Dear Diary - 22. fejezet

„És iggggen, kiharcoltam magamnak egy újabb napos szobafogságot! Szerencsére holnap lesz egy bemutató, amire kötelezően el kell mennem, szóval ez azt jelenti, hogy nem fog sokáig tartani a büntetés. Az kéne még csak, életem végéig bezárva lenni!”

Sergio

Csend.

Ez az, ami az elmúlt időszakban legjobban jellemezte a házat. A rendetlenség mellett. Eleonort már rég szabadságra küldtem, ne kelljen neki gürcölnie ezekben az időkben, de persze ezt is normálisan fizetem neki. Megérdemli, főleg azért, amiért ennyi mindenen kell keresztül mennie.

Három hónap.

Három nyomorult hónapja nem került semmi ebbe a naplóba, de nekem mégis nap mint nap tartogat újdonságokat. Főleg egy bizonyos oldal, amihez minden nap visszatérek, amióta csak elolvastam.

Tik-tak.

Már ezt hallgatom hónapok óta, s ahogy az ágyon hasalva a naplót olvastam, az óra szüntelenül harsogta a fülembe, hogy vészesen fogy az idő. Mihez? A reményhez. Nem, nem arról van szó, hogy képes lennék feladni, csak az a rohadt óra akarja elhitetni velem, hogy itt a vége. Pedig tudom, hogy nincs! Tudom, hogy Nina még életben van, és tudom, hogy még láthatom majd épségben, és semmi baja sem lesz!

Ismét lapoztam egyet a kis könyvben, ugyanoda, ahova már hetek óta mindig visszalapozok, s ismételten elmerengtem a sorokon, és a képeken. Ninának ez volt az utolsó bejegyzése, mielőtt még átcuccolt volna Mesuthoz, és ez pont azon az éjszakán íródott, mikor összevesztünk. Így tartogatott némi új információt számomra, főleg azt, hogy ezek ketten Özillel lefeküdtek. Visszagondoltam, hogy a kezdetekkor mennyire örültem neki, hogy közte, és Reyes között semmi olyan nem történt, erre meg tessék, itt van, Mesuttal meg már egy hét után. Belegondolni is rossz, bár olyan szempontból jó, hogy Özben előbb megbízok, mint abban a kölyökben, és az itt szerepeltek alapján valóban nem volt semmi gond, de azért mégis! Kiráz a hideg, ha erre gondolok.

Ám lényegében nem is emiatt volt érdekes nekem ez az oldal, és nem is a kiborulós rész miatt, hanem amiatt, mikor Nina leírta, mennyire szeretné, ha ez a dolog nem fajulna el odáig, hogy örökre megutáljam Mesutot. Csak azt szerette volna, hogy továbbra is jóban legyek vele, emiatt ne gyűlöljem, és ez után a bejegyzés után csinált egy pár fotóból álló albumot, amin főként Mes, és én voltunk. Ezek a képek pedig elgondolkodtattak. Tényleg érdemes nekem haragudnom „tízeskére”, főleg most, hogy Nina nincs itt? Egyáltalán miért is haragszom rájuk?

Jó, utóbbira tudom a választ. Fájt, hogy titkolóztak előttem, és azt sem akartam, hogy Ninának megint csalódnia kelljen esetlegesen, és a saját csapattársamat sem akartam jól helyrerakni, ha olyat csinálna. Bár három hónapja mégiscsak sikerült behúznom neki… még ezért sem kértem bocsánatot.

Azt hiszem eljött az ideje ennek is. Mindenkitől bocsánatot kell kérnem, mert amilyen időket most élünk… inkább össze kéne tartanunk. Úgy is mindjárt edzés, este pedig utazunk el, mert holnap meccs. Nincs sok kedvem menni, de sajnos muszáj, a csapat érdekében ezt sem szabad feladnom a reménnyel együtt. És Nina sem akarná.

Aaron egyébként tagadott mindent. Persze, az a rohadék hülye is lenne bevallani, hogy benne van a keze, de amíg nincs bizonyíték, addig semmit nem tudunk tenni. Ez azért elég nyomorult egy érzés.

Sóhajtottam egy nagyot, majd felültem az ágyon. Mobilomat magamhoz vettem, és mielőtt indultam volna a pályára, dobtam Torresnek egy sms-t.

„Sok sikert, haver!”

Ma van neki a tárgyalás. Komolyan nem értem Olallát, hiszen én egy elég értelmes lányként ismertem meg, most meg el akarja tiltani Fert a gyerekeitől. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Nando néha el tudja őket vinni, így neki is van néhány szabad napja. Na mindegy, remélem Fernando sikerrel jár majd.

Miután megírtam az sms-t, összepakoltam a cuccaimat, majd elmentem edzésre. Szinte már mindenki ott volt, egyedül csak Iker és Mesut hiányoztak. Casillas nyilván megint dugóba keveredett, Mes pedig már jó pár hete folyton utolsóként jön, rajta is látszik, hogy iszonyatosan szenved. Csakúgy, mint én.

De nem is kellett sokáig várnunk rájuk, nem sokkal az érkezésem után Mes is megjelent, majd rám sem nézve sietett a helyére átöltözni. Hát igen, eddig sem volt az a szószátyár típus, de már hónapok óta alig látni mosolyogni, és ha ez mégis megtörténne, akkor is elég élettelenül húzódik el a szája. Jó lenne valamivel feldobni.

Miután mindenki sikeresen elkészült, Mou kiosztotta a feladatokat, majd kimentünk a pályára. Az edzést Mirjam, és Loretta is megnézte, egy barátnőm. Vagyis nem tudom, minek hívjam, mert ez nyilván több mint barátság, csakhogy én semmi komolyat nem akarok tőle. Csupán csak jó, hogy most itt van mellettem.

Ám az én figyelmem akkor sem rá irányult. Hanem a szintén a lelátón ülő riporter csajra. A nevét már tudom, Lara Álvarez, és a Marcánál dolgozik. Ezt sikeresen kiderítettem Casillas barátnőjénél, Saránál, mikor pár hete letámadtam ezzel. Már akkor felfigyeltem a lányra, és hát meg kell mondani, csinos kis pofi.

- Sergio, nyújtás van! – szólt rám Cris, én pedig észbe kapva levettem a tekintetemet Lararól. Különben is, milyen báty vagyok én, ha a húgom eltűnése közben be akarok csajozni?!

Nyújtás közben a csapattagokon pillantottam végig, és azért mindenki meg volt törve, de nem annyira, mint én, és Mesut. Apropó Mesut, ő a szokottnál is kedvtelenebb volt ma, kábé, mint egy hulla úgy nézett ki, így óvatos ugrásokkal (mert éppen fél lábon kellett állnunk) felé indultam.

Mirjam

- Jaj, cica! – pattant fel Sergio csaja mellettem, amikor akárcsak egy kicsit is esett Sergio, vagy felrúgták, de komolyan azon voltam, hogy mindjárt én fojtom meg Lorettát. Értem én, hogy én voltam az első, akivel így a „belső körből” megismerkedett, de azt már nem értem, hogy miért kell elviselnem is. Ha vége az edzésnek első utam biztos, hogy Sergiohoz fog vezetni, hogy vagy dobja ki ezt a libát, vagy fojtsa vízbe, de kettejüket együtt meg ne lássam többet! Nem elég, hogy még Fernando miatt is idegeskednem kell, de ráadásul itt van ez is…

Edzés közben láttam, hogy Sergio odamegy Özilhez, amin kicsit meglepődtem, mert eddig nem igazán békültek ki, de végül is ennek örülök akkor. Ramosnak végre megjött az esze, és ezt közölni is akartam vele, csakhogy edzés után, mikor az öltözőkhöz indultam, megszólalt a telefonom, és dobogó szívvel vettem fel.

- Na, mi volt? – kérdeztem fojtott hangon, mert nagyon is izgultam Nando miatt.

- Hát, ezentúl nem kell látogatnom majd őket. – már épp kezdett volna felmenni bennem a pumpa, hogy ezt mégis hogy képzelik, amikor aztán jött a hidegzuhany, s hirtelen meg sem tudtam szólalni – Mert minden nap láthatom őket. A tárgyalásnak az lett a vége, hogy a gyerekek hozzám kerülnek, és Olalla lesz az, akinek látogatnia kell őket. Hát nem nagyszerű? – olyan lelkes volt, én pedig olyannyira lefagytam… bűntudatom is volt miatta, csakhogy ez egy kicsit váratlanul ért. Oké, hogy nem élünk együtt még, de tulajdonképpen a napnak a nagy részét együtt töltjük, szóval ez a döntés engem is érint.

- De, nagyszerű. – nyögtem ki. Nem akartam elrontani a kedvét, egyszerűen csak lesokkolt most ez. – És mikor jönnek?

- Három nap múlva költöztetnénk őket át. Esetleg tudsz segíteni? – a nagy örömtől nem vette észre a hangomon a furcsaságot. Szerencsére.

- Persze, szívesen. Majd szólok a főnökségnek, hogy aznap nem érek rá. – válaszoltam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra. – Viszont most megyek, vége van az edzésnek. Puszi! – köszöntem el, majd leraktam. Egy pillanatig csak bámultam magam elé, míg ki nem jött Sergio az öltözőből.

- Na, hogy ment neki? – érdeklődött megállva előttem.

- Sikerrel járt. Csakhogy hozzáköltöznek a gyerekek. – továbbra is csak meredten néztem, majd tekintetemet Sergiora emeltem – Örülnöm kéne neki, igaz?

- Hát, az lenne a normális. Mert nem örülsz neki?

- De. Csak tudod, ez hirtelen ért. És még csak alig fél éve vagyunk együtt, de máris két gyerekkel bővül az összkép. – magyaráztam, ő pedig megértően bólogatott.

- Ez valóban soknak tűnhet, de ahogy ismerlek, meg fogsz te ezzel birkózni, és továbbra is odaadó barátnő leszel, akinél jobbat el sem tudnék képzelni Fernandonak. – karolt át, én pedig elmosolyodtam. Ez jól esett.

- Köszi. Hé, most jut eszembe, ha elfogadsz egy tanácsot: azonnal hajítsd ki azt a csajt, mert idegbajt lehet tőle kapni! Keress helyette mondjuk valami aranyos lányt, például felszedhetnéd azt a riportert, aki ma ott volt edzésen. Egész végig csak téged nézett. – böktem oldalba, mire elkerekedett szemmel rám nézett.

- Tényleg? – bólintottam – Ó, hát az szuper! Ezzel most feldobtad a napomat, köszönöm! – kaptam egy puszit az arcomra, majd mindketten mentünk a saját dolgunkra.

Sergio

- Hé, haver, minden rendben lesz! – tettem rá a kezemet Mesut vállára, mire furcsán rám nézett, de én bíztatóan rámosolyogtam.

- Mondod ezt, hogy három hónapja semmi hír nincs Nináról. – fordult ismét előre, és csak nézett maga elé.

- Igen. Mondom ezt így, mert tudom, hogy életben van, és elő fog kerülni. – szavaim hatására elgondolkozott, majd mélyen a szemeimbe nézett.

- Remélem, igazad van. De mire föl ez a nagy változás, hogy beszélsz velem? – elmosolyodtam.

- Csupán rájöttem, hogy egy barom voltam, és szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt. Ugye elfogadod?

- Örülök, hogy így látod. És igen, szent a béke. – végre, hosszú idő után ő is elmosolyodott.

- Kezet rá. – nyújtottam a kezemet, és ezek után az edzés már nem is volt olyan borzalmas.

Miután Mirjamot elkaptam a folyosón, és beszéltünk egy jót, kifelé indultam meg, csakhogy Loretta az utamat állta.

- Szia, cica! – karolt volna át, de én eltoltam magamtól.

- Ne most!

- Mi a baj, szivi? – kérdezte nyávogva, de nekem a tekintetem már a parkoló felé járt.

- Most menj haza. És ne is keress többet, kérlek. Kösz! – ráztam le, majd faképnél hagytam a nem enyhén ledöbbent csajt. – Lara! – kiáltottam, mire megfordult.

- Helló! – köszönt mosolyogva.

- Szia! Sergio… - mutatkoztam volna be reflexből, de félbeszakított.

- Tudom, ki vagy. Két hete csináltam is veled egy interjút, meg amúgy is, ki ne ismerne téged?

- Ja, tényleg. – elég bugyután festhettem, és átkoztam is magam, hogy lehettem ekkora barom. – Öhm, csak azt akartam kérdezni, hogy esetleg a jövő héten nem jönnél-e el velem valamerre. – rámosolyogtam, mire felvonta a szemöldökét.

- Most ujjonganom kéne, hogy a naaagy Sergio Ramos elhívott randira? Különben is, az ott nem a barátnőd? – bökött a hátam mögé, mivel Loretta még mindig ott állt minket figyelve.

- Ő? Nem, már nem.

- Ó, csak nem dobtad? És miattam? Hát ez édes, de mondok valamit. Ezzel nem tudsz ám lenyűgözni, ahhoz azért több kell. De próbálkozz csak, talán lesz esélyed, ha nem ilyen alapdolgokkal jössz. – kacsintott rám, majd ott hagyott. Csak néztem utána, és próbáltam rájönni, hogy ez most jó-e vagy rossz, de mindenesetre érdekes ez a csaj. Nem olyan, mint a többi.

„Sergio haragudhat rám, de ne tegye ugyanezt Mesuttal is! Ő nem érdemli meg, és akkor lennék a legboldogabb, ha ez tényleg így lenne. Ha ők ketten újból legjobb barátok lennének.”