztünk, de nem akartam, hogy Torres tudjon erről. Hisz még alig ismerem őt.

- Ja, az! Hát, a fogadott-húga lógott az iskolából, ráadásul itt falták egymást a pasijával, ezen meg Sergio kicsit fent akadt. – vonta meg a vállát, majd rám nézett – Egyébként a csaj nagyon hasonlít rád. – enyhén elvörösödtem, s zavartan tűrtem el egy tincset a fülem mögé, miközben megpróbáltam poénra fogni a dolgot. Remélem azért nem nézett teljesen hülyének.

- Hogy-hogy Sergio fogadott-húga? – kérdeztem, mert kíváncsi voltam a részletekre.

- Miután a nővére eltűnt, a szülei pedig meghaltak egy balesetben, Sergio magához vette, hogy ő lesz a gyámja. – magyarázta, én meg nyeltem egy nagyot. Belegondoltam, hogy a húgom min mehetett keresztül az elmúlt időszakban, s ennek részben én is az oka voltam. De nekem is megvolt a maga miértje, amiért leléptem.

- Hé! – szólt utánunk valaki, mire mindketten megfordultunk, de én azonnal vissza is fordultam. Mögöttünk Sergio állt, s nem kicsit nézett nagyot, mikor engem meglátott. Vele sem találkoztam két év óta, valószínűleg ő is halottnak hitt mindenki mással egyetemben. – Mirjam? – kérdezte, én meg gyorsan Torresre néztem.

- Most muszáj mennem. Majd kereslek! – azzal elrohantam a helyszínről, s felszálltam a legelső buszra, ami jött. Nem álltam még készen erre.

„Sergio ma enyhén kiakadt rám. Nem értem, miért, hiszen az én dolgom az, hogy mit csinálok. Még hogy őt vonják felelősségre… az igazolásért meg nem kell aggódnia, van rajta kívül még több milliárd ember, akivel aláírathatom. Nincs szükségem rá ehhez. Amúgy is inkább edzene, mintsem engem cseszegessen, neki is van dolga, nekem is van dolgom, mindenki törődjön a sajátjával!

Az meg, hogy belerúgott Reyesbe… komolyan, mit művelt? Oké, hogy mérges, mert nem mutattam be neki, de pont ma akartam, nem kéne így reagálnia, meg akkor már inkább rajtam vezesse le, ne a pasimon! És még csodálkozik, ha ezentúl arról sem fog tudni, kikkel barátkozok.

Most ért haza. Ahogy ismerem, most biztos beszélni akar a történtekről, és tényleg kéne. Mert igenis haragszom rá! Lehet, hogy eltörte Reyes bokáját, vagy nem tudom! De akkor tényleg nagyon ideges leszek. Meg kell vele értetnem, hogy csak úgy nem rugdosunk embereket. Illetlenség.

április 15.”