Just love me - 9. fejezet

Petra

- Srácok, ne csináljátok már! Ez tök gáz, nem tudok kétfelé szakadni! – nézett Khedira hol rám, hol Mesutra, de én csak erősen koncentrálva, hangtalanul húztam a bőröndömet magam után végig a reptéren. Több fajta érzelem is keringett bennem, egy részt a totális összezavarodottság, hiszen először én kaptam le Mesutot, aztán meg ő jött nekem a komplett szerelmi vallomásával, ami igencsak váratlan volt, és szerintem ezt ő sem gondolhatta komolyan. Az nem létezik! A másik érzés viszont a lelkiismeret furdalásom volt, hiszen szerencsétlenre úgy rávágtam az ajtót, mintha csak valami olcsó libával csalt volna meg, miközben ő sem tud magáról szerintem. Bár fogalmam sem volt róla, hogy mit érez jelen pillanatban, az utazásunk tökéletesen tartotta magát ahhoz a ki nem mondott megállapodáshoz, hogy mi jelenleg gondolkodási zarándokútra megyünk, hátha megtudunk valamit saját magunkról. És az egymás irányába táplált érzéseinkről.

Ennek a néma megegyezésnek az egyedüli szenvedő alanya Sami volt, aki nem tudta, hova kapkodja a fejét, ugyanis Németországba mind a hárman egy géppel mentünk, ami némileg nehezítette a helyzetet.

- Bocs.

- Ez van – vetettük oda monoton hangnemben szerencsétlen tunéziainak, aki csak pislogott, majd fejcsóválva ő is a nyomunkba eredt.

A helyzet ugyanilyen maradt a repülőn is, amíg Mes a telefonját nyomkodta, addig én zenét hallgatva bámultam ki az ablakon, és próbáltam felkészíteni magam arra, hogy a többiek előtt és apám előtt már nem mutathatom ezt az arcomat. Sami éppen Lenaval kommunikált, azt hiszem skypoltak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hirtelen felpattantam, kitéptem a fülest a fülemből, majd levágtam magam Khedira mellé mosolyogva.

- Szia Lena! – integettem bele a kamerába fülig érő szájjal. Egy kis gyakorlás nem árt, mielőtt leszáll a gép.

- Itt éppen magánbeszélgetést folytattunk, különben is mi ez, hogy velem nem vagy hajlandó kommunikálni, de ha az asszony itt van, egyből bőbeszédűbb vagy?! – vetette oda nekem a német, de csak kidugtam rá a nyelvem, majd a barátnőjére figyeltem.

- Mi az, hogy asszony, he? Csak szálljon le a gép, aztán számolunk! – fenyegetőzött Lena. – Egyébként szia, Petra! Örülök, hogy látlak. Vágd fejbe helyettem is azt az idiótát melletted – mosolygott vissza rám, én pedig Sami felé fordultam ördögi vigyorral.

- Örömmel.

- Azt hiszem, felkeresem a hűtőt inkább – sunnyogott arrébb Khedira, így jobban el tudtam helyezkedni.

- Jellemző – nevetett Lena, és én is mosolyogtam. Igazság szerint ez már nem effajta bájmosoly volt, hanem a kettejük társaságától tényleg jobb lett a kedvem. – Egyébként mi újság? Hallottam gyakorolhatsz a srácokon.

- Bizony. A világ legjobb munkája, félmeztelen focista pasikat tapperolhatok – nevettem felszabadultan, Özil meg egy pillanatra rám emelte a tekintetét, de én elkaptam róla a pillantásomat, és inkább csak a kamerába figyeltem.

- Áh, most már értem miért akarsz te sportorvos lenni! – bólogatott Lena, mint aki mindent ért. Ezek után még egy darabig eldumáltunk, de aztán elbúcsúztam, mert ideje volt átöltöznöm. Felszerelkezve a göncökkel elindultam a WC felé, csakhogy az zárva volt.

- Bocsi! – kiáltott ki Sami, mire meglepetten pislogtam.

- Neked nem a hűtőben kéne matatnod?

- Voltam ott is. Aztán ez volt a másik cél – magyarázta, én meg sóhajtottam egyet. Sejtettem, hogy ez sokáig el fog tartani, így előre caplattam, majd végül megadva magam semmi szégyenlősség nélkül lehúztam a pólómat.

- Mit művelsz?! – hüledezett Mesut, mire csak megrántottam a vállamat, és a nadrágomat is lehúztam.

- Átöltözöm.

- Azt vettem észre. De miért itt? – csak a szememet forgattam.

- Ha ennyire zavar miért legelteted még mindig rajtam a szemem? – tettem csípőre a kezem felhúzott szemöldökkel, erre pedig azonnal elnézett az ablakon túlra, s csak legyintett.

- Tök mindegy. Csak öltözz már fel.

Nem az utasítása miatt, de úgy tettem, ahogy mondta, felöltöztem, aztán pedig leültem az egyik ülésbe. Ismét fogtam a fülhallgatómat, de amikor már épp beraktam volna, Mesut egyszer csak megszólalt.

- Tudod, még mindig áll, amit az ajtóban mondtam – erre a kijelentésre ledermedtem, és újból előtört bennem a félelem, és a zavarodottság. Azt hittem, hogy ezt csak a pillanat hevében mondta, nem pedig komolyan, és rettegtem attól a gondolattól, hogy emiatt megint el fogom veszíteni. Mert nem vagyok képes tisztázni az érzéseimet.

- Nálam pedig továbbra is áll az, hogy szerintem ez elhamarkodott kijelentés – próbáltam a legközönyösebb hangnememet felvenni, de nem tudom, mennyire jártam sikerrel. Azt sem akartam, hogy egy életre megutáljon.

- Nem az. Gondolkoztam, és azt hiszem rájöttem arra, hogy amit én eddig barátságnak hittem, az nem az volt. Hogy amikor röhögve műpókot szereltünk az alvó Arnold fölé, én akkor is téged bámultalak csodálva, és nem azért, mert mindig benne voltál ilyen hülyeségekben. Csak erre most sikerült ráébrednem! – hitetlenül csóváltam a fejemet, mert én nem akartam ezeket hallani. Én voltam a hülye, de most én hátráltam meg.

- Szerintem csak felfújod. Nem akartam elrontani a barátságunkat, mert nekem szükségem van rád.

- Hah, nem akartad, mi?! Akkor meg miért csókoltál meg?! Mit érzel irántam? – húzta fel a szemöldökét, én pedig az alsó ajkamba haraptam.

- Nem tudom. Fogalmam sincs.

- Akkor azt hiszem nincs is akkora szükséged rám – mint kés, úgy hatoltak szavai a mellkasomba, de szerencsére Khedira pont akkor lépett hozzánk.

- Na, mi ez, óvoda? – tárta szét a karját, de én azzal a lendülettel felpattantam, és elszabtam mellette, majd bezárkóztam a mosdóba.

Csak a leszálláskor voltam hajlandó kijönni onnan, de ezek után már senkihez sem szóltam, csak apámhoz, aki a repülőtér parkolójában várt ránk. Ő akart kijönni elénk, szóval a szállodához is ő fuvarozott el minket.

- Szia! – mosolyodtam el, és próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Szerencsére apu sosem volt jó abban, hogy átlásson rajtam.

- Petra! – azzal szorosan átölelt, majd miután végre levegőhöz jutottam, odabiccentett a fiúknak, és bepakoltunk a kocsiba. Én az anyósülésen foglaltam helyet, és egész úton azt hallgathattuk, ahogyan apu mesélt mindenfélét. Nem is jött ez olyan rosszul, másként már rég rájöhetett volna, hogy valami gáz van, de így legalább elszórakoztatta saját magát, miközben azt hitte, hogy minket is.

- Löwék az aulában várnak titeket, mert már mehettek is vacsorázni. Légy jó, holnap találkozunk! – köszönt el, majd kicuccoltunk a kocsiból, és bementünk az épületbe, ahol a komplett német válogatott már ott is várt minket.

- Szösszenet! – kiáltották egyszerre vagy tizenöten, és egy széles mosoly terült el az arcomon, amint Reus és Götze előjőve a tömegből üdvözöltek két puszival.

- Nézd ezt… az orvosnak jobban örülnek, mint a csapattársaiknak… - bökte oldalba Sami Mesutot, mire Mario Khedirára nézett.

- Majd ha neked is ilyen csinos pofid lesz, beszélhetünk róla – kacsintott rá elnagyolva, amin mindenki nevetni kezdett. Komolyan imádom ezeket a hülyéket!

- Üdv német honban! – lépett elő Löw is, s miután mindenki üdvözölt mindenkit, megkaptuk mi is a szobakulcsunkat, és mehettünk vacsorázni ezután. Kissé kimerültem az úttól, de mivel megígértem Marconak, hogy csapunk valami jó kis bulit, ezért már eleve olyan ruhában mentem le az étkezőbe, ami arra megfelelő volt. Úgy készültünk, hogy kaja után indulunk.

- Azt hiszem, este végig rajtad kell tartanom a szememet, mielőtt valaki még elrabolna – húzott az ölébe hirtelen Reus, én pedig nevetve fogadtam az akciót, aztán meg hirtelen belepuszilt a nyakamba. Csiklandósan húztam össze magam, és próbáltam ügyet sem vetni a komoran minket figyelő Özilre.

- Na, menjetek szobára! – szólt ránk Boateng, mire egyszerre nyújtottuk ki rá a nyelvünket, de amikor Löw csendre intett mindenkit, én a helyemre ültem le, vagyis az edző mellé.

- Mielőtt még enni kezdenétek, szeretnék mondani pár dolgot. Először is, tudom, hogy hiába tiltanám meg, valamit úgy is kitalálnátok, szóval ma este kimenőtök van. De! Mivel holnap kezdődnek az edzések, egy embert sem akarok ott másnaposan meglátni, vagy nyavalygáson kapni, mert akkor az egész banda szívni fog, világos? – Mint a kisdiákok úgy bólogattak, majd éltetni kezdték az edzőjüket, aki aztán csak sóhajtva leült mellém.

- Úgy érzem, túl engedékeny vagy – csóváltam a fejem tettetett rosszallással.

- Valaki úgy is meg fog nyikkanni, szóval legalább röhöghetek majd egy jót rajtuk – vigyorodott el ördögien, mire csak nevettem. – De azért vigyázz rájuk, kérlek - bólintottam, majd nekiláttunk a vacsorának.

Fél nyolc fele szedte össze magát a díszes társaság, szinte mindenki velünk tartott. Még Mest is sikerült rávenniük, hogy eljöjjön, pedig ő tényleg erősködött a szobájában maradás mellett.

- Te, mi baja van Mesutnak? – lépett mellém Götze, miközben enyhén feltűnően vonultunk az utcán. Szinte mindenki megbámult, de szerencsére a fozózkodós-autogram kérős rajongók most elmaradtak.

- Hosszú történet. Majd feloldódik – sóhajtottam fáradtan, és szerencsére Mario ennyiben is hagyta a dolgot, s inkább, amíg oda nem értünk a helyhez, elszórakoztatott.

Ott viszont konkrétan elszabadult a pokol. Ittunk (nem, nem vagyok az a fajta, aki tanul a hibáiból), szétszívattuk egymást, táncoltam az összes emberrel, aki felkért, szóval nem unatkoztam.

- Mindjárt jövök – álltam fel az asztaltól, miután lehúztam a maradék sörömet, aztán pedig kimentem a mosdóba helyreigazítani a sminkemet és a hajamat. Nos igen, nem volt túl sok lány a csapatba, vagyis mondhatnánk, hogy azokon kívül, akiket most szedtek össze, csak én voltam az egyedüli csaj, bár ez sose zavart. Patricián kívül mindig is jobban elvoltam a srácokkal már kislány korom óta, sosem okozott gondot feloldódni a társaságukban.

Miután kész voltam, kiléptem a mosdó ajtaján, s elindultam a fő helyiséghez vezető folyosón, csakhogy hirtelen Marco ragadta meg a csuklómat hátulról és fordított maga felé.

- Téged kerestelek – mosolygott rám, mire az én szám széle is felfelé görbült.

- Igen? És miért?

- Mert ezt meg akartam tenni – azzal magához húzott, és megcsókolt. Egy pillanatra meglepődtem, de nem ellenkeztem, sőt, beletúrva a hajába átkaroltam a nyakát. A folyosón nem volt rajtunk kívül senki, így nem különösebben zavartattuk magunkat. Reus finoman a falnak nyomott, combomat a csípőjéig felhúzta, s amíg keze a bőrömet simította végig egészen a szoknyám aljáig, addig ajkai a nyakamra vándoroltak. Hogy élveztem-e? Persze, de abban a pillanatban hangok hallatszódtak a folyosó túl végéről, s mire észbe kaphattunk volna, Mesut és Sami meredt ránk totál ledöbbent ábrázattal.