Dear Diary - 15. fejezet

„Annyira jól telt ez a hét. Amikor Mirjam nem ért rá, hogy átjöjjön, vagy elmenjünk valamerre, akkor Mesut látogatott meg, és sokszor nálunk is aludt, ugyanis én mindig képes voltam a karjai közt bealudni, neki meg nem volt szíve felkelteni engem, meg gondolom ő is kiélvezte a helyzetet.

A napjaim egyébként vagy azzal teltek, hogy a haverokkal lógtam, vagy Carlora vigyáztam önkéntesen, vagy Mirjammal meg Mesuttal próbáltam meg kitalálni, hogy mi legyen Sergioval. Végül is arra jutottunk, hogy most még talán nem kéne elmondani neki, várjunk vele egy hetet minimum. Aztán majd lesz valami.

Ja, és egyébként, ha minden igaz, akkor Sergi ma érkezik haza. Azért már hiányzik a hülye feje.”

- Tudom, hogy kényelmes a kanapénk, és tudom, hogy egy lusta dög vagy, de akkor is felkelhetnél már! Mesut! – könyörögtem neki már vagy fél órája, de nem volt hajlandó még arra sem, hogy megmoccanjon, vagy valami életjelet adjon, szóval kicsit hátrébb mentem, aztán nekifutásból ráugrottam.

- Most terveztem felkelni, nem kell megölni! – nyivákolt.

- Ja, mert én ezt el is hiszem. – nyújtottam ki a nyelvem, aztán lekászálódtam volna róla, csakhogy megragadta a karomat, és visszarántott, majd egy hirtelen mozdulat után már én voltam alul, és ő nehezedett rám egész súlyával.

- Nehéz vagy. – nyögtem, miközben a karomat leszorította.

- Most megtudod, mit éreztem az előbb. – kihívóan a szemembe nézett, aztán tekintete lejjebb vándorolt a számra, s megcsókolt.

- De te körülbelül 76 kiló vagy, én meg 56. A kettő nem ugyanaz ám! – magyaráztam, mikor ajkaim felszabadultak, de Mes csak belenevetett a vállamba, aztán mosolyogva a nyakamat kezdte puszilgatni, én pedig csiklandósan húztam össze magam.

- Neee! – sikítottam.

- Deee! – gonoszul utánozta a hangomat, és nem hagyta abba, csak mikor már megunta, hogy ott ficánkolok alatta, szóval újból megcsókolt. Mintha csak megérezte volna, hogy a karjaim már elzsibbadtak, elengedett, s végigsimított az oldalamon, majd miközben egymás ajkait faltuk, a kezei irányt váltottak, és a pólóm alatt elindultak felfelé. Még mindig rajtam feküdt, így tökéletesen érezhettem, hogy mihez lenne most kedve, és szerintem el is lettünk volna így egy darabig, ha nem nyílt volna a bejárati ajtó, s a nappaliba nem sétált volna be Eleonor Mirjammal az oldalán.

- Oh mio dio! – hüledezett Eleonor földbe gyökerezett lábakkal.

- Hé-hé, gyerekek, szétszéledni! Nem szégyellitek magatokat? Szétszeditek ezt a drága kanapét! – Mirjam hangjából érezhető volt, hogy elpoénkodja a dolgot, de Mesut enyhén meglepődött az érkeztükön.

- Mi a franc? – azzal a földön kötött ki, mert képes volt leesni. Én gyorsan felültem az ágy egyik szélére, ő meg feltápászkodva a mási sarokba kuporodott le, miközben kicsit megigazítottuk magunkat. Enyhén égő volt. Enyhén.

- Én most azt hiszem, inkább megyek a konyhába. – Eleonor szintén eléggé zavarban volt,

szóval gyorsan el is tűnt, Miri pedig csak mosolyogva a fejét csóválta.

- Idióták. – ez volt az össz kommentje, én pedig lesütöttem a szememet, Mesut meg a kanapét „vizsgálgatta” – Jól van, nem történt ám semmi, ne legyetek ilyenek! – fülig ért a szája, de én nem tartottam ezt ilyen viccesnek. Ő sem vigyorogna így, hogyha én nyitnék rá és Torresre, ami persze eszem ágában sincs. Elrontaná a boldog gyerekkoromat.

- Nem vicces. Egyébként hogy-hogy ilyen korán jöttél? – néztem rá még mindig égő fejjel.

- Szólni akartam valami miatt, de nem fogsz neki örülni... – kezdett bele, de ekkor hirtelen megszólalt a telefonom, amit először nem akartam felvenni, de láttam, hogy Sergio az, úgyhogy bocsánatot kértem, és felálltam.

- Sziaa! Csak azt ne mondd, hogy leszálltatok már! – vigyorogtam, de Sergi hangja már korántsem volt ilyen boldog.

- Nem is mondom azt. Nem fogok kertelni, sajnos ma már nem érek haza. – közölte egyszerűen a tényt, az én arcomról pedig lefagyott a mosoly – A pilóta elkapott valami hülye vírust, aminek következtében nem tudunk felszállni, csak holnap, vagy ami még rosszabb, holnapután. És hidd el, annyira sajnálom, de így nem tudlak elkísérni az ünnepségre. Remélem, meg tudod oldani, és nem kell kihagynod. Szerintem, ha megkéred Mesutot, akkor ő is szívesen elmegy veled, úgy is arra lenne valami Reálos rendezvény, bár hogy ne kelljen hazamenniük ők egy szállodában fognak aludni. De tényleg annyira sajnálom! – hadarta el gyorsan, és tényleg hallatszódott a hangján, hogy szörnyen bánja, így csak bólintottam, még ha ő nem is látta.

- Semmi gond. Majd lesz valahogy, megpróbálom megoldani, neked meg legyen az a legfontosabb, hogy épségben hazaérjél. – feleltem kicsit letörten, mert azért nyilván nem dobott fel a dolog. Arról volt szó, hogy ő, mint a bátyám fog elkísérni az évzáró ünnepségre, de ez így már nem jön össze. Persze jó, hogyha Özillel megyek, főleg ha még igent is mond rá, de azért mégis...

- Amiatt ne aggódj! Inkább érezd jól magad! – köszönt el végül, én meg bánatosan letettem a telefont, és a többiekhez mentem vissza.

- Ezek szerint akkor már te is tudod. – húzta el a száját Mirjam, s ledobtam magam a kanapéra Mes mellé, aki így átkarolt.

- Aha. És amint látod, tényleg nem dob fel túlzottan a hír. – válaszoltam, s most már tényleg elég rossz lett a kedvem. Igazából akkorra tudatosult bennem teljesen, hogy ez mit is jelent.

- Fel a fejjel! Holnap már talán hazajön. – próbált meg felvidítani Özil, de csak ránéztem.

- Holnap van az évzáró ünnepség, ahova ő kísért volna el. – közöltem az egyszerű tényt.

- Oh. Hát... az gáz. – hitetlenkedve meredtem rá, ő pedig nem értette, hogy mi van, Mirjam meg csak a homlokára csapott.

- Na jó, én felmentem.

Mesut

Nem értettem hirtelen a helyzetet, de abból, ahogy Nina felpattant, majd elment, az következett, hogy valami rosszat mondtam, így segítségkérően Mirjamra néztem. Ő csak a fejét csóválta.

- Nem értem. Most mi van? – tártam szét a karom, ő pedig átült mellém, s ugyanúgy megfogta az arcomat, mint amikor edzésen faggatózott.

- Az van, drágaságom, hogy te lazán megkaphatnád a „Legbénább pasi-díjat”. Komolyan, még csak fel sem merült benned a tény, hogy talán elmehetnél te vele? – elgondolkoztam, de aztán egy grimasz kíséretében megcsóváltam a fejemet.

- Nem igazán. De most, hogy mondod... hol is lesz? – egy apró mosoly jelent meg arcomon, de Mirjam sóhajtásából ítélve megint nem jól csináltam valamit.

- Nehéz eset vagy te. Madrid külvárosában. Pont, ahova a csapat is utazik ma. Szóval ma este ő ott lesz a ti vacsorátokon, holnap meg te kíséred el este az ő évzárójára. Ez így ok? - újból bólintottam – Akkor most told fel a kicsi segged a szobájába, és közöld vele a dolgokat. És ha kérhetném, akkor kicsit... figyelj jobban a jelzéseire, ne csak a kanapé szétugrálása legyen a fő! – kacsintott rám, én meg nem szóltam semmit, csak vörösödő fejjel felkullogtam az emeletre, és bekopogtam Ninához.

- Figyelj... – mentem beljebb, ő pedig az ágyán feküdt arcát beletemetve a párnába – Arra gondoltam, mi lenne, ha eljönnél velem, meg a csapattal ma este, holnap meg elmehetnék veled én az ünnepségre. Vagy az nem jó? – vakartam a fejem, ő meg lassan felém fordult.

- De, tökéletes. Csak hol fogok aludni? – kérdezte, de én gondolkodás nélkül rávágtam a választ.

- Nálam. Vagyis akarom mondani, szerintem neked is tudunk szerezni egy plusz szobát. – megint elvörösödtem, ez ma nem az én napom.

- Hm, rendben van. – ült fel, s már vigyorgott is. Hát ez könnyen ment, de kiérti a nőket.

- Jó, akkor a mai megbeszélésen szólok Mounak, aztán visszajövök érted indulás előtt, addigra készülj el! – közöltem vele az információkat, ő pedig szorgosan bólogatott. Annyira édes volt ott az ágyán ülve, hogy ha nem lett volna rajtunk kívül más is a házban, akkor egész biztos, azonnal odamentem volna, hogy folytassuk, ami a kanapén abbamaradt, s az ő pillantásából is azt szűrtem le, hogy nincs kedve lemenni, de hát muszáj volt.

Mirjam

Komolyan ez a banda hihetetlen! Azért számíthattak volna rá, hogyha nem is én, de Eleonor előbb-utóbb megjön, és nem erre a látványra akar betoppanni. Mondjuk én sem, de ez most mindegy. A másik meg, hogy Mesutról nem hittem volna, hogy ennyire vak. Mármint először, amikor nem vette észre, hogy a húgom odavan érte szintén, akkor azt hittem, csak túl önbizalom hiányos, de ma sem nagyon fogta a jeleket. Lökött ez is. Pont ezért passzol a húgomhoz.

- Eleonor! – léptem be a konyhába, ahol a bejárónő szorgoskodott éppen.

- Dica!*

- Ami ma történt... vagyis azt, hogy Mesut és Nina együtt vannak, nos, azt nem nagyon kéne Sergio előtt emlegetni, mert még nem tud róla, és a megfelelő időben akarják ezt elmondani neki. Rendben?

- Persze. Lakat a számon. Ha tudnád, hogy mennyi mindenről tudok, amiről ő nem. – nevetett kedvesen, és én is elmosolyodtam, aztán megjött a mi kis párocskánk fülig érő szájjal.

- Na, látom szent a béke. Ezt már szeretem. – csaptam össze a tenyerem, majd mindannyian leültünk reggelizni, mert még senki nem evett semmit.

Nem sokkal dél után Mesut menni készült, én pedig megkértem, hogy vigyen el engem is, mert hallani akartam, hogy Mourinho mit mond Nina utazásáról, meg amúgy is beszélni akartam a vezetőséggel. Szóval ott hagytuk Ninát, aki elkezdett csomagolni, mert ez neki igenis sok idő, mi pedig a megbeszélésre mentünk, ahol Mes felvetette az ötletet, hogy a húgom velük menjen.

- Nos, azt hiszem ez megoldható. Majd odatelefonálok, hogy kell még egy szoba. – gondolkozott el Mou, a csapatból meg erre többen is felkapták a fejüket.

- Micsoda? Jön a mini-Ramos is? Szuper! – örömködött egyik a sok közül, én meg alig győzködtem kapkodni a fejem.

- És most nem lesz itt a bátyja. Hm... – kérdőn néztem Özilre, aki szintén csak pislogott, aztán megpróbált magabiztos módon közbeavatkozni.

- Srácok, azt elfelejtettétek, hogy én viszont még itt vagyok. – tárta szét a karját, s válaszul pár csalódott arcot kapott. A durva az, hogy ha mi nem lennénk, akkor ezek valósággal szétszednék szegény Ninát. Értem én, hogy jó csaj, de ennyire ki vannak éhezve???

- Nagyon vigyázz rá! – súgtam oda Mesnek, aztán elköszöntem, hogy intézhessem a saját dolgaimat, mert este ugye Daniellel találkozok.

- A múltkor mondani akartál valamit, csak jött Nando. Mi volt az? – kérdeztem egy kávézóban ülve Danieltől. Egyikünk sem volt túl éhes, ezért is nem az étterem lehetőségét választottuk.

- Áh, semmit. Nem lényeges. – vonta meg a vállát, majd bátortalanul elmosolyodott. Valamit eltitkolt, csak fogalmam sem volt róla, hogy mit. – De inkább mesélj, mi újság veletek! – sóhajtottam egyet, mert tudtam, hogy úgy sem fogja elmondani, de azután belefogtam a mesélésbe, és az egész estét végig dumáltuk. Amilyen mereven indult az egész, olyan oldott lett a végére, majd miután elég késő volt, Dan hazavitt, elbúcsúztunk, és hullafáradtan lefeküdtem aludni. Akkor még csak Nina miatt izgultam, hogy minden rendben legyen, de másnapra már több dolog miatt is főhetett a fejem egy kedves újságcikknek köszönhetően.

„Fernando Torres barátnője másfelé kacsingat?”

„A kezdeti letörtség után annyira várom már az estét. Először megyek Mesut oldalán egy ilyen ünnepségre, és ráadásul velük leszek egy szállodában. Hú. *-*

Holnap meg ő jön el velem az évzárómra. Kíváncsi leszek Reyes fejére, ha meglátja, hogy mennyivel jobb pasim van nála. Mert ez így van. Ráadásul Mesuttot tényleg szeretem, mert ami Reyessel volt köztünk... nos, az nem hiszem, hogy szerelem volt.

Viszont a reggeliekért még mindig ég a fejem. Pont akkor kellett megjönniük? Ez tök gáz, remélem, Eleonor nem szól róla Serginek. Még mindig előttem van a meglepődött arca.

Hú, megjött Mesut, indulunk!”

*Mondd!