Dear Diary - 27. fejezet

„Ajj, Sergio és Mesut megint elutaznak. Egyedül csak az vigasztal, hogy addig Mirinek segítek be a kicsikkel, és amikor a fiúk hazaérnek, kezdetét veheti az ünneplés. Mert amúgy tulajdonképpen már biztos, hogy övék a bajnokság, de azért az még is nagy dolog lenne, ha még itt az utolsó körben megvernék a Barcelonát. Akkor dupla lenne az öröm.

Csak lenne már este!”

Sergio

- Iker!  Mennyi időnk van még? – kérdeztem a hotel szobában ülve, fel sem nézve a telefonomból, amire már öt perce bámultam.

- Huszonhét perc. – kaptam meg a tömör választ, mire felpattantam.

- Zsír!- azzal fogtam a cuccaimat, és kivágtattam a szobából nem is figyelve Casillas kérdésére, miszerint hova egyek. Végigrohantam a folyosón, csakhogy a lépcsőn belebotlottam Mesutba.

- Hát te? – kérdezte csodálkozva, miközben én kikerültem, és egy fokkal lejjebb léptem.

- El kell mennem. Mourinho?

- A szobájában egyeztet Karankaval.

- Ok. Ha nem érek vissza, akkor falazz! – azzal már mentem is lejjebb.

- De… - ellenkezett volna, de már őt sem hallgattam meg, csak tovább haladtam a célom felé, vagyis a szálloda mögötti parkba.

Ügyesen kisurrantam a bejárati ajtón, szerencsére senki olyannal nem futottam össze, aki megállíthatott volna, majd megkerülve az épületet átmentem az úton. Megálltam a park szélénél lévő egyik fánál, s szememmel keresni kezdtem.

- Csak nem engem keresel? – karolt át valaki hátulról hirtelen.

- Lara! – hatalmas vigyorral a képemen fordultam meg, majd rögtön egy csókkal üdvözöltem a szerelmem – Annyira hiányoztál!

- Összesen egy hetet utaztam el! – vetetett, de továbbra sem engedtem el, inkább mélyet szippantottam Lara édeskés parfümjéből.

- Nekem már az is nagyon sok. De mit akartál mondani? – néztem mélyen a szemeibe, s fejemben már a létező összes katasztrófa felvonult, kezdve azzal, hogy valami idegen lény magának akarja, ezért most van egy órája elbúcsúzni tőlem, utána pedig elrabolják.

- Azt hiszem, nem akarom tudni, mi jár a fejedben. – közölte, mikor kicsit elbambultam, de aztán folytatta – Hát… szóval az van, hogy késik. – pislogás nélkül meredtem rá pár másodpercig, és gondolkoztam, végül összeszűkült szemekkel visszakérdeztem.

- Micsoda?

- Mi-mi? A postás, basszus! – sóhajtott, de továbbra is értetlenül álltam a dolog előtt.

- Szóval nem kaptál meg egy levelet? – Lara lehunyta a szemeit, majd egy pillanatra elnézett a hátam mögé, utána pedig ismét rám.

- Sergio. – kezdte megfáradt hangon, aztán felderült az arca – Lehet, hogy kisbabánk lesz.

- Ja, hogy az késik! Mióta? – nyeltem egyet, mikor leesett végre a tantusz.

- Két hete. – beharapta a száját, gondolom azt várta, hogy ez az egész miféle reakciót fog belőlem kiváltani.

- Ez… ez… - kerestem a megfelelő szavakat, hiszen ez elég meglepő volt – Ez tényleg nagyszerű! – mosolyodtam el végül, bár azért még nem teljesen voltam magamnál, többféle érzelem is kavargott bennem, de mindegyik körül győzött az öröm. Még a meglepettséget is legyűrte.

- Szóval örülsz neki? - kérdezte óvatosan Lara, én pedig bólintottam.

- Ühüm. És ha fiú lesz, ha lány, mindenképp megtanul majd focizni. – jelentettem ki vigyorogva.

- Hé! Nyugi van! Ez még nem száz, csak szerettem volna, hogy tudd, mielőtt elvégzem a terhességi tesztet.

- Jó-jó. Csak ez most annyira feldobott. – mosolyogtam szüntelenül, mire Lara is ugyanígy tett, majd megcsókolt.

- Lassan viszont menned kéne, mert Mou elég dühös lesz. Holnap találkozunk otthon. – azzal még egy puszit nyomott a számra, de én elkaptam a karját, és visszahúztam magamhoz.

Gyere hozzám! – suttogtam mélyyen a szemébe nézve.

- Hogy mi?!

- Komolyan mondom. Ha ez most igaz, és tényleg babánk lesz, akkor még előtte megrendeznénk az esküvőt, és ugyan gyűrűm most nincs, de… - erre belenyúltam a zsebembe, és előhúztam egy fehér függönykarikát. Hogy hogy került oda? Nos, reggel kissé erőteljesen húztam el a függönyt, és kissé eltörtem. – legyen ez annak a jelképe. – s letérdeltem.

- Te nem vagy normális! – nevetett fel Lara elvörösödve.

- Igen vagy nem?

- Persze, hogy igen! Csak állj már fel! – továbbra is nevetve nézett rám, én pedig boldogan húztam fel az ujjára a függönykarikát, s végezetül megcsókoltam.

- Szeretlek! – mondtam végül, s felvettem a cucctáskámat.

- Én is! De most tényleg menj, mert a végén te leszel a halott vőlegény. – még egy csók, és már indultam is vigyorogva, mint a vadalma. Annyira boldog voltam: baba és eljegyzés. Lehetne ennél is jobb?

Mesut

- Sergio még nem ért vissza. Azt hiszem, készülhetek a halálra. – közöltem aggodalmasan Khedirával, aki épp akkor vette fel a táskáját, s már indultunk is le a buszhoz.

-Majd talán egyszer-kétszer meglátogatom a sírodat. – veregette meg a vállam, miközben bezártuk az ajtót.

- Annyira kedves vagy! – kiáltottam fel tettetett rajongással.

- Ez alap.

- Mennyivel fogja megúszni Mes? – hallottam meg hirtelen egy hangot a folyosó túl végéről.

- Áh, ő könnyen, Sergio kapja a nagyobb büntetést.

- Én egyenlő lecseszésre teszem le a voksom. – nagyot nézve bámultam Raúlra, Arbeloára és Marcelora, akik az én szerencsétlenségemen fogadtak.

- Nem zavar, hogy itt vagyok? – tártam szét a karom, hitetlenkedve.

- Nem. – vágta rá egyszerre a másik három, aztán Arbe kezdett el tolni.

- Sőt, mehetnél kicsit gyorsabban is, kíváncsiak vagyunk a műsorra.

- Tökre bírom, hogy mindenki ennyire együttérző! – indultam el unottan, mire az ott lévő négy csapattársam egyszerre röhögött fel.

- Szeretünk ám! – azzal Khedira bökte meg az oldalam, mire én, mint valami kislány, felsikkantottam. Gonosz! Tudja, hol van a gyengepontom.

Kinyújtottam a nyelvem a továbbra is rajtam szórakozó társaságra, aztán tényleg elindultunk, mert az már csak hab lett volna a tortán, ha mi is elkésünk.

Mikor leértünk már javában zajlott a vallatás.

- Jó, ezek itt vannak. De ki tudja megmondani, merre van Sergio? – Mourinho felvont szemöldökkel nézett körbe, de mindenki hallgatott. Hát, eljött az én időm.

- Izé… rájött a gyomorgörcs, de azt mondta, siet. – nyökögtem, Ronaldo meg már majdnem elröhögte magát.

- Te teljesen hülyének nézel?! – csattant fel Mou, s pislogtam párat.

- Neeem.

- A francokat nem! – azzal egy pillanata alatt elkapta a fülemet, mire szűkölve hajoltam lejjebb, nehogy ketépje – Hol van Sergio?

Már épp szólaltam volna meg, ami újabb fülcsavarást jelentett volna, de Ramos hirtelen megjelent a színen fülig érő szájjal.

- Képzeljétek! Eljegyeztem Larat, és lehet, hogy apa leszek! – közölte fél méterrel a föld fölött lebegve, s erre az egész csapat egy emberként fordult felé, ledöbbenve. Egyedül csak én voltam képes bármit is kipréselni magamból, de ez sem volt túl értelmes a sokktól.

- Hogy mi?! – Mou is csak meredten állt, de aztán még jobban megszorította a fülemet.

- Gyomorgörcs, mi?!

- Azt nem mondtam, hogy mi okból kifolyólag.

- Rontod még a helyzeted? – megráztam a fejem, így Mou Sergiora nézett – Gratulálok Sergio! De áruld már el nekem, hogy ezt miért pont fél órával indulás előtt kellett elintézned!

- Mert így volt romantikus. – vonta meg a vállát Ramos, amit megint csak az én fülem bánt. Komolyan csodálkoznék, ha ezek után maradna még akár csak egy ép porcom is.

- Most ugye csak viccelsz? – masszírozta az orrát Mou, de látva csapattársam hatalmas szemeit, inkább csak sóhajtott – Jó, inkább induljunk, de csakhogy tudd, ennek még lesz következménye! – erre elengedett, én pedig a fájó testrészemet dörzsölgetve felegyenesedtem.

- Ezek után jössz nekem egy fülplasztikával. – jelentettem ki.

- Neked arra amúgy is szükséged lenne.

- Bekaphatod!

- Tudod, hogy csak viccelek.

- Ma mindenki csak viccel, ahogy elnézem. – azzal beszálltunk a buszba, és elindultunk legyőzni a Barcelonát.

Nina

- Nézd Leo, ott van apa! – mutattam a képernyőre, ami éppen a játékosokat mutatta egyenként, s most Fernando volt látható premier plánban.

- Papa! – sikítozott a kisfiú, én pedig nevetve kaptam az ölembe, és úgy néztük tovább a műsort.

- Ó, ha Nando ezt tudná, hogy még most sem alszanak! – nevetett Mirjam is, majd hozott mindkettőnknek egy-egy nagy tál kukoricát, amiért Leo már nyúlt is volna – A-a. Neked ez még nem való, drága. – állította le Miri, s újból a tévére tapasztottuk a szemünket.

Meccs közben megérkezett még Nora is, aki közénk ült be, mi pedig izgatottan faltuk a kukoricát. Nekem a kedvenc jelenetem egyértelműen az lett, mikor Messi a földön ülve szenvedett, Sergio meg Mesut pedig, mint aki jól végezte a dolgát, sétáltak el tőle. Annak a jelenetnek a címe lehetett volna akár az is, hogy „Bitch please, we are fabolous!”.

Az első félidő végére 1:1 volt az állás, tényleg szoros küzdelem volt, s ekkor jött el a pillanat, amikor a gyerekeknek feküdniük kellett, hiszen mind a kettő végigásítozta az utolsó negyed órát. Természetesen ők nem érezték úgy, hogy ennek már ideje van, szóval még egy tíz percet kergetőztünk velük a lakásban, mire végre elkaptuk őket. Elég fürgék ám a kis törpék!

- Huh, ez aztán nehezen ment. – huppantunk vissza a kanapéra a kukoricáinkhoz. Az én szívem majd’ kiugrott a helyéről, de volt egy olyan sejtésem, hogy ez nem csak a mozgástól van. Az utóbbi időben egyre többször fordult elő, hogy szúrt a szívem, de ez nem annak volt köszönhető, hogy nem szedtem a gyógyszereimet, mert de, nagyon is ügyeltem rájuk, egyrészt a saját érdekemből, másrészt, mert Sergio is folyton figyelmeztetett erre. De ettől függetlenül is beerősödött az egész, talán épp ideje lenne már elmennem egy orvoshoz kivizsgálásra.

Szerencsére Mirjam nem vette észre a rám tört rosszul létet, s abban a pillanatban megszólalt a mobilom. Kíváncsian néztem rá a kijelzőre, ahol az állt, hogy jött egy sms-, majd mikor megnéztem, felnevettem. Mesut küldött nekem a félidőben egy képet, amihez azt írta, hogy ezt még a válogatott szünetben csinálta, hogy majd elküldhesse, ha megint nem lesz vele. Tényleg nagyon aranyos volt a képen, Mirjam pedig csodálkozva nézett rá a telefonomra, hogy mi olyan vicces, majd mikor elolvasta, ő is mosolyogni kezdett. Úgyhogy jól kezdődött a második félidő.

„És jól is végződött, hiszen nyertek a srácok 3:2-re, holnap pedig, amint hazaértek kezdetét veheti az ünneplés a Cibeles téren. Már alig várom, de most megyek, mert annyira elfáradtam. Na jó, talán még nézegetem fél óráig az sms-ben kapott képet. Vagy alszok a mobillal.”