Dear Diary - 16. fejezet

„Azt hiszem, a titoktartás nem az én reszortom, vagyis soha nem jön össze a dolog, és mindig megszívom, pedig én mindig próbálkozok. Csak hát a Sors folyton közbeavatkozik, és megszívat. Úgyhogy röviden ez a kis kirándulásom összefoglalója, de majd mindjárt mesélek.”

- Akkor fél hatkor kezdődik az egész, szóval szerintem jobb, hogyha már tíz perccel előtte elfoglaljátok a helyeteket. Most pedig oszolj! – intett Mourinho a szálloda aulájában, aztán mindenki ment a maga szobájába, hogy kicsomagolhasson. Fura módon össze-vissza osztották szét a kulcsokat, szóval volt, aki a földszinten tartózkodott, és volt, aki a harmadik emeleten. Mint ahogy Mesut is és én is. Hála az égnek vele szemben laktam, úgyhogy nem voltunk olyan távol egymástól, s mivel csak egy óránk volt az egész vacsoráig, ezért én rögtön készülni is kezdtem.

A mai estére egy fehér ruhát hoztam, ami a térdemig ért, és egy hozzápasszoló cipőt pakoltam még be, majd a tükörben megigazítottam a hajam, és dobtam magamra egy kis sminket. Ez úgy beletelt nekem húsz percbe, mivel előtte azért körbenéztem a szobában, aztán átmentem a szemközti helyiségbe.

- Így jó leszek? – álltam meg Mesut előtt, aki szótlanul meredt rám, amin muszáj volt elmosolyodnom. Egyébként ő még nem volt kész, ugyanis az ingjét még be sem gombolta, de a fél cipője meg rajta volt. De csak a fél. – Azt hiszem, ez elég pozitív visszajelzés. – vigyorogtam közelebb sétálva hozzá, majd nem bírtam ki, megcsókoltam. Kezeit derekamra helyezte, de aztán hirtelen kopogtak, és már nyílt is az ajtó, ezért gyorsan elhúzódtunk egymástól, és úgy tettem, mint aki segít neki felöltözni.

- Özil, te tudod, hogy kell ezt csinálni? – jött be Benzema a nyakkendőjével küszködve, ám mikor észrevette, hogy én is ott vagyok, furcsán méregetett – Hű, jól nézel ki. – kacsintott rám, én pedig mosolyogva bólintottam.

- Na, gyere ide, segítek. – léptem közelebb, majd elvettem tőle a nyakkendőjét, és elkezdtem megkötni. Hát igen, Sergionál is elég sokszor kellett ezt csinálnom, ennyi idő alatt már bőven megtanultam.

- Köszi szépen! Otthon mindig a barátnőm segít ebben. Vagy az anyám. – magyarázta, mikor kész voltam, én pedig felnevettem, ő meg elment megnézni magát a tükörben. Mesuttal csak összemosolyogtunk, aztán elég hamar eltelt az idő, már mennünk is kellett. Lent mindenkitől fogadhattam a bókokat, majd helyet foglaltunk az asztalunknál, és elkezdődött az egész. Mondott beszédet a vezetőség, Mourinho, aztán a vacsora közben a srácoknak a fejesek előtt kellett jópofizniuk, és nem volt szabad túl sokat inniuk. Azt hiszem, abból szörnyű dolgok sültek volna ki.

Nekem is végig kellett bájolognom az egészet, mint Sergio Ramos kishúgának, de végül is túlélhető volt a dolog. Csak a végére lett már fárasztó, de a csapat ezt is feldobta, amikor kitalálták, hogy menjünk ki a medencéhez, és üljünk le oda. Úgyhogy jó hangulatban indultunk el, s útközben Higuain csapódott mellénk.

- Milyen volt a vacsi? – kérdezte mosolyogva.

- Jó. – Mesuttal egyszerre vágtuk rá a választ, aminek piruló pillantások lettek a következményei.

- Komolyan, ha nem tudnám, hogy milyen a kapcsolatotok, azt mondanám, hogy ti tökre összepasszolnátok. Olyan ki „cukika” párocska lennétek, mondjuk a csapat kabala szerelmes párja. – hülyéskedett, mi pedig Mesuttal összenéztünk, aztán elnevettük magunkat. Ó ha te azt tudnád Gonza!

Mikor kiértünk, én azonnal levettem a cipőmet, mert mát törte a lábam, aztán odasiettem a medence széléhez, és onnan csodáltam.

- Azt hiszem, ez jóval tisztább, mint a miénk. – nézegettem, de bár ne tettem volna, ugyanis ujjak fonódtak a derekamra.

- Nézd meg közelebbről! – azzal valaki belevágott a vízbe.

- Ez nem volt szép! – kerestem, hogy ki volt az, mikor feljöttem a felszínre, és a bűnöst meg is találtam Ronaldo személyében, aki a partról vigyorgott rám. Ezek után viszont már nem csak én tartózkodtam a vízben, hanem mindenki más is, mivel egymás után ugráltak be ők is. Azt hiszem, csak kis híja volt, hogy majdnem megfulladtam, ugyanis valaki lenyomott a víz alá, majd mikor megint feljöttem, Mesut ragadta meg a kezemet, és húzott le megint a vízbe, s ott megcsókolt, mivel akkora volt a kavarodás, hogy senki nem vette észre.

- Nem megyünk? – súgtam a fülébe, ő pedig bólintott, és szólt a többieknek, akik persze ezt már nem hagyhatták szó nélkül.

- Mi van, elmúlt tíz, ideje aludni? – röhögött Benzema.

- Tudod, az ovisoknak ilyenkor fekvés van. – vigyorgott Mes is, mire oldalba böktem.

- Akkor tényleg mennünk kell, mert még fogat sem mostál. – kacsintottam rá, a többiek meg jót szórakoztak ezen, majd elköszöntünk, és bementünk. Csöpögött belőlünk a víz, a cipőmet véletlenül el is hagytam, ahogy Mes az öltönyét, de amikor beértünk az épületbe a folyosó teljesen kihalt volt, így Mesut összekulcsolta az ujjainkat.

- Hogy telt az estéd? – kérdezte a lifthez menet.

- Szuper volt. Meg vicces. Hallod kellett volna, hogy milyen szövegeket lenyomtak nekem néha. – nevettem.

- Azt láttam, hogy jól el voltál velük.

- Mi van, csak nem féltékeny vagy? – felvontam a szemöldökömet, de Mes csak megrázta a fejét.

- Én? Ugyan, dehogy! – ismét felnevettem, főleg, ahogy tiltakozott, s közben megérkeztünk a lifthez.

Jó volt így kettesben lenni, hiszen csak ilyenkor nem kellett titkolóznunk. Amúgy sem tudom, hogy meddig tudunk így élni, de én nem akarom örökké titkolni, csak az a baj, hogyha ezt Sergio megtudná nem biztos, hogy szétvetné az öröm. És ezért is nem szabad még elmondanunk neki.

Fél szemmel Özilre sandítottam, elengedtem a kezét, átkaroltam a nyakát, és hosszasan megcsókoltam. Imádtam minden egyes percet, amit vele tölthettem, ki akartam élvezni az összes közös pillanatunkat.

- Egy kicsit tényleg fáradt vagyok. – rontotta el a pillanatot, de csak ránéztem, és sokat sejtetően elmosolyodtam.

- Én nem igazán. – azzal újból megcsókoltam.

A lift hamar megjött, mi pedig egészen addig egymás ajkait faltuk, s mikor kinyílt az ajtó, én a nyakkendőjénél fogva behúztam.

- Szóval ezért akartál te jönni. Kis cseles. – nevetett fel, majd finoman a falnak nyomott, csípőjét az enyémnek tolta, s egész testével hozzám simult, miközben csak csókolt és csókolt és csókolt... Nedves ruháink szinte egymáshoz tapadtak, s vizes ingje még inkább kiemelte izmos felsőtestét, a vékony anyagon keresztül tökéletesen érezhettem, ahogy megfeszült egy-egy érintésemnél. Akartam őt. És ő is akart engem.

Kezei egészen addig a falat támasztották mellettem, de a következő pillanatban már a combjaimat súrolták, majd elindultak felfele maguk előtt tolva a ruhámat. Ekkor már a nyakamon járt ajkaival, de ezúttal nem húztam össze magam, inkább hátrahajtott fejjel élvezkedtem, s a vizes ruháim sem tudták enyhíteni a forróságot, ami elöntötte a testemet. Kinyújtottam oldalra a kezem, és egy gombnyomással megakasztottam a liftet. Mesut erre rám nézett, hogy hát ez meg mi volt, de csak ártatlan képpel megvontam a vállam, és ismét megcsókoltam. Nem különösebben gondolkoztam, minden egyes porcikám kívánta Mesutot, aki nem is nagyon habozott, ahogy ujjai egyre feljebb kalandoztak félrehúzta egy kicsit a tangám, hogy felmérje a terepet. Egy halk nyögést hallattam, légzésem felgyorsult, ahogy körözgetni kezdett, s mikor végzett alig bírtam megállni a lábaimon, így átkaroltam a nyakát. A lift abban a pillanatban elindult, így Mes a fülemhez hajolt.

- Folytatás a szobámban? Kárpótlás a reggeliekért. – kihívóan rám nézett, én meg elmosolyodtam.

- Úgy tudtam, te fáradt vagy. – nevettem, s az ölébe kapott.

- Már elmúlt. – azzal kinyílt az ajtó, s a szobába vitt, ahol az ágy előtt letett a földre. Nem haboztam, forró csókok közepette kigomboltam az ingjét, majd oldalra hajítottam a vizes ruhadarabot, és végigsimítottam nedves felsőtestén. Újra beleborzongott, ahogy ujjaim kínzó lassúsággal végighaladtak mellkasán, s válaszul lecsúsztatta a ruhám pántjait, ami ennek hatására a padlón landolt. Hirtelen elengedtem, így elterültem a puha paplanon, ő meg addig a nadrágjával bíbelődött, majd nem sokkal később fölém hajolva folytatta azt, amit elkezdtünk. Ez teljesen más volt, mint amikor Reyessel voltam. Mesuttal tényleg boldognak éreztem magam, és tudtam, hogy abban, amit most csinálunk nincsen semmi gond, míg mondjuk Rey mellett eléggé gátlásos voltam. Talán vele pont ezért nem jutottunk el soha idáig.

Most rajtam volt a sor, hogy a kellemes borzongás végigcikázzon rajtam, ahogy Mes végighúzta ajkait a nyakamtól kezdve egész testemen, és egy halk sóhaj hagyta el a számat, ahogy egyre lejjebb ért, majd megszabadított az utolsó zavaró ruhadaraboktól is. De aztán egy pillanatra elbizonytalanodtam. Talán kicsit megijedtem, hiszen ennél tovább tényleg soha senkivel nem mentem.

- Baj van? – hajolt fölém ijedt arccal Özil, de megráztam a fejemet.

- Nem, csak tudod... szóval... ez lesz az első. – mondtam ki, mire nem kicsit lepődött meg.

- De amikor volt az a rosszullétes dolog annál a gyereknél... akkor sem volt több? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. Nagyszerű, hogy ilyen pletykás bátyám van! Ezek szerint elmesélt mindent, még azt is, hogy fehérneműben voltam, mikor ő megjelent. Király!

- A-a. Akkor sem. – néztem mélyen a szemébe, aztán beletúrva a hajába megcsókoltam – De nem akarom, hogy ennyinél megálljunk. – lábaimat dereka köré fontam, ő pedig elmosolyodott, és visszacsókolt. Már nem voltam bizonytalan, tudtam, hogy vele nem lehet gond.

- Akkor vigyázni fogok rád. – suttogta édesen a fülembe, majd csípője lágyan megmozdult.

Egészen másnapig úgy aludtam, mint a bunda, de még így is hallottam, amikor valaki az ajtón kopogtatott. Nekem ehhez annyira reggel volt még, hogy fel sem fogtam, mit is jelent ez, de az ágy mozgásából ítélve Mesut igen. Amíg ő kikászálódott, én meg sem moccantam, de úgy tűnt, már úgy is késő lenne. Valaki benyitott, és abban a pillanatban meg is torpant az ajtóban.

- Mesut, beszélhet... – kezdte, de nem tudta folytatni, mert gondolom én, meglátott engem – Az az, akire gondolok? – kérdezte az ismerős hang.

- Attól függ, kire gondolsz. – Özil hangja zavartnak tűnt, én pedig mocorogni kezdtem félálomban.

- Sergio drága kis húgára, aki miatt minden pasi holtan végezné. – abban a pillanatban kipattantak a szemeim, és rögtön felébredtem. Rájöttem, hogy basszus, mit csináltam, s persze azonnal még jobban magamra húztam a takarót, és azzal beburkolózva ültem fel.

- Hali, Sami! – intettem kínosan.

- Csukd be azt a rohadt ajtót! – ugrott Mesut, azzal bevágta az ajtót. Elég kellemetlen volt ez az egész, főleg, hogy rajtam semmi nem volt a takarón kívül. Gondolom rákvörös lehetett a fejem, viszont akkor vettem észre, hogy Mesuton van alsónadrág. Nahát, mikor „öltözött” fel?

- Mielőtt még bármilyen formájú társalgásba is kezdenétek, kaphatnék valamit, amit magamra húzhatok? – kérdeztem óvatosan, mire mindketten furcsán néztek rám. Jól van, a ruháim még mindig vizesek voltak.

Pár perccel később már fehérneműben és Mesut egy másik ingjében ücsörögtem az ágyon, hozzáteszem, enyhén nagy volt rám a felső, és azt hallgattam, hogy ők mit beszélnek kint a konyhában.

- Ti most akkor... – kezdte Sami az óvatos kérdezgetést, de Özil félbeszakította.

- Igen, lefeküdtünk. – sóhajtotta, én meg csak füleltem.

- De ugye nem csak ezért kellett neked? Hogy lefektesd, aztán vége? Mert akkor Sergio kinyír téged, meg én is!

- Dehogyis! Szeretem őt, Sami! Mindennél jobban! – csattant fel Mes, s egy apró mosoly kíséretében kilibegtem a konyhára, ahol megint csak döbbent tekinteteket kaptam válaszul.

- Csak mondom, hogy ott bent is mindent hallok, szóval gondoltam, akkor úgy is mindegy. – azzal levágtam magam Mesut ölébe, és a nyakát átkarolva a vállának döntöttem a fejemet,.

- És...

- Nem, nem tud róla, szóval csönd. Amilyen pletykás a csapat, két perc alatt megtudná. – hű, hát nem véletlenül legjobb barátok. Szinte már olvasnak egymás gondolataiban. Azta!

- Értettem. – bólintott Khedira, s minden rendben is lett volna, csakhogy kint a szobaajtó ismét nyílódott, és a konyhába érve Higuaint köszönthettük, akit aztán követtek még páran, ráadásul mindannyiuk tekintete rám, és Özilre szegeződött.

- Mondtam én, hogy „cukika” párocska lennétek. Vagy várjunk csak! Mes ingje van rajtad, az ölében ülsz, tegnap hamar leléptetek, és vörösödsz... ti lefeküdtetek vagy csak szimplán együtt vagytok! – elhűlve néztünk Gonzára, de nem csak mi, hanem azok is, akik vele együtt jöttek. Azt hiszem, a titoknak végleg annyi. És az életemnek is.

„Itt még nincs vége mindennek Kedves Naplóm, sőt, azt hiszem csak ez után jött a java, ami nem csak nekem okozott kellemetlen perceket, hanem Mirjamnak is...”

Dear Diary - 15. fejezet

„Annyira jól telt ez a hét. Amikor Mirjam nem ért rá, hogy átjöjjön, vagy elmenjünk valamerre, akkor Mesut látogatott meg, és sokszor nálunk is aludt, ugyanis én mindig képes voltam a karjai közt bealudni, neki meg nem volt szíve felkelteni engem, meg gondolom ő is kiélvezte a helyzetet.

A napjaim egyébként vagy azzal teltek, hogy a haverokkal lógtam, vagy Carlora vigyáztam önkéntesen, vagy Mirjammal meg Mesuttal próbáltam meg kitalálni, hogy mi legyen Sergioval. Végül is arra jutottunk, hogy most még talán nem kéne elmondani neki, várjunk vele egy hetet minimum. Aztán majd lesz valami.

Ja, és egyébként, ha minden igaz, akkor Sergi ma érkezik haza. Azért már hiányzik a hülye feje.”

- Tudom, hogy kényelmes a kanapénk, és tudom, hogy egy lusta dög vagy, de akkor is felkelhetnél már! Mesut! – könyörögtem neki már vagy fél órája, de nem volt hajlandó még arra sem, hogy megmoccanjon, vagy valami életjelet adjon, szóval kicsit hátrébb mentem, aztán nekifutásból ráugrottam.

- Most terveztem felkelni, nem kell megölni! – nyivákolt.

- Ja, mert én ezt el is hiszem. – nyújtottam ki a nyelvem, aztán lekászálódtam volna róla, csakhogy megragadta a karomat, és visszarántott, majd egy hirtelen mozdulat után már én voltam alul, és ő nehezedett rám egész súlyával.

- Nehéz vagy. – nyögtem, miközben a karomat leszorította.

- Most megtudod, mit éreztem az előbb. – kihívóan a szemembe nézett, aztán tekintete lejjebb vándorolt a számra, s megcsókolt.

- De te körülbelül 76 kiló vagy, én meg 56. A kettő nem ugyanaz ám! – magyaráztam, mikor ajkaim felszabadultak, de Mes csak belenevetett a vállamba, aztán mosolyogva a nyakamat kezdte puszilgatni, én pedig csiklandósan húztam össze magam.

- Neee! – sikítottam.

- Deee! – gonoszul utánozta a hangomat, és nem hagyta abba, csak mikor már megunta, hogy ott ficánkolok alatta, szóval újból megcsókolt. Mintha csak megérezte volna, hogy a karjaim már elzsibbadtak, elengedett, s végigsimított az oldalamon, majd miközben egymás ajkait faltuk, a kezei irányt váltottak, és a pólóm alatt elindultak felfelé. Még mindig rajtam feküdt, így tökéletesen érezhettem, hogy mihez lenne most kedve, és szerintem el is lettünk volna így egy darabig, ha nem nyílt volna a bejárati ajtó, s a nappaliba nem sétált volna be Eleonor Mirjammal az oldalán.

- Oh mio dio! – hüledezett Eleonor földbe gyökerezett lábakkal.

- Hé-hé, gyerekek, szétszéledni! Nem szégyellitek magatokat? Szétszeditek ezt a drága kanapét! – Mirjam hangjából érezhető volt, hogy elpoénkodja a dolgot, de Mesut enyhén meglepődött az érkeztükön.

- Mi a franc? – azzal a földön kötött ki, mert képes volt leesni. Én gyorsan felültem az ágy egyik szélére, ő meg feltápászkodva a mási sarokba kuporodott le, miközben kicsit megigazítottuk magunkat. Enyhén égő volt. Enyhén.

- Én most azt hiszem, inkább megyek a konyhába. – Eleonor szintén eléggé zavarban volt,

szóval gyorsan el is tűnt, Miri pedig csak mosolyogva a fejét csóválta.

- Idióták. – ez volt az össz kommentje, én pedig lesütöttem a szememet, Mesut meg a kanapét „vizsgálgatta” – Jól van, nem történt ám semmi, ne legyetek ilyenek! – fülig ért a szája, de én nem tartottam ezt ilyen viccesnek. Ő sem vigyorogna így, hogyha én nyitnék rá és Torresre, ami persze eszem ágában sincs. Elrontaná a boldog gyerekkoromat.

- Nem vicces. Egyébként hogy-hogy ilyen korán jöttél? – néztem rá még mindig égő fejjel.

- Szólni akartam valami miatt, de nem fogsz neki örülni... – kezdett bele, de ekkor hirtelen megszólalt a telefonom, amit először nem akartam felvenni, de láttam, hogy Sergio az, úgyhogy bocsánatot kértem, és felálltam.

- Sziaa! Csak azt ne mondd, hogy leszálltatok már! – vigyorogtam, de Sergi hangja már korántsem volt ilyen boldog.

- Nem is mondom azt. Nem fogok kertelni, sajnos ma már nem érek haza. – közölte egyszerűen a tényt, az én arcomról pedig lefagyott a mosoly – A pilóta elkapott valami hülye vírust, aminek következtében nem tudunk felszállni, csak holnap, vagy ami még rosszabb, holnapután. És hidd el, annyira sajnálom, de így nem tudlak elkísérni az ünnepségre. Remélem, meg tudod oldani, és nem kell kihagynod. Szerintem, ha megkéred Mesutot, akkor ő is szívesen elmegy veled, úgy is arra lenne valami Reálos rendezvény, bár hogy ne kelljen hazamenniük ők egy szállodában fognak aludni. De tényleg annyira sajnálom! – hadarta el gyorsan, és tényleg hallatszódott a hangján, hogy szörnyen bánja, így csak bólintottam, még ha ő nem is látta.

- Semmi gond. Majd lesz valahogy, megpróbálom megoldani, neked meg legyen az a legfontosabb, hogy épségben hazaérjél. – feleltem kicsit letörten, mert azért nyilván nem dobott fel a dolog. Arról volt szó, hogy ő, mint a bátyám fog elkísérni az évzáró ünnepségre, de ez így már nem jön össze. Persze jó, hogyha Özillel megyek, főleg ha még igent is mond rá, de azért mégis...

- Amiatt ne aggódj! Inkább érezd jól magad! – köszönt el végül, én meg bánatosan letettem a telefont, és a többiekhez mentem vissza.

- Ezek szerint akkor már te is tudod. – húzta el a száját Mirjam, s ledobtam magam a kanapéra Mes mellé, aki így átkarolt.

- Aha. És amint látod, tényleg nem dob fel túlzottan a hír. – válaszoltam, s most már tényleg elég rossz lett a kedvem. Igazából akkorra tudatosult bennem teljesen, hogy ez mit is jelent.

- Fel a fejjel! Holnap már talán hazajön. – próbált meg felvidítani Özil, de csak ránéztem.

- Holnap van az évzáró ünnepség, ahova ő kísért volna el. – közöltem az egyszerű tényt.

- Oh. Hát... az gáz. – hitetlenkedve meredtem rá, ő pedig nem értette, hogy mi van, Mirjam meg csak a homlokára csapott.

- Na jó, én felmentem.

Mesut

Nem értettem hirtelen a helyzetet, de abból, ahogy Nina felpattant, majd elment, az következett, hogy valami rosszat mondtam, így segítségkérően Mirjamra néztem. Ő csak a fejét csóválta.

- Nem értem. Most mi van? – tártam szét a karom, ő pedig átült mellém, s ugyanúgy megfogta az arcomat, mint amikor edzésen faggatózott.

- Az van, drágaságom, hogy te lazán megkaphatnád a „Legbénább pasi-díjat”. Komolyan, még csak fel sem merült benned a tény, hogy talán elmehetnél te vele? – elgondolkoztam, de aztán egy grimasz kíséretében megcsóváltam a fejemet.

- Nem igazán. De most, hogy mondod... hol is lesz? – egy apró mosoly jelent meg arcomon, de Mirjam sóhajtásából ítélve megint nem jól csináltam valamit.

- Nehéz eset vagy te. Madrid külvárosában. Pont, ahova a csapat is utazik ma. Szóval ma este ő ott lesz a ti vacsorátokon, holnap meg te kíséred el este az ő évzárójára. Ez így ok? - újból bólintottam – Akkor most told fel a kicsi segged a szobájába, és közöld vele a dolgokat. És ha kérhetném, akkor kicsit... figyelj jobban a jelzéseire, ne csak a kanapé szétugrálása legyen a fő! – kacsintott rám, én meg nem szóltam semmit, csak vörösödő fejjel felkullogtam az emeletre, és bekopogtam Ninához.

- Figyelj... – mentem beljebb, ő pedig az ágyán feküdt arcát beletemetve a párnába – Arra gondoltam, mi lenne, ha eljönnél velem, meg a csapattal ma este, holnap meg elmehetnék veled én az ünnepségre. Vagy az nem jó? – vakartam a fejem, ő meg lassan felém fordult.

- De, tökéletes. Csak hol fogok aludni? – kérdezte, de én gondolkodás nélkül rávágtam a választ.

- Nálam. Vagyis akarom mondani, szerintem neked is tudunk szerezni egy plusz szobát. – megint elvörösödtem, ez ma nem az én napom.

- Hm, rendben van. – ült fel, s már vigyorgott is. Hát ez könnyen ment, de kiérti a nőket.

- Jó, akkor a mai megbeszélésen szólok Mounak, aztán visszajövök érted indulás előtt, addigra készülj el! – közöltem vele az információkat, ő pedig szorgosan bólogatott. Annyira édes volt ott az ágyán ülve, hogy ha nem lett volna rajtunk kívül más is a házban, akkor egész biztos, azonnal odamentem volna, hogy folytassuk, ami a kanapén abbamaradt, s az ő pillantásából is azt szűrtem le, hogy nincs kedve lemenni, de hát muszáj volt.

Mirjam

Komolyan ez a banda hihetetlen! Azért számíthattak volna rá, hogyha nem is én, de Eleonor előbb-utóbb megjön, és nem erre a látványra akar betoppanni. Mondjuk én sem, de ez most mindegy. A másik meg, hogy Mesutról nem hittem volna, hogy ennyire vak. Mármint először, amikor nem vette észre, hogy a húgom odavan érte szintén, akkor azt hittem, csak túl önbizalom hiányos, de ma sem nagyon fogta a jeleket. Lökött ez is. Pont ezért passzol a húgomhoz.

- Eleonor! – léptem be a konyhába, ahol a bejárónő szorgoskodott éppen.

- Dica!*

- Ami ma történt... vagyis azt, hogy Mesut és Nina együtt vannak, nos, azt nem nagyon kéne Sergio előtt emlegetni, mert még nem tud róla, és a megfelelő időben akarják ezt elmondani neki. Rendben?

- Persze. Lakat a számon. Ha tudnád, hogy mennyi mindenről tudok, amiről ő nem. – nevetett kedvesen, és én is elmosolyodtam, aztán megjött a mi kis párocskánk fülig érő szájjal.

- Na, látom szent a béke. Ezt már szeretem. – csaptam össze a tenyerem, majd mindannyian leültünk reggelizni, mert még senki nem evett semmit.

Nem sokkal dél után Mesut menni készült, én pedig megkértem, hogy vigyen el engem is, mert hallani akartam, hogy Mourinho mit mond Nina utazásáról, meg amúgy is beszélni akartam a vezetőséggel. Szóval ott hagytuk Ninát, aki elkezdett csomagolni, mert ez neki igenis sok idő, mi pedig a megbeszélésre mentünk, ahol Mes felvetette az ötletet, hogy a húgom velük menjen.

- Nos, azt hiszem ez megoldható. Majd odatelefonálok, hogy kell még egy szoba. – gondolkozott el Mou, a csapatból meg erre többen is felkapták a fejüket.

- Micsoda? Jön a mini-Ramos is? Szuper! – örömködött egyik a sok közül, én meg alig győzködtem kapkodni a fejem.

- És most nem lesz itt a bátyja. Hm... – kérdőn néztem Özilre, aki szintén csak pislogott, aztán megpróbált magabiztos módon közbeavatkozni.

- Srácok, azt elfelejtettétek, hogy én viszont még itt vagyok. – tárta szét a karját, s válaszul pár csalódott arcot kapott. A durva az, hogy ha mi nem lennénk, akkor ezek valósággal szétszednék szegény Ninát. Értem én, hogy jó csaj, de ennyire ki vannak éhezve???

- Nagyon vigyázz rá! – súgtam oda Mesnek, aztán elköszöntem, hogy intézhessem a saját dolgaimat, mert este ugye Daniellel találkozok.

- A múltkor mondani akartál valamit, csak jött Nando. Mi volt az? – kérdeztem egy kávézóban ülve Danieltől. Egyikünk sem volt túl éhes, ezért is nem az étterem lehetőségét választottuk.

- Áh, semmit. Nem lényeges. – vonta meg a vállát, majd bátortalanul elmosolyodott. Valamit eltitkolt, csak fogalmam sem volt róla, hogy mit. – De inkább mesélj, mi újság veletek! – sóhajtottam egyet, mert tudtam, hogy úgy sem fogja elmondani, de azután belefogtam a mesélésbe, és az egész estét végig dumáltuk. Amilyen mereven indult az egész, olyan oldott lett a végére, majd miután elég késő volt, Dan hazavitt, elbúcsúztunk, és hullafáradtan lefeküdtem aludni. Akkor még csak Nina miatt izgultam, hogy minden rendben legyen, de másnapra már több dolog miatt is főhetett a fejem egy kedves újságcikknek köszönhetően.

„Fernando Torres barátnője másfelé kacsingat?”

„A kezdeti letörtség után annyira várom már az estét. Először megyek Mesut oldalán egy ilyen ünnepségre, és ráadásul velük leszek egy szállodában. Hú. *-*

Holnap meg ő jön el velem az évzárómra. Kíváncsi leszek Reyes fejére, ha meglátja, hogy mennyivel jobb pasim van nála. Mert ez így van. Ráadásul Mesuttot tényleg szeretem, mert ami Reyessel volt köztünk... nos, az nem hiszem, hogy szerelem volt.

Viszont a reggeliekért még mindig ég a fejem. Pont akkor kellett megjönniük? Ez tök gáz, remélem, Eleonor nem szól róla Serginek. Még mindig előttem van a meglepődött arca.

Hú, megjött Mesut, indulunk!”

*Mondd!

DEar Diary - 14. fejezet

„Sergio ma fog elmenni. Kicsit aggasztja a viselkedésem, ugyanis a három nappal ezelőttiek miatt még most is le vagyok törve. Mes nem keresett, nem jött át, és ha találkoztunk, akkor rám sem nézett. És ez némileg nyomasztó, főleg, hogy Sergi távolléte alatt elvileg néha rám kéne néznie. Ezt pedig nem mondhatta le, mivel Sergio az egészről semmit nem tud, most is azt hiszi, hogy ez valami általános „tinédzser-depizés” nálam. Úgyhogy nem tudom, mi lesz, de azért kicsit sajnálom Mirjamot is, hogy Mesut miattam haragszik rá.”

Mesut

Kedvtelenül feküdtem a kanapén, és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak délután. Elvileg Ninához kéne átmennem, miután Sergio lelépett, de egyáltalán nincs kedvem ehhez. Az edzésen történt dolgok elég rosszul érintettek, Mirjamnak nem tudom, mi volt ezzel a célja, vagy hogy Nina egyáltalán tudott-e róla, de iszonyat kellemetlen volt. Pont azért, mert Nina nem rég közölte velem, hogy felejtsünk el mindent. Pedig én akkor nem azt akartam mondani neki, hanem épp az ellenkezőjét. Hogy szeretem, de így minden összedőlt, és nem tudom, mi lesz most. Sergionak egyszer fel fog tűnni, hogy valami nincs rendben.

Még egy darabig biztos elheverésztem volna a helyemen a gondolataimban elmélyedve, csakhogy hirtelen csörgött a telefonom.

- Igen? – vettem fel unottan, és a túl végéről Torres szólt bele hirtelen.

- Otthon vagy? – kérdezte, én pedig csak egy kis idő után fogtam fel, hogy mit kérdezett.

- Aha, de...

- Oké. – szakított félbe, majd lerakta. Kérdőn bámultam a telefonomra, aztán nem egészen egy perc múlva a kapucsengőm szólalt meg. Már tudtam, mi lesz, így nagyot sóhajtva felkeltem, és az ajtóhoz mentem. Szerencsére a bokám már kezdett rendbe jönni.

- Azt nem kellett volna megkérdezni, hogy zavarsz-e? – kérdeztem, mivel az ajtóban valóban Fernando állt.

- Ugyan már. Tudom, hogy nem zavarok. – vigyorgott, aztán beljebb jött. Be sem kellett invitálnom.

- És miért jöttél? – néztem rá, mikor helyet foglalt az egyik kanapén. Én is leültem vele szemben, és kérdőn néztem rá.

- Mirjam nevében jöttem. – közölte, én pedig kicsit meghökkentem, és elhúztam a számat. Pont erre volt most a legkevésbé szükségem.

- Akkor miért nem ő látogatott meg?

- Mert talán nem hagyod! Megpróbálta elmagyarázni, de te nem voltál hajlandó beszélni vele, pedig hidd el, jó lenne. Nagyon félreértetted a dolgokat. – sóhajtottam egyet, miközben Fernando végig az arcomat pásztázta.

- Na jó, mondjad.

- Te ugye azt hiszed, hogy meg akart alázni, igaz? – bólintottam, szóval folytatta – De ez nem így van. Az egész arra ment ki, hogy Mirjam megtudja, valóban Nina az a lány, aki miatt padlón voltál, Nina pedig ugyan nem ment be, de titeket hallgatott. Aztán ugye Rame elszökött, te meg azt hitted, hogy Mirjam csőbe húzott. Pedig nem. És ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy rosszul hiszed, ha arra gondolsz, hogy Nina nem szeret. Csak ő meg azt hitte, hogy te nem szereted. – nem tudtam hirtelen mit mondani, csak nyeltem egyet, és megpróbáltam feldolgozni az előzőleg hallottakat. Tényleg félreértettem az egészet, ha ez igaz, de nagyon. Viszont ez most meglepett. Ráadásul persze ez nem kis felüdülés ahhoz képest, amit idáig gondoltam. Sőt, ez nagyon jó hír!

- Váó. – csak ennyit tudtam kinyögni, és a fejemet vakartam. Most mit mondjon az ember ilyenkor? Mert én tényleg nem tudom.

- Wáh, örülök, hogy megértetted. Már féltem, hogy ezt hosszabb ideig kell magyaráznom, az meg nem ment volna nagyon. – könnyebbült meg Fer, aztán megint rám nézett, felállt, s közelebb jött – De remélem, tudod, hogy ez mit jelent. Ma fogod, és átmész, és megbeszélitek a dolgot, mert ha nekem akárcsak egy nappal is tovább húzod, akkor kitekerem a nyakadat! Értve vagyok? – mélyen a szemembe nézett, én pedig bólintottam.

- Értve.

- Szuper, akkor én lépek is, csak ezért jöttem. Aztán ügyesen ám, és szurkolni a válogatottnak! – paskolta meg a vállam, aztán nevetve kikísértem, és elment. Ezek után mosolyogva foglaltam ismét helyet, és az előbb hallottakat elemezgettem magamban, most már sokkal jobb kedvvel.

Nina

- Akkor ez minden. Rendben leszel? – állt előttem Sergi a cuccaival, én meg csak bólogattam, bár egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rendben leszek. Pont most nem a magányra volt szükségem, hanem arra, hogy valaki mellettem legyen.

- Persze. De te is vigyázz magadra! – öleltem meg még utoljára, aztán a búcsúzkodás után felmentem a szobámba, és kiültem a tetőre. Már is egyedül éreztem magam, pedig Sergio még el sem ment, de nem tehettem róla, rosszul érintettek a történtek.

Onnét a helyemről hallottam, ahogy megérkezik Mesut, s a bátyámmal beszél az elkövetkező napokról, én pedig hátranyúltam az ablakpárkányra, elvettem az ott lévő tollat, és a csuklómra kezdtem rajzolgatni. Csak akkor néztem fel egy pillanatra, amikor Sergi kocsija elhajtott, de ezek után ismét belefeledkeztem a kezem kipingálásába.

- Nina, te jó ég, mit művelsz? – hallottam meg pár perc múlva egy ismerős hangot a hátam mögül, mire kérdőn fordultam meg, és nem túl élettel teli választ adtam.

- Rajzolok. – közöltem Özillel az egyszerű tényt.

- Ja, hogy az egy toll! Azt hittem, mást csinálsz. – zavartan vakarta a fejét, nekem meg azonnal leesett, hogy ez azt hitte, hogy vagdosom magam. Most komolyan, miért hiszik mindig azt, hogy öngyilkos akarok lenni?

Párat pislogtam, aztán ismét előre fordultam. Azt hittem, hogy Mes erre ki fog menni, mert csak egy gyors látogatást tett, de nem így lett. Tétova lépéseket hallottam meg magam mögül, de nem néztem hátra, aztán egyszer csak karok fonódtak körém, és Mesut húzott oda magához hátulról átkarolva. Nem kicsit lepődtem meg, ám nem ellenkeztem, csak nekidőltem a mellkasának, és próbáltam értelmezni a helyzetet. Nem szólalt meg, ami némileg zavaró volt, még ha ő nem is az a „folyton dumálok” típus, szóval csak előrefele bámulva halkan megszólaltam.

- Komolyan gondoltad azokat, amiket Mirjamnak mondtál? – kérdeztem.

- Igen.

- Az jó. – feleltem, majd egy másodpercig megint hallgattam, aztán hátrafordítottam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni – Mert én is komolyan gondoltam, amit a hídnál mondtam. – jelentettem ki, mire mosolyra húzódott a szája.

- Tudom. – nem kérdeztem, hogy honnan, nem akartam tudni, hogy mire föl ez a hirtelen változás, csak élveztem a pillanatot. Fejem mellkasának pont azon a részén pihent, ahol tisztán hallottam a szíve dobogását, s ez elég megnyugtató érzés volt, aztán ahogy ő is elmerült a szememben, lejjebb hajolt kicsit, s ajkaink találkoztak. Most már úgymond szabad volt a csók, hiszen nem állt az utamba a Reyes-féle kapcsolat, és most már valóban tudtam, hogy szeretem Mesutot, mellette akarok lenni. Még ha ezt Sergio nem is pártolná annyira.

Nagyot dobbant a szívem, s szép lassan megfordultam, de egy percre sem távolodtam el tőle. Végül már térdeltem, miközben ő még mindig ült, s amíg az ő kezei a derekamra csúsztak, addig én átkaroltam a nyakát. Leírhatatlan érzés futott át rajtam. Annyira boldog voltam, hogy végre vége van a folyamatos félreértéseknek, hogy végre egymásra találtunk. Most már vége van minden rossznak!

- Sergio ehhez mit fog szólni? – kérdezte halkan Mes, miután homlokomat az övének döntöttem. Csak megvontam a vállam, mert nem akartam még erre gondolni.

- Nem tudom. De több mint valószínű, hogy nem fog neki örülni. – ez tény volt. Az oké, hogy Reyest önmagáért nem bírta, de tuti, hogy azt sem fogja támogatni, hogy egy csapattársával jövök össze. Főleg, hogy az az egyik legjobb barátja.

- Az biztos. – húzta el a száját Özil, de én csak beletúrtam a hajába, és elmosolyodtam.

- Majd megoldjuk. – azzal újra megcsókoltam, kiélvezve minden egyes másodpercet, hogy ezt végre szabadon megtehetem.

Mirjam

- Sok sikert nektek! És még egyszer köszönöm! – öleltem meg Fernandot, mivel ő is utazott el a válogatottal, szóval most az elkövetkező napokat kénytelen leszek egyedül tölteni. Vagyis nem teljesen, ugyanis vigyáznom kell Ninára, pontosabban csak néha kell ránéznem, de szerintem ebből úgy is az lesz, hogy a szokottnál is több időt leszünk együtt, mert különben mindegyikünk egyedül lenne. Illetve nem biztos, ez attól függ, hogy Mesut átment-e valóban, és beszéltek-e. De bízok benne, hogy igen.

- Ugyan, nincs mit! Így legalább teljes lesz a béke. – mondta, majd egy gyors puszi után autóba ült, és elment. 

Sóhajtottam egyet, aztán az ágyamra dőltem. Már most unatkoztam, így a mobilommal kezdtem el szórakozni, aztán eszembe jutott, hogy estére szervezhetek magamnak programot végül is. Úgyhogy fogtam a telefont, a nevek közül kikerestem a húgomét, majd felhívtam.

- Zavarok? – kérdeztem, s mivel erre egy „Áh, dehogyis!” volt a válasz, ezért folytattam – Mit szólnál, ha este átmennék, filmeznénk, meg dumálnánk egy jót?

- Oké, az jó lenne! – válaszolta a szokottnál is jobb kedvvel. Ezek szerint történt valami, és remélem, hogy az a valami, amire én gondolok. Nagyon ajánlom Mesutnak!

Miután letettem a telefont még egy darabig gépeztem, meg lecsekkoltam a fiúk twitterjét, hiszen nem maradhattak el a helyzetjelentések a gépről. Szerintem ezek le sem bírják tenni a kütyüiket.

Miközben épp Arbeloa bejegyzésein mosolyogtam, meg a képeken, hirtelen megszólalt a telefonom, én pedig azt hittem először, hogy Nina hív, lemondani az estét. De nem ő volt.

- Szia! – köszöntem mosolyogva, de kissé lelkiismeret furdalásom volt, mert Daniellel már két hete nem beszéltem.

- Nem kerestél. – közölte kicsit csalódottan.

- De te sem. Viszont jövő hétfőn ráérek. – mondtam, és hát tényleg igaz volt, ő is megkereshetett volna, nem csak én vagyok képes hívást kezdeményezni.

- Rendben, azt hiszem az nekem is jó.

- Szuper! – tért vissza ismét a jókedvem, de aztán hamar leraktam a telefont, mivel készülni kezdtem Ninához, majd felkapva a kocsi kulcsomat el is indultam.

Odaérve épp Özil jött ki a házból, és akaratlanul is egy mosoly kúszott az arcomra. Győztem!

- A húgom hangjából ítélve a telefonon keresztül, és a te mostani itt léted is arra utal, hogy sikerült tisztázni mindent. – vigyorogtam, mikor összetalálkoztunk.

- Aha. – vigyorgott ő is, és ez véglegesen is meggyőzött arról, hogy itt bizony történt valami – És tényleg köszönöm, meg bocsánat is a múltkoriakért! – nézett a szemembe, én pedig mosolyogva bólintottam.

- Semmi gond, a lényeg, hogy minden rendbe jött. Viszont egy dolgot jegyezz meg: kitekerem a nyakadat, ha egyszer is megbántod, vagy rosszat hallok! Érted?! – vontam fel a szemöldökömet, de nem gondoltam teljesen komolyan.

- Persze, de ilyenre nem kerül sor. Viszont ami furcsa, hogy te is meg Fernando is ugyanúgy beszéltek. – gondolkozott el, mire értetlenül pislogtam.

- Mi van?

- Ő is megígérte, hogy kitekeri a nyakamat, csak valami másért. – vigyorgott, s ezen felnevettem, majd elköszöntem tőle, és bementem Ninához, hogy kezdetét vegye a csajos esténk.

„Ez a nap... csodás volt! És én annyira, de annyira szerelmes vagyok! Szeretem Mest, mindennél jobban, és örülök, hogy végre helyrejött minden. Már csak azt kéne kitalálni, hogy Sergionak hogy fogjuk mi ezt előadni, vagy egyáltalán mit fog hozzá szólni. Kicsit félek tőle, de majd lesz valahogy.

Mirjammal jó volt a filmnézés, de ő a felénél bealudt, és azóta is ott szuszog a kanapén. Igen, szuszog, nem tudom miért, de én például ezért nem tudtam figyelni a filmre, mert olyan hangosan vette a levegőt. Egyszer befogtam az orrát, akkor elhallgatott egy percre, utána meg folytatta tovább. Remélem éjszaka azért nem fog felhallatszódni a szobámba.”