Dear Diary - 26. fejezet

Megjöttem az új résszel, remélem tetszeni fog! ;) Jó olvasást! :)

„Másfél év. Durván. Ez azért elég sok idő arra, hogy az ember összeszedje magát. Azt hiszem sikerrel jártam. Játszótér közelébe természetesen soha többé nem megyek, mivel már ha csak a kocsi ablakából is meglátok egyet, elfog a pánik, de újra rendelkezem szociális képességekkel. Tehát nem lettem se pszichopata, se elmebeteg, se hasonló. És ez mind Mirjamnak, Sergionak és nem utolsó sorban Mesutnak köszönhető. Na jó, talán a velem foglalkozó pszichológus is közbenjárt a dologban, de a pasas eléggé idegesített. Mindegy, visszatérve, Mirjamék voltak azok, akik nem hagyták, hogy magamba forduljak, és örök életemre egy antiszociális balfék maradjak. Figyeltek rám, türelmesek voltak, de mégsem viselkedtek velem úgy, mintha én nem ugyanaz a lány lennék. És ez segített visszarázódni az eredeti életembe. Vagyis egy ahhoz hasonló életbe.

A visszatértem alkalmával, amikor összefutottam Reyesszel, még ő is halkan megjegyezte, hogy örül, hogy előkerültem és nincs bajom. Ez azért jól esett tőle, és talán már nem is haragszom rá annyira. Nos, igen, neki sem lett volna semmi haszna abból, hogyha eladnak a feketepiacon rabszolgának. Vagy hasonlónak. Mert ez volt a tervük, Aaron találta ki az egészet, az egyik elrablóm bevallott mindent. Azt akarta, hogy Mirjam szenvedjen azért, mert ő rács mögé került, szóval ezt rajtam keresztül akarta behajtani, mégpedig úgy, hogy elad az emberkereskedőknek, így ezek után már semmi köze nem is lesz a dologhoz. Csak hát elszámította magát, mert a rendőrök elkapták azt a pasit, akié volt a ház, ahova bezártak, ugyanis a csávó drogokat is árult, úgyhogy ezt kétszeresen is bebukta. Annyiból volt még „szerencsém”, hogy nem kerültem Mirjam sorsára, csupán „csak” bezártak egy sötét pincébe és párszor kaptam egy-két pofont, vagy rúgást, attól függ, milyen kedvük volt a drágáknak. Úgyhogy pár horzsolással, sebbel megúsztam a dolgot, de azóta a játszótereken kívül kerülöm a sötét helyeket is. Ezért jó, hogy nem egyedül alszom… Hihi.”

- Ha halkan próbálsz meg kimenni, akkor is felébredek. Olyankor a szokottnál is hangosabb vagy. - dünnyögtem bele a párnámba, miközben jobbra tőlem az ágy széle mellett Rame csaholt arra várva, hogy rám ugorhasson, Mesut pedig valahol a szoba közepén bénázott, éppen lelökve a szekrényről a kis lámpát azt hiszem.

- Bocs, csak gondoltam nem forgolódom tovább, mert azzal is felkeltelek, szóval kimegyek Fifázni. De ezek szerint már mindegy. – hallottam, hogy mosolyog, bár egy kis csalódottság is érződött a hangjában, így felülve sóhajtottam egyet, amit Rame azonnal ki is használt, mert rám ugrott.

- Ha ennyire akarsz, játsszál. Csak könyörgöm, kora reggel ne üvöltözz, hogy „Hova rúgod te nyomorék?!”. – túrtam bele a hajamba, de Mes csak lassan megrázta a fejét, és visszajött az ágyhoz.

- Majd kiélvezem a helyzetet négy hónap múlva, amikor te folytatod az iskolát. – gonoszan vigyorgott rám, én pedig sértődötten kidugtam rá a nyelvem. Apropó iskola. Ezt az egy évet most kihagytam (nem hiszem, hogy ilyen állapotban be tudtam volna járni), szóval most ősszel kezdem el majd az utolsó évem. De előtte még itt a nyár, meg még a csapatra is vár a bajnokság utolsó fordulója, aztán mehet az ünneplés.

Mesut odahajolt hozzám egy csókért, csakhogy abban a pillanatban Rame – aki már egyáltalán nem volt kicsi, sőt! – bemászott elé, és képen nyalta, aminek következtében fintorogva húzódott hátra, én pedig hatalmas nevetésben törtem ki.

- Most komolyan meg kell küzdenem érted egy kutyával? Különben is, mióta élvez elsőbbséget ez a kis dög?

- A kezdetektől fogva? – húztam fel kihívóan a szemöldökömet, s miután Özil letörölte az arcát, félrelökdöste a kutyát, majd a derekamnál fogva leterített.

- Ugye tudod, hogy ezért a kijelentésért jár valami kárpótlás? – azzal belepuszilt a nyakamba, és pedig hangos sikítozásban törtem ki, ami végül nevetésbe torkollott. Említettem már, hogy az orvos szerint abnormálisan hamar visszatértem a régi önmagamhoz, leszámítva egy-két dolgot, és hogy gond nélkül érintkezem a barátommal is? Őőő hát ettől ki félne?

Háromnegyed órával később már a konyhában voltam megtalálható, mert enni adta Raménak, aztán a nappaliban Mesutot a Fifa előtt találtam. Nem különösebben érdekelt, hogy játszik, hátulról átkaroltam a nyakát, majd megpusziltam az arcát, és hasonló módokon piszkálni kezdtem.

- Ne-ne-ne! Te idióta barom, hova a francba rúgod? – kiáltott fel, mintha én ott sem lennék, és összevont szemöldökkel néztem, ahogyan a képernyőn a saját arcképe jelent meg. Nos, fogalmam sincs, hogy ki is itt a pszichiátriai eset, de az tuti, hogy nem én.

- Ezek után ne csodálkozz, hogy a kutya előnyt élvez. – azzal felegyenesedtem, de ő csak nagyokat pislogva hátranézett.

- Mondtál valamit?

- Átmegyek Sergiohoz, te is jössz? – sóhajtottam, mire bólintott, így közösen meglátogattuk a szomszéd házat, ahol a konyhába érve először Elenort pillantottam meg, ám mielőtt még odamehettem volna üdvözölni, eléggé feltűnt az asztalon elfekvő bátyám, aki semmilyen életjelet nem produkált.

- Tegnap óta ezt csinálja. – magyarázta el Eleonor, mikor látta, hogy nem értjük a dolgot – Természetesen Lara miatt.

- Bátyóóó! – léptem oda hozzá, és elkezdtem az arcát bökködni, de nem reagált – Hidd el, nem fog elhagyni ebben a pár napban sem, amíg elutazott. Ha képes volt összejön veled az akkori frizuráddal a fejeden, akkor most már semmi gond nem lehet, a nehezén túl vagytok. – magyaráztam, mire végre megszólalt, bár a fejét még mindig nem emelte fel.

- De hiányziiik. És hé, azt mondtad, hogy jól áll az a haj is! – háh, sikerült rábírnom, hogy rám nézzen! Győzelem!

- A kegyes hazugságot ismered? – vontam meg a vállam, Öz pedig csak helyeselt.

- Igaza van, ez a rövid jobban áll, mint az a Schwarzkopf reklám.

- Na te csönd, Zselé király 2!

- Hé-hé! Volt kitől tippeket vennem a tökéletes frizurát illetően.

- Nos, ez igaz. Kiváló tanításom eredménye vagy, ifjú padavanom. – pislogás nélkül meredtem rájuk, és felmértem a lehetőségeimet, hogy ezzel most futnom kéne valami pszichiátriai intézet után, vagy csak simán hagyjam figyelmen kívül ezt a beszélgetést, de végülis az utóbbi mellett döntöttem. Nem bírnám ki nélkülük újabb három hónapig.

- Én tényleg, igazán szeretném meghallgatni azt is, hogy milyen samponnal mostok ti hajat, ja várjatok, mégsem, szóval lenne egy olyan javaslatom, hogy délután menjünk el valahova. Hívnánk Mirjamékat is, és így Sergi, te sem lennél egyedül. Na?

- Lehangoló egy húgod van.

- A te barátnőd.

- Nem ez a lényeg! Benne vagytok, vagy sem?! – gyilkos pillantásokat vetettem feléjük, mire kicsit megrettentek, szóval hevesen bólogatni kezdtek, én pedig előhalásztam a mobilomat, hogy hívjam Mirjamot.

Mirjam

- Leo, uramisten, tedd azt le! – kis híján megállt bennem az ütő, amikor megpillantottam a kisebbik Torres gyereket az ollóval a kezében, így azonnal rohantam oda hozzá, hogy kicseréljem azt valami kedvesebb játékra. Mondjuk Thomas, a gőzmozdonyra.

- Nekem az kell! – nyújtózkodott érte, de én csak mosolyogva megráztam a fejemet, és odaadtam neki a játék mozdonyt. Egy darabig elnézegette, majd elkezdte tologatni az asztalon, nekem pedig nem sok időm maradt gyönyörködni benne, ugyanis elkezdett csörögni a telefonom. Először fogalmam sem volt róla, hogy honnan szólhat, de aztán Nora szaladt be a kezében a mobillal, őt pedig Fernando követte, és érdeklődve nézett rám, miközben felvettem a telefont.

- Szia Nina! Elmenni valahova? Rendben, persze, a gyerekek is jönnek, úgy sincs aki vigyázzon rájuk. Akkor majd háromkor! – azzal letettem, és Nandora néztem, aki végig velem szemben állt engem figyelve – Most már van programunk délutánra. – kezeimet a nyakába akasztottam, és megcsókoltam.

- Talán nyugdíjas korunkban lesz már egy szabad délutánunk, amit csak ketten fogunk eltölteni. – sóhajtotta átkarolva a derekamat.

- Akkor te már semmit nem fogsz érni.

- Csak hiszed. Akkor fogom kiélni magam a rengeteg szabad időnkben.

- Szóval most csak tartalékon vagy. Azt hiszem, most megértettem pár dolgot. – vigyorogtam pimaszul.

- Te kis… - azzal elkezdett csikizni, én pedig hangosan felnevettem, mire mind a két gyerek ránk nézett.

- Apa ne bántsd Mirit! – ütögette meg Nora Fer lábát, aki csodálkozva nézett le kislányára. Hát igen, szerencsére zökkenőmentesen ment Leo és Nora beköltözése hozzánk, és egész hamar összebarátkoztam velük. Talán az elején volt kicsit nehezebb, mert Nina akkor került elő, ezért kicsivel idegesebb voltam, meg hozzá kellett szoknom a mindennapos gyerekekkel való élethez és hasonlókhoz. De szerintem mára egész jó pótanya lett belőlem.

- Nyugi, nem bántottam. Ő is nagyon élvezte a dolgot. – guggolt le Nando, Nora pedig nagy szemekkel pislogott rá, majd bizonytalanul rám nézett, hogy ez igaz-e.

- Apa csak megcsikizett. Pont így. – mutattam be a kislányon, aki szintén hangosan felkacagott – Délután pedig elmegyünk Ninával, Sergioval és Mesuttal valamerre. Jó lesz?

- Ühüm. – bólintott, azzal befutott a szobájába, hogy kiválassza az alkalomhoz megfelelő babáját vagy plüssét, amit elhozhat majd.

Sergio

Lara hiányától szenvedve ugyan, de belementem a délutáni programba, hiszen a következő nap a bajnokság utolsó fordulóját játszottuk, ráadásul pont a Barcelona ellen, és ez előtt még kellett egy kis kikapcsolódás, ami ez esetben a családdal, vagyis ahhoz hasonló formációval való fagyizást jelentette.

- Egy csokis-red bullos házhoz szállítva. – nyomta a kezembe a tölcsért Nina, majd elindultunk követve a Torres gyerekeket, akik megindultak a szökőút irányába. Hát igen, Mirjaméknak nem is kicsit kellett futkosniuk utánuk. – De ha nem kéred, akkor szívesen megeszem. Úgy is formában kell lenned. – nézett rám Nina, mert az elkalandozásomnak hála elkezdett folyni a fagyi.

- Ennyi nasi még belefér. Különben is, modell kisasszony, neked sem szabadna túl sokat fogyasztanod. – dugtam ki a nyelvemet, majd mi is beértünk a szökőkúthoz.

- Leo, nem, nem kenjük a fagyit a kutyusba! – sietett szegény törpeuszkár segítségére Nando, miközben Mirjam Norával volt elfoglalva.

- Ha nem maradsz nyugton, akkor összekened a macidat, és akkor nem tudjuk majd kimosni, és tönkremegy. Szegény maci pedig szomorú lesz. – magyarázta teljes beleéléssel, és ezzel sikerült elérnie azt, hogy a kislány megijedve a következményektől helyet foglaljon a szökőkút szélén, Fernando pedig meghozva Leot leültette mellé. Teljes volt a csapat, és végülis egész jó kis délután volt, de aztán a Torres famíliára nézve hirtelen eszembe jutott Lara. Vajon egyszer nekünk is lesznek gyerekeink? Jó lenne, jelen pillanatban én csak vele tudom elképzelni a jövőmet. Hű, azt hiszem tényleg totál bele vagyok zúgva!

Visszatérve a valóságba elnéztem jobbra, csakhogy ott azt kellett látnom, hogy Nina és Mesut enyhén elmélyültek egymás társaságában, aztán balra pillantva láthattam, amint Torres és Mirjam ölelik át egymást boldogan.

- Hé, gyerekek, itt vannak pár nélküliek is, még ha csak ideiglenesen is! Tessék tiszteletben tartani az érzéseit! – tártam szét a karomat, mire mindenki elnevette magát – Különben is, Özil, hol van a kezed?! – förmedtem rá, mire azonnal zsebre dugta.

- Bocsánat, mester, hogy hozzá merek érni a barátnőmhöz. – pimaszkodott, és már épp szólaltam meg, amikor Ninára pillantottam, és úgy láttam, mintha nem lenne minden teljesen rendben, így mikor elindultunk hazafelé, kicsit lemaradva a többiektől hátrahúztam.

- Be szoktad venni a gyógyszereidet? – néztem rá összevont szemöldökkel.

- Persze. – furán nézett rám, és hitetlenül megrázta a fejét.

- És még mindig nem mondtad Mesutnak?

- Nem. Amíg nincs gond, addig nem is kell tudnia róla. – tekintetét a földnek szegezte, és úgy sétált mellettem.

- Te tudod, de szerintem ez rossz ötlet, mert bármikor lehetsz rosszul. Most is láttam, hogy nem vagy jól, szóval kérlek, amíg nem leszünk itt holnap, akkor is vedd be őket. – jelentőségteljesen ránéztem, ő pedig a szemeit forgatva bólintott.

- Na, mi lesz, jöttök már, vagy esetleg versenyeztek még a csigákkal? – kiabált nekünk hátra Mes, mi pedig szó nélkül nagyobb fokozatra váltottunk.

„Amióta volt az az elrablásos dolog, Sergio sokkal jobban figyel arra, hogy mindig bevegyem a szívgyógyszereimet, és erre folyton figyelmeztet is. Ez tényleg nagyon kedves tőle meg minden, de sosem felejtem el, mert az azért elég nagy felelőtlenség lenne, így pedig nem kell erről szólnom Mesutnak, mert nincs gond. Bár ma a fagyizásnál kicsit megint szúrt, de szerintem ez általános, nem jelent semmit.”