13. fejezet - Amikor minden összejön

Özil

Zakatoló szívvel térdeltem szerelmem előtt, s vártam a válaszát. Reménykedtem és hittem benne, hogy megbocsájt, hiszen ha úgy vesszük semmit sem követtem el ellene, a bűnöm legfeljebb annyi, hogy szeretem. És ha nemet mond, én megfogadtam, hogy öngyilkos leszek akkor.

- Nem, vagyis igent mondanék, de ma láttalak Lolával és nem tudom, mit gondoljak, miután a volt csajod ölelgetett.- egy könnycsepp gördült le az arcán, én pedig kétségbeesetten néztem fel rá.

- De én csakis téged szeretlek. Lola csak azért kellett, mert ő volt az egyetlen, akivel el tudtam intézni a macskát.- magyaráztam. Nem hazudtam, tényleg így volt, az már más, hogy én csesztem el azzal, hogy nem a virágbolt közelében kellett volna találkoznom vele, mert tudhattam volna, hogy az a liba majd a nyakamon fog lógni.

- Miért kellene, higgyek neked? Mivel tudnád ezt bizonyítani? Csak mert szeretnék bízni benned, de amíg nem tudom biztosra, hogy mi ez az egész, addig nem tudok csak úgy elnézni emellett.- könnyei patakokban folytak, s valószínűleg nem csak a mostani alkalomra gondolt, hanem a múltkorira is. De akkor sem Lolával találkoztam, de azt akkor még nem mondhattam el neki, hiszen oda a meglepetés.

Felálltam, kezeimet derekára raktam és mélyen a szemébe néztem.

- Nem elég neked az, hogy én még mindig itt állok, és még mindig ugyanazt kérdezem, miszerint hozzám jössz-e?- suttogtam. Nem akartam elengedni Tamit, mert akkor az életem legnagyobb hibája lett volna, amit talán soha az életben nem tudtam volna helyrehozni. Ehelyett inkább kitartottam amellett, hogy visszaszerezzem.

- Szóval, mi a válaszod? Mert ha nemet mondasz, akkor én most fogom magam és kilépek az első jármű elé, ami jön az úton.- mondtam komolyan még mindig a szemeibe nézve.

- Ne mondj ilyet te idióta! Mi lenne akkor velem?- bújt hozzám- Szeretlek.- mondta a mellkasomba, de még mindig nem hallottam azt, amit szerettem volna hallani- És a válaszom ez esetben igen, örömmel hozzád megyek, de soha többet ne lássam a közeledben azt a libát.- nézett fel rám csillogó tekintettel, én pedig elmosolyodtam, s boldogan húztam fel ujjára a gyűrűt.

- Nem is terveztem, hidd el.- azzal megcsókoltam, amíg csak a levegőnk engedte, na meg persze amíg szegény cica el nem kezdett nyávogni, mert kis híján elfogyott az ő oxigénje is köztünk. Mosolyogva néztem le rá és eszembe jutott, hogy még mindig név nélkül éldegél.

- De még mindig nincs neve a cicának.- böktem a fejemmel rá, mire Tami is ránézett, közben a macsekot simogatva.

- Hm.. lássuk csak, szerintem a Ciro tökéletesen illene hozzá.- nevetett. Úgy tűnik Ciro lesz az új lakótársunk- De, egyébként a macskakaja a te ötleted volt?- nézett fel rám vigyorogva, mire én is elnevettem magam.

- Őszintén szólva nem. Sergio adta az ötletet, hogy a macska mindenképpen idejöjjön.

- Valahogy sejtettem.- vigyorgott Matilde is, majd eszébe jutott valami- És apának ezt mikor akarjuk elmondani?- váltott át komoly hangnemre, én meg bíztatóan elmosolyodtam.

- Nem szükséges elmondani. Már mindent tudok.- szólalt meg a hátam mögül Mourinho, miközben felénk sétált. Igen, ő volt az egyetlen, aki mindent tudott a mai napról, és többek között ő segített nekem elintézni a dolgokat. Úgy gondoltam, hogy talán Tami ebből is látni fogja, hogy mennyire gondolom komolyan ezt az egészet.

- Apa?- kérdezte csodálkozva, valószínűleg nem értette, hogy vajon most mi van- De hogyan?

- Mesut tegnap mindent elmondott az elejétől fogva.- mondta Mou.

- Mindent?- rökönyödött meg Tami, és kétségbeesetten rám nézett, de én csak a fejemet billegettem, és kacsintottam, hogy csak ő vegye észre. Látszólag megkönnyebbült ettől.

- Igen mindent. De tudnod kell, hogy ezért a két hónapért te is szorulni fogsz!- vigyorgott Mou is, viszont Tami már kevésbé. Hát ja, némi áldozattal is jár ez az egész, de szerintem megéri- És anyádnak is be kell mutatnod Mesutot, mert ő csak, mint focistát úgy ismeri, nem pedig mint a lánya vőlegényét.- mondtam Mourinho, mire egyszerre néztünk egymásra Tamival. Annyira jó érzés volt azt hallani, hogy én vagyok a vőlegénye, de azért ez még kicsit furcsa is.

- És ezek után jöhet az én családom.- vigyorodtam el, hiszen ehhez majd Németországba kellett viszont utazni, és az a kérdés is fent állt, hogy csak mi ketten menjünk-e majd Matildeval, vagy az egész Mourinho családdal utazzunk.

- Egyébként az esküvőt mikorra tervezted, ha már itt tartunk?- kezdett el körözni az ujjával a mellkasomon Tami. Ekkor Mou pillantott rám, mert ezzel kapcsolatban volt egy kikötése, amit most nekem kellett elmondanom.

- Az egyetemi tanulmányaid végére gondoltam. Ha ez mind lezajlott, utána nyáron megtarthatjuk, hogy ne zavarjon a tanulásban.- magyaráztam és átkaroltam ismét a derekát.

- Rendben.- bólintott, majd egy kis ideig néma csendben álltunk ott, amikor hirtelen megmordult Tami gyomra. Vörösödve húzódott el, én meg csak felnevettem.

- Na gyerekek, mi lenne, ha én most meghívnálak titeket vacsorázni a család többi tagjával egyetemben?- csapta össze a kezét Mou, mi meg beleegyezően bólintottunk. Matilde anyjától már nem tartottam, Mourinhonál biztos nem lehet rosszabb.

Ezúttal nem a tegnapi étterembe mentünk, hanem egy másik helyre, ahol már ott várt minket José valószínűleg Estherrel és Mrs. Mourinho.

- Üdv!- köszöntem, de bemutatkozni nem mutatkoztam be, hiszen már ismertem Matilde anyját még a csapattal való egyik ünnepségről. Így hát Tami nyomott két puszit az arcára, majd bevonultunk. Egy ideig kellemesen ment a cseverészés, José Estherrel volt elfoglalva, aki talán egy kicsit zavarban is volt a családi vacsorától, majd Matilde akkor döntött úgy, hogy ideje az egész családnak bejelenteni a jó hírt, amikor már a vacsora közepén jártunk.

- Szóval anya, és persze José. Van egy bejelenteni valóm.- kezdett bele, mire mindenki felnézett és abbahagyta az evést- Mesut megkérte a kezemet. És persze igent mondtam.- hát, nem bonyolította túl az biztos, de Mrs. Mourinhonak ennyi is elég volt ahhoz, hogy leejtse a kezéből az evőeszközt, bár beletelt néhány másodpercbe, mire felfogta, hogy mit is mondott Tami. Pislogás nélkül meredt ránk, én meg próbáltam jó képet vágni az egészhez, mert enyhén szólva is kellemetlen volt ez így. A csendet José törte meg, aki hangosan felröhögött majdnem kiköpve ezzel a kajáját.

- Na látjátok, mégsem én foglak sírba vinni titeket.- vigyorgott, mire Esthertől kapott egy taslit. Úgy látom szegény srácnak két ilyen nőszemélyt is el kell viselnie, plusz ott van még az anyja.

- És apád ehhez mit szólt? Ráadásul nem is mondtad, hogy van barátod. Mióta vagytok is együtt, nem korai ez még?- kérdések tömkelegével árasztott el minket, de Matilde sikeresen hárította mindet.

- Ha jól tudom belement a dologba, két hónapja vagyunk együtt, és nem, nem korai. Egyéb kérdés?- mosolygott bájosan, én pedig nem voltam egészen biztos benne, hogy nem kell majd mentőt hívni az anyjához, de végül is ő is beletörődött sorsába, miszerint a lánya életébe nincs beleszólása, mert Tami ezek után folyton csak ezt hajtogatta. Ezek után pedig arról ment a téma, hogy hogyan zajlott le minden, én meg csak csendesen eszegettem.

- Váó, ez annyira jó!- lelkendezett Esther, mire José feléje fordult.

- Az. De neked eszedbe ne jusson eljegyzésen gondolkodni!- mondta, mire Esther újfent csak megütötte. Elmosolyodtunk a jeleneten, és úgy éreztem, hogy ez egész jól sült el.

9 hét múlva

Tami

- Meccs után siess haza!- mondtam Mesutnak, majd megcsókoltam, miközben háttal a stadion falának támaszkodtam az ő keze pedig a derekamon nyugodott.

- Addig hova mész?- kérdezte a szemembe nézve.

- Szerintem meglátogatom a szembe szomszédodat, szegény nehogy egyedül sínylődjön. Gondolom így is fája s szíve azért, hogy nem játszhat.- vigyorodtam el. Sergio szerzett egy kisebb sérülést tegnapelőtt és azt orvos azt tanácsolta neki, hogy ha lehet pihenjen és ne menjen sehova, szóval otthonról fogja nézni a meccset velem együtt.

- Jól van. Akkor majd megyek.- azzal megint megcsókolt, csakhogy hirtelen elfogott a rosszullét, és kissé megrogyott a lábam- Megint rosszul vagy?- nézett rám aggódva, mire csak bólintottam.

- De nem olyan vészes. Meg leszek.- mosolyodtam el, de ő csak összevont szemöldökkel méregetett.

- Khrm.. ha nem zavarok.- ijedten fordult meg Mesut és én is hirtelen „új erőre” kaptam, ugyanis Özil mögött apám állt, majd fogta és befelé kezdte el tolni játékosát.

- Na nyomás befelé, nincs nyáladzás!- hát igen, apa bármennyire is belement a dolgokba, nem különösebben szívlelte, ha Mesut előtte akárcsak egy kis ujjal is hozzám ért.

Még egy utolsót intve nekik elbúcsúztam, majd hazaindultam, illetve Özil házához, de az szinte már az otthonom volt.

Lepihenve a kanapén lehunytam a szememet, majd vettem egy nagy levegőt és kifújtam, ugyanis megint elfogott a rosszullét. Már jó pár hete ez ment, és legtöbbször a WC fölött kötöttem ki ott görnyedve, s ez talán Mesutot jobban meg is viselte, mint engem, bár nekem sem volt valami leányálom az egész.

Hirtelen egy doromboló szőrpamacs jelent meg és ugrott rám, én pedig mosolyogva simogatni kezdtem a cicust. Mivel szinte már itt laktam úgy döntöttem, hogy neki is jobb, ha itt van. Ciro épp elnyúlva feküdt el rajtam, amikor rezegni kezdett a telefonom.

- Mond, hogy átjössz és nem leszek egyedül!- szólt bele Segio semmi köszönés nélkül, én meg csak mosolyogtam.

- Hamarosan ott leszek, de előtte még van egy kis dolgom.- azzal leraktam, majd letéve a cicát a földre a táskámban kezdtem turkálni, s mikor megtaláltam, amit akartam a mosdó felé vettem az irányt.

- Na Ciro, most ugrik a majom a vízbe.- azzal bezárkóztam és hallottam, ahogy még két nyávogást kapok biztatóul, bár fogalma sem lehetett róla, hogy mihez kell a bíztatás.

Nem sokkal később szinte elájultam és remegő gyomorral hagytam el a helyiséget, ám ezúttal nem a hányinger volt az oka az egésznek. Fel-alá kezdtem sétálgatni a nappaliban, a macsesz is csak értetlenül meredt rám a hatalmas kék szemeivel. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, és már biztos voltam a dologban, hiszen háromszor is visszamentem. A gondolatok csak úgy száguldoztak a fejemben. Ez mindent megváltoztat. Az egész jövőnket nagy mértékben  befolyásolni fogja ez az egész.

Megint csak ledobtam magam a kanapéra és felemeltem Cirot. Mosolyogva dögönyöztem a cicát, és tulajdonképpen csak akkor jutott el a tudatomig, hogy mi is történt, és ez mekkora változás.

- Hát cicus, azt hiszem megint nőni fog a létszám. Apucival kisbabánk lesz.- mondtam nevetve és egy könnycsepp is legördült az arcomon. Magamhoz öleltem a macskát, s a válasz erre csak egy boldog nyávogás volt.