Just love me - 11. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm az eddigi szavazatokat, holnapig még fent hagyom, de azt hiszem elég egyértelmű győzelmet aratott az, hogy Özil maradjon legközelebb is, így eldőlt a sorsa. Még egyszer köszönöm  mindenkinek, aki szavazott, és hát itt a következő fejezet.
Jó olvasást! :))

Petra

Egy pillanatig csak állt mindenki csendben. Mesut és Khedira arcáról is sütött a döbbenet, és Reusszal mi is csak pislogtunk. Keze még mindig combomon nyugodott, karjaim még mindig a nyakát karolták át, és ez a kép több mint valószínű, hogy egy jó darabig kísérteni fogja Mest.

Pár másodpercnyi kínos hallgatás után Özil egyszer csak sarkon fordult, és szó nélkül elhagyta a helyszínt. Sami csak rám pillantott, szeméből tisztán ki tudtam olvasni, hogy mit gondol most.

- Bocs, nem akartunk zavarni – mondta halkan, majd ő is elment. Nyeltem egyet, a szívem összeszorult, de ezt nem azzal magyaráztam, hogy megbántottam Mesutot. Nem akartam bűntudatra gondolni, hiszen én világosan kifejtettem neki a saját álláspontomat, tehát nem lehet rám dühös. Nem lehet oka rá.

- Hát, ez fura volt – fordult felém Marco, de csak megvontam a vállamat, és újból megcsókoltam. El akartam felejteni az előbbi arcokat, tudomást sem akartam venni arról, Mes hogyan érez. Szívtelen dög akartam lenni.

Úgy tíz perc után döntöttünk úgy, hogy lassan ideje visszamenni a többiekhez, mert a végén még gyanút fognak, hogy így eltűntünk, de mikorra már kiértünk, Mesut eltűnt a társaságból. Felszabadultan sóhajtottam egyet, de mikor leültem volna, Sami megragadta a csuklómat, és az előbbi helyre ráncigált vissza.

- Elmagyaráznád, hogy ez mégis mi a frász volt?! – förmedt rám, az én arcom pedig tökéletesen kifejezetlen maradt.

- Szerintem nem vagy vak, nagyon is jól láttad – közöltem szárazon. Nem hiányzott nekem, hogy Özil legjobb barátja kioktasson erről.

- Én azt akarom tudni, hogy ez mire volt jó? Minek kell ezt csinálnod, miért taszítod el őt magadtól? – Ránéztem. Válaszokat akart, de amit valójában éreztem, nem mondhattam el neki. Mert még én magam sem tudtam, mit jelentsen ez, azt hiszem talán úgy véltem, Mesut nem olyan lányt érdemel, mint én. Nem is olyat, mint Olivia, hanem jobbat. Sokkal jobbat mindkettőnknél.

- Nem akarok erről beszélni – jelentettem ki, azzal visszaindultam a többiekhez. Marcoval más volt a helyzet. Rajta nem filozofáltam annyit, mint Özilen, mert Reusszal a dolgok olyan gyorsan történtek, hogy átgondolni sem volt időm. Így a negatívumokat sem tudtam felsorakoztatni. – Nem kísérsz vissza a hotelbe, fáradt vagyok? – néztem rá a szőke srácra ártatlan szemekkel, ő pedig azonnal felpattant. Elköszöntünk a többiektől, majd visszamentünk a szállodába, Reus pedig egészen a szobám ajtajáig eljött velem.

- Bocs, hogy elrángattalak mellőlük. Csak nem volt kedvem tovább maradni – haraptam bele az alsó ajkamba, ő pedig elmosolyodott.

- Engem nem zavar.

Körbenéztem a folyosón. Senki nem járt arra, kihalt volt az egész, így belöktem az ajtómat.

- Azt hiszem, most senki nem fog megzavarni minket – mosolyodtam el sokat sejtetően, azzal pedig beljebb mentünk. Marco becsukta maga mögött az ajtót, és kézen fogva vezettem beljebb, de amikor elengedtem a kezét, hogy megforduljak, ő egy lépéssel mögöttem termett, félrehúztam a hajamat, és megcsókolta a nyakamat. Visszafojtottam a lélegzetem, ő pedig nem hagyta abba, s a következő pillanatban a ruhám pántjai lecsúsztak a vállamról, ezzel pedig egy másodperc alatt elérte, hogy már csak fehérneműben álljak ott. Lassan megfordultam, és ajkaimat az övéire nyomtam.

Kezei derekamon játszottak, én pedig lehúztam róla a pólót, és végig simítottam izmos mellkasán. Megborzongott tőle, így belemosolyogtam a csókba, de továbbra sem engedtem el. Hevesen faltuk egymás ajkait, majd hátrálni kezdtünk, de amikor lábam az ágy széléhez ért, hirtelen megfordítottam magunkat, így Marco sikeren az ágyra zuhant. Lovagló ülésben ráültem, és lassan végigcsókoltam a felsőtestét a hasánál kezdve, fokozatosan egyre feljebb haladva a szájáig, ő pedig közben megszabadított a melltartómtól…

Mindketten felejteni akartunk: ő a barátnőjét, én pedig Mesut szerelmi vallomását, és így tökéletes párost alkottunk. Nem csak aznap éjjel. Egyébként is.

Másnap reggel az ébresztőóra ébresztett, nekem pedig minden egyes porcikám jólesően sajgott az előző estétől. Marco már nem volt mellettem, még az éjszaka folyamán visszament az ő szobájukba, nehogy valaki gyanút fogjon, hol is járt. Talán Götze sem kérdezősködött annyit. Viszont volt egy bűnöm: Patriciát kinyomtam éjszaka, amikor keresett, így most fogalmam sincs, mit gondol. Majd később felkeresem, azt hiszem.

Nyögve keltem ki az ágyból, majd elkészültem, mert a reggelihez lent találkoztunk megint az előtérben, s mivelhogy a legfölső emeleten volt a szobám, ezért a liftet választottam közlekedési eszközül. De bár ne tettem volna! Özil már ott állt a liftben, így még egyszer átgondoltam, hogy mivel menjek, de továbbra is izomlázam volt, így végül beléptem Mesut mellé.

Egy darabig csak csendben álltunk egymás mellett, csakhogy az ajtó nem akart becsukódni, a szituáció pedig kezdett elmenni az igencsak kellemetlen felé.

- Mi a franc van már?! – csattant fel Mes enyhén idegesen, pont abban a pillanatban, amikor én is megszólaltam.

- Összejöttünk Marcoval – jelentettem ki a lábamat bámulva. Úgy éreztem, kötelességem elmondani neki, noha a tegnapiak után már valószínűleg levonta ezt a következtetést. Az ajtó ekkor becsukódott, de Mesut továbbra is csak előrefele bámult zsebre dugott kézzel.

- Valahogy hallottam hírét. Gratulálok – hangjából tisztán ki lehetett hallani, hogy mennyire nincs ínyére a dolog, de én valahogy tovább provokáltam. Fogalmam sincs, meddig akartam elmenni.

- Ez nem volt túl meggyőző. – Erre már rám nézett, de csak hitetlenül csóválta a fejét.

- Mégis mit kéne mondanom, Petra? Hogy örülök? Hogy majd’ kiugrok a bőrömből? Minek hazudjak?! – mélyen a szemembe nézett, én pedig tartottam vele a szemkontaktust. Közben elhagytuk a harmadik emeletet is.

- Mert egy barátnak az a dolga, hogy támogasson – feleltem halkan, s nyeltem egyet Özil ábrázata láttán.

- Csak azt felejted el, hogy mi már régen nem vagyunk barátok. – Nem válaszoltam semmit, de abban a pillanatban amúgy is megállt a lift az elsőn, én meg úgy döntöttem, hogy képes vagyok egy emeletet már a saját lábamon is megtenni. Szóval ott hagytam Mesutot.

Azon a rövid kis szakaszon próbáltam összeszedni magam, és amikor leértem, egy mosolyt erőltettem az arcomra, és úgy köszöntem.

- Jó reggelt! – Reus a hangomra azonnal megfordult, és átkarolva a derekamat magához húzott és megcsókolt. Mindenki elképedt körülöttünk, én pedig kerültem Özil kellemetlen pillantását.

- Állj-állj-állj! Úgy érzem valamiről lemaradtam – járatta a szemét köztünk Götze, és nem értette hirtelen a helyzetet. Újból próbáltam elmosolyodni. – Halljam a részletetek!

- Nincsenek részletek, Mario. Összejöttünk és ennyi – magyarázta Marco, majd a hátunk mögül szólalt meg valaki.

- Azt mondtam, vigyázz rájuk, nem azt, hogy szedd fel őket! – csóválta kedvesen a fejét Löw, mellette pedig apám sétált oda. Azt hittem, ott helyben összeesek, nagyon nem éreztem jól magam. Ha ez így megy tovább, holnapra már az egész világ tudomást szerez a dologról, nekem pedig sikerül még több kést mártanom Özilbe. Jobban mondva, mit érdekel ez engem, azt szeretek, akit akarok! Szívtelen dögnek kell lennem…

Hirtelen kicsit nagy lett a hangzavar köreinkben, így alig vettem észre, hogy megszólal a telefonom.

- Igen?

- Mi az, hogy a saját anyád nem tud arról, hogy van egy barátod?! – Oldalra sandítottam, apa pedig épp akkor rakta el a telefonját. Csak a szememet forgattam.

- Talán, mert ez annyira friss, hogy nem akartalak hajnali kettőkor felkelteni – mondtam kicsit arrébb húzódva a társaságtól.

- Pedig igazán megtehetted volna. Jaj istenem, mindig is tudtam, hogy a válogatottból lesz valaki a vejem – sikongatott anyám a telefonba, engem pedig elkapott a hányinger. Ki beszélt itt esküvőről? – Ma délután idejöttök akár tetszik akár nem!

- A-anya… - de már nem hallotta, mert lerakta a telefont, én pedig az orrnyergemet dörzsölgetve tértem vissza a csapathoz, akik egész idáig rám vártak.

- Ugye tudod, hogy ma jelenésünk van anyunál? – néztem Marcora, majd apára vetettem egy dühös pillantást. – Ezért még számolunk!

- Mielőtt kitörne a családi veszekedés, azt ajánlom, menjünk enni, mert nem sokára úgy is edzés – csapta össze a kezeit Löw, mi pedig bevonultunk.

Az asztalnál az elején nem volt nyugtunk. A kérdések csak záporoztak, hogy de hát mikor történt mindez, mikor akartuk velük közölni, és még egyéb nagyszerűen zavarba ejtő dolgokat akartak tudni. Kicsit feszélyezett ez a nagy figyelem, de aztán a végére már egészen jól tudtam hárítani a kérdéseket.

Mesut

- Ha Reus nem lenne elég jó az ágyban, nyugodtan fordulhatsz hozzám is – kacsintott Petrára Neuer, én pedig letettem a kezemben lévő villát.

- Arra várhatsz, hogy ne legyek elég jó… - vágott vissza Marco.

- Petra? – Manuel ismét csak a lányhoz intézte a kérdést, aki csak vörösödve tömte magába a rántottáját, és nagyot harapott hozzá a zsemléjéből.

- Honnan tudhatnám, hiszen csak tegnap este jöttünk össze… - hebegte zavarodottan.

- Na, persze! – röhögött fel a társaság, én pedig felálltam a helyemről, és szóltam Löwnek, hogy a szobámban leszek. Erre a társalgásra nem igazán voltam kíváncsi, főleg, hogy még mindig dühös voltam Petrára. Nem értettem, hogy mit akart elérni ezzel az egésszel. Megcsókol, most meg úgy tesz, mintha totális értelmetlenség lenne, hogy ő miatta szakítottunk Oliviával és miatta jöttem rá, hogy nekem ő maga kell. Mert így van. Nem tudom, miért vagy hogy jött ez ilyen hirtelen, de rájöttem, hogy teljesen beleestem Petrába, és most, hogy összejött Reusszal, nem kicsit vagyok ki. Nem tudom, miért most tette ezt, vagy hogy Marco miért jött össze vele, de az tény, hogy ez elég váratlan volt, és az én szempontomból a lehető legrosszabb időzítés. Legalább vártak volna egy hetet. Az a kép tegnapról a folyosón… azt hiszem, soha nem tudom majd elfelejteni, és nem azért, mert olyan csodálatos érzés fog el miatta. Fáj. Szinte már fizikailag.

Felmentem a szobánkba, és nagyot sóhajtva dőltem el az ágyon, arccal bele a párnába. Legszívesebben üvöltöttem volna vagy valami hasonló, de inkább csak feküdtem nagyjából addig, amíg a többiek vissza nem értek a reggeliről.

- És azután majd… Mesut, minden oké? – lepődött meg Sami, én meg csak feltartottam a hüvelykujjamat.

- Napok óta ilyen vagy, szóval ha nem árulod el, akkor megfulladsz – azzal mozdult az ágy, és az érzésből következtetve Podolski rám ült. Mivel nem éppen pehelysúlyú a srác, fájdalmasan felnyögtem, és a párnába kezdtem el beszélni.

- De ha rajtam ülsz, akkor nem tudok beszélni – morogtam, mire pár másodpercig habozott, majd leszállt rólam az ágy szélére. – Köszönöm, Lukas. Amúgy semmi, csak szarul alszom, és a gyomrom sincs éppen rendben – magyaráztam, mintha ez lenne az igazság. Khedira majdnem felhorkant a sarokban, de vetettem rá egy szúrós pillantást, és azonnal nyugton maradt.

- Hát, akkor erre délután már meg is kaphatod az orvosságot. Vizsgálat lesz, ráadásul Petrával… - Ó a rohadt életbe! 

Hali!

Amint láthatjátok bal oldalra kikerült egy szavazás, ami azért van, mert már elkezdtem tervezgetni a következő történetemet. Özil nagyon a szívemhez nőtt, de azért szeretném tudni, hogy nektek mi a véleményetek: legyen-e központi szerepben a következő történetben is vagy ne. Később még lesz szavazás, hogy kit szeretnétek látni benne, de ez az első amit tudni szeretnék. :):) A szavazatok alapján pedig majd eldöntöm, mi legyen a sorsa.
Szóval szavazásra fel! :)

Eni <3

Just love me - 10. fejezet

Patricia

Sóhajtva bólintottam, mikor Iker kijelentette, hogy beszélni szeretne, így megragadta finoman a karom, és kihúzott a szobából. De nem álltunk meg a folyosón. Végigvezetett a szobák előtt, majd a tetőre vezető lépcsőfordulóhoz mentünk, és megmászva a maradék két emeletet végül a kellemesen hűvös levegőn kötöttünk ki. Nagyokat pislogva sétáltam el az épület széle felé, amikor Casillas elengedett, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit akarhat tőlem. Lehet, hogy le akar lökni? Régen, amikor valami baja volt, akkor pár napig szenvedett rajta, de aztán végül kibökte, most meg csak húzza és húzza, és úgy csinál, mintha egész idáig rendes bátyám lett volna, és semmilyen egyéb kapcsolatunk nem lenne.

Elámulva bámultam a város fényeit, hiszen onnan szinte egész Madrid belátható volt, de miután kicsodálkoztam magam, Iker felé fordultam összefont karokkal, a korlátnak dőlve.

- Ha ki akarsz ismét oktatni az életvitelemről, akkor köszi, de nem kérek belőle! – húztam fel a szemöldököm, mert csak ez az egy indok jutott eszembe, amiért Iker beszélni akarhat velem.

- Nem, nem erről van szó. Bár szerintem akkor is vissza kéne fognod magadat. Nem akarom, hogy bármi olyat tegyél, amit esetleg később megbánsz.

- Ezt pár évvel ezelőtt kellett volna megakadályoznod, most már késő. Szóval van egyéb mondandód is, vagy léphetek? – már indultam volna el, de hirtelen megragadta a csuklómat.

- Patri… - olyan szinten elkeseredett volt a tekintete, hogy arcvonásaim hirtelen ellágyultak.

- Igen? – kérdeztem hatalmas szemekkel felnézve rá. Hirtelen nem tudtam haragudni, csak a régi emlékek jutottak eszembe, amikor ugyanilyen arccal nézett le rám.

- Áh, mindegy – azzal elengedett és az ajtó felé indult meg. A totális értetlenség ült ki az arcomra, s ahogy haladt el, megannyi emlék tódult az agyamba, ám nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Azt hittem, hogy már végleg lezárhatom a múltamnak azt a részét, amelyben ő is szerepelt, erre meg hirtelen meglátja, hol dolgozom, a szomszédságomba költözik, majd mondani akar valamit, de mégsem teszi. Miért akar ennyire összezavarni pont, mikor Sergioval éppen alakul valami?!

- Te nem jössz? – fordult vissza az ajtóból, mikor észrevette, hogy nem követem, csak továbbra is állok a korlátnál, és a földet bámulom. Megráztam a fejemet.

- Nem. Menj csak, majd valamikor megyek én is.

Ezek után egyedül maradtam. Ismét a korlát fele fordultam, s magamban őrlődve bámultam a fényeket, majd előkaptam a mobilomat, és megpróbáltam felhívni Petrát. Az akció sajnos sikertelen volt, barátnőm kinyomott, ami tőle meglehetősen szokatlan volt, ugyanis őt bármikor lehetett zaklatni bármiféle üggyel. Most viszont csak egyszerűen kinyomott…

- Mit tegyek érted, te lány? – Fernando érkezése olyan szinten megijesztett, hogy majdnem leugrottam a tetőről.

- Először is, ne ijesztgess, mert a végén még szabadeső műveletbe kezdek – néztem rá összehúzott szemekkel, de ő egyenesen a szemembe nézett félig felvont szemöldökkel, amitől egyszerűen muszáj volt másfele néznem. Torres túlságosan is átlátott rajtam. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Megkérdeztem Ikertől, mert láttam, hogy vele mentél el, de ő már csak egyedül tért vissza. Gondoltam megkereslek, mert olyan rég beszéltünk, és ahogy látom rád is fér. – Elmosolyodtam, mert igaza volt.

- Áh, megvagyok. Csak drága Casillasunk készít ki egyfolytában, amióta meglátta, hogy a bárban dolgozom odaköltözött a szomszédba és folyamatosan figyelni akar rám. Én viszont megőrülök ettől az állandó őrizettől – panaszoltam, hiszen más ember nem akadt, akinek beszélhettem volna erről. A legjobb barátnőm kinyomott – ki tudja, mit művel Németországban -, Sergiot meg nem áraszthatom el a panaszaimmal, hiszen csak most kezdjük megismerni egymást, meg akkor rögtön kiderülne, hogy mi volt a múltban velem és Ikerrel.

Torres rám emelte őszinte, barna szemeit.

- Ugye tudod, hogy még mindig szeret téged? – Ledermedtem.

- Hogy mi?! – pislogtam magam elé, és a fejemet ráztam. Torres ez nagyon hülye vicc, remélem te is tudod… Nem ér szórakozni velem, amikor ilyen állapotban vagyok!

- Csak nem mondja el, elég makacs tud lenni. Miattad szakítottak például Sarával is. Nem tudom, te hogy állsz ezzel, de ő még mindig nem lépett túl rajtad, és most egyszerűen csak közel akar kerülni megint hozzád. De ez csak az én véleményem – vonta meg a vállát, én meg hitetlenül ráztam a fejemet.

- Az igazság az, hogy Sergioval most alakulóban van valami, és én már rég azt hittem, hogy sikerült lezárni az egész ügyet. Igaz, hogy nem épp szépen, de akkor is. És tudod, milyen vagyok, kivételes eset, ha valakire úgy nézek, mint egy esélyes hosszú távú kapcsolatra – néztem Nandora, neki pedig gonosz mosolyra húzódott a szája.

- Tudom. Miután Olalla előtt csókoltál meg az egyik buli alkalmával, azt hiszem, mondhatom, hogy tudom, milyen vagy. Szerencséd, hogy a feleségem nem haragtartó boszorka, hanem utána még ki is vitt levegőzni, amikor rosszul lettél.

- Hé! Nem ér ilyenek felhozni nekem! Fiatal voltam, és ostoba – dugtam ki rá a nyelvem, és éreztem, ahogyan az arcom elvörösödik. Nos, igen, az megint csak egy másik történet volt.

- Másfél éve volt. – Torres nem hagyott békén, így belebokszoltam egyet a vállába, majd megfordultam, és ellöktem magam a korláttól, hogy meginduljunk befelé. – Aztán nekem ésszel Sergioval! Most viszont menjünk, nélküled kezdett ellaposodni a hangulat, pedig Del Bosque még be sem jött leszúrni minket.

- Akkor ideje felpörgetni – csillant fel a szemem, mire Nando is szélesen elvigyorodott, és együtt mentünk vissza a szobába, ahol azonnal elkiáltottam magam ügyet sem vetve arra, hogy talán nem a legjobb ötlet így ordibálni egy szállodában, ahol a srácok edzője is jelen van. – Hé srácok, ezt nevezitek ti bulinak?! Ennyi erővel hozhatnátok egy kötőtűt is, aztán csinálhatnánk sálat az unokáknak! Most felpörgünk, a barcás különítmény Fabregas, Xavi, Piqué eltűztök és szereztek egy rakat piát, plusz kólát és narancsot! Torres, Arbeloa, Iniesta ti valami chipset, mogyorót és egyéb ehhez hasonlatos dolgokat szereztek be, Iker te meg Villa fogjátok, és kiderítitek, hogy az edző mennyire van távol, és mennyi a tűrőképessége! Mozgás! – tapsoltam kettőt, és a fiúk először csak összenéztek, majd egyszerre mozdultak, és kiözönlöttek az ajtón. Azt hiszem, sikerült kellőképpen fellelkesítenem őket.

- És én mit csináljak? – lépett oda hozzám Sergio, én meg csak mosolyogtam.

- Mit szeretnél csinálni? – vontam meg a vállam, miközben mélyen a szemébe néztem. Az övé is vidáman csillogott, csakúgy, mint az enyém.

- Hát… nem adtál semmiféle feladatot… - nézett el jobbra, majd arca lassan közelített az enyémhez, de aztán hirtelen kivágódott a szoba ajtaja.

- Mi az, hogy nekem senki nem szól, hogy buli lesz?! – Pedro tárja szét a karját, mi pedig Sergioval úgy rebbenünk szét, mint két, rajtakapott tinédzser.

- Talán, ha nem a szobádban gubbasztanál, miközben kockulsz, vagy tudom is én mit csinálsz, akkor szóltunk volna – közölte Ramos félig felvont szemöldökkel, Pedro meg azonnal bevágta a sértődöttet.

- Fontos dolgom volt – ült le mellém a kanapéra, mert én közben levágtam magam oda.

- El tudom képzelni. Na, tedd hasznossá magad valamivel! – tapsolt kettőt Sergi, de Pedro csak felém fordult.

- Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. Pedro vagyok – nyújtotta a kezét mosolyogva, én pedig kezet ráztam vele.

- Patricia – rám kacsintott, de Ramos azonnal ott termett mellettem.

- Szemedet levedd róla! – Pedro csak kinyújtotta a nyelvét, én meg jót nevettem rajtuk, de abban a pillanatban megint kinyílt a szoba ajtaja, és Villa lépdelt be rajta vigyorogva, őt pedig Iker követte.

- Nyugalmunk elintézve – húzta ki magát David, mi pedig folytatást várva néztünk rá. – Elintéztem, hogy az edző ne zavarjon be. Lefizettem a recepciós csajt, hogy Del Bosquet ne engedjék ide fel, mert ÁLLÍTÓLAG csőtörés van a szobájában, és az épület másik végében helyezték el. Úgyhogy szabad a pálya – vigyorgott, nekünk meg a padlón koppant az állunk. Tekintetünk Ikerre vándorolt.

- Ne nézzetek rám, nekem nincsenek ilyen hülye ötleteim. Én csak beszéltem az edzővel, hogy minden rendben lesz, amíg nem ezen az emeleten van. Szóval ne keltsünk nagy feltűnést.

Kellett egy kis idő feldolgoznunk a hallottakat, mert nyilván nem ilyenre gondoltam, amikor elküldtem őket, hogy nézzék meg, merre jár az edző. De végül is megtették a dolgukat, és lassan a többiek is kezdtek visszaszállingózni. Pedro közben szerzett műanyag poharakat, mert Sergioval egymást cseszegették, így muszáj volt valahogy szétválasztanom őket, majd kibontásra kerültek a chipsek is, és az italok is. Nando és Sergio jól elvoltak, de miután Fer felém bökött a fejével, Ramos nem csak magának, de nekem is hozott egy poharat, de csak mosolyogva megráztam a fejemet, és sima kólával tértem vissza.

- Mi ez? Minket leitatsz, te meg józanon sunnyogsz itt? – csóválta a fejét, mire felnevettem.

- Csak nem akarok még egy olyan hibát elkövetni, mint múltkor – magyaráztam.

- Mert az hiba volt? – összehúzott szemöldökkel méregetett, de csak a fejemet ráztam, mert nem így értettem.

- Nem. Csak nem akarok még egyszer úgy viselkedni előtted. Szerintem nagyon gáz volt.

- Nekem bejött – vigyorodott el, és újból megpróbálkozott a csókkal, de újból megzavartak minket. Ezekkel komolyan nem lehet egy perc nyugta sem az embernek.

- Csőtörés van az emeleten! – kiáltotta el magát Cesc, de csak a fejünket csóváltuk.

- Azt csak azért mondtuk, hogy Del Bosquet távol tartsuk, Cesc – közölte vele Iker, de Fabregas a fejét rázta.

- Nem-nem. Komolyan csőtörés van, szóval minden egyes szobát el kell hagyni. – Egyszerre minimum tíz szempár szegeződött Villára, aki csak röhögött.

- Hitelessé akartam tenni a történetet. – A homlokomra csaptam. Néha tényleg nem lehet elhinni ezekről, hogy felnőtt férfiak, sokszor úgy tudnak viselkedni, mint az általános iskolások. Idióták.

Ezek után kezdődött el a fejnélküli rohangálás. Mindenki a cuccaiért kapkodott, de egyúttal el kellett rejteni a kis kihágás nyomait is, szóval minden egyes bőröndben lapult legalább egy üveg vagy chips. Iker mintegy elfelejtve a tetőn lévő kis kalandunkat a csapat kapitányaként próbálta meg összetartani a srácokat, és úgy vezényelt, mint egy igazi felnőtt. Tulajdonképpen ő viselkedett a legérettebben ebből az egész iskolás csoportból.

- Mindenki a legfontosabb cuccát hozza csak! – kiáltotta el magát, mire David – aki nem mellesleg már nem volt józan-, felkapott egy vodkás üveget és azt szorongatta. Odaléptem mellé.

- Tedd azt le! – azzal kitéptem a kezéből, Torres meg azonnal ott termett, és mindenkit tolt kifelé, mert el kellett hagyni a helyszínt. A fürdőszobában már valóban állt a víz. Kicsit rosszul éreztem magam, mert ha én nem buzdítom őket erre a bulira, akkor talán nem történt volna meg ez, de így mindenkinek le kellett vonulnia a földszinti aulába, ahol az edző már várt rájuk, így sokan próbáltak józannak tűnni.

- Jó estét! – vigyorgott oda Piqué, de Del Bosque felhúzta a szemöldökét. – Akarom mondani, hát nem szörnyű?!

- A kinézeted szörnyebb – közölte szárazon az edző, a fiúk meg innentől kezdve egytől egyig lapítottak, így én is elsunnyogtam az aulában lévő kanapéhoz, amíg vártuk, hogy most mi lesz. Sergio követett, ám ő cseppet sem tűnt rosszkedvűnek.

- Vicces, hogy ha te itt vagy, minden a feje tetejére áll.

- Én ezt nem feltétlen nevezném jó tulajdonságnak – morogtam, ám ő maga felé fordított.

- El nem tudod képzelni, ez mennyire jó tulajdonság – azzal megtörtént az, amit egész este szabotáltak a többiek. Megcsókolt. Egyikünk sem volt részeg, egyikünk sem volt tudatán kívül, s jóleső borzongás futott végig a hátamon…