Just love me - 10. fejezet

Patricia

Sóhajtva bólintottam, mikor Iker kijelentette, hogy beszélni szeretne, így megragadta finoman a karom, és kihúzott a szobából. De nem álltunk meg a folyosón. Végigvezetett a szobák előtt, majd a tetőre vezető lépcsőfordulóhoz mentünk, és megmászva a maradék két emeletet végül a kellemesen hűvös levegőn kötöttünk ki. Nagyokat pislogva sétáltam el az épület széle felé, amikor Casillas elengedett, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit akarhat tőlem. Lehet, hogy le akar lökni? Régen, amikor valami baja volt, akkor pár napig szenvedett rajta, de aztán végül kibökte, most meg csak húzza és húzza, és úgy csinál, mintha egész idáig rendes bátyám lett volna, és semmilyen egyéb kapcsolatunk nem lenne.

Elámulva bámultam a város fényeit, hiszen onnan szinte egész Madrid belátható volt, de miután kicsodálkoztam magam, Iker felé fordultam összefont karokkal, a korlátnak dőlve.

- Ha ki akarsz ismét oktatni az életvitelemről, akkor köszi, de nem kérek belőle! – húztam fel a szemöldököm, mert csak ez az egy indok jutott eszembe, amiért Iker beszélni akarhat velem.

- Nem, nem erről van szó. Bár szerintem akkor is vissza kéne fognod magadat. Nem akarom, hogy bármi olyat tegyél, amit esetleg később megbánsz.

- Ezt pár évvel ezelőtt kellett volna megakadályoznod, most már késő. Szóval van egyéb mondandód is, vagy léphetek? – már indultam volna el, de hirtelen megragadta a csuklómat.

- Patri… - olyan szinten elkeseredett volt a tekintete, hogy arcvonásaim hirtelen ellágyultak.

- Igen? – kérdeztem hatalmas szemekkel felnézve rá. Hirtelen nem tudtam haragudni, csak a régi emlékek jutottak eszembe, amikor ugyanilyen arccal nézett le rám.

- Áh, mindegy – azzal elengedett és az ajtó felé indult meg. A totális értetlenség ült ki az arcomra, s ahogy haladt el, megannyi emlék tódult az agyamba, ám nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Azt hittem, hogy már végleg lezárhatom a múltamnak azt a részét, amelyben ő is szerepelt, erre meg hirtelen meglátja, hol dolgozom, a szomszédságomba költözik, majd mondani akar valamit, de mégsem teszi. Miért akar ennyire összezavarni pont, mikor Sergioval éppen alakul valami?!

- Te nem jössz? – fordult vissza az ajtóból, mikor észrevette, hogy nem követem, csak továbbra is állok a korlátnál, és a földet bámulom. Megráztam a fejemet.

- Nem. Menj csak, majd valamikor megyek én is.

Ezek után egyedül maradtam. Ismét a korlát fele fordultam, s magamban őrlődve bámultam a fényeket, majd előkaptam a mobilomat, és megpróbáltam felhívni Petrát. Az akció sajnos sikertelen volt, barátnőm kinyomott, ami tőle meglehetősen szokatlan volt, ugyanis őt bármikor lehetett zaklatni bármiféle üggyel. Most viszont csak egyszerűen kinyomott…

- Mit tegyek érted, te lány? – Fernando érkezése olyan szinten megijesztett, hogy majdnem leugrottam a tetőről.

- Először is, ne ijesztgess, mert a végén még szabadeső műveletbe kezdek – néztem rá összehúzott szemekkel, de ő egyenesen a szemembe nézett félig felvont szemöldökkel, amitől egyszerűen muszáj volt másfele néznem. Torres túlságosan is átlátott rajtam. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Megkérdeztem Ikertől, mert láttam, hogy vele mentél el, de ő már csak egyedül tért vissza. Gondoltam megkereslek, mert olyan rég beszéltünk, és ahogy látom rád is fér. – Elmosolyodtam, mert igaza volt.

- Áh, megvagyok. Csak drága Casillasunk készít ki egyfolytában, amióta meglátta, hogy a bárban dolgozom odaköltözött a szomszédba és folyamatosan figyelni akar rám. Én viszont megőrülök ettől az állandó őrizettől – panaszoltam, hiszen más ember nem akadt, akinek beszélhettem volna erről. A legjobb barátnőm kinyomott – ki tudja, mit művel Németországban -, Sergiot meg nem áraszthatom el a panaszaimmal, hiszen csak most kezdjük megismerni egymást, meg akkor rögtön kiderülne, hogy mi volt a múltban velem és Ikerrel.

Torres rám emelte őszinte, barna szemeit.

- Ugye tudod, hogy még mindig szeret téged? – Ledermedtem.

- Hogy mi?! – pislogtam magam elé, és a fejemet ráztam. Torres ez nagyon hülye vicc, remélem te is tudod… Nem ér szórakozni velem, amikor ilyen állapotban vagyok!

- Csak nem mondja el, elég makacs tud lenni. Miattad szakítottak például Sarával is. Nem tudom, te hogy állsz ezzel, de ő még mindig nem lépett túl rajtad, és most egyszerűen csak közel akar kerülni megint hozzád. De ez csak az én véleményem – vonta meg a vállát, én meg hitetlenül ráztam a fejemet.

- Az igazság az, hogy Sergioval most alakulóban van valami, és én már rég azt hittem, hogy sikerült lezárni az egész ügyet. Igaz, hogy nem épp szépen, de akkor is. És tudod, milyen vagyok, kivételes eset, ha valakire úgy nézek, mint egy esélyes hosszú távú kapcsolatra – néztem Nandora, neki pedig gonosz mosolyra húzódott a szája.

- Tudom. Miután Olalla előtt csókoltál meg az egyik buli alkalmával, azt hiszem, mondhatom, hogy tudom, milyen vagy. Szerencséd, hogy a feleségem nem haragtartó boszorka, hanem utána még ki is vitt levegőzni, amikor rosszul lettél.

- Hé! Nem ér ilyenek felhozni nekem! Fiatal voltam, és ostoba – dugtam ki rá a nyelvem, és éreztem, ahogyan az arcom elvörösödik. Nos, igen, az megint csak egy másik történet volt.

- Másfél éve volt. – Torres nem hagyott békén, így belebokszoltam egyet a vállába, majd megfordultam, és ellöktem magam a korláttól, hogy meginduljunk befelé. – Aztán nekem ésszel Sergioval! Most viszont menjünk, nélküled kezdett ellaposodni a hangulat, pedig Del Bosque még be sem jött leszúrni minket.

- Akkor ideje felpörgetni – csillant fel a szemem, mire Nando is szélesen elvigyorodott, és együtt mentünk vissza a szobába, ahol azonnal elkiáltottam magam ügyet sem vetve arra, hogy talán nem a legjobb ötlet így ordibálni egy szállodában, ahol a srácok edzője is jelen van. – Hé srácok, ezt nevezitek ti bulinak?! Ennyi erővel hozhatnátok egy kötőtűt is, aztán csinálhatnánk sálat az unokáknak! Most felpörgünk, a barcás különítmény Fabregas, Xavi, Piqué eltűztök és szereztek egy rakat piát, plusz kólát és narancsot! Torres, Arbeloa, Iniesta ti valami chipset, mogyorót és egyéb ehhez hasonlatos dolgokat szereztek be, Iker te meg Villa fogjátok, és kiderítitek, hogy az edző mennyire van távol, és mennyi a tűrőképessége! Mozgás! – tapsoltam kettőt, és a fiúk először csak összenéztek, majd egyszerre mozdultak, és kiözönlöttek az ajtón. Azt hiszem, sikerült kellőképpen fellelkesítenem őket.

- És én mit csináljak? – lépett oda hozzám Sergio, én meg csak mosolyogtam.

- Mit szeretnél csinálni? – vontam meg a vállam, miközben mélyen a szemébe néztem. Az övé is vidáman csillogott, csakúgy, mint az enyém.

- Hát… nem adtál semmiféle feladatot… - nézett el jobbra, majd arca lassan közelített az enyémhez, de aztán hirtelen kivágódott a szoba ajtaja.

- Mi az, hogy nekem senki nem szól, hogy buli lesz?! – Pedro tárja szét a karját, mi pedig Sergioval úgy rebbenünk szét, mint két, rajtakapott tinédzser.

- Talán, ha nem a szobádban gubbasztanál, miközben kockulsz, vagy tudom is én mit csinálsz, akkor szóltunk volna – közölte Ramos félig felvont szemöldökkel, Pedro meg azonnal bevágta a sértődöttet.

- Fontos dolgom volt – ült le mellém a kanapéra, mert én közben levágtam magam oda.

- El tudom képzelni. Na, tedd hasznossá magad valamivel! – tapsolt kettőt Sergi, de Pedro csak felém fordult.

- Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. Pedro vagyok – nyújtotta a kezét mosolyogva, én pedig kezet ráztam vele.

- Patricia – rám kacsintott, de Ramos azonnal ott termett mellettem.

- Szemedet levedd róla! – Pedro csak kinyújtotta a nyelvét, én meg jót nevettem rajtuk, de abban a pillanatban megint kinyílt a szoba ajtaja, és Villa lépdelt be rajta vigyorogva, őt pedig Iker követte.

- Nyugalmunk elintézve – húzta ki magát David, mi pedig folytatást várva néztünk rá. – Elintéztem, hogy az edző ne zavarjon be. Lefizettem a recepciós csajt, hogy Del Bosquet ne engedjék ide fel, mert ÁLLÍTÓLAG csőtörés van a szobájában, és az épület másik végében helyezték el. Úgyhogy szabad a pálya – vigyorgott, nekünk meg a padlón koppant az állunk. Tekintetünk Ikerre vándorolt.

- Ne nézzetek rám, nekem nincsenek ilyen hülye ötleteim. Én csak beszéltem az edzővel, hogy minden rendben lesz, amíg nem ezen az emeleten van. Szóval ne keltsünk nagy feltűnést.

Kellett egy kis idő feldolgoznunk a hallottakat, mert nyilván nem ilyenre gondoltam, amikor elküldtem őket, hogy nézzék meg, merre jár az edző. De végül is megtették a dolgukat, és lassan a többiek is kezdtek visszaszállingózni. Pedro közben szerzett műanyag poharakat, mert Sergioval egymást cseszegették, így muszáj volt valahogy szétválasztanom őket, majd kibontásra kerültek a chipsek is, és az italok is. Nando és Sergio jól elvoltak, de miután Fer felém bökött a fejével, Ramos nem csak magának, de nekem is hozott egy poharat, de csak mosolyogva megráztam a fejemet, és sima kólával tértem vissza.

- Mi ez? Minket leitatsz, te meg józanon sunnyogsz itt? – csóválta a fejét, mire felnevettem.

- Csak nem akarok még egy olyan hibát elkövetni, mint múltkor – magyaráztam.

- Mert az hiba volt? – összehúzott szemöldökkel méregetett, de csak a fejemet ráztam, mert nem így értettem.

- Nem. Csak nem akarok még egyszer úgy viselkedni előtted. Szerintem nagyon gáz volt.

- Nekem bejött – vigyorodott el, és újból megpróbálkozott a csókkal, de újból megzavartak minket. Ezekkel komolyan nem lehet egy perc nyugta sem az embernek.

- Csőtörés van az emeleten! – kiáltotta el magát Cesc, de csak a fejünket csóváltuk.

- Azt csak azért mondtuk, hogy Del Bosquet távol tartsuk, Cesc – közölte vele Iker, de Fabregas a fejét rázta.

- Nem-nem. Komolyan csőtörés van, szóval minden egyes szobát el kell hagyni. – Egyszerre minimum tíz szempár szegeződött Villára, aki csak röhögött.

- Hitelessé akartam tenni a történetet. – A homlokomra csaptam. Néha tényleg nem lehet elhinni ezekről, hogy felnőtt férfiak, sokszor úgy tudnak viselkedni, mint az általános iskolások. Idióták.

Ezek után kezdődött el a fejnélküli rohangálás. Mindenki a cuccaiért kapkodott, de egyúttal el kellett rejteni a kis kihágás nyomait is, szóval minden egyes bőröndben lapult legalább egy üveg vagy chips. Iker mintegy elfelejtve a tetőn lévő kis kalandunkat a csapat kapitányaként próbálta meg összetartani a srácokat, és úgy vezényelt, mint egy igazi felnőtt. Tulajdonképpen ő viselkedett a legérettebben ebből az egész iskolás csoportból.

- Mindenki a legfontosabb cuccát hozza csak! – kiáltotta el magát, mire David – aki nem mellesleg már nem volt józan-, felkapott egy vodkás üveget és azt szorongatta. Odaléptem mellé.

- Tedd azt le! – azzal kitéptem a kezéből, Torres meg azonnal ott termett, és mindenkit tolt kifelé, mert el kellett hagyni a helyszínt. A fürdőszobában már valóban állt a víz. Kicsit rosszul éreztem magam, mert ha én nem buzdítom őket erre a bulira, akkor talán nem történt volna meg ez, de így mindenkinek le kellett vonulnia a földszinti aulába, ahol az edző már várt rájuk, így sokan próbáltak józannak tűnni.

- Jó estét! – vigyorgott oda Piqué, de Del Bosque felhúzta a szemöldökét. – Akarom mondani, hát nem szörnyű?!

- A kinézeted szörnyebb – közölte szárazon az edző, a fiúk meg innentől kezdve egytől egyig lapítottak, így én is elsunnyogtam az aulában lévő kanapéhoz, amíg vártuk, hogy most mi lesz. Sergio követett, ám ő cseppet sem tűnt rosszkedvűnek.

- Vicces, hogy ha te itt vagy, minden a feje tetejére áll.

- Én ezt nem feltétlen nevezném jó tulajdonságnak – morogtam, ám ő maga felé fordított.

- El nem tudod képzelni, ez mennyire jó tulajdonság – azzal megtörtént az, amit egész este szabotáltak a többiek. Megcsókolt. Egyikünk sem volt részeg, egyikünk sem volt tudatán kívül, s jóleső borzongás futott végig a hátamon…