Dear Diary - 23. fejezet

„Áh, Sergionak megint új csaja van. Három héten belül ez már a második, és az a baj, hogy alig akad valami normális liba. Mindegyik csaja csak ilyen picsogó, „jaj letört a műkörmöm” stílusú csaj. Alig akad valami talpraesett és határozott, aki valóban a bátyámhoz illik. Komolyan, ennél még az is elviselhetőbb volt, mikor Mirjammal járt! De talán előbb-utóbb talál valaki normálisat.”

Sergio

Otthon, miközben pakoltam össze a cuccaimat, azon gondolkoztam, hogy vajon mit ronthattam el, amikor Larával beszéltem. Olyan könnyedséggel pattintott le, mint eddig még soha senki, bár őszintén meg kell mondanom, hogy bejött ez a határozottsága, és ezzel csak azt érte el, hogy még inkább próbálkozzak nála. Előbb-utóbb úgy is beadja a derekát, mert érzem, hogy nem vagyok közömbös számára.

- Hé Ramos, jössz már, vagy még ábrándozol egy kicsit? – az ablak felé fordulva Khedirát és Özilt pillanthattam meg, akik már teljes menetszerelésben vártak rám kint. Régen is mindig így csináltuk. Megbeszéltük, hogy kinek az autójával megyünk a meccsre, és minden meccs alkalmával más volt a soros, és az előző hetekre visszagondolva most én vállaltam be.

- Csak egy pillanat. – azzal vigyorogva becsuktam az ablakot, és gyorsan összeszedelőzködtem – Mehetünk. – lóbáltam meg a kocsikulcsot kiérve a srácokhoz, aztán beültünk a kocsiba.

- Most komolyan megint nekem kell hátraülnöm?- nyavalygott Mes, de én csak a fejemet csóváltam, Khedira viszont megszólalt az anyósülésről.

- Te vagy itt a legfiatalabb, szóval csönd legyen! Meg gondolj arra, hogyha előttünk menne egy faszállító autó, és véletlenül elszabadulnának a fák, akkor mi, akik elöl ülünk halunk meg elsőnek.

- Rohadt vicces vagy! – dőlt hátra megsértődve Öz, én pedig hangosan felröhögtem, majd elindultunk.

Útközben Sami és Mesut tárgyaltak valamit, azt hiszem azt, hogy legközelebb a tunéziai ül hátra, de az én gondolataim azon jártak, hogy Nina vajon hol lehet, és jól van-e. Ez a két kérdés foglalkoztatott leginkább minden egyes nap, és akár órákon át el tudtam lenni az elmélkedéssel. Mint ahogy indulás előtt és most is, egyedül csak azért tértem vissza a valóságba, mert Sami rángatta meg a vállam.

- Nem akarok zavarni, de megjöttünk. Amúgy meg nem viccelek, tök olyan vagy, mint Öz. Ugyanúgy viselkedtek. – csóválta a fejét, de ezt a török-német nem hallotta, mivel ő már rég kiszállt a kocsiból, s én is követtem a példáját a buszra.

Már jó páran ott voltak, és a hangulat is megvolt, ám ahogy én hátraindultam a szokásos helyemre, hirtelen megtorpantam. Először nem tudtam, mit legyeskednek ott a srácok, de amikor felém néztek, én is megpillantottam.

- Hát te meg mit keresel itt? – bukott ki belőlem Lara láttán.

- Ez nem épp a legkedvesebb köszöntés. – húzta fel a szemöldökét, és úgy nézett rám, hogy szinte elolvadtam. Hihetetlenül szexi volt!

- Bocs, csak a helyemen ülsz. – nyögtem ki, mire ártatlan arccal rám nézett, a többiek meg csak figyeltek.

- Ne haraguuuuudj! Az edzőtök mondta, hogy nyugodtan pakoljak le ide, mert itt legalább lesz helyem. De ahogy látom, előrébb neked is akad pár üres ülés. –pislogott nagyokat, én pedig meg sem bírtam nyikkanni.

- Sergio, gyere, foglaltam neked helyet! – intett Iker, de még mielőtt indultam volna, visszapillantottam Larára, aki csak mosolyogva integetett.

- Szerintem ketten is tökéletesen ellennénk. – virítottam rá egy ellenállhatatlan mosolyt, még utoljára – Lenne pár ötletem.

- Bocsi, de azt hiszem, én inkább passzolom. – kontrázott, a srácok meg csak füttyögtek, én meg letelepedtem Iker mellé.

- Miért van itt amúgy? – kérdeztem Casillast.

- A Marcának kell valami cikket írnia rólunk, és sikerült engedélyt szerezniük a vezetőségtől, hogy Lara eljöhessen velünk a mostani meccsre. – magyarázta, én pedig bólintottam egyet, majd felvettem a fülhallgatómat, és zenét hallgattam.

Sima utunk volt mind a busszal, mind a repülővel, ám a szállodában nem ment minden ilyen könnyedén, ugyanis a recepción kiderült, hogy Larával nem számoltak, és csak úgy tudnak neki szobát adni, hogy az valamelyik másik szobából nyílik, ráadásul közös a fürdőszoba. És naná, hogy melyik lett az a szoba? Ikeré és az enyém.

- Mindenki figyeljen rám! – emelte fel a hangját Mou, mielőtt még szétszéledtünk volna – Nem akarom meghallani, hogy zaklattátok a hölgyet, csak mert Ikerék szobájából nyílik az övé. Ti is hagyjátok őket békén! – mutatott rám, mire megadóan feltartottam a kezemet, majd miután sikeresen meg lett oldva az ügy, felmentünk a szobánkba.

- Na jó, akkor had mondjak pár dolgot. Mivel tudom, hogy nektek is hosszú ideig kell a fürdőszoba, ezért szeretnék mindig én menni elsőnek. Azt hiszem, én képes vagyok előbb elkészülni, mint ti. Ez így megoldható? Bár úgy is nálam van a fürdő, szóval mindegy. – vonta meg a vállát vigyorogva Lara a liftben, mire sóhajtottam egyet.

- Na igen, ez enyhe előny. – mondtam, mert hát mi mást is mondhattam volna, de amint megérkeztünk a szobába, ő bevágta a saját ajtaját, ami csak azért volt gáz, mert a fürdő az ő részén volt valóban.

- Figyi, azt nem lehetne, hogy kimenjek a mosdóba? – érdeklődtem az ajtó előtt toporogva.

- Most nem. – leforrázva ácsorogtam ott továbbra is, majd Iker felé néztem.

- Hosszú lesz ez a pár nap. – Casillas erre csak elvigyorodott, és megvonta a vállát. Ahogy elnéztem, őt nem aggasztotta annyira Lara viselkedése, mint mondjuk engem. Ezt most vajon direkt csinálja velem, vagy eleve ilyen természet?

Mivel nekem tényleg elég sürgős volt a mosdókérdés, ezért átslattyogtam a másik szobába, és bekopogtam.

- Jelszó? – azt hittem megőrülök.

- Raúl, ne szórakozz! – vertem azt a nyomorult ajtót.

- Sajnos ez nem az. – bentről röhögést hallottam, és csaknem felrobbantam. Mind idegességileg, mind máshogy. Ám ekkor hirtelen megpillantottam a folyosón Özilt, aki épp a szobájából tartott kifelé.

- Mondd, hogy nálatok használható állapotban van a mosdó! – támadtam le, de csak megrázta a fejét.

- Bocs, de nincs. Csőtörés van nálunk, Sami fogalmam sincs mit művelt, csak ordibálva jött ki onnan, hogy gáz van. – furcsán néztem rá egy pillanatig, aztán a fal felé fordulva elkezdtem beleverni a fejemet. Komolyan ennyire idióta lenne a csapat?!

Kicsit hangos lehettem, mert szinte mindenki kilesett az ajtaján, és engem vizslatott, még Iker és Lara is.

- Na, gyere te szerencsétlen, használhatod a fürdőt. – szólt Casillas, én meg boldog vigyorral az arcomon ugrándoztam befelé. Persze a szobában Lara képén is egy hatalmas vigyor terült el, meg Ikerén is. Miért érzem én úgy, hogy ezek kihagytak valamiből?

Másnap este…

- Most komolyan, szerinted végzett már? – tártam szét a karom Ikerre nézve, mert indulás előtt még le akartam zuhanyozni. Oké, ilyenkor sokakban felmerülhet a kérdés, hogy minek, ha egyszer úgyis megizzadok, de minden egyes alkalommal ezt csinálom. Egyszerűen csak szükségem van erre, de ha így megy tovább, akkor a mostani alkalommal nem hiszem, hogy összejön, mivel Lara még mindig a fürdőben foglalatoskodott. Aha, még hogy gyorsan végez…

- Szerintem akkor szólt volna, és nyitva lenne az ajtaja. De ha ennyire nem tudsz elülni a seggeden, akkor menj, nézd meg! – sóhajtotta, és láttam, hogy már elege van belőlem, így ismét a szomszéd szobába vezető ajtóra szegeztem a tekintetemet.

- Jó. – azzal nagy lendülettel bekopogtam.

- Sergio, talán mégsem kéne, csak vicceltem… - szólt rám a kapus, de én nem figyeltem rá.

- Ha nincs rajtad semmi, akkor bújj el, mert azonnal birtokba veszem a fürdőt. – mondtam, és már nyomtam is le a kilincset, s már nyitottam is be, majd megtorpantam.  Lara ugyanis az ágyán ült felöltözve, és éppen telefonált, ám mikor meglátott engem, lerakta, és felhúzott szemöldökkel nézett.

- Ebben a két napban ez már nem tudom, hányadik alkalom, hogy te nem kicsit léped át az udvariatlanság határát.

- Ebben a két napban ez már nem tudom, hányadik alkalom, hogy te úgy viselkedsz, mint a kiskirálylány, de már rohadtul elegem van belőled! Nem gondoltam volna, hogy te is ilyen nyafogó liba vagy, aki azt hiszi, övé a világ, de úgy tűnik tévedtem. Szórakozz mással! – durrant el az agyam, és azzal bevágtam az ajtót – Majd lent a busznál találkozunk, hozd utánam a cuccaimat, kérlek! – mondtam Ikernek, majd kimentem a szobából, és sétáltam egyet a közelben.

Nagyon felhúzta az agyam Lara, de komolyan. És én még randizni akartam vele! Ezek után viszont a meccs utáni estét sem biztos, hogy képes leszek kibírni vele egy légkörben.

- Ramos, hol a francban voltál? – üvöltött rám Mourinho, mikor odaértem a buszhoz, de csak megvontam a vállam.

- Sétáltam.

- Minek?

- Mert van két lábam. – feleltem, mire az edző csak sóhajtott egy nagyot, és betessékelt a buszba, hogy induljunk a stadionhoz.

A meccset meg is nyertük 3-2-re a Granada ellen, de valahogy nem voltam a toppon, ezért le is lettem cserélve a 70. percben, majd a kedvem ugyanolyan maradt egészen másnapig, amikor is hazafele a repülőn Iker beszélt velem.

- Még mindig nem békültetek ki? – kérdezte.

- Én vele nem is fogok kibékülni, különben is, inkább neki kéne bocsánatot kérnie! – továbbra is kitartottam az elvem mellett, de Casillas csak sóhajtott egy nagyot.

- Na jó, figyelj, Sergio! Menj, és beszélj Larával, mivel ezt az egészet direkt csinálta. Én mondtam neki, hogy egy darabig még húzza az agyad, ne engedjen olyan könnyen, ő pedig hallgatott rám. Csak látni akartuk, hogy mennyit bírsz ki egy lány érdekében, és őszintén? Marha vicces volt, ahogy kiakadtál néha, de most inkább beszélj vele. – hatalmas szemeket meresztettem a kapusunkra, aztán elnéztem arra, amerre Lara ült. Jelenleg épp Arbeloával készített interjút.

- Majd a buszon beszélek vele. Viszont veled ezért még számolunk. – vigyorodtam el, de megpróbáltam fenyegetően nézni. Hát nem ment.

Ezek után már alig vártam, hogy a hazafelé tartó buszon legyünk, majd mikor senki nem legyeskedett Lara körül, hátrasétáltam, és leültem.

- Kellene még egy ember nyilatkozata. Vállalod? – nézett rám óvatosan, én pedig mosolyogva kivettem a kezéből a diktafont.

- Most én leszek az, aki interjúztatni fog. Szóval… hol van ezen a bekapcsoló gomb?! – forgattam a kezemben a kis kütyüt, mire Lara nevetve benyomta a gombot – Kösz! Na, tehát első kérdésem az lenne, hogy valóban direkt csináltál mindent?

- Igen, így van. Iker mondta, hogy eddig nem nagyon kellett küzdened a csajokért, szóval most nehezítsem meg egy kicsit a dolgod. Úgyhogy bocsánatot kell kérnem miatta. – nyilatkozta, mintha csak tényleg egy újságíróval beszélne.

- Nem, nem. Itt egyedül nekem kell a bocsánatodért esedezni, mivel én oltottam le úgy a fejedet. De lássuk a következő kérdést: jelenleg van valaki aki… van valaki az életedben? – vigyorogtam.

- Igen. – rögtön lefagyott a mosoly az arcomról – A macskám. – nézett komolyan a szemembe, majd elnevettük magunkat.

- Nos, akkor ebben az esetben hajlandó lennél velem eljönni vacsorázni valamelyik nap?

- Azt hiszem nincs akadálya. De ha a főnököm meghallgatja ezt az anyagot, nem tudom, mit fog szólni. – mosolygott rám, én pedig elvesztem a szemében.

- Pedig szerintem egész jó kis anyag lett. – suttogtam szinte az ajkaiba, majd lágyan megcsókoltam. Erre hatalmas „hú”-zás támadt a buszon. Persze, sejthettem volna, hogy ezek végigkövették az eseményeket, hogy legyen mit feltölteni a twitterre.

- Hé, srácok! Egyeztessük a sztorijainkat, és az, aki miatt itt vannak a zsaruk, mondja el, mit tett. Majd mi tanúskodunk. Ellene. – üvöltött hátra Marcelo félig vigyorogva, mire mindenki azonnal az ablakra tapadt, és valóban. A rendőrök már ott vártak ránk villogó szirénával.

A busz ekkor megállt, mi pedig leszálltunk azt találgatva, hogy vajon mi történhetett.

- Sergio Ramos? Kérem, jöjjön velünk! – lépett oda mellém az egyik, én pedig csak bólintottam, mert láttam, hogy az autóban ott ül már Mirjam is. Egy intéssel elköszöntem a többiektől, majd követtem a rendőrt. Két dolog miatt kereshettek. Az pedig vagy nagyon rossz, vagy nagyon jó.

„Nem tudom, ki hogy van vele, de velem állandóan olyankor történik valami rossz, amikor éppen boldog vagyok. Nem tudom, hogy ezt csak én vonzom-e be, vagy más is, legfeljebb megkérdezem majd Sergit, ő hogy van ezzel.”

Dear Diary - 22. fejezet

„És iggggen, kiharcoltam magamnak egy újabb napos szobafogságot! Szerencsére holnap lesz egy bemutató, amire kötelezően el kell mennem, szóval ez azt jelenti, hogy nem fog sokáig tartani a büntetés. Az kéne még csak, életem végéig bezárva lenni!”

Sergio

Csend.

Ez az, ami az elmúlt időszakban legjobban jellemezte a házat. A rendetlenség mellett. Eleonort már rég szabadságra küldtem, ne kelljen neki gürcölnie ezekben az időkben, de persze ezt is normálisan fizetem neki. Megérdemli, főleg azért, amiért ennyi mindenen kell keresztül mennie.

Három hónap.

Három nyomorult hónapja nem került semmi ebbe a naplóba, de nekem mégis nap mint nap tartogat újdonságokat. Főleg egy bizonyos oldal, amihez minden nap visszatérek, amióta csak elolvastam.

Tik-tak.

Már ezt hallgatom hónapok óta, s ahogy az ágyon hasalva a naplót olvastam, az óra szüntelenül harsogta a fülembe, hogy vészesen fogy az idő. Mihez? A reményhez. Nem, nem arról van szó, hogy képes lennék feladni, csak az a rohadt óra akarja elhitetni velem, hogy itt a vége. Pedig tudom, hogy nincs! Tudom, hogy Nina még életben van, és tudom, hogy még láthatom majd épségben, és semmi baja sem lesz!

Ismét lapoztam egyet a kis könyvben, ugyanoda, ahova már hetek óta mindig visszalapozok, s ismételten elmerengtem a sorokon, és a képeken. Ninának ez volt az utolsó bejegyzése, mielőtt még átcuccolt volna Mesuthoz, és ez pont azon az éjszakán íródott, mikor összevesztünk. Így tartogatott némi új információt számomra, főleg azt, hogy ezek ketten Özillel lefeküdtek. Visszagondoltam, hogy a kezdetekkor mennyire örültem neki, hogy közte, és Reyes között semmi olyan nem történt, erre meg tessék, itt van, Mesuttal meg már egy hét után. Belegondolni is rossz, bár olyan szempontból jó, hogy Özben előbb megbízok, mint abban a kölyökben, és az itt szerepeltek alapján valóban nem volt semmi gond, de azért mégis! Kiráz a hideg, ha erre gondolok.

Ám lényegében nem is emiatt volt érdekes nekem ez az oldal, és nem is a kiborulós rész miatt, hanem amiatt, mikor Nina leírta, mennyire szeretné, ha ez a dolog nem fajulna el odáig, hogy örökre megutáljam Mesutot. Csak azt szerette volna, hogy továbbra is jóban legyek vele, emiatt ne gyűlöljem, és ez után a bejegyzés után csinált egy pár fotóból álló albumot, amin főként Mes, és én voltunk. Ezek a képek pedig elgondolkodtattak. Tényleg érdemes nekem haragudnom „tízeskére”, főleg most, hogy Nina nincs itt? Egyáltalán miért is haragszom rájuk?

Jó, utóbbira tudom a választ. Fájt, hogy titkolóztak előttem, és azt sem akartam, hogy Ninának megint csalódnia kelljen esetlegesen, és a saját csapattársamat sem akartam jól helyrerakni, ha olyat csinálna. Bár három hónapja mégiscsak sikerült behúznom neki… még ezért sem kértem bocsánatot.

Azt hiszem eljött az ideje ennek is. Mindenkitől bocsánatot kell kérnem, mert amilyen időket most élünk… inkább össze kéne tartanunk. Úgy is mindjárt edzés, este pedig utazunk el, mert holnap meccs. Nincs sok kedvem menni, de sajnos muszáj, a csapat érdekében ezt sem szabad feladnom a reménnyel együtt. És Nina sem akarná.

Aaron egyébként tagadott mindent. Persze, az a rohadék hülye is lenne bevallani, hogy benne van a keze, de amíg nincs bizonyíték, addig semmit nem tudunk tenni. Ez azért elég nyomorult egy érzés.

Sóhajtottam egy nagyot, majd felültem az ágyon. Mobilomat magamhoz vettem, és mielőtt indultam volna a pályára, dobtam Torresnek egy sms-t.

„Sok sikert, haver!”

Ma van neki a tárgyalás. Komolyan nem értem Olallát, hiszen én egy elég értelmes lányként ismertem meg, most meg el akarja tiltani Fert a gyerekeitől. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Nando néha el tudja őket vinni, így neki is van néhány szabad napja. Na mindegy, remélem Fernando sikerrel jár majd.

Miután megírtam az sms-t, összepakoltam a cuccaimat, majd elmentem edzésre. Szinte már mindenki ott volt, egyedül csak Iker és Mesut hiányoztak. Casillas nyilván megint dugóba keveredett, Mes pedig már jó pár hete folyton utolsóként jön, rajta is látszik, hogy iszonyatosan szenved. Csakúgy, mint én.

De nem is kellett sokáig várnunk rájuk, nem sokkal az érkezésem után Mes is megjelent, majd rám sem nézve sietett a helyére átöltözni. Hát igen, eddig sem volt az a szószátyár típus, de már hónapok óta alig látni mosolyogni, és ha ez mégis megtörténne, akkor is elég élettelenül húzódik el a szája. Jó lenne valamivel feldobni.

Miután mindenki sikeresen elkészült, Mou kiosztotta a feladatokat, majd kimentünk a pályára. Az edzést Mirjam, és Loretta is megnézte, egy barátnőm. Vagyis nem tudom, minek hívjam, mert ez nyilván több mint barátság, csakhogy én semmi komolyat nem akarok tőle. Csupán csak jó, hogy most itt van mellettem.

Ám az én figyelmem akkor sem rá irányult. Hanem a szintén a lelátón ülő riporter csajra. A nevét már tudom, Lara Álvarez, és a Marcánál dolgozik. Ezt sikeresen kiderítettem Casillas barátnőjénél, Saránál, mikor pár hete letámadtam ezzel. Már akkor felfigyeltem a lányra, és hát meg kell mondani, csinos kis pofi.

- Sergio, nyújtás van! – szólt rám Cris, én pedig észbe kapva levettem a tekintetemet Lararól. Különben is, milyen báty vagyok én, ha a húgom eltűnése közben be akarok csajozni?!

Nyújtás közben a csapattagokon pillantottam végig, és azért mindenki meg volt törve, de nem annyira, mint én, és Mesut. Apropó Mesut, ő a szokottnál is kedvtelenebb volt ma, kábé, mint egy hulla úgy nézett ki, így óvatos ugrásokkal (mert éppen fél lábon kellett állnunk) felé indultam.

Mirjam

- Jaj, cica! – pattant fel Sergio csaja mellettem, amikor akárcsak egy kicsit is esett Sergio, vagy felrúgták, de komolyan azon voltam, hogy mindjárt én fojtom meg Lorettát. Értem én, hogy én voltam az első, akivel így a „belső körből” megismerkedett, de azt már nem értem, hogy miért kell elviselnem is. Ha vége az edzésnek első utam biztos, hogy Sergiohoz fog vezetni, hogy vagy dobja ki ezt a libát, vagy fojtsa vízbe, de kettejüket együtt meg ne lássam többet! Nem elég, hogy még Fernando miatt is idegeskednem kell, de ráadásul itt van ez is…

Edzés közben láttam, hogy Sergio odamegy Özilhez, amin kicsit meglepődtem, mert eddig nem igazán békültek ki, de végül is ennek örülök akkor. Ramosnak végre megjött az esze, és ezt közölni is akartam vele, csakhogy edzés után, mikor az öltözőkhöz indultam, megszólalt a telefonom, és dobogó szívvel vettem fel.

- Na, mi volt? – kérdeztem fojtott hangon, mert nagyon is izgultam Nando miatt.

- Hát, ezentúl nem kell látogatnom majd őket. – már épp kezdett volna felmenni bennem a pumpa, hogy ezt mégis hogy képzelik, amikor aztán jött a hidegzuhany, s hirtelen meg sem tudtam szólalni – Mert minden nap láthatom őket. A tárgyalásnak az lett a vége, hogy a gyerekek hozzám kerülnek, és Olalla lesz az, akinek látogatnia kell őket. Hát nem nagyszerű? – olyan lelkes volt, én pedig olyannyira lefagytam… bűntudatom is volt miatta, csakhogy ez egy kicsit váratlanul ért. Oké, hogy nem élünk együtt még, de tulajdonképpen a napnak a nagy részét együtt töltjük, szóval ez a döntés engem is érint.

- De, nagyszerű. – nyögtem ki. Nem akartam elrontani a kedvét, egyszerűen csak lesokkolt most ez. – És mikor jönnek?

- Három nap múlva költöztetnénk őket át. Esetleg tudsz segíteni? – a nagy örömtől nem vette észre a hangomon a furcsaságot. Szerencsére.

- Persze, szívesen. Majd szólok a főnökségnek, hogy aznap nem érek rá. – válaszoltam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra. – Viszont most megyek, vége van az edzésnek. Puszi! – köszöntem el, majd leraktam. Egy pillanatig csak bámultam magam elé, míg ki nem jött Sergio az öltözőből.

- Na, hogy ment neki? – érdeklődött megállva előttem.

- Sikerrel járt. Csakhogy hozzáköltöznek a gyerekek. – továbbra is csak meredten néztem, majd tekintetemet Sergiora emeltem – Örülnöm kéne neki, igaz?

- Hát, az lenne a normális. Mert nem örülsz neki?

- De. Csak tudod, ez hirtelen ért. És még csak alig fél éve vagyunk együtt, de máris két gyerekkel bővül az összkép. – magyaráztam, ő pedig megértően bólogatott.

- Ez valóban soknak tűnhet, de ahogy ismerlek, meg fogsz te ezzel birkózni, és továbbra is odaadó barátnő leszel, akinél jobbat el sem tudnék képzelni Fernandonak. – karolt át, én pedig elmosolyodtam. Ez jól esett.

- Köszi. Hé, most jut eszembe, ha elfogadsz egy tanácsot: azonnal hajítsd ki azt a csajt, mert idegbajt lehet tőle kapni! Keress helyette mondjuk valami aranyos lányt, például felszedhetnéd azt a riportert, aki ma ott volt edzésen. Egész végig csak téged nézett. – böktem oldalba, mire elkerekedett szemmel rám nézett.

- Tényleg? – bólintottam – Ó, hát az szuper! Ezzel most feldobtad a napomat, köszönöm! – kaptam egy puszit az arcomra, majd mindketten mentünk a saját dolgunkra.

Sergio

- Hé, haver, minden rendben lesz! – tettem rá a kezemet Mesut vállára, mire furcsán rám nézett, de én bíztatóan rámosolyogtam.

- Mondod ezt, hogy három hónapja semmi hír nincs Nináról. – fordult ismét előre, és csak nézett maga elé.

- Igen. Mondom ezt így, mert tudom, hogy életben van, és elő fog kerülni. – szavaim hatására elgondolkozott, majd mélyen a szemeimbe nézett.

- Remélem, igazad van. De mire föl ez a nagy változás, hogy beszélsz velem? – elmosolyodtam.

- Csupán rájöttem, hogy egy barom voltam, és szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt. Ugye elfogadod?

- Örülök, hogy így látod. És igen, szent a béke. – végre, hosszú idő után ő is elmosolyodott.

- Kezet rá. – nyújtottam a kezemet, és ezek után az edzés már nem is volt olyan borzalmas.

Miután Mirjamot elkaptam a folyosón, és beszéltünk egy jót, kifelé indultam meg, csakhogy Loretta az utamat állta.

- Szia, cica! – karolt volna át, de én eltoltam magamtól.

- Ne most!

- Mi a baj, szivi? – kérdezte nyávogva, de nekem a tekintetem már a parkoló felé járt.

- Most menj haza. És ne is keress többet, kérlek. Kösz! – ráztam le, majd faképnél hagytam a nem enyhén ledöbbent csajt. – Lara! – kiáltottam, mire megfordult.

- Helló! – köszönt mosolyogva.

- Szia! Sergio… - mutatkoztam volna be reflexből, de félbeszakított.

- Tudom, ki vagy. Két hete csináltam is veled egy interjút, meg amúgy is, ki ne ismerne téged?

- Ja, tényleg. – elég bugyután festhettem, és átkoztam is magam, hogy lehettem ekkora barom. – Öhm, csak azt akartam kérdezni, hogy esetleg a jövő héten nem jönnél-e el velem valamerre. – rámosolyogtam, mire felvonta a szemöldökét.

- Most ujjonganom kéne, hogy a naaagy Sergio Ramos elhívott randira? Különben is, az ott nem a barátnőd? – bökött a hátam mögé, mivel Loretta még mindig ott állt minket figyelve.

- Ő? Nem, már nem.

- Ó, csak nem dobtad? És miattam? Hát ez édes, de mondok valamit. Ezzel nem tudsz ám lenyűgözni, ahhoz azért több kell. De próbálkozz csak, talán lesz esélyed, ha nem ilyen alapdolgokkal jössz. – kacsintott rám, majd ott hagyott. Csak néztem utána, és próbáltam rájönni, hogy ez most jó-e vagy rossz, de mindenesetre érdekes ez a csaj. Nem olyan, mint a többi.

„Sergio haragudhat rám, de ne tegye ugyanezt Mesuttal is! Ő nem érdemli meg, és akkor lennék a legboldogabb, ha ez tényleg így lenne. Ha ők ketten újból legjobb barátok lennének.”