12. fejezet - Az élet is egy nagy játék

Tami

Furcsán, de mégis izgatottan forgattam a lapot a kezemben, azonban nem tudtam rájönni, hogy ki küldhette. A logikus válasz persze az lett volna, hogy Valamelyik családtagom van szórakozni vágyó kedvében, de róluk ezt nem tudtam volna elképzelni, viszont más meg hogyan juthatott volna be a házba?

Lerakva az asztalra a borítékot a levéllel, pirítóst készítettem magamnak, majd megkentem vajjal és elmerengve az üzeneten megreggeliztem. Hát, továbbra sem jutottam sok mindenre, így hát eltéve a papírt a táskámba útnak indultam némi zenével a fülemben. Don Omartól a Danza Kudurot hallgattam, s szinte végig mosolyogva tettem meg az utat, egyrészt az izgatottság miatt, másrészt, mert ez a kedvenc számom és mindig jó kedvre tud deríteni. Még Özilt is sikerült elfeledtetnie velem, ami nagyon rám fért, mert az utóbbi napokban folyton csak emiatt siránkoztam, és nagyon hiányzott, de ha egyszer így történt, akkor nem szabad emiatt bánkódnom. Bár a tegnapi este is furcsa volt, amikor apát csak úgy elrángatta vacsora közben, de biztos vagyok benne, hogy csak valami focis dologról társalogtak. Vagy lehetséges lenne, hogy Mesut küldte ezt a levelet?

A bolthoz közeledve már távolról kiszúrtam, hogy még zárva van, de csak amikor közelebb értem, akkor vettem észre, hogy az ajtón ismét egy boríték vár a nevemmel. Mosolyogva lépdeltem oda, majd levéve a celluxszal rögzített narancssárga levelet izgatottan olvastam el az ismételten csak nyomtatott írást.

A rózsa vörös, az ibolya kék,

Na jó nem tudok verselni, ennyi elég.

A lényeget a virágok közt találod,

Vajon megleled, melyik a te csokrod?

Vigyorogva néztem körbe, hátha a közelben van az illető, de csalódnom kellett, bár ez várható volt. Helyette egyik kolléganőm, Elvira integetett már távolról.

- Bocsánat, bocsánat, csak el kellett ugranom még valamiért, remélem nem kellett sokat ácsorognod.- sietett oda gyorsan, hogy ki tudja nyitni az ajtót.

- Nem, dehogyis! Épp most jöttem, ráadásul van kulcsom, emlékszel?- mutattam fel neki nevetve a kulcscsomómat, mire a fejére csapott.

- Ó tényleg! De látom a leveledet azért megtaláltad.- mosolygott, miközben besétáltunk az üzletbe. Megtorpantam, majd lenéztem a kezemben lévő borítékra, utána meg vissza Elvirára.

- Mond csak, te tudod, hogy ki küldte ezt?- kérdeztem gyanakvóan, mire feltűnően tiltakozni kezdett.

- Mi? Én? Dehogyis! Csupán láttam a levelet, mikor ideértem, csak ugye utána még el kellett rohannom valahova.- magyarázta, s pakolgatni kezdett. Összeszűkült szemekkel néztem és csak a fejemet csóváltam.

- Aha. Mindegy. Viszont szerinted ez mit jelenthet?- dugtam az orra alá a papírt, mert nem bírtam rájönni, hogy mit akar ez jelenteni. Elvira viszont alig pillantott rá és már is megvonta a vállát.

- Passz. Viszont ma egy csomó dolgunk van, amit meg kéne csinálni, szóval, ha lehet állj neki az esküvői csokrok kipakolásának, mert ezt ebédszünetig be kéne fejezni- mondta, miközben ő egy másik fajta csokrot kezdett el készíteni.

- Igenis.- azzal már el is tűntem a raktárban. Egy órán át vígan pakolásztam, amikor hirtelen a fehér csokrok között egy vörös rózsából állót találtam. Nem emlékeztem, hogy ilyet is rendeltek volna, szóval gyorsan felkaptam vázával együtt és Elvirához indultam, csakhogy félúton találtam valamit. Magamban nevetve torpantam meg, s letéve a virágokat leszedtem a lila színű borítékot.

Ha ezt megtalálod, jó úton haladsz, de a következő feladatod az lenne, hogy vegyél macskaeledelt.

Elkerekedett szemmel néztem a sorokat és azon gondolkoztam, hogy ezt vajon komolyan gondolhatta-e. Macskakaja? Minek?

Mindenesetre arra rájöttem, hogy Elvira biztos tudja, ki ez a titokzatos levelező, mert másképp nem kerülhetett volna be a csokor a levéllel a többi közé.

Kiérve a pénztárhoz csak azt láttam, hogy kolléganőm nagyban smsezik, de jöttömre azonnal elrakta a telefonját. Ebből még a hülye is rájönne, hogy van köze a dologhoz.

- Khrm…- köszörültem meg a torkom és félig vigyorogni kezdtem- Szóval nem tudod, ki lehet a rejtélyes üzengető, mi?- húztam fel a szemöldökömet, de mindketten tudtuk a választ.

- Nem igazán.- ő is mosolygott, mire elnevettem magam- De ha már itt vagy, elugorhatnál nekem a sarki boltba valami kajáért, mert éhen halok.- kért meg és már vette is elő a pénztárcáját.

- Persze, úgy is vennem kell… macskakaját.- ez annyira furán hangzott, de ha egyszer ez volt odaírva, akkor ez volt odaírva. Nincs mit tenni.

A boltban sikerült mindent megvennem, így macskaeledellel a kezemben sétáltam vissza a bolt felé, amikor egy utcai árus leállított.

- Gondolom ön Matilde kisasszony, igaz?- kérdezte kedvesen lepillantva a kezemben lévő állateledelre.

- Igen, én vagyok.- feleltem zavartan.

- Akkor ez az öné.- azzal átadott egy kisebb csomagot és elment. Megint csak körbenéztem, és akkor hirtelen az utca másik oldalán Mesutot pillantottam meg. Nagyot dobbant a szívem, csakhogy a következő másodpercben a csak a vacsoráról, Lola ölelte át, én meg dühösen vágtattam vissza a virágboltba. Akkor el sem jutott a tudatomig, hogy mit láttam, hiszen Özil majdhogynem menekült az őt átölelő karok elől, és fordult volna meg, de nekem akkor csak az jött le, hogy ismét felszedte azt a nyávogó libát.

- Tessék.- adtam át a visszajárót Elvirának, s ekkor már a düh helyét a szomorúság vette át. Szóval tényleg nem kellek neki.

- Valami baj van?- kérdezte a lány, de én csak megráztam a fejemet, és a csomagot kezdtem e bontogatni. Egy doboz volt az, ami tele volt újságpapír fecnikkel, de köztük semmi. Legalábbis először azt hittem, de azután megtaláltam az alján a zöld borítékot és rajta pedig egy kulcsot. Az üzenettől egy fokkal jobb kedvem lett, mert ez azt jelentette, hogy valai még törődik velem.

Rakd el ezt a kulcsot, mert szükséged lesz rá, csakúgy, mint a macskaeledel egy részére. Abból majd csak egy kicsit rakjál el. Kettőkor pedig menj a kedvenc ruhaszalonod elé, Ramona már várni fog rád.

Szóval még egy ember, aki be van avatva. A végén kiderül, hogy csak én nem tudok semmit.

Elvira mellettem állva elolvasta a levelet, majd órájára pillantva kedvesen megszólalt.

- Akkor mára én el is engedlek, mert gondolom azért oda is kell érned.- mosolygott- Viszont mi ez a macskaeledeles dolog?

- Én sem tudom.- fintorogtam, de már pakoltam is össze a cuccomat- És nagyon köszönöm! Jövök neked eggyel!- öleltem át, azzal elrohantam. Mivel a kocsimat otthon hagytam gyalog tettem meg az utat, ami úgy háromnegyedórába telt, s kifulladva érkeztem meg a ruhaüzlet elé. Rami már tényleg várt rám.

- Szia!- köszönt, majd átölelt, én pedig viszonoztam a gesztust és rögtön a lényegre tértem.

- Te tudod kinek a műve ez az egész?- kérdeztem, de csak tanácstalanságot láttam az arcán.

- Nem igazán, engem apád rendelt ide, és néhány instrukción kívül semmit nem mondott.- magyarázta, de időm sem maradt ezt lereagálni, mert már húzott is be a boltba- Egyébként tök izgi ez az egész.- áradozott, majd a pénztárnál megállt- Jó napot! Elvileg minket már vártak, vagy legalábbis van valami foglalásunk.- csacsogta vidáman, mire az eladónő rögtön kapcsolt.

- Akkor nyilván önök Matilde és Ramona. Ez pedig az önöké.- azzal elővett egy ruhát és átadta. Értetlenül pislogtam, de Rami észnél volt, mert miután megköszönte, kihúzott az épületből és egy fekete autóba ráncigált be. Nekem még a szavam is elakadt, de ekkor vettem észre, hogy egy rózsaszín boríték hever a padlón.

- Hali! Tudja, hova kell mennie.- intézkedett barátnőm, miközben én a levelet olvastam.

Ez az utolsó levél. Most hazamész, elkészülsz, felveszed a ruhát és este nyolcra ugyanez az autó elvisz valahová. Vidd magaddal a kulcsot és a kis adag eledelt! Negyed nyolcra ott vannak érted.

A szívem a torkomban dobogott olyannyira izgalmas volt ez az egész. Alig vártam már, hogy megnézhessem a ruhát, és hogy végre negyed nyolc legyen.

- Ameddig itt kocsikázunk, addig én jövök neked egy bejelentéssel. Összejöttem Fernandoval.- tapsikolt Ramona és nekem elakadt a szavam. Hogy mi?!

- Igen? Azzal a Fernandoval?- kérdeztem hitetlenkedve, ő meg bólogatni kezdett- És mikor?- imádkoztam, hogy ne mondjon túl távoli időpontot, mert akkor én itt és most kiugrok az autóból.

- Tegnap. Miért? Ja és csak akkor, ha te sem bánod.- hatalmas kő esett le a szívemről, s ezek után elmeséltem neki a három nappal ezelőtt történteket, mert úgy gondoltam, hogy joga van tudni ezeket. Eleinte vissza-visszakérdezett, hogy megbizonyosodjon néhány dologról, de a végén tisztázni tudtuk az egészet és én elmondtam neki, hogy Torres többé engem nem érdekel, s komolyan is gondoltam. A barátnőmnek nem hazudnék.

Hazaérve senkit nem találtam otthon és ez estig így is maradt, szóval egyedül készülődtem. A ruha valami mesés volt, amikor megláttam fél órán át ugráltam örömömben, majd nekiláttam az öltözködésnek.

Így hát már bőven kész voltam, amikor a ház előtt megjelent a fekete Porsche. Zakatoló szívvel szálltam be a hátsó ülésre, s mire megérkeztünk úti célunkhoz már besötétedett. Elköszönve a sofőrtől kiszálltam, majd az ajtó felé indultam meg, ahol egy üzenet várt, vagy csak egy kép a kulccsal. Óvatosan kinyitottam a zárat, majd megindultam a szűk folyosón, ami végül egy hátsó kerthez vezetett. Az egész fáklyákkal volt kivilágítva, középen pedig egy asztal volt. Lassan odasétáltam a kis úton és egy szál vörös rózsa volt rajta, meg egy tál. Egy pillanatig gondolkodtam, de hirtelen eszembe jutott a macskakaja, és bár furcsán, de kiöntöttem az edénybe. Egy pár pillanatig csak vártam, hogy vajon akkor most mi lesz, megindul a föld vagy felemelkedik valami, de hirtelen ijedten ugrottam hátra. Valami a lábamhoz ért, de amint lenéztem elmosolyodtam. Egy doromboló kis szőrpamacs volt az, aki jobban megijedt tőlem, mint én tőle.

Mosolyogva vettem fel a kis sziámi cicát, amikor észrevettem, hogy valami van a nyakára kötve. Nem láttam jól, mi az, és már nyúltam volna oda, amikor egy hang szólalt meg előlem.

- A kicsikének még szüksége lenne egy névre, mert az még nincs neki. Ja és amúgy lány.- elképedve néztem fel, hiszen Mesut bukkant fel a semmiből velem szemben zsebre dugott kézzel, öltönyben.

- Mesut?- nem hittem el, hogy ez az egész az ő műve, s még akkor sem voltam biztos benne, amikor odaért hozzám, és a cica nyakához nyúlva megérintette a kezemet.

- Várj, segítek.- azzal gyengéden levette a cica nyakáról azt a valamit, majd az ezt követő események folytán kis híja volt, hogy nem ájultam el. Mesut térdre ereszkedett és egy apró dobozkát tartott a kezében.

- Tami, hozzám jönnél feleségül?