Tami
- Mit csinálsz te itt? Már azt hittem leugrottál.- fél órát lehettem egyedül. Ennyi időbe telt, mire Torres rám akadt az erkély legszélén üldögélve.
- Eszembe jutott ez a lehetőség is.- erre kaptam egy taslit- Egyébként máson gondolkoztam el.- néztem kitartóan a város fényeit.
- Micsodán?- ült le mellém, de ezúttal nem karolt át vagy ilyesmi, tartotta a távolságot.
- A múltbéli dolgokon.
- Aha.- bólintott, majd ő is a várost kezdte pásztázni. Gyönyörű volt így éjszaka, onnan fentről, a harmadik emeletről. Még szerencse, hogy nem volt tériszonyom.
Csendben ültünk egymás mellett, s a régi idők jutottak erről eszembe, ám Ramona megzavarta a pillanatot.
- Tami, itt vagy?- kiáltozott, s Fernandoval egyszerre álltunk fel, mire Rami csodálkozón nézett ránk.
- Majd elmagyarázom.- mondtam, majd megkérdeztem, hogy miért keres, amire igen csak érdekes választ kaptam.
- Özil barátunk épp most vedelte fel az ünnepség összes alkohol tartalmú italát, ami mögött nem hiszem, hogy a kis vörös állna, szóval jó lenne, ha bemennél és leállítanád, még mielőtt apád, vagy bármelyik másik fejes ezt meglátná.- elképedve meredtem barátnőmre, majd Torressel mögöttem a bárpult felé indultam, s ott hagyva őket, hogy foglalkozzanak Mesuttal én apámékhoz siettem. Tisztában voltam azzal, hogy az ünnepség után ők már rögtön utaznak is el, így szerencsére volt egy ok, amiért elküldhettem őket.
- Apa!- kezdtem, mire anyuval mindketten felém fordultak- Nektek nem kéne indulnotok? Csak azért kérdezem, mert késő van már, nektek meg ki kéne pihennetek magatokat holnapig.- hadonásztam, s úgy tűnt meggyőzőképességem ismét hatásosnak bizonyult, mert összeszedték magukat, és beültek a kocsiba, hogy a reptérre hajtsanak (persze anyu vezetett, mert hát izé… apám nem sajnálta azért az alkoholt).
Egy gond megoldva, már csak Özilt kellett levadásznom, csakhogy, mikor a bárpulthoz értem igen különös történésnek lettem szemtanúja.
- Te csak ne nyugizzál itt nekem! Különben is, neked van még egy tartozásom.- azzal az amúgy nyugodt természetű Mesut behúzott egyet Nandonak, aki ettől a nem várt ütéstől a földre zuhant. A körülöttük álló focisták is csak tehetetlenül nézték a jelenetet.
- Fernando!- szaladtam oda hozzá – már amennyiben magassarkúban szaladni lehet – s észrevettem, hogy a szája felszakadt. Szerencsére neki volt annyi esze, hogy ne álljon bosszút ezért, vagy csak épp nem előttem akarta ezt véghezvinni. Felsegítettem, majd lassú léptekkel odasétáltam Özilhez, akit időközben Coentraoék próbáltak meg lefogni és lekevertem neki egy hatalmasat, amit mindenki meglepődve fogadott.
- Most pedig eresszétek el, hazaviszem, én még úgy sem ittam.- mondtam a többieknek, akik átadták nekem a pofont szinte fel sem fogó Özilt, én meg a csuklójánál fogva kihúztam a teremből, ott hagyva szegény Fernandot. Útközben még összefutottam Lolával, aki elég lestrapáltan nézett ki.
- Matilde? Itt van a kocsi kulcsa, azt hiszem nekem már nincs közöm hozzá. A kaputól balra a harmadik autó.- nyomta a kezembe az Audi kulcsát, majd eltipegett. Hát ez furcsa volt, de így Ramonához fordultam, aki egész idáig segített támogatni Mesutot.
- Ha vége a bulinak hozd haza Josét!- adtam oda neki a saját kocsim kulcsát, mert öcsém még mindig a partin bóklászott valamerre, csak azt nem tudtam, merre. Szóval Ramona így elment megkeresni, én meg tovább mentem Özillel, aki az autójához érve be akart szállni a vezető ülésre.
- A-a! Meg vagy te veszve?! Ennyi pia után neked még az anyós ülés is veszélyes!- parancsoltam rá, és duzzogva átkászálódott a másik oldalra, semmiképp sem akart hátra beülni. Így végre elindulhattunk, de nem a saját házához vittem, nem akartam kockáztatni, hogy valami hülyeséget csináljon, így mi felénk kanyarodtam el, majd a ház előtt leállítottam a motort.
- Megjöttünk.- jelentettem ki, de Özil csak bambán nézegette a helyet, majd megszólalt.
- Ejnye Matilde! Nem szép dolog kihasználni, ha az ember részeg állapotban könnyebben megy bele bármibe is, de én rajtam ne múljon, benne vagyok.- vigyorgott, de én csak a fejemet fogtam. Én tényleg ebbe az emberbe szerettem bele? Nem. Én a józan Mesutba szerettem bele.
- Ha nem fejezed ezt be esküszöm tökön rúglak.- fenyegetőztem, s erre befogta, ám ez nem tartott sokáig, ugyanis amikor a vendégszobában le akartam fektetni, újra rákezdett a hülyeségeire.
- Tudod, én szeretlek. Komolyan. Egyedül csak te kellesz nekem.- azzal letepert az ágyon. Túl szorosan fogott, és túl nehéz volt ahhoz, hogy le tudjam lökni magamról, így csak tehetetlenül pislogtam rá.
- Özil, kérlek, ezt ne most beszéljük meg!- próbálkoztam, de ekkor teljes súlyával rám nehezedett, majd belepuszilt a nyakamba. Csiklandósan húztam össze magamat, ám a következő pillanatban halk szuszogásra lettem figyelmes, vagyis Özil bealudt. Ennek egyébként örültem volna, mert végre befogta, csakhogy nem tudtam megmozdulni tőle, mivel szorosan átölelt, ráadásul rajtam feküdt, mind a hetven kilójával.
Egy pillanatra behunytam a szememet, hogy átgondoljam, mégis mit csináljak, de túl fáradt voltam bármihez is, így Özil alatt nyomott el az álom.
Özil
A reggel nem az otthonomban ért, s egy pillanatra ijedten néztem körbe, de azonnal megnyugodtam, amikor észrevettem Tamit. Vagyis amint rápillantottam azonnal beugrott néhány kép az előző estéről, és égő fejjel másztam le róla, ugyanis még mindig rajta feküdtem. Kiszálltam az ágyból, majd végignéztem az alvó lányon és azon tűnődtem, hogy mit kéne tennem. Csak úgy nem léphetek le, ráadásul bocsánatot is kéne kérnem tőle, de mi van, ha az apjáék itthon vannak? Akkor nekem végem van.
Halkan kimentem a szobából, majd az ablakhoz mentem, s megnyugodva vettem tudomásul, hogy csak az én kocsim, és Matilde kocsija áll a feljárón. Tehát Mourinhoék már elutaztak.
Hirtelen lépéseket hallottam meg a hátam mögül, és mosolyogva fordultam meg, de nem az állt ott, akit vártam volna.
- Öhm.. José.- zavartan pillantottam a srácra, aki ugyanolyan értetlen képpel meredt rám.
- Özil? Tee, akkor most a nővéremmel voltál?- kérdezte, én meg kis híján félrenyeltem. Hát nem kertel a gyerek, az biztos.
- Dehogyis! Csak tegnap kissé elborult az agyam, és ide hozott. Bent alszik az egyik szobában… persze ruhában.- tettem hozzá, mert José igencsak furcsa fejet vágott, az én fejem pedig lángokban állt. Egy percig álltunk ott néma csendben, amit Tami öccse tört meg.
- Miért húztál be Torresnek?- kérdezte, s a szemöldököm az egekbe szökött.
- Hogy micsoda?- nem értettem miről beszél.
- Ramonával nekünk kellett kórházba vinni, hogy összevarrják a száját.- magyarázta, és ekkor ugrott be a tegnap este kimaradt része.
- Ja az! Megcsókolta Matildet, én meg az alkohol hatására bemostam neki.- ezt úgy mondtam, mintha nem lenne gond, s valójában tényleg nem bántam az egészet- De ők most együtt vannak, vagy mi?
- Nem hiszem. Legalábbis én azt sem tudtam, hogy ismerik egymást, és tudtommal Tami másra hajt.- vigyorodott el, mire én is elmosolyodtam halványan. Ez jól esett, csakhogy most itt volt ez a Torreses dolog is, na meg persze Mourinho fenyegetéséről se feledkezzünk meg.
- Özil! Azt hittem, hogy elmentél.- sietett oda hozzám egy álmos fejű Tami, majd átölelt, de gyorsan el is húzódott, és zavartan a haját kezdte el igazgatni. José csak fejcsóválva nézte a nővérét.
- Nem akartam elmenni anélkül, hogy nem kértem bocsánatot.- néztem mélyen a szemébe, de ekkor valaki az ajtón kopogtatott. Mindannyian a hang irányába fordultunk, végül pedig José vállalta magára a feladatot.
- Majd én kinyitom.- azzal eltűnt, én pedig visszafordultam Matildehez.
- Ne haragudj a tegnapiért, csak elborult az agyam, miután megcsókolt Fernando, de tényleg nem szoktam ilyen lenni, és bármi olyat is mondtam, nem gondoltam komolyan.- léptem hozzá közelebb és megfogtam a kezét.
- Tőlem nem kell bocsánatod kérned. Nem nekem húztál be, és ha már itt tartunk én is bocsánatot kérek a pofonért.- mélyen a szemembe nézett, s én elveszve a kék szempárban elmosolyodtam.
- Ha nem mondod, be sem ugrott volna. Egyébként megbocsátok.- az utolsó szavakat szinte már ajkaiba mondtam és meg is csókoltam volna, ám közbezavartak.
- Krhm..krhm..- azonnal elhúzódtunk egymástól, de amint megláttam, hogy ki érkezett, elszállt a jó kedvem.
- Miért kell neked mindig megjelenned?- kérdeztem unottan.
- Gondoltam megnézem, hogy nem tettél-e kárt Matildeban.- vigyorgott gonoszan, és én olyan szívesen behúztam volna neki még egyszer- És ahogy elnézem szerencse, hogy itt vagyok, mert elvetted az eszét.- ezúttal józan voltam, de mégis megindultam felé, ám Tami megragadta a karom és visszahúzott maga mellé.
- Fernando, fejezd ezt be!- sziszegte Matilde a fogai közt- Mond már miért jöttél valójában!
- Beszélni szeretnék veled.- vele már kedvesebben beszélt, és pont emiatt nem akartam, hogy kettesben maradjanak, meg a tegnapi dolog is rátett egy lapáttal.
- Mi ez a hangzavar?- sétált be a konyhába Ramona, álmosan a szemét dörzsölgetve.
- Hányan vagytok még?- tárta szét a karját José, aki az egész jelenetet a háttérből nézte.
- Oh, Ramona, te itt aludtál?- lepődött meg Tami, meg úgy tulajdonképpen az egész bagázs.
- Ugye nem gondolod, hogy hajnali háromkor majd hazagyalogolok?- csattant fel- Különben is, te miattad, meg a drága pasijaid miatt nem tudtam hazamenni, mert Fernandot a kórházba kellett cipelnem, mivel Özil miatt felszakadt a szája.
- Mi van?- kérdeztük egyszerre Torressel, és valószínűleg mindketten a hibáztatáson akadtunk fent, plusz én a „pasijaid” kifejezésen. Ramona csak kinyújtotta a nyelvét, Matilde meg az orrát kezdte masszírozni.
- Oké, oké, elég legyen! Kezdjük azzal, hogy én négyszemközt beszélek Fernandoval.- nem tetszett nekem ez az ötlet- Özil, te vidd haza Ramit, José, te meg csinálhatsz azt, amit akarsz.- a srác boldogan vonult el, mert úgy döntött, hogy ő nem marad itthon, én meg kelletlenül vártam Ramonát, amíg összeszedte magát. Matilde Torrest ott hagyta a nappaliban és kijött elbúcsúzni tőlem. Én csak idegesen álltam ott az ajtóban, nem tetszett nekem az egész. Kicsit tartottam attól, hogy Matilde Fernandot választja.
- Ne haragudj! Majd hívlak, ha ezt az egészet elrendeztem, és akkor majd beszélünk.- némi szomorúságot véltem megcsillanni a szemében, amihez tanácstalanság is társult.
- Szereted őt, igaz?- kérdeztem halkan, mire csak bánatosan felnézett rám.
- Talán. Nem tudom igazából, olyan rég láttam már, most meg hirtelen felbukkant. Csak.. csak adj egy kis időt, kérlek!- elhúztam a számat, de bólintottam. Ekkor jelent meg Ramona, így én hátrafordulva kiléptem az ajtón, majd beszálltam az autómba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése