Dear Diary - 6. fejezet és Díjak :)

Sziasztok!
A mai fejezetet a díjakkal kezdeném, amiket nagyon szépen köszönök Viinek, Whitneynek, és Deveczkének! Nagyon jól esett, hogy gondoltatok rám! :)

Szóval a díjak, gondoltam, kicsit összevonom őket :)

Szabályok: 

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszönd meg annak akitől, akiktől kaptad!

3. Írj le hat dolgot magadról!

4. Küldd tovább öt blogírónak í díjat!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Hat dolog magamról:

1. 16 éves vagyok és Sopronban lakok

2. Mostanában azt csinálom, hogy aki megkérdezi tőlem, mi szeretnék lenni, annak azt felelem, hogy tesztpilóta, mivel fogalmam sincs még erről. Az ismerőseim általában erre a válaszra elég furcsán néznek.

3. Az első 1-sem most kaptam 10-ben kémiából :D

4. Rettentően önbizalomhiányos vagyok

5. Sokszor veszekszenek velem a szüleim, mert szerintük túl lusta vagyok

6. Egyszer ki fogok jutni egy Real meccsre :D:D:D

És akiknek küldeném:

Vii, Whitney, Deveczke, Brigi, Babu

És akkor itt lenne az új fejezet, nem túl eseménydús, de azért remélem, tetszeni fog! :)

„Most bűntudatot kéne éreznem? Vagy valami olyat, hogy szörnyű ember vagyok? Csak mert nem tudom eldönteni, mit tegyek. Persze egy részről örülök is, de valahogy haragszom rá. Haragszom rá azért, mert itt hagyott, és még mindig életben van, de ő nem is jelentkezett. Pedig szerintem apuék halálát is tudta. Szóval nem tudom, mit tegyek. Itt a lehetőség, hogy találkozzak vele, hogy helyrehozzuk a dolgokat, de akarom-e egyáltalán helyrehozni? Vagy jobb nekem nélküle? Hiszen lelépett, itt hagyott.

Miért nem tudsz beszélni? Akkor adhatnál valami tanácsot. Sergi nem segít, azt mondta, hogy ez az én döntésem. De nem tudom, mit akarok. Valaki igazán mondhatna valamit!”

- Szóval azt mondod, hogy Mirjam él, és itt van Madridban? Ráadásul nálatok dolgozik? – ismételtem el lassan, még egyszer ugyanazt, amit Sergio mondott. Kicsit sok volt ez így nem enyhén másnapos fejjel.

- Igen, azt. És ez azt jelenti, hogy újra találkozhatsz vele. – bólogatott Sese, én meg elgondolkodtam. Kétes érzések keringtek bennem, nem tudtam, akarom-e én ezt – Persze, ha nem akarsz még, akkor az is rendben van. – folytatta bátyám a tétovázásomat látva.

- Te mit gondolsz? Mi lenne a legjobb? – néztem a mélyen a szemébe, de ő erre csak megvonta a vállát.

- Én nem mondok semmit. A döntés egyedül csak rajtad áll, neked kell meghoznod. – hát ezzel tényleg sokra mentem. Lehajtottam a fejemet, és egy pillanatig gondolkodtam, de aztán felálltam a helyemről.

- Ezt még át kell gondolnom. – azzal felmentem a szobámba, és kiültem megint a tetőre. Azt hittem, hogy most kicsit egyedül lehetek a gondolataimmal, de úgy tűnt, Sergio még akar valamit, mert megszólalt a hátam mögül, én pedig kis híján leestem a tetőről ijedtemben.

- Kérdezhetek még valamit? – állt meg az ablaknál.

- Úristen! A frászt hozod rám. Amúgy igen. – feleltem, azzal visszafordultam, s a távoli fákat néztem, de a következő mondatára megint felpillantottam.

- Miért voltál tegnap fehérneműben, amikor megjöttünk? Már nem azért tényleg, csak jó lenne tudni, ha a húgom valami olyasmit csinál... – magyarázta, de látszott, hogy a témától kicsit zavarban van. Az én szemeim is kitágultak, amikor felhozta ezt, és próbáltam felidézni magamban, hogy mi történt. Az volt a baj, hogy nem sok ragadt meg az estéből, így ez kicsit nehéz volt.

- Öhm, nem kell aggódnod, amennyire vissza tudok emlékezni, nem történt olyan dolog. Nem jutottunk el odáig. – mondtam, és tuti biztos, hogy elvörösödtem. Kicsit kellemetlen volt erről beszélni Sergionak, mert egyrészt ő pasi volt, másrészt meg nem is a valódi bátyám, így ha úgy vesszük, kicsit olya, mintha egy idegennek mesélnék erről. Persze csak akkor idegen, ha nagyon komolyan akarjuk venni a dolgot, és én még mindig a bátyámnak tartom, csak hát... ja.

- Értem. – hajtotta le a fejét, majd még pár másodpercig mögöttem álldogált, aztán kiment.

- Légyszi csukd majd be az ajtót! – kiáltottam utána, s bólintott – Köszi! – azzal ismét előre fordultam. A környező házak kertjeiben lévő fákat bámultam, s túl sok gondolat keringett a fejemben- A tegnap este, hogy találkoztam a nővéremmel, de nem emlékszek rá, maga az, hogy él, és itt van, és találkozhatnék vele... Nekem ez túl sok egyszerre. Persze örülnöm kéne neki, és örülök is, de csak egy bizonyos fokig. Mert mindezek után felmerül bennem a kérdés, hogy akkor miért ment el, miért hagyott itt, és miért nem keresett? Mindemellett nem tudom eldönteni, hogy akarom-e látni. Vajon mit váltana ki belőlem ez? Ezt sem tudom. Mi van, ha teljesen összeroppannék? Akkor azt is az ő számlájára írhatnám. De másrészről meg olyan jó volt vele régen, és hiányzik azért. Áh, túl sok a de! Mit tegyek???

- Húgi, minden oké? – valaki letelepedett mellém, de én nem néztem fel. Durcásan csak egy helyre összpontosítottam, miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról. Nem válaszoltam neki, nem is akartam, sőt, senkihez nem akartam hozzászólni. Elfelejthet engem a világ! – gondoltam akkor.

- Nos, ha nem árulod el, akkor nem tudok segíteni. Nem maradhatsz néma, akkor hogy mondanád el nekem, hogy mit kérsz a Jézuskától, hogy aztán leírjam a papírra? – bökött oldalba Mirjam, én meg egy pillanatra elgondolkoztam, és könnyes szemmel ránéztem. Hát igen, egy öt évest ezzel könnyen meg lehetett hatni.

- Elhagytam Kocka urat.  Tudom is, hol, de anyuék nem engedtek visszamenni érte. – panaszoltam. Miri erre elfojtott egy nevetést, de aztán együttérzően átkarolt. Nem tudom mi, lehetett olyan vicces abban, hogy elhagytam a macimat.

- Nem kell ettől ennyire kiborulni. Hidd el, az életben jönnek még fontosabb dolgok is, amikért ugyanúgy ki fogsz akadni, sőt talán jobban. Tanulás, fiúk... meg ilyenek. De egyik sem éri meg, hogy sírj miatta. Ne feledd, én mindig itt leszek neked, hogy megvigasztaljalak! – szorosan megölelt, én pedig tovább szipogtam. Ezek után kért egy órát, eltűnt a biciklijével, és végül visszatért egy teljesen új Kocka úrral. Egy vadi újjal, aminek eper illata volt, és sokkal jobb volt, mint a régi kocka úr.

Könnyek gyűltek a szemembe az emlékeket felidézve. Térdeimre hajtottam a fejemet, és utat engedtem a sírásnak. Ne feledd, én mindig melletted leszek. Ó igen? Hol voltál, amikor anyuék meghaltak? Hol voltál, amikor majdnem öngyilkosságba torkollott az egész, mert senkim nem maradt?

- Hol voltál?! – üvöltöttem bele a távolba.

Fernando

Az normális, ha csalódott vagyok a tegnapi után, nem? Elvégre úgy volt, hogy találkozunk, és akkor beavat a dolgokba, de amikor kijöttem az öltözőből, ő nem volt ott. Persze miután felhívtam, és elmondta, hogy a húga nagyon rosszul van, már megértem a dolgot, de azért akkor is egy kicsit csalódott vagyok. Arra vártam egész este, aztán mégsem jött össze. Na mindegy, talán majd hamarosan.

Mivel ebben a lakásban csak én laktam, a szomszédok meg úgy sem láthattak, ezért teljesen természetes volt nekem, hogy nem húztam fel semmi mást, csupán egy alsógatyában mászkáltam a házban. Így álltam neki főzni is (igen, tudok), csakhogy arra nem gondoltam volna, hogy pont akkor fog csörögni a telefonom. A tűzhelynél állva rápillantottam a készülő kajára, majd a több mint egy karnyújtásnyira lévő mobilra. Sóhajtottam egy nagyot, még gyorsan kevertem egyet az ebédemen, majd elrohantam a telefonért. Az volt a baj a kajámmal, hogy elég ennek egy másodperc is, és már is leég, szóval ezért is kellett sietnem.

A kijelzőre pillantva elmosolyodtam, aztán gyorsan benyomtam a FOGAD gombot, és visszasiettem az ebédhez. Szerencsére még épp időben, így nem égettem oda semmit.

- Szia! Épp ebédet csinálok. – mondtam nevetve, mire a vonal túlsó végéről szintén egy vidám hang szólalt meg.

- Ó, ez szuper! Ezek szerint otthon vagy.

- Igen, miért? – kérdeztem vissza, mire Mirjam olyan választ adott, amin kicsit meglepődtem.

- Két perc és ott vagyok. – azzal le is rakta, én meg köpni-nyelni nem tudtam. A tervem a következőképpen nézett ki: befejezem a kajacsinálást, felkapok valami göncöt, és kész ebéddel, felöltözve várom Mirjamot.

Hát, ez nem jött össze, ugyanis, amikor félrehúztam a fazekat a tűzhelyről, megszólalt a kapucsengő. Kitágultak a pupilláim, és még mielőtt bármit is cselekedhettem volna, Miri már előttem is állt, ugyanis beengedte saját magát, Szóval ott álltunk egymással szemben, én alsógatyában, ő teljesen felöltözve, és hát mindketten zavarban voltunk nem enyhén.

- Nem akarsz... esetleg... – mutogatott össze-vissza Mirjam, mire bólintottam.

- De.

- Oké. – azzal eltűntem, és gyorsan magamra kaptam valamit. Mire visszaértem Miri már a pultnál állt, és az ebédet vizsgálgatta.

- Kérsz? – sétáltam én is oda, s mosolyogva rám nézett.

- Ha ugyanolyan jó, mint az előbbi látvány, akkor igen. – vigyorodott el, és mindketten felnevettünk.

- Hát, a látvány szerintem jobb volt, de talán ez sem olyan rossz.

Ezek után megebédeltünk, és hát tényleg nem lett olyan rossz a főztöm. Büszke voltam magamra, és még Mirjam is megdicsérte, mikor átültünk a kanapéra.

- De mit szerettél volna? Mert gondolom nem csak azért jöttél, hogy alsógatyában lássál. – kérdeztem, és reménykedtem, hogy amiatt a bizonyos valami miatt jött ide. Mirjam erre mélyen a szemembe nézett, és kicsit elkomolyodott.

- Nos, hát igen, nem ezért jöttem. Arról lenne szó, amit tegnap akartam mondani. – nyeltem egy nagyot, de belül örömtáncot jártam szinte, hiszen ez azt jelentette, hogy megbízik bennem, szóval ez nagyon, nagyon jó dolog. Eggyel magasabb szintre lépett a kapcsolatunk.

- Hát, most talán semmi nem szakíthat félbe, szóval én itt vagyok, meghallgatlak. – bíztatóan elmosolyodtam.

- Két évvel ezelőtt...

„Megint én vagyok. Gondolom, most már nagyon eleged lehet, hogy folyton írogatok neked, de remélem nem fognak elkopni a lapjaid. Azt hiszem sikeresen kiordibáltam magam a tetőn, a szomszédok szerintem most teljesen hülyének néznek, mert valószínűleg az egész utca engem hallgatott. Kicsit ciki. De nem baj, ettől most sokkal jobban érzem magam, és ez a fő.

Gondolkoztam a dolgokon, tényleg nagyon sokat gondolkoztam rajta miután kikiabáltam magam, és végül sikerült dűlőre jutnom. A legjobb döntés talán, és nem hiszem, hogy meg fogom bánni. Szólni fogok Sesének is, hogy mi a helyzet, mert úgy döntöttem, hogy igen, szeretnék találkozni a nővéremmel. Jó lenne megbeszélni vele a dolgokat. Tisztázni kell őket, és azt hiszem ez egy új kezdet lehet majd.”