11. fejezet - Minden kiderül...

Özil

Ott álltam, magabiztosan, szembenézve Mourinhoval, aki furcsán pillantott rám, s még a látványától sem ment el a kedvem az egésztől. Na jó, talán csak egy pillanatra, de azután erőt vettem magamon, és kitartottam a tervem mellett. Igazán büszke voltam magamra, mert igaz, hogy Mou az edzőm és jóban vagyunk, de ezúttal mégis csak a lányáról volt szó, ami teljesen más tészta, ahogy ebben az esetben a viselkedése is. Ezt már megtapasztalhattam két hónapja.

- Ó, Mesut! Ha ilyen sürgős gyere be! Úgy is épp vacsorázunk.- invitált beljebb kissé meglepődötten, de én meg sem moccantam. Eszem ágában sem volt bemenni is velük vacsorázni tudva, hogy valószínűleg Tami is ott van, meg különben is ezt a dolgot négyszemközt kellett megvitatnom Mourinhoval.

- Nem, köszi! Ezt inkább máshol kéne megbeszélni.- mondtam, s a szívem egyre hevesebben dobogott. Alig bírtam kivárni a megfelelő pillanatot, de ezt nem lehetett csak úgy, itt az ajtóban közölni.

- Te tudod. Én viszont addig megenném a vacsorám, mert éhes vagyok.- közölte, mire csak a szememet forgattam. Ugye ezt nem gondolta komolyan?

- Meghívlak én kajálni, csak gyere!- sóhajtottam és azt hiszem abban a pillanatban látni kellett volna mindenkinek az edző arcát. Rögtön felvidult, és én komolyan nem láttam még ilyennek egy szimpla vacsora miatt.

- Meggyőztél. Drágám most el kell mennem, majd jövök!- kiabált, majd felkapott egy kabátot és elindultunk a kocsim felé, miközben hátrapillantva láttam, hogy Matilde az ablakhoz sietett és kérdőn nézett utánunk, de nem törődtem vele- Amúgy is kicsit odaégett a vacsora.- jegyezte meg Mou menet közben, én meg nem tudtam hova tenni ezt a mondatot, és inkább nem szóltam semmit. Attól tartottam, hogy ha bármi rosszat mondok, akkor esetleg megbántom és megsértődik.

Így belegondolva még soha sem voltam „kettesben” Mourinhoval, főleg nem úgy, hogy én vezettem, ő meg csak az anyós ülésen ücsörgött enyhén korgó gyomorral. Párszor hangosan jelezte is az emésztése, hogy éhes, én meg igyekeztem nem elröhögni magamat, így is kellemetlenül fészkelődött mellettem olyankor. Szóval örültem, amikor végre leparkoltunk az egyik étteremnél.

- Itt jó lesz?- kérdeztem.

- Tökéletes. Ez a kedvenc helyem.- plusz egy piros pont nekem. Dagadtam a büszkeségtől, hogy sikerült kifognom Mourinho kedvenc éttermét, úgyhogy még magabiztosabban szálltam ki az autóból, mint amilyen állapotban előtte voltam. Talán ettől egy fokkal könnyebben fog menni a dolog.

Bezártam az Audit, majd Mou után indultam a bejárat felé, mert ő már réges-rég az ajtó üvegére volt rátapadva csorgó nyállal. Komolyan ezt az oldalát még soha életemben nem láttam, és kicsit meg is ijesztett. Lehetséges, hogy beteg, vagy biztos minden rendben van nála? Mert én nem hiszem.

Belépve az étterembe rögtön egy pincérrel találtuk szemben magunkat. A férfi kedvesen köszöntött minket, valószínűleg még új lehetett, mert nem igazán ismert fel minket, pedig Mourinhoval – külön-külön persze – elég sokat szoktunk idejárni, ráadásul még én sem láttam itt soha a srácot.

- Jó estét! Szeretnénk egy asztalt…- nem tudtam befejezni, mert közbevágott.

- Két személyre?- zavartan pislogtam rá.

- Hát, ha csak az van, akkor jó két személyre is, de végül is mindegy.- vontam meg a vállam, majd a pincér kérte, hogy kövessük. Hát, valóban egy két személye asztalhoz vezetett minket és én már ettől kellemetlenül éreztem magamat, nem hogy még akkor, amikor elővett egy gyufás dobozt.

- Gyertyafényt esetleg?- na, ekkor jött ez az a pillanat, amikor Mourinhoval mindketten úgy meredtünk rá a pincérgyerekre, mintha valami földönkívüli lenne. Köpni-nyelni nem tudtam, és csak akkor döbbentem rá, hogy miért ajánlotta a kétfős asztalt nekünk. Komolyan ez még sosem hallott rólunk, mert akkor tudnia kéne, hogy ki kicsoda és, hogy Mourinho is csak az edzőm!

- Maga új itt, igaz?- kezdte nyugodt hangnemben Mou, én meg már előre tudtam, hogy mi lesz ebből- És ismeri a Real Madrid csapatát?- kérdezte, miután a srác félénken bólintott. Azt hiszem ő is sejtette, hogy itt a vég.

- Személyesen, vagy tévéből?- kis híja volt, hogy nem vertem a fejemet az asztalba. Eddig azt hittem, hogy egy ilyen magas színvonalú étteremben olyan alkalmazottakat vesznek fel, akik szintén emelik ezt a színvonalat, de úgy tűnik, tévedtem.

- Az tök mindegy maga féleszű! Ha nem tudná annak a csapatnak én vagyok az edzője, ő meg itt velem szemben a játékosom, szóval ebből lejöhetne, hogy nem egy romantikus vacsorát akarunk itt eltölteni! Könyörgöm, ha már Madridba jött, mert biztos, hogy nem idevalósi, akkor egy kicsit kulturálódjon már, és akkor talán nem kérdezne sületlenségeket!- tört ki Mourinho, én meg csak óvatosan meghúztam magamat, mert ez nem kicsit sértette meg az önbecsülését, és abból sok jó nem szokott kisülni. Szóval szegény srácnak azt hiszem lőttek, de azért tényleg furcsa, hogy nem ismerte fel legalább a Real Madrid edzőjét.

A fél étterem minket bámult, én meg inkább csak kikaptam a pincér kezéből az étlapot és gyorsan olvasni kezdtem.

- E-elnézést.- nyökögte, majd elviharzott. Ezek után nem csodálnám, ha a fél konyha rajta röhögne.

- Még egy ilyen barmot! Meg áll az eszem! Jó, hogy nem azt mondja, én vagyok a Barca edzője!- hát igen, az súlyos sértés lenne neki, de szerencsére ez nem következett be, különben már rég lángokban állna az egész étterem.

A rendelésért már egy másik pincér jött ki, aki ismert mindkettőnket. A másik valószínűleg élve elásta magát.

- Elnézést a kollégám miatt, tudják csak a múlt héten vettük fel, ráadásul csak nem rég költözött Spanyolországba és hajlamos minden pletykát elhinni.- szabadkozott. Ó szóval keringenek kettőnkről érdekes pletykák Mourinhoval, vagy mire akar kilyukadni?!

- Szóval mit hozhatok Önöknek?- kérdezte végül, mikor rájött, hogy Mou úgy sem fogja azt mondani, hogy nincs semmi gond. Az nem az ő „stílusa” lenne.

Amíg Mourinho valami csirkét rendelt ilyen-olyan módon elkészítve, meg nem is tudom milyen körettel, addig én csak egy sima rántott csirkemellel is beértem, mert nem kívántam túl sok mindent abban a pillanatban, főleg, mert a gyomrom nagyon apró méretűre zsugorodott össze a közelgő vallomástól. Komolyan, ennyire még sohasem tartottam semmitől.

Amint a pincér elment Mourinho felém fordult és belekortyolt az italába. Én csak sima narancslevet ittam, hiszen mégis csak én vezettem és semmi szükség nem volt egy büntetésre, vagy akár egy balesetre.

- Szóval, akkor miről akartál beszélni?- nézett mélyen a szemembe, én pedig vettem egy nagy levegőt. Most, vagy soha. Amúgy is mindegy, mert ha nem mondanám el, valószínűleg Tamival sem tudnám rendbe hozni a dolgot, és nélküle nem lennék képes élni, ha meg most elmondom, lehet, hogy Mourinho nyársal fel. Itt az étteremben meg is lennének hozzá az eszközei.

- Jó, de ígérd meg, hogy nem kezdesz el üvöltözni, és ha meg akarnál ölni, akkor azt előre jelentsd majd be!- mondtam komolyan, mire furcsálló pillantást kaptam válaszul.

- Rendben. Hallgatlak.- bólintott, s kezeit összekulcsolva az asztalra tette maga elé. Ez az olyan tipikus „Mesélj, hiszen így is úgy is meghalsz.” képet vetítette elém.

- Tamiról lenne szó.- szemei egy kicsit tágabbra nyíltak, de nem volt bennük semmi düh, vagy gyilkolási szándék, csupán csak sima kíváncsiság- Tudod, két hónapja…

- Amikor megjelent az az újságcikk?- szakított félbe. Mi van, a mai nap mindenki jobban tudja, hogy mi akarok mondani?!

- Igen. De annak is van előzménye.- erre felhúzta a szemöldökét. Na, Mesut, most légy ügyes!

- Folytasd!- adta ki az utasítást, körülbelül, mint a keresztapa, vagy nem tudom.

- Úgy kezdődött, hogy miután megnyertük az egyik meccsünket, a srácokkal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk bulizni. Tami is jött velünk, hiszen tudod, jóban van az egész csapattal. Szóval ő sem hanyagolta az alkoholt, és én sem, bár kettőnk közül ő volt a józanabb, de végül hát izé… másnap khrm… egymás mellett ébredtünk.- nyögtem ki, és láttam, hogy Mourinho keze ökölbe szorul egy pillanatra, de nem szakított félbe- A kávézóban pont ezt tisztáztuk, és akkor fotóztak le. Csakhogy ezek után én rájöttem, hogy szeretem Matildet, szóval igen összejöttünk két hónapja, de most megharagudott rám, mert azt hiszi, hogy megcsaltam, miközben teljesen más dolog áll a háttérben.- magyaráztam, és némely információt azért kihagytam, nem kell mindenről tudnia. Úgyhogy most várhattam a halálomra, ami valószínűleg az elkövetkezendő pillanatokban meg is valósul.

- Értem. Tehát mindent összevetve hazudtál nekem, mikor két hónapja azt mondtad, hogy semmi sincs köztetek, megszegted az ígéreted, miszerint nem mész a lányom közelébe és két teljes hónapig titkolóztál előttem.- most jött el a pillanat, hogy imádkozni kezdjek- És ha te ezek után mindent elmondtál nekem, akkor tényleg szeretheted őt.- enyhült meg az arca, én meg elképedve néztem rá. Most komolyan nem haragszik?

Ekkor kihozták a vacsoránkat, így egy kicsit elhallgattunk, de amint elment a pincér újból magamhoz ragadtam a szót.

- Igen, szeretem őt. És ezért is kérem a segítségedet, mert meg akarom kérni a kezét.- Mourinho hirtelen félrenyelte a szájában lévő falatot és köhécselni kezdett.

- Múltkor azt hittem, csak viccelődsz.- mondta már kevésbé fuldokolva.

- Milyen múltkor?- döbbentem le.

- A mai edzésen hallottam, amit Saminek mondtál.- felelte halkan, én meg nem kicsit képedtem el újra. Mourinho lehallgatott?

Ezt próbáltam félretenni és inkább az előzőekhez tértem vissza.

- Azt is komolyan gondoltam. De ebben kéne a segítséged.- ismételtem magamat.

- Hát…őő.. rendben, de azt ugye tudod, hogy edzésen büntetés jár ezért a két hónapért?- kérdezte vigyorogva, én meg elhúztam a számat.

- Nem elég, hogy meghívtalak vacsorázni?- reménykedtem.

- A-a.- ingatta a fejét, én meg csak lehajtott fejjel szitkozódtam, miközben ő rajtam nevetett.

Tami

Az ébresztő órám csörgésére keltem fel reggel, és valahogy úgy éreztem, hogy ma egy különleges napnak nézek elébe. De előtte még várt a munka.

Szerencsére sikerült nyárra egy jó helyet találnom, ahol egész jól fizettek, és így az egyetem előtt ez tökéletesen megfelelt egy kis pénzgyűjtésre. A munkatársak is mind kedvesek voltak, ráadásul nem is volt olyan távol tőlünk ez a virágbolt, ahol kisegítőként vállaltam munkát.

Gyorsan elmentem lezuhanyozni, majd felvettem egy szűk farmert, hozzá egy Pink Floydos pólóval, összekötöttem a hajamat és egy dalt dudorászva lementem reggelizni. Egész jó kedvem volt, főleg, hogy mostanra már senki sem volt otthon, apa és anya is dolgozni mentek, José meg tuti, hogy lelépett Estherrel. Szóval tökéletes csend uralkodott a házban.

Leérve a konyhába viszont egy pillanatra megtorpantam, mert egy halványkék színű boríték várt a pulton. Kíváncsian bontottam fel, mert az én nevem volt ráírva, s benne egy nyomtatott levél állt.

„A mai nap folyamán több ilyen levelet is fogsz kapni, kérlek teljesítsd a bennük lévő utasításokat! Ne ijedj meg, ez csak egy játék, ami meglepetéseket tartogathat a nap végére.”

Ezt meg ki küldte? És mi ez az egész?!