Dear Diary - 9. fejezet

Remélem örülni fogtok a következő résznek, szerintem egész jó lett, de ez csak egyéni vélemény. :D Szóval jó olvasást!:)

„Azt hiszem, most rendbe jött az életem. Legalábbis eddig úgy tűnik, mivel ez a három hónap arról szólt, hogy szokjam az új helyzetet, de semmi gond nem történt. Szóval Aaront letartóztatták, és mivel Mirjam feje is felrepedt, ráadásul Özil orra eltört, plusz még a két évvel ezelőtti, ezért bűnösnek találták. Bár az utóbbit nem tudom, hogy bizonyították rá. Mindegy. A lényeg, hogy most nincs mitől tartanunk, értem sem jött el senki, szóval csupa happy a dolog.

Egyébként Mirjammal is megbeszéltem a dolgokat. Egyáltalán nem haragszok rá, és most, hogy már tudok mindent, szinte én érzem magam rosszul, hogy vádaskodtam. Csak azért ment el, hogy engem megóvjon ettől a pszichopatától, és sikerült is neki. Ha belegondolok, hogy min kellett ezért keresztülmennie...

Amúgy szerintem közötte és Torres között van valami, csak eddig bénák voltak ehhez. De tuti, hogy egyszer még összejönnek, ha más nem, akkor majd én segítek. Jó vagyok az ilyenekben, de komolyan. Egyébként Özilnek nem jött be azzal a csajjal. Muhaha. Gonosz vagyok, tudom, de egyszerűen nem bírtam, ha azzal a nővel volt. Irritált, és nem is passzoltak össze. Mesuthoz más fajta csajok passzolnak szerintem.

Ha már szerelmi dolgok, akkor csak annyi, hogy Reyessel én még mindig jól megvagyok, szerintem készül ma estére valamivel. Nem árulta el miért, de azt mondta, fél hétre legyek kész, és ebből arra következtetek, hogy valamit tervez. És hogy miért gondolom ezt? Mert ma vagyok 18! Sergio már korán elment, de kaptam tőle egy sms-t, remélem hamar hazaér. Mesut gondolom, még úgy is alszik, de mindjárt felkeltem. Tudom, hol tartja a pótkulcsát, bár nem túl okos helyen. Idióta. Hihi.

Jaj, még nem is mondtam, hogy felhagytam a lógással. Három hónapja Sergi ugye eléggé kiakadt, és mivel fent állt a veszély, hogy soha többé nem csinálhatom azt, ami az életem szerves része, ezért elkezdtem bejárni órákra. Tök fura nem? Na jó, csak vicceltem, ez lenne a természetes. Mondjuk ez Reyesről már nem mondható el, de ő nem én vagyok, és hiába vagyunk együtt, én nem függök tőle. Még ha hülyének is néztek, mikor ezt bejelentettem nekik. De a lényeg, még mindig együtt vagyunk, s miden szuper.

Na, de megyek, felkeltem a szomszéd idiótát. Lehet, viszek valami dudát is.

Páá, majd még írok”

Gyorsan felkaptam magamra egy leggingset, meg egy bő pólót, mivel idáig hálóingben voltam, aztán belelépve a papucscipőmbe átslattyogtam Mesuthoz.

- Mindjárt jövök, de szerintem egy éhes focistával térek majd vissza. – szóltam Eleonornak, aki csak mosolyogva bólintott. Hát igen, ahogy ismerem Mesutot, tuti, hogy megint nem vásárolt be, mivel tegnap este meccs volt, a bejárónőjét meg megint nagyon kedvesen szabadságra küldte. Komolyan, szerintem túl sokszor engedi el, az a nő meg kihasználja ezt a naivságát.

Boldogan, szinte dalolva és ugrándozva mentem be a szomszéd kapun, majd a pótkulcsot elővéve a házba is bejutottam. Az egész csendes volt, pont, ahogy gondoltam. Tuti, hogy még mindig alszik, így levettem a cipőmet, majd halkan osonva a hálójához mentem. Gondolom, mivel nem számított senkire, ezért aludt nyitott ajtónál, így bekukucskáltam, s mosolyogva konstatáltam, hogy igazam volt. Csendben belopództam, majd az ágyához érve egy hirtelen pillanatban ráugrottam.

- Jó reggelt! – visítottam, ő meg szerintem szívrohamot kapott.

- Idióta vadbarom állat, mégis mit művelsz? – kelt fel, aztán arrébb lökött az ágyon, én meg csak röhögtem – Nem vicces! Mi van, ha leáll a szívem az ijedtségtől vagy valami?! – tárta szét a karját, de továbbra is csak nevettem. Annyira vicces volt a reakciója.

- Ugyan! Te annál sokkal erősebb szívvel rendelkezel. – kezdtem el körözgetni az ujjammal a mellkasán, majd ártatlan arccal felnéztem rá. Nem sok kellett az újabb röhögőgörcshöz.

- Persze, mert ki kell bírnom téged. – fogta meg a kezemet, hogy fejezzem be, és fél szemöldökét felhúzva nézett a szemembe. Egy pillanatig álltam a tekintetét, de aztán vörösödve elkaptam a kezem, és lekászálódva az ágyról átültem a mellette lévő fotelbe. Erre csak felnevetett. Gonosz!

- Éhes vagy? – tereltem, és megpróbáltam ismét vigyorogni.

- Őő, aha. – bólintott.

- Akkor öltözz, a szülinapos meghív egy reggelire. – a szám fülig ért, de a szülinapos kifejezésre nem reagált semmit. Elfelejtette volna?

- Nem akarsz addig kimenni? – nézett rám, mire pislogtam párat.

- Van rajtad alsónadrág? – bólintott, szóval nem mozdultam – Akkor nem. – azzal vigyorogva ránéztem. Egy darabig csak habozott, de aztán végül megvonta a vállát, és kikelt az ágyból. Hát, nem volt rossz a látvány, de amikor észrevette, hogy nézem, gyorsan megszólaltam.

- Ne mááár! Fekete boxer?! Azt hittem, legalább piros pöttyös, vagy szívecskés! – nyafogtam, mire a szemét forgatta, és inkább kiküldött. Sóhajtva ugyan, de kifáradtam, és elgondolkoztam, hogy mit is művelek tulajdonképpen. Nekem ott van Reyes, Özilt meg a bátyámnak tartom, de miért csinálom ezt akkor? Bár ami azt illeti, ő is tesz néha olyan dolgokat, amiket félre lehetne érteni, de nekem azonnal le kell állnom!

Pár perc múlva Mes már felöltözve jött ki, és egy kis dobozt tartott a kezében. Felcsillant a szemem.

- Most mit mosolyogsz? Ebben tartom az órámat. – vigyorodott el, mire belebokszoltam a vállába – Na jó, boldog szülinapot, Tökmag!

- Hé, már nem vagyok tökmag! – csattantam fel, mire összekócolta a hajam.

- Nem, nem, már nem vagy az. - azzal átnyújtottam a dobozkát, és adott két puszit. Ezek után én izgatottam nyitottam ki, s mikor megláttam, mi van benne, elakadt a lélegzetem.

- Úristen, ez de gyönyörű! – emeltem fel óvatosan a fehérarany nyakláncot. Valóban csodaszép volt, a medál pedig egy szív volt, mellette pedig egy kulcs lógott. Gyönyörű, és aranyos is egyben. A szívnek a széle apró gyémántkövekkel volt kirakva, a kulcs pedig úgyszintén. Hát erre tényleg nem számítottam tőle, de most már végképp nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról.

- Segítsek felvenni? – kérdezte Mes óvatosan, mire válaszul megfogtam a hajam, és hátat fordítottam neki. Kivette a kezemből a láncot, majd felrakta a nyakamba, végül pedig megfordultam, hogy megmutassam neki.

- Üdv a felnőttek közt. – vigyorgott, miközben folyton a medált nézte – Nagyon jól áll. – mélyen a szemembe pillantott, az én szívem pedig dobbant egy nagyot. Enyhén elpirulva én is az ő szemébe néztem, aztán... aztán olyan történt, amire nem voltam felkészülve. Nem tudom, ki volt a hibás, mert szerintem egyszerre cselekedtünk, de én már csak akkor eszméltem fel, mikor ajkaink összeértek. Kellemes érzés futott végig rajtam, és valahogy nem ellenkeztem. Az agyam azt mondta, hagyjam abba, de a szívem az ellenkezőjét állította, és ő győzött. Visszacsókoltam lehunyt szemmel, ő pedig kezeit arcomra helyezte, de egy pillanatra sem távolodott el tőlem. Automatikusan beletúrtam a hajába, de nem tudtam parancsolni magamnak.  Nem tudom, mi történhetett abban a pillanatban, amikor ott álltunk a szoba kellős közepén egymás ajkait falva, de az tény, hogy ezt nem csak én akartam. Hanem ő is. Nem tudom azt sem, hogy ez meddig fajulhatott volna, ám a telefonom csörgése pár perc múlva félbeszakított, és talán ez jobb is így. Ez volt a helyes, hiszen nekem barátom volt, ő meg a fogadott bátyám.

- Sergi? – lepődtem meg, mikor másik bátyám szólt bele a telefonba – Ó, az szuper, akkor délben találkozunk. – azzal már le is raktam, mivel csak azt közölte, hogy ebédre hazaér. Félve néztem vissza Özil szemeibe, de ő is ugyanilyen pillantással tekintett rám. Tanácstalanok voltunk, hiszen az előbb történtekre még mi sem tudtuk a választ.

- Szerintem menjünk. Eleonor csinált palacsintát reggelire. – mondtam halkan, az ajtó irányába nézve, ő meg csendben bólintott. Hirtelen nem tudtam, mit érzek, és legszívesebben kifutottam volna a világból. Miért csináltuk ezt?!

Mesut

Normális vagyok én?! Komolyan, mit műveltem? Szerintem megőrültem, hiszen ezt nem szabadott volna. Nem csak azért, mert bátyjaként tekint rám, hanem mert van barátja, és... és megannyi dolog miatt nem. Ez az egyedüli dolog, amit nem szabad. Mi lesz, ha Sergio megtudja? Akkor nekem végem, kitekeri a nyakam. Ó te jó ég!

Szó nélkül követtem Ninát, és ahogy előttem ment, látszott, hogy az előbbiek feldolgozása még neki sem sikerült. Számon még éreztem a csók ízét, és ettől még inkább furcsa érzésem lett. De hiszen ő is akarta! Visszacsókolt, és nem lökött el, szóval ez jelent valamit, nem? Nem?!

Az a baj, hogy most is legszívesebben megragadtam volna, és megint magamhoz húztam volna, de ezt nem szabadott, de alig bírtam visszafogni magam. Az előbb, ott a szoba közepén szinte megállt az idő, és az a két-három perc legalább két-három órának tűnt. Szerencsére csörgött a telefon, mert ha az nem lépett volna közbe, akkor talán nem lettem volna képes lefékezni magam. Így legalább időben le tudtam állni, és ez jobb is, főleg az ő szempontjából. Ninának így a legjobb, és nem azt kell néznem, hogy nekem mi felel meg, itt nem én vagyok a fő szempont. Szóval jól van ez így, azt hiszem. Még ha kellemetlen is.

- Mi ez a nagy csönd? – kérdezte Eleonor, miközben elénk rakta a tányérokat. Én csak felnéztem, Nina meg magára öltött egy hatalmas vigyort.

- Nézd mit kaptam Mestől! – mutatta fel a láncot boldogan, ami nem tudom, hogy valódi öröm volt-e, vagy csak megjátszotta magát, hogy ne tűnjön fel semmi.

- Gyönyörű. – mosolygott a bejárónő, s rám nézett, én pedig megengedtem magamnak egy halvány mosolyt, aztán visszatemetkeztem a reggelibe. Ekkor hirtelen kinyílt az étkező ajtaja, és két újabb ember lépett be rajta.

- Sergio, Mirjam! De hát azt mondtad, csak... – lepődött meg Nina.

- Meglepetés! – mosolyodott el Sergio, majd beljebb lépdelve megveregette a vállamat – Tudhattam volna, hogy itt leszel. Te, nem költözöl hozzánk? – röhögött, de én nem mertem felnézni rá. Túlságosan tartottam attól, hogy árulkodó lehet a tekintetem. Ezért nem is bántam, mikor Ninára terelődött ismét a szó, és Mirjamék kihívták a ház elé. Én már tudtam, mi ez az egész, így komótosan kifáradtam, de mire kiértem, Nina már ott visongott a BMW-je előtt, pedig még nem is látta az ülésen lévő kiskutyát. Aztán kinyitotta az ajtót. Ami ezek után következett, azt valószínűleg az egész utca hallotta. Óvatosan elmosolyodtam. Jó érzés töltött el, mikor boldognak láttam, s hiába volt egy részről még gyerek, másfelől már igazi nő volt, csak ez ilyenkor nem látszott.

- Köszönöm! – ugrott Sergio és Mirjam nyakába, hiszen a kocsit Sergiotól kapta, a kutyust meg Mirjamtól, de aztán még Sergi felé fordult – Nézd! – mutatta neki a nyakláncot, mire csapattársam hátrafordult.

- Wow. – nézett elismerően, aztán mindannyian azt néztük, ahogy Nina megpróbálja megmenteni a kocsi ülését a kutyustól való fenyegetettség elől. Kicsit eltűnődtem, hiszen a lakásomban lévő csóknak a képei újra és újra beúsztak a fejembe, s csak akkor eszméltem fel, mikor Nina az orrom alá dugta a golden retriver kölyköt.

- Kell neki név. Te mit adnál neki? – mosolygott rám, én meg csak a fejemet kapkodtam.

- Fogalmam sincs. A Kutya a legegyszerűbb. – vontam meg a vállam, de erre mindenki elhűlten meredt rám. Nem tudom, mi van, nem vagyok jó névadásban. A gyerekemet sem tudom, hogy fogom majd hívni.

- Haver, fel nem bírom fogni, hogy egy olyan ember, aki a pályán kreatív, hogy lehet az életben ilyen fantáziátlan. – csóválta a fejét Sergio, de Nina csak a kutyust bámulta.

- Szerintem legyen a neve Rame. – mondta, de most rá néztünk úgy, mintha hülye lenne, és a pillantásunk azt kérdezte, hogy „Ez meg honnan jött?” – Most mi van? Ra, mint Ramos, Me, mint Mesut. Az életem két létfontosságú személyének nevéből. Bocs, Miri, csak gondoltam, mivel fiú, ezért a srácok nevéből kreálok neki valamit. – Mirjam mosolyogva bólintott, de mi ketten Sergioval csöndben voltunk, főleg én, mikor a mondat második felénél rám nézett Nina. Csak nyeltem egy nagyot, és nem tudtam eldönteni, hogy most mi van, de nagyon örültem, mikor bementünk, merthogy torta is van.

„Úristen! Csak ezt tudom mondani az eddig történtekre. Annyira csodálatos eddig a szülinapom, és Reyes meg mindjárt itt van értem. Az ajándékaim meg... hú. A kocsi valami eszméletlen, torta után ki is próbáltuk, szuperül megy, a kutyus pedig, nos... most is itt ül az ölembe, pihizik. Nagyon kis édes, igaz Sergio cipőjébe már belepisilt, amiért kapott is volna, de én megvédtem. Meg Sergio amúgy sem lenne képes bántani.

A Mesuttól kapott nyaklánc meg valami csodaszép. Bár ami nála történt, azt nem tudom mire vélni, és elfelejteni. Annyira csodálatos volt, de tulajdonképpen nem tudom, mit érzek most, és ez így elég gáz. Azt hiszem ő több számomra, mint egy báty. De az lehetséges lenne, hogy szeretem? Mármint eddig is szerettem, de hogy ez más fajta lenne, mint a Sergi-féle szeretet? Egyáltalán ő mi akar tőlem? Semmit, csak szimplán lefektetni, vagy ezt ő is komolyan gondolta-e? Fogalmam sincs, de most megjött Reyes, szóval léptem.

Csá!”