2012. november 27., kedd

Just love me - 4. fejezet


 „Tudom, hogy hibát követünk el, de nem érdekelnek a következmények." 



Mit ne mondjak, elég kellemes lehet a szomszédoknak, hogyha egy sikítás ébreszti fel őket reggel fél kilenckor. De nekem sem volt kellemesebb azzal kezdeni a napot, hogy kapásból hideg zuhany zúdul a nyakamba! Szó szerint…
Szokásomhoz híven egy kellemes és meleg zuhanyzással akartam indítani a napot, de ezt szépen keresztbehúzta az a tény, hogy egyáltalán nem volt se kellemes, se meleg. Sőt, kifejezetten hideg volt, s amikor a jeges víz a bőrömhöz ért, én ezt egy dobhártya szaggató sikítással kommentáltam, aminek hatására Iker olyan állapotban rontott át hozzám, mint mikor felébresztik a medvét decemberben a téli álomból. Persze naná, hogy a fürdőbe rohant, rajtam meg naná, hogy nem volt semmi, így a reggeli lefagyást követett még egy megfagyás, amikor csak néztünk egymásra, mint borjú az újkapura.
- Öhm, nem akarsz kimenni? – kérdeztem finoman utalgatva arra, hogy jó lenne, ha nem bámulna majd’ kieső szemekkel, mire kicsit lassan, de vette a lapot.
- Jó, oké… bocs. – azzal kiment, becsukta az ajtót, én pedig gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, és úgy mentem ki hozzá. Mi volt az a sikítás? kérdezte a nappali közepén állva, miközben feléje sétáltam.
- Mondd, nálad van meleg víz? – kérdeztem ügyet sem vetve a kérdésére, ugyanis nekem az volt a legfontosabb dolog most, hogy le tudjak zuhanyozni, máskülönben egész nap hisztizni fogok, ami pedig senkinek sem lenne jó.
- Van, persze. – kicsit furcsán nézett rám – De ennek mi köze van a sikításhoz? – értetlenkedett tovább.
- Szerinted mennyire kellemes úgy kezdeni a napot, hogy jéghideg víz ömlik a nyakadba?? – tártam szét a karom, majd elindultam a bejárati ajtó irányába – Ezennel birtokba veszem a fürdődet!
- De… - csak intettem neki, majd a törölközőmmel egyetemben átvonultam a szemben lévő lakásba, ami már egy hete a Real Madrid kapusának birtokában állt.
Miután nem találtam egy olyan lakást sem, aminek a bérleti díja az én pénztárcámhoz igazodott volna, feladtam a keresést, ami csupán csak röpke három napomat vette el. Győzött a beletörődés Éljen! Bár ami azt illeti, annyira nem vészes a dolog, mint képzeltem, és itt van a mostani helyzet is: legalább van hova mennem tusolni. Egyébként sem tudom, hogy mi a fenéért tűnt el tőlem a meleg víz, és ki is fogom verni a hepajt. Az egyedüli elfogadható magyarázat, ami miatt nem fogok kiakadni az az, ha azt mondják, hogy a meleg vizet a szegény gyerekek/családok javára fordítják tök ingyen. Akkor azzal még én sem kötekednék, de így… remélem, tudnak valami épkézláb magyarázattal szolgálni.
Alap dolog, hogy kiélveztem a forró zuhany által nyújtott melegséget, mialatt Iker már a harmadik alkalommal ordibált be nekem kintről, hogy jó lenne, ha végre kijönnék, mert dolga lenne. Nem különösebben foglalkoztam vele, csak folyattam a vizet, és kiélveztem a helyzetet.
Nagyjából húsz perc után voltam hajlandó kifáradni a fürdőből, s újból magam köré csavartam az előbbi törölközőt. Úgy tekeregtem ki a helyiségből, mint a macskák, elégedetten és enyhe felsőbbrendűségi érzettel. Aztán hirtelen megtorpantam. Velem szemben ugyanis már nem csak Casillas állt, hanem egy másik srác is, aki szintén úgy pislogott rám, mint én rá. Nem enyhén meglepetten.
Észrevétlenül végigmértem, és meg kellett állapítanom, hogy egy igen csak jóképű pasival találtam szemben magam, így elmosolyodtam.
- Hali! – köszöntem már jóval bátrabban, mint ahogy kinéztem az elején.
- Sergio, ő itt a mostoha húgom, Patricia. Patri, ő itt a csapattársam, Sergio Ramos. mutatott be minket egymásnak azonnal Iker, és az volt a vicces, hogy tulajdonképpen ő kínosabban érezte magát, mint én magamat. 
- Örvendek. – nyújtotta a kezét Sergio, és kezet ráztunk. – Szép lábak. – villantott rám egy mosolyt, én meg csak rákacsintottam, és már mentem volna ki, de Casillas még utánam szólt.
- Egyébként tudod, miért nincsen meleg vized?
- Na?
- Mert talán már három hónapja nem fizetted be a számlát! – kicsit tűnt csak dühösnek, így csak megvontam a vállam, mert abban a pillanatban teljesen mással voltam el foglalva, és az a teljesen más meg velem volt elfoglalva.
- Majd megoldom akkor. Na, pá! – azzal kilibegtem a helyiségből át a saját lakásomba. Hát igen, utána még vagy fél órán át vigyorogtam, majd a telefonomért nyúltam, ami abban a pillanatban meg is csörrent.
- Épp téged akartalak hívni. – szóltam bele jókedvűen.
- Akkor jó. És mit szerettél volna? – a vonal túl végéről Petra hangja is elég élénknek tűnt. Na, akkor ez egy jó nap mindkettőnknek.
- Van programod délután? Elmehetnénk valamerre. – mondtam, miközben a hajamat birizgáltam.
- Mit szólnál a Real Madrid edzéséhez? – vigyorgott bele a telefonba, szemeim pedig azonnal felcsillantak. Real Madrid edzés teljes mértékben egyenlő a szomszéd lakásban lévő vendéggel, Sergioval, alias több órán át bámulhatom őt úgy, hogy ne néznének hülyének közben. Tökéletes, Petra imádlak!
- Nagyszerű! hangom talán egy kicsit túl lelkesen is csengett, mert barátnőm azonnal kiszúrta, hogy nem attól vagyok annyira boldog, hogy láthatok egy fociedzést.
- Ennyire látni akarod Ikert edzés közben?
- Mi?! Dehogyis! – forgattam a szemeimet, s rá kellett jönnöm, hogy az edzés nem csupán csak Ramosszal egyenlő. Majd élőben elmesélem. legyintettem csak, majd megbeszéltük, hogy Petra eljön értem délután, és akkor majd együtt megyünk Valdebebasba. Bár fogalmam sincs, mivel

- Azt nem mondtad, hogy első osztályú fuvarunk lesz. hajoltam előre a két első ülés között Mesut Özil autójában, miközben éppen a Real edzésére tartottunk. Hát igen, nem kicsit lepődtem meg, amikor Petra becsöngetett, mellette pedig a német-török srác állt, és én már nagyban vigyorogtam, mikor lefelé menet oldalba szúrt nem is kicsit. Ezzel akarta jelezni, hogy nem, továbbra sincs semmi, szóval üljek el a seggemen. Mintha az olyan könnyű lenne, amikor ilyen egyértelműek a dolgok Alapszabály, barátság sosincs fiú és lány között bárki bármit állít. Legfeljebb csak nagyon jóban lehetnek.
A tízes számú játékos csak mosolygott a vezetőülésen, Petra meg vagy kifele bámult, vagy a lábát lesegette, így nem telt túl eseménydúsan az út, ráadásul így nem is tudtam valami sokat beszélni barátnőmmel. Azért annyira nem vagyok jóban máris Özillel, hogy rögtön a tudtára adjam, miért is jöttem el tulajdonképpen. Amúgy is, a végén még téves következtetéseket vonna le.
- Szóóval hova is kell mennünk? – szálltam ki nyújtózkodva a kocsiból, mikor megérkeztünk. – Bocsi, csak nem vagyok túl ismeretes ezen a környéken. – vontam meg a vállam, mikor Mesut furcsán pislogva rám nézett. Na ja, ahhoz képest, hogy Casillasszal egy családhoz tartozunk, még életemben nem voltam kint az edzésén, meccsre is talán kétszer ha kimentem.
- Mit szólnátok egy látogatáshoz az öltözőben? kérdezte mosolyogva, én pedig nem mutattam ki, de legbelül szinte ugrándoztam, de aztán csak szolidan követtem a többieket.
Ahogy elnéztem az előttem haladó két egyént, tényleg olyanok voltak, mint akiket egybe teremtettek, csak hát a drága szentjeim erre nem igazán akartak rájönni maguktól.
Mikor az öltöző ajtajához értünk, Özil egy pillanatra megállított minket, majd körbenézett, kinyitotta az ajtót, ott is benézett, aztán pedig intett, hogy mehetünk. Petrával együtt mindketten úgy néztünk rá, mint valami idiótára, majd csak megvontuk a vállunkat, és követtük.
- Jól van, csak Mou nem biztos, hogy örülne, ha itt találna titeket. – magyarázta. Ez tényleg olyan lökött, mint Petra. - Srácok, hoztam valakiket. – jelentette be, barátnőm pedig mosolyogva állt mellette, de az én tekintetem valaki máson állapodott meg.
- Hali! – intettem oda a többieknek, majd lassan eloldalaztam a célpontomhoz. A csapat addig úgy is Petrával volt elfoglalva. – Szép felsőtest. – mosolyogtam rá az illetőre, aki éppen akkor vette le a felsőjét. Megszólalásomra hirtelen felnézett, de mikor meglátott, ő is mosolyogni kezdett.
- Nocsak, a szép lábú. – vigyorgott, én pedig levágódtam melléje.
- Van ám nevem is. – dugtam ki a nyelvem.
- Tudom, Patri. – nézett rám, én meg majdnem elolvadtam attól a pillantástól. Ráadásul Sergio tényleg tudta a nevemet. Komolyan, eddig a legtöbb pasi mindig valami totál mást jegyzett meg, de a nevemet alig egy páran. Mintha az nem lenne annyira fontos, mint a szemem, vagy a mellem.
- Hogy-hogy itt vagytok?
- Petrát Mesut hívta, hogy jöjjön ki az edzésre, Petra meg engem hívott, hogy tartsak vele, így idekerültünk. – magyaráztam teljesen úgy, mintha csak valami régi ismerősök lennénk. Az sem zavart, hogy mellettem Sergio póló nélkül üldögélt, sőt, kifejezetten kellemes látványt nyújtott.
- Most, hogy a barátnődet kifaggattuk, te jössz. – gyűltek körém egyszerre vagy tízen, és hirtelen a levegő is kevesebb lett körülöttem.
- Oké. Mit akartok tudni? – tártam szét a karom lazán, miközben lábaimat keresztbe vetettem, s közben láttam azt is, hogy Özil meg Petra kimennek a helyiségből. Hogy hova mentek? Jó kérdés.
- Neved, címed, telefonszámod, családi állapotod. – sorolta el azt hiszem Benzema, a többiek meg csak felröhögtek, és igazság szerint ez még nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Patricia vagyok, Madridban lakok, igen, van telefonszámom, és a családi állapotom pedig… - észrevétlenül oldalra sandítottam, mert Sergio is felkapta a fejét erre – egyedülálló. – erre többen is felélénkültek, de én csak nevettem rajtuk. Végtére is, jópofa kis táraság ez, s utána még egy halom kérdéssel árasztottak el.
A mókának az edző vetett véget, aki mikor meglátott engem, nézett egy nagyot, ráadásul közben Özilt ráncigálta befelé. Az én fejemet nem üvöltötte le, miután illedelmesen bemutatkoztam, meg hasonlók, sőt, egész normális volt velem, de ezek után arra kért, hagyjam el az öltözőt, mert a fiúkkal van egy kis dolga. Nos, a lelátóról is hallottam még a kiabálást, meg hogy büntetés, majd csak leültem Petra mellé, és vele együtt nevettem. A török-német srácot Mourinho előle ragadta el.
Az edzés érdekes volt… vagyis egy ember teljesen az volt, a többiekre már nem igazán figyeltem, csupán csak az tűnt fel, hogy a közelünkben ül egy csaj, aki néha-néha nem túl kellemes pillantásokat vet Petra felé.
- Ismered? – fordultam felé a végére, mert már engem idegesített a drága.
- Nem. Vagyis csak látásból. – mondta, de nem hangzott valami lelkesnek, így nem firtattam a dolgot. Majd elmondja, ha akarja, különben is vége lett az edzésnek, így már álltunk is fel, hogy kimenjünk.
Kint még ácsorogtunk egy kicsit, ugyanis hazafelé is Özil szolgáltatta nekünk a fuvart, és hát mit ne mondjak, a fiúk nem igazán öltöztek gyorsan.
Aztán egyszer csak felbukkant az a csaj is korábbról, ráadásul pont felénk tartott. Ezek után következett a nagyobb csorda vonulása, mert a csapat is kezdett kiszállingózni az öltözőből, Sergio ráadásul mosolyogva integetett nekem, mellette meg Iker ment. Visszaintettem, de abban a pillanatban egy másik személy ugrott be a képbe, amitől kicsit megugrottam, de aztán kérdőn néztem az illetőre.
- Az jutott eszembe, hogy egyébként te nem Iker barátnője voltál? – lefagyva meredtem Arbeolára, közben pedig az a bizonyos csaj is megérkezett Petrához.