No Rain No Rainbow - 2. fejezet

Egy héttel az autós incidens után Charo már ismét a saját kocsijával közlekedhetett, szülei ugyanis kifizették a bírságot. A lánynak mindig is jól ment a dolgok kimagyarázása, és ez ezúttal sem volt másképp. Tökéletesen tisztában volt vele, miként tudja az orruknál fogva vezetni a szüleit.

Eközben Mesut csak arról pufogott a többieknek, hogy micsoda egy agyrém a lány, miközben Mourinho jó párszor rászólt, hogy inkább figyeljen az edzésre, mert a Dortmund nem fogja figyelembe venni az egyéni szociális problémáit.

- Nem lehet, hogy csak rosszul volt a vezetési stílusodtól? Én legalábbis nem bírom melletted – elmélkedett Benzema, majd lábat cserélt a nyújtógyakorlat során. Morata most pont nem volt velük, így nem hallotta ezt a kis eszmecserét a nővéréről.

- Nem én kezdtem el versenyezni Madrid utcáin, majd tiltakozni, hogy de hát nem is ismerem azt a kocsit, amit ugyanazon a helyen, ugyanakkor, ugyanolyan nagy sebességgel mértek be – vigyorodott el Mes, mire a többiek is nevetni kezdtek, Karim meg inkább csöndben maradt.

- Szerintem bejössz neki. A lányok általában akkor viselkednek így – oldalazott oda Mesuthoz Ronaldo.

- Ja, az óvodában! – fintorodott el a német-török. Nem igazán hitte azt, hogy ilyesmi állna a háttérben, mindenesetre furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mi történhetett Charoval. Az a kötés a kezén igencsak csúnyának tűnt, ráadásul nagyon nem akart beszélni róla, ami nem azért volt, mert állandóan bunkóztak egymással. Látszott Charon, hogy ott bizony valami teljesen más áll a háttérben. Özil bármennyire is hűvösen állt Charohoz, meg akarta tudni, mi az a nagy dolog, amit így el kell titkolni. És ehhez már meg is volt a tökéletes terve a tökéletes célponttal: Morata.

Mesut edzés után akarta letámadni a srácot, mert nem akart újabb lecseszést a Mestertől, amiért nem dolgozik elég keményen. Tervét egyedül Sergioval közölte csak, aki viszont értetlenül állt a dolog előtt.

- Minek akarod ezt megtudni? Tudtommal utáljátok egymást – húzta a száját.

- Nem utáljuk egymást… csak szimplán idegesít a másik jelenléte. Amúgy meg csak érdekel. Nem hagy nyugodni – válaszolta Mes, de Ramos továbbra sem fogadta el ezt az indokot.

- Ez nem elég jó válasz. Szerény véleményem szerint két dolog állhat a háttérben. Az egyik az, hogy te vagy Sherlock és valami gyanús dolgot észlelsz, de mivel nem vagy se angol, se egy könyv szereplő, ezért a második ok nyert, miszerint bejön neked Charo – ingatta a fejét Sergio, Özil ábrázata meg fokozatosan elkomorult. Nem tartotta viccesnek ezt a fejtegetést, mert ő egyáltalán nem így vélekedett. Mindig is kíváncsi embernek tartotta magát, most pedig adott volt a lehetőség, hogy ezt ki is élhesse. Nem az érdekelte, hogy a lány jól van-e, csak az, hogy mi történt. Legalábbis magának ezt állította.

- Jól hallom, valakinek bejön Morata nővére? – bukkant fel hirtelen Marcelo mellettük fülig érő szájjal. Mesut a homlokára csapott, Sergio viszont szintén elvigyorodott. Látszólag nem nagyon akarta titokban tartani, mire is készül barátja, és ezt úgy kívánta demonstrálni, hogy Marcelonak azonnal tovább is adta az általa összerakott információkat.

- Mesutnak. Szerintem totál belezúgott a csajba – magyarázta Sergi úgy téve, mint aki nagyon bizalmas információt közöl Marceloval, ám nem lehalkított hangerővel. A brazil csak bólogatott, mint aki mindent ért, majd elfordult abba az irányba, ahol a csapat másik része edzett.

- Alvaro! – kiáltotta el magát, mire Mesut ijedten felnézett, de a névre ketten is felfigyeltek.

- Igen? – szólalt meg Arbeloa.

- Nem te. A másik – legyintett Marcelo, és odainvitálta magához Moratát. A srác csak furcsán nézett csapattársára, aki még közelebb intette. Sergio alig bírta visszafogni a röhögését, Özil csak bámult, de már rosszat sejtett.

- Tessék?

- Kéne a nővéred telefonszáma – jelentette ki határozottan a brazil. Alvaro reakciója erre egy egyértelmű nézés volt, mely kifejezte, hogy mennyire érti ennek a lényegét.

- Minek?

- Mert Mesutnak… - Marcelo folytatta volna tovább a szervezkedést, de ekkor Mes lépett oda hozzá, és mielőtt még bármi hülyeséget is mondhatott volna, befogta a száját. Sergio ekkor már nem bírta tovább, a hasát fogva, röhögve terült el a füvön.

- Mert izé… kéne… az egyeteméről pár infó egy ismerősömnek – hebegte a német-török, Morata meg csak bólintott. Szegény fiú azt se tudta, mi ez az egész körülötte, de elmosolyodott.

- Persze, megadom majd az öltözőben.

- Köszi! – mosolygott vissza kelletlenül Özil, majd elengedte Marcelo száját. Már épp készült volna leoltani őt, mikor az edző jelent meg köreikben.

- Ramos azonnal állj fel a földről, mielőtt még tovább marasztallak edzés után füvet nyírni a pályán! Szedjétek már össze magatokat, mert ha kikapunk a Dortmundtól, akkor rajtatok fogom számon kérni! – üvöltötte el magát Mourinho, mire az összes ott lévő összerezdült, és fülüket-farkukat behúzva szedték össze magukat, hogy aztán folytassák az edzést.

Az öltözőben már senkinek nem volt kedve viccelődni, mindegyik srác fáradtan vánszorgott, s mikor indulásra került a sor, Morata még odalépett Mesuthoz, és egy darab cetlit nyújtott át neki.

- Itt van Charo száma. – Özil csak bólintott. Örült, hogy egy ilyen viszonylag normális indokkal ki tudta magát vágni, más részről meg sajnálta szegény Moratat, hogy emiatt ugráltatták oda a többiek.

- Köszönöm! – intett, majd egy gyors pillantást vetett a papírra, és miközben úgy tett, mint aki elrakja, feltűnés nélkül ott hagyta az öltöző padján. Egyáltalán nem volt szüksége rá, nem kellett neki Charo telefonszáma. Minek akart volna beszélni vele?! – Kérdezhetek valamit, Alvaro? – állt fel. Csapattársa bólintott, így egy megvető pillantást küldött barátai felé, aztán pedig elhagyta a helyszínt Morataval együtt. Csakhogy egy valamire nem számított. Sergio, Marcelo, Khedira és Ronaldo tervet szövögettek a háta mögött. Ez a terv pedig már a végrehajtási státuszban volt, így amikor a két srác kilépett az ajtón, Marcelo odarohant a padhoz, elvette a telefonszámot, és zsebre vágta.

- Azt hiszem, jó kis szórakozásnak nézünk elébe délután… - vigyorgott Sami is, majd előhúzott zsebéből egy telefont. Pontosabban Mesut telefonját, amit akkor csórt el, mikor barátja nem figyelt öltözéskor. Nem volt nehéz elterelni a figyelmét.

Eközben Morata és Özil a parkoló felé haladtak.

- Igazából nem nagy ügy, puszta kíváncsiság az egész, de mi történt Charoval? Láttam a kötést a kezén múlt héten – magyarázta. Igazság szerint még saját maga is meglepődött, hogy miért érdekli ennyire az ügy.

- Hát, elvileg erről nem lenne szabad beszélnem, mert megkért rá. Plusz tudod, milyen, amikor kiborul, és nem lenne jó, ha a fülébe jutna, hogy én elmondtam – húzta a száját Alvaro. Kicsit azért tartott a nővérétől, mert nagyon is tisztában volt vele, hogy a lány milyen elvetemült tud lenni néha. Persze nem voltak rossz testvérek, sőt, nagyon is jóban voltak. De mostanában Charonak annyira összejött minden, hogy szinte alig telt el úgy nap, hogy nem volt nyűgös valami miatt.

- Nem vagyok olyan pletykás, mint azok ott bent – bizonygatta Mes, a fiú pedig sóhajtott egy nagyot. Nem tudta eldönteni, hogy ebben a helyzetben mit kéne tennie.

- Jó, tényleg nem. Szóval a helyzet az, hogy Charo egy hónapja kocsikázni ment a pasijával tudja a fene, hova, állítólag meglepetés volt, amikor balesetet szenvedtek. Charo nem sérült meg súlyosan. Érthetetlen okokból, na meg persze szerencsére, pár karcolással és a kezén lévő nagyobb sebbel megúszta, de a barátja azóta is kómában van, és nem tudni, mikor ébred fel. Ezért volt olyan zabos múltkor is, mert szerinte az orvosok nem végzik jól a munkájukat – mesélte, mialatt odaértek az ő kocsijához.

- Értem – bólogatott Mesut, és magában elkönyvelte a hallottakat. Most már tudta, mi történt, plusz az az információ is a birtokába jutott, hogy Charonak van egy barátja. Bár próbálta meggyőzni magát, hogy ez számára nem is olyan fontos tényező, de eldöntötte, hogy ha találkozik majd a lánnyal, akkor bocsánatot kér a múltkori viselkedése miatt. Most valahogy rosszul érezte magát, csak mert bunkózott vele, miközben szegény Charnak megvan a maga még nagyobb problémája is. – Köszi az infót, nem mondom el senkinek! – köszönt el végül csapattársától, majd ő is a saját kocsijához ment.

Először hazafelé akarta venni az irányt, de egy belső hang azt sugallta, hogy nyugodtan kocsikázzon még egy kis kitérővel, ami egészen véletlenül a kórház felé vitte. Úgy érezte, mintha nem lenne teljesen magánál, elvégre nem is voltak jóban Charoval, de valamiért most mégis látni akarta. De tagadta, hogy bármiféle érzelmi szál húzná oda.

Ennek ellenére valóban a kórház felé ment, és bár mikor elhaladt az épület előtt, azt tervezte, hogy innen gyorsan tovább hajt, amikor meglátott egy ismerős alakot, mégis kivágta az indexet hirtelen, majd bekanyarodott. A parkolóban leállította a motort, de mielőtt még kiszállt volna, lefejelte a kormányt.

- Egy barom vagyok! – suttogta, aztán pedig erőt vett magán, és kiszállt az autóból. Pár sorral arrébb Charo dőlt neki a saját kocsijának, ami immáron kerékbilincs nélkül díszelgett, csakhogy a lányon több furcsa dolgot is felfedezett. Az egyik az volt, hogy éppen egy cigarettát tartott a kezében, a másik pedig, hogy sírt. Szép csendesen, a parkolóban. Mesut egy pillanatra majdnem megfordult, azzal az indokkal, hogy neki ehhez semmi köze sincs, azt se tudja, miért jött ide, de aztán az a bizonyos belső hang Char felé terelte.

- Nem túl egészséges ám! – kapta ki a kezéből a cigit, Morata nővére meg ijedten nézett rá, aztán pedig újból elsötétült a tekintete.

- Add vissza! – nyúlt érte, de Mes elhúzta előle.

- Nem szép, ha egy lány dohányzik – vonta meg a vállát a srác, ám prédikációja ellenére fogta magát, ő is nekidőlt az autónak, és egy mélyet szívott a cigarettából. Charo csak meglepetten nézett rá, miközben arcáról letörölt pár könnycseppet.

- Nem érdekel. Megnyugtat. – Mesut kifújta a füstöt, azzal pedig visszaadta a lánynak a szálat. – Különben meg tudtommal a focistáknak is tilos lenne az ilyesmi. Egészséges életmód a fenét… - dünnyögte. Abban a pillanatban nem igazán törődött vele, hogy már másnál is járt a cigije, ismét a szájába vette. Elég elkeseredettnek tűnt, és ezt igazolták az újbóli könnycseppek. Özil összefonta maga előtt a karjait.

- Ne legyél már így elkenődve. Nem áll jól neked a sírás – próbálta meg a maga módján vigasztalni a lányt. Tényleg így is gondolta. Most, hogy Morata beavatta őt a dologba, megértette Chart, és az utálkozás ellenére is együtt tudott érezni vele.

Ám Charoból még inkább előtört a sírás, és a fiú vállának dőlve zokogott tovább.

- Tudom, hogy nem vagyunk jóban, de meg se kérdezed, mi a bajom? – szipogta, és Mesut most először látta őt aranyosnak, annak ellenére, hogy sírt.

- Attól jobb lenne? – kérdezte.

- Neem – rázta a fejét Charo. Látszott rajta, hogy ez az elmúlt időszak valóban nagyon megviselte őt, és noha nincs teljes mértékben mentsége a bunkózásra, Özil egy részről meg tudta érteni, miért viselkedett úgy. - De vissza kéne mennem. Anyámék és az orvos is vár rám – azzal letörölte az arcát, és felegyenesedett. Mesut pár másodpercig állt, és azon vacillált, hogy vajon mit kéne tennie, ám végül megadta magát. Már többször megállapította magában, hogy túl jó szíve van.

- Gyere, elkísérlek addig.

A szavazatok folytonos eltűnése miatt ezentúl minden rész végén kirakok egy szavazást, mert így lehetetlen felmérni a visszajelzéseiteket, ami azért jó, hogy az ember tudja, miben kéne változtatnia.

Vélemények:
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls

No Rain No Rainbow - 1. fejezet

Nos, megjöttem az első fejezettel. Mielőtt belevágnátok az olvasásába csak előzetesként szeretném elmondani, hogy ez végül is kapcsolódik az előző történethez, utána fél évvel játszódik. Remélem nem haragszotok az előző befejezése miatt, és bízok benne, hogy ez is tetszeni fog Nektek! Köszönöm, hogy eddig itt voltatok! 

Oldalt megtalálhatjátok a tartalmat röviden, nem túl sokat elárulóan, és hát végül jó olvasást kívánok! 

No Rain No Rainbow

A por lepte úton végigszáguldó autó felverte a környék csendjét. Hajnalodott. Ilyenkor még senki nem járt az utakon, az emberek többsége még nagyban aludt, ám a kocsiban ülő pár elég régóta ébren volt. Útjuk kifelé vezetett Madridból.

- Mindjárt bealszom – sóhajtott fel a srác, majd ásított egy nagyot.

- Itt csak nekem van jogom panaszkodni. Én lettem felkeltve hajnali négykor! – panaszkodott a lány, mialatt kinézett az ablakon. A fák gyorsan suhantak el mellettük, és neki fogalma sem volt arról, merre tartanak. Barátja ezt nem árulta el, csupán felkeltette őt a hajnali órákban, hogy öltözzön fel gyorsan, mert a kocsival a ház előtt vár rá. Rengeteg dolog megfordult a fejében, köztük olyan elvetemült őrültségek is, hogy a srác megölt valakit, ezért most menekülniük kell. De ezeket nem gondolta komolyan. Csak a reggel hatására voltak ilyen rémképei.

- Hidd el, ezért érdemes volt felkelni – mosolyodott el a fiú, s a jobb kezével bátorítóan megszorította a lány kezét.

- Remélem is! – bólintott a lány, majd barátja odahajolt hozzá egy gyors csókért, ám mire ismét az útra terelődött a figyelmük, addigra már késő volt. – Vigyázz!

Egy szarvas futott át előttük az úton, így a srác félrerántotta a kormányt. A kocsi kisodródott egyenesen egy fának csapódva. Csak egy hangos csattanás hallatszódott. Majd ismét csend telepedett a környékre.

Kellemes napra ébredhetett Madrid városa, a levegőn már érezni lehetett a tavasz beköszöntét.

- Nem akarsz véletlenül eljönni velem a kórházba?

- Lássuk csak: nem!

- Naa, de légyszi! Tudod, hogy még egy hétig nincsen jogosítványom, mert elvették!

- Azt hiszem, túl jó szívem van – sóhajtott fel Mesut Özil, majd felkapta az Audi kulcsát, és csapattársával, Sergioval együtt beültek a kocsiba. Ramosnak fél évre vonták be a jogsiját, amikor is szintén a kórházba menet nem kis sebességgel kapta le a traffipax. Persze őt akkor semmi és senki nem érdekelte, csak az, hogy szerelmét, Patriciát utolérje. Ám a lány elhagyta a várost barátnőjével, Petrával együtt még így is, így hiába való volt az áldozat, amit hozott. Vagyis, hogy feláldozza a jogosítványát.

- Egyébként nem értem, minek kellett úgy száguldozni – cukkolta őt Mesut.

- Kuss. Az egy másik kérdés, hogy te pont elkerülted őket, másképp már ketten rohangálhatnánk fuvarért – utalt vissza arra, hogy Özil vitte ki a lányokat a reptérre szintén nem figyelve a sebességkorlátokra. A két srác az eset óta sikeresen túltették magukat a dolgon tudván, hogy Patri és Petra most valahol biztonságban új életet kezdtek, és ugyanezt tervezték maguk is. Nem bánkódni a múlton, hanem csak menni egyenesen előre.

- Egyébként meg minek kell neked bemenni a kórházba? – kérdezte Mesut, miközben bekanyarodott az egyik utcán. Sergio csak vállat vont.

- Anyám megkért, hogy hozzak el egy leletet a szomszédjának, aki csak Madridban volt hajlandó elvégeztetni a vizsgálatot, nem pedig Sevillában. – Mes csak hitetlenül meredt maga elé, majd oldalra pillantott.

- Elárulnád, hogy akkor ezt miért nem tudta megtenni a szomszéd, vagy az anyád, vagy bárki más?! Miért engem kell ugráltatnod? Fogyasztom itt a benzint miattad! – pufogott a német-török.

- Mert ők Sevillában vannak, a vonatjegy meg drága. Különben is nem tudom, mit izélsz, ez a kis benzin nem hiszem, hogy elvinné a fizetésed felét!

- De szennyezem a környezetet!

- Hah! Te és a környezettudatosság… háromnál több autóval. Jó vicc – Sergio megtörölte a szemét imitálva, mintha könnyezne a nevetéstől, míg Mesut csak a szemét forgatta, majd szép lassan elértek a kórházhoz is.

- Bemegyek veled – közölte Mesut, még mielőtt Ramos bármit is mondhatott volna. Így hát elindultak ketten, majd miután a recepción útbaigazítást kértek a folyosó vége felé vették az irányt.

- Ezt komolyan nem hiszem el! Ilyen idiótákat nem látott a világ, ezek nem is orvosok! – a sarkon túlról egy eléggé ideges női hang csendült fel, majd hirtelen a hang gazdája is felbukkant, majd egyenesen a fiúkba csapódott.

- Bocsán… - kezdte a fejét dörzsölgetve, de aztán meglátta, kikkel áll szemben.

- Charo? – lepődött meg Sergio, míg Mesut hűvösen intézte köszönését a lányhoz.

- Morata – biccentett.

- Ramos, Özil – nézett hidegen először hol az egyikre, majd hol a másikra Charo, majd egyet oldalra lépett, és egyenes háttal elhagyta a helyszínt.

- Charo várj már meg! – abban a pillanatban a legfiatalabb Morata bukkant fel a folyosón nővére után loholva, csakhogy ő is majdnem csapattársainak ütközve végezte. Pont időben állt meg.

- Öhm… hali! – köszönt furcsán a másik kettőre meredve. Nem számított rá, hogy épp itt fut majd beléjük.

- Nocsak Alvaro, a nővérednek szokás szerint nyűgös napjai vannak? – vigyorodott el gúnyosan Mesut, mire a lány is megtorpant.

- Erre most nem szeretnék válaszolni – vakarta meg a fejét a fiú. – Az autóval való utazásom forog most kockán. – Sergioék felröhögtek.

- Alvaro, ha nem tolod ide a hátsódat két másodpercen belül, akkor tényleg gyalogolhatsz! Eddig te nyávogtál, hogy várjalak meg – szólalt meg Charo csípőre tett kézzel, így Ramos és Özil félreálltak Morata útjából. Együttérzően néztek a srác után, aki sóhajtva követte a nővérét.

- Sok sikert a túléléshez! – kiabálta utána Mes, mire Charo hátra sem fordulva bemutatta neki a középső ujját. – Szegény srác! Nem tudom, hogy bírja mellette – csóválta a fejét, amikor ismét elindultak.

- Nyilván otthon máshogy viselkedik. Vagy amikor jobban megismered. Olyankor elég aranyos – merengett el Sergio, mire barátja kissé értetlenkedve fordult felé magyarázatot várva. Ez a kijelentés ugyanis nagyon is olyan volt, mintha Sese tudná milyen Charo természete. – Ne nézz már így! Egyik buli alkalmával ismerkedtünk meg még régebben, és ott elég aranyos volt. Csak aztán nem túl józan állapotomban megcsókoltam, és onnantól kezdve lőttek a kezdeti barátságnak. Talán ezért is olyan most velünk, amilyen – vonta meg a vállát.

- Aha, persze. Nyilván – vont vállat Mesut furcsán nézve továbbra is, de ezek után csak csendben követte Sergiot. Charot Morata által ismerték, mivel ő volt a srác fiatalabbik nővére. Harmadik tesójukat Martanak hívták, aki a legidősebb hármójuk közül. Vele nem nagyon találkoztak Charoval ellentétben, aki az összes alkalommal elég zabosan viselkedett. Mesutnak úgy tűnt a dolog, mintha a lány szinte lenézné őket, és az öccsét is csak ugráltatná. Találkozásaik alkalmával kisebb vitákba keveredtek már párszor, és soha nem voltak képesek elmenni egymás mellett egy szó nélkül. Mintha nekik egymás cseszegetése lett volna a lételemük.

Miután Sergioval végeztek a kórházban, hazamentek, s Mesut amint hazaért, ledőlt pihenni. Ramosnak sikerült őt teljesen lefárasztania a kis utazás során, így jól esett neki visszadőlni a párnák közé, s az egész délelőttöt át is aludta.

- Miért vagy mindig ilyen a közelükben? – Alvaro érdeklődve figyelte nővérét, aki a száját harapdálva, idegesen markolászta a kormányt. A lány csak megrántotta a vállát.

- Mert. Nagyon jól tudom, milyen Sergio, Mesut meg gondolom hasonlít rá, ha már egyszer barátok. Többet pedig nem kérek belőlük – magyarázta Charo, de mondanivalójának semmi alapja, sem értelme nem volt.

- Lehetetlen vagy, remélem, tudod – csóválta a fejét Alvaro, de Charotól csak egy nemtörődöm vállrendítést kapott válaszul. Ezek után a lány hazadobta az öccsét, majd ő maga is a saját lakására ment. Az egyetemre már egy hónapja nem ment be, mivel úgy döntött, hogy halaszt egy évet, addig pedig szüleitől kapott havonta a számlájára pénzt. Ezzel tökéletesen tudott gazdálkodni, ami annak is köszönhető, hogy az átutalt összeg nem volt csekély.

Charo otthon bepakolt a mosógépbe azután tévét nézett, majd kipakolt a mosógépből, végül pedig ismét elment otthonról, hogy négykor találkozzon egy barátnőjével.

Vele egy kávézóba ültek be, ahol három órán át elbeszélgették az időt, csakhogy amikor Charo visszaért a kocsijához, kellemetlen dologgal szembesült.

- Ezt nem hiszem el! – azzal teljes erőből belerúgott a mögötte álló Porschéba, ugyanis az autóján egy szép kerékbilincs díszelgett. A mögötte lévő autó már pont jó helyen parkolt, egyedül neki sikerült tilosba állnia.

- Jó lenne, ha nem rugdosnád a kocsimat! – Charo dühösen fordult meg, és idegessége akkor sem szállt el, mikor meglátta, ki szól hozzá.

- Komolyan, már csak te hiányoztál… - sóhajtott fel a lány, és hátát nekidöntötte az autónak.

- Így jár az, aki tilosban parkol. – Mesut láthatóan élvezte, hogy cukkolhatja Chart, aki viszont cseppet sem így állt a dologhoz.

- Ha-ha-ha, nagyon vicces itt valaki.

- Na, szállj be, hazadoblak – nyitotta ki a Porsche ajtaját Özil, Charo viszont csak felvont szemöldökkel bámult rá. – Mi van? Nem hagyhatom, hogy egészen innen hazagyalogolj, ma pedig már túl késő van ahhoz, hogy intézkedj. Vagy ha akarsz, tőlem felhívhatod apucit is, hogy jöjjön érted – magyarázta Mesut, mire a lány csak sóhajtott egyet.

- Az utolsó mondatodtól eltekintek, és úgy oké a dolog – azzal pedig odament az autóhoz, és beszállt. A focista is beült a vezető ülésbe szem forgatva, ugyanis nem volt ínyére a dolog, hogy Charo úgy beszélt, mintha még neki kéne megtisztelve éreznie magát azért, mert a lányt hazaviheti.

- Akkor te navigálsz – közölte a fiú, majd elindultak. Charo beszéd közben csak kifelé nézelődött az ablakon, miközben Özil meg csak az utat figyelte. Még véletlenül sem néztek egymásra, egészen az egyik lámpáig, ahol Mes pillantása véletlenül a lány kezére tévedt, pontosabban az azt takaró kötésre.

- Te ilyen kézzel vezettél? – nézett egyet, hiszen nem tűnt olyan kicsinek az a sérülés.

- Nem nagy ügy. Különben sem a te dolgod – vont vállat a lány, és úgy tűnt, mintha kényesen érintené őt ez a téma.

- De mit csináltál vele?

- Mondom nem a te dolgod! – emelte fel egy kicsit a hangját, és ekkor fejét is már végre a srác irányába fordította.

- Csak udvarias akartam lenni – vágott egy grimaszt Mesut, és kezdett elege lenni a lányból. Mégis mit képzel ez? Ő a királynő, vagy mi?!

- Nem kell úgy tenned, mintha érdekelne. Azt hiszem, úgy is inkább haza gyalogolok innen – azzal már nyitotta is ki az autó ajtaját.

- Jól van, tedd csak azt. Én nem fogok könyörögni, hogy szállj vissza! – vágta hozzá Mes, Charo meg visszafordulva megrázta a fejét.

- Tőlem oké.

- Jó!

- Rendben! – azzal bevágta az ajtót, és mivel pont abban a pillanatban váltott zöldre a lámpa, Mesut csikorgó kerekekkel otthagyta Chart. – Seggfej – dünnyögte, majd szép lassan elindult. Még várt rá egy nagyon hosszú séta.