No Rain No Rainbow - 8. fejezet

Bocsánat a késéssel, remélem tetszeni fog a rész!:) Igyekeztem Sergiot is szerepeltetni eleget. ;)

Sergio a Cibeles téren elvált Mesuttól, hogy a saját programjára menjen, miközben magában azon gondolkozott, hogy ezek ketten vajon mit művelhetnek együtt. Mert ha annyira utálnák egymást, mint ahogy azt állítják, akkor nem tartanák be a fogadást, hogy aztán elmenjenek kávézni. Ramos sejtett valamit a háttérben, és arra asszociált, hogy talán a múltkori buli alkalmával, mikor Özil hazavitte Charot, történt még valami, amit mindketten eltitkolnak. Sese magában mosolygott, hogy őt bizony nem tudják átvágni, nagyon is átlát rajtuk, csakhogy hamar lehervadt az arcáról a mosoly.

- Basszus a csoki! – torpant meg, majd a homlokára csapott. Mes kocsijában hagyta ugyanis a tábla édességet, amit Sarahnak szánt ajándék gyanánt a randi alkalmából. Visszafordulni nem tudott, hiszen barátja nem mondta, melyik helyre mennek Charral, bolt viszont nem volt a közelben, ő pedig egy saroknyira volt csak a találkozó helyszínétől. Csakhogy Sergio nem az a fajta volt, aki ne találná fel magát. Körbenézett, s mivel éppen akkor senki nem tartózkodott a közelében, ellenben egy alacsony erkély pont az orra előtt díszelgett gondosan ápolt virágokkal, nem esett kétségbe. Odasunnyogott a falhoz, majd kiválasztva az egyik piros tulipánt leszakította azt, aztán gyorsan odébbállt, mielőtt letartóztatják viráglopásért. Nem volt szívbajos. Kicsit megigazította magát, majd hatalmas vigyorral a képén fordult be a sarkon, ahol már meg is pillantotta a rá várakozó Sarah-t.

- Szia! Ezt neked hoztam – nyújtotta át két puszi kíséretében a virágot.

- Oh, igazán nem kellett volna – mosolyodott el a lány is, miközben kicsit elpirult. Sergio persze ezt rögtön kiszúrta, de nem szólt semmit, csak magában elkönyvelte az újabb sikerélményt.

Úgy érezte, hogy még mindig nyeregben van annak ellenére, hogy már elég rég volt az utolsó időpont, amikor egy lányt normálisan elhívott randizni. Talán Patri volt az utolsó, utána csak kisebb kalandokban volt része, meg Pilarral találkozgatott párszor, de az azért messze állt a rendes randevútól. Mostanra sikerült teljesen összeszednie magát, és úgy tűnt, még mindig elemében van, hiszen Sarah elfogadta az ajánlatot, és a virágnak is örült. Ez pedig önbizalmat adott a spanyol hátvédnek.

- Hova szeretnél menni? Kávézó, cukrászda, étterem, mozi? – sorolta a lehetőségeket, amik éppen eszébe jutottak. – Tudok ám jó helyeket.

- Egyik sem. Bocs, csak nem szeretem a nagy felhajtást meg a drága helyeket, te meg gondolom nem ilyen átlag, eldugott helyekre szoktál járni – csóválta mosolyogva a fejét Sarah, mire Sergionak elakadt a szava. Pár pillanatig csak gondolkozott, aztán megrázta ő is a fejét.

- Nem, valóban nem. Viszont akkor nincs ötletem.

- Nekem van. Szeretek sétálni a parkban, és jéé, ott egy. Ráadásul van ott egy mozgó fagyiárus, akinél szerintem ugyanolyan finom a fagyi, mint az általad ismert helyeken – magyarázta Sarah, majd pimaszul elmosolyodott. Sergio is csak a szemét forgatta a lány ravaszságán, hiszen úgy érezte, Sarah már a kezdetektől fogva ezt tervezte.

- Van egy olyan érzésem, hogy amúgy sem lenne más választásom – vonta meg a vállát Sese.

- Na, gyere! – azzal a lány karon ragadta, és elhúzta a park irányába. A srác hagyta magát, és nem is nagyon ellenkezett még akkor sem, amikor az első dolguk az volt, hogy megkeressék a fagylaltost, ám amikor már a fizetésnél tartottak, leállította Sarah-t.

- Ezt már igazán átengedhetnéd nekem – közölte Ramos, majd nem engedte a lányt fizetni, hanem csak gyorsan eltolta onnan, mielőtt még ellenkezhetett volna. – Ez egy normális randin is így szokott menni szerintem.

- Jó, bocsánat…

- Miért vagy ennyire ellene ezeknek a dolgoknak? – érdeklődött a spanyol őszintén. Nem értette, hogy miért baj az, ha ő fizet a randevún.

- Hosszú történet – sóhajtotta Sarah, miközben belenyalt a fagyijába, de Sergio megtorpant, és leült a közelben lévő padra.

- Időm, mint a tenger – kacsintott mosolyogva, aminek a lány nem tudott ellenállni, így felnevetett, majd leült arra a helyre, ahova Sese mutatta.

- Hát, a lényeg az, hogy ahogy már múltkor is említettem, Olallával barátnők vagyunk, így azért elég sok embernek mutatott be. Volt, hogy össze is jöttem egy-egy sráccal, csak miután Torresék nem az alsó rétegbe tartoznak… érted. Tudom, nem direkt csinálják, de amikor valaki bekerül a hírnév körforgásába, akaratlanul is ilyen emberekkel hozza össze a sors, és azok közül a pasik közül sokan a pénzükkel kérkedtek. Nekem pedig már elegem van ebből - mesélte Sarah, Sergio pedig végig figyelmesen hallgatott.

- Akkor velem hogy-hogy leálltál? – húzta fel a szemöldökét, mert komolyan érdekelte a kérdés. Eszébe jutott az is, hogy mi van, ha a lány ezt nem is randinak veszi, csak egy baráti összejövetelnek.

- Mert amikor vigyáztam Fernandoék gyerekeire, te pedig odajöttél és segítettél, nem tűntél olyannak, mint azok a srácok, akikről beszéltem.

- Ne mondj ilyeneket, mert meghatódok – legyintett viccesen Ramos, mire Sarah oldalba bökte nevetve.

Ezek után még jól elvoltak a padon, s mikor az indulásra került a sor, Sergio felajánlotta a lánynak, hogy hazaviszi, mert amúgy is arra kéne hazamennie.

- Nem is tudtam, hogy a közelben laksz – csodálkozott Sese vezetés közben, Sarah pedig csak mosolyogva megvonta a vállát.

- De nehogy azt hidd, hogy én is ilyen flancos kertes házban élek, mint ti – dugta ki a nyelvét.

- Hát akkor?

- Gondolom tudod, hol van tulajdonképpen az egyetlen társasház errefelé. Na, abban lakom. – Ekkor befordultak Sergioék utcájába, hiszen arrafelé vezetett az út Sarah lakása felé, csakhogy a spanyol hamar megállította az autót, hiszen az utca végében egy összetört Audi mellett Charot és Mesutot pillantotta meg.

- Hát itt meg mi folyik? – húzta össze a szemöldökét, és Sarah-val együtt kiszállt az autóból.

- Aha, nem jelent számodra semmit, mi?

- Jó jelent, pont ezért is vigyázok rá annyira.

- Vigyázol?! Épp most adtad oda egy hajléktalannak, aki összetörte!

- Tudod, ez a te hibád. Te vágtad hozzám, hogy nem tudok barátkozni. – Mesut és Charo veszekedése az egész utca érdeklődését felkeltette, így Sergioék elég furcsa tekintettel mentek oda hozzájuk. Hiszen ez egy nem mindennapi beszélgetés volt.

- Most hívni fogják a rendőrséget? – szállt ki a hajléktalan férfi is az autóból, kezében azt a csokit szorongatva, amit Ramos pár órával ezelőtt hagyott ott.

- Nem. Csak menjen! – masszírozta a homlokát fáradtan Mes.

- Vihetem ezt is? – mutatta fel a pasi a csokit, de Özil csak legyintett.

- Vigye. És mostantól nem a barátom!

- Ó de nagylelkű! – sóhajtott Charo tettetve, mintha valami csodálatos dolgot látott volna, ám Sergio már kevésbé volt ilyen lelkes.

- Hé, az Sarah csokija! – csattant fel, de barátja elhúzva a száját ránézett.

- Nem mindegy?

- Jössz nekem egy csokival, Mesut…

- Szóval te vagy Sarah – nézett a lányra együttérzően Char. Látta rajta, hogy egy kicsit sok neki ez a helyzet.

- Én lennék.

- Üdv a pokolban! – Ez sem segített túl sokat Sese barátnőjelöltjén, de hirtelen akkora volt a káosz, hogy senki nem tudta neki elmagyarázni a dolgokat.

- Menjetek be hozzám, én meg addig ezt elintézem – sóhajtotta végül Mesut, hiszen a hajléktalannak addigra már nyoma sem volt, viszont mindenki őket nézte. Sarah fejéből már teljesen ki is ment, hogy épp hazafelé tartott, ő is megindult a többiekkel Özil háza felé.

Ott Sergio vezette őket, hiszen ismerte már a járást, és hárman, kínos csendben várták a házigazda megérkezését. Az sem túl sokat oldott a dolgokon, hogy előttük ott volt kiborítva a chips, amit éppen Mes két kutyája próbált meg feltakarítani.

- Ezt nem kéne – próbálta meg Rockytól elvenni a zacskót Charo, amit éppen szét akart cincálni. De a kutya csak rámorgott, majd félrevonult, így a lány feltett kezekkel ismét hátradőlt. Mesut tíz perc múlva érkezett meg.

- Na, visszahoztam, szerencsére még javítható állapotban van – sóhajtotta, majd leült Char mellé.

- És a villanyoszlop? – akadékoskodott a lány.

- Az is – mondta unottan a srác, majd a többiekre nézett. – Bocs, még be sem mutatkoztam. Mesut Özil – állt fel, hogy kezet rázhasson Sarah-val, aki mosolyogva fogadta ezt.

- Valahonnét ismerős vagy – viccelődött a lány.

- Hát tudod, a világ legjobb klubjában focizom… - Mes vette a lapot, így ő sem vette ezt halál komolyan.

- Nem, nem onnan. Te cipelted őt a válladon a bárban! – mutatott Charora Sarah, mire Sergio is és Char is felnevetett.

- Ennyi vagy – mosolygott a Mesut mellett ülő lány, mire Rocky felmordult. – Öhm, Mes, szerintem nem bír a kutyád – böködte meg a török-német vállát, aki viszont csak gúnyosan mosolygott.

- Azt mondtad, békülő szándékkal jöttél, erre meg most is szívod a vérem. Csodálkozol?

- Ne haragudj! – biggyesztette le az ajkát Charo, majd olyat tett, amit eddig soha: nekidőlt a fiú vállának a bocsánatkérés jelzése képpen, de amikor eszmélt, hogy mit csinált, azonnal ki is egyenesedett. – Ezt ne szokd meg!

Így négyen még egy darabig elvoltak, hiszen Mesut kihozta a megmaradt rágcsálnivalóját, ami még érintetlen volt az új „barátja” által, majd egy óra múlva Sarah jelezte, hogy neki haza kéne mennie, így Sergio felajánlotta, hogy elkíséri.

- De ugye nem autóval megyünk? Innen csak tíz perc – nézett a spanyolra a lány, aki csak mosolyogva bólintott.

- Én nem vezetek úgy, mint az a csöves – erre mindenki felnevetett, majd elköszöntek Charoéktól, és elindultak. – Egyébként bocs, nem így terveztem ezt a délutánt – nézett Sarah-ra Ramos, miután elhagyták a házat.

- Semmi gond. Szerintem vicces volt az egész.

- Remélem azért nem ijesztettek el a történtek. – Sarah erre úgy tett, mint aki elgondolkozik, de aztán ismét mosolyogva a fiúra nézett.

- Dehogyis!

- Akkor folytatás valamikor?

- Ezer örömmel.

Vélemények (8.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls

Még így a következő előtt

Sziasztok!

Eredetileg mára terveztem a fejezetet, de sajnos a hétvégén nem kicsit fáztam meg, így jelenleg élet és halál között lebegek kis túlzással... Szóval lehet, hogy holnap jön, lehet, hogy kicsit később, de addig is szeretném veletek megosztani, hogy újabb díjat kaptam ezúttal Dóritól. Nagyon szépen köszönöm Neked!

Mivel mostanában elég sok díjat kaptam, ezért remélem nem haragszotok meg, ha most nem írok címzetteket, meg ha szeretnétek tudni rólam 11 dolgot, akkor azt itt elolvashatjátok: katt. Tényleg bocsánat, de nagyon rég voltam beteg, és kicsit legyűrt most a dolog. :S

Dóri 11 kérdésére pedig itt a válaszom:
1. Ki a kedvenc karaktered a történetedből? Miért?
Mesut mindenhol kedvenc, így talán Charot mondanám most. Bírom a stílusát, és jó dolog írni vele, hogy ilyen kiszámíthatatlan. Szeretem, hogy nem az a sima lány, aki elolvad, mert egy focista hozzászólt, és nem adja egykönnyen magát. Hogy hiába inog meg, azért próbál hű maradni a barátjához, hiszen őt is szereti.
2. Elégedett vagy a történeteddel?
Ezzel most nagyon. Az előzővel nem voltam az, de most könnyen megy az írás, és rengeteg ötletem van a sztorihoz.3. Ha felkeresne téged egy kiadó, aki ki szeretné adatni a könyvedet, beleegyeznél?
Egy álmom válna valóra!:)
4. Körülbelül hány blogot olvasol?
Jelenleg kettőt-hármat, de már csak három hét és ez bővülni fog minimum öttel, amint vége a sulinak.^^
5. A családod tud róla, hogy van egy blogod?
Tudják. De nem szeretem velük megosztani, miről írok éppen. 
6. Van kedvenc könyved? Ha van, mi a címe?
Kettő is. Az egyik Lars Keplertől A hipnotizőr, a másik pedig Dan Wellstől a Nem vagyok sorozatgyilkos.
7. Hogy néz ki egy napod?
Felkelek, megreggelizek, felöltözök, fogmosás stb., elmegyek suliba. Aztán változó. Heti kétszer konditerembe járok személyi edzőhöz mozgás gyanánt, heti egyszer japánom  van, és kéthetente úgynevezett média klubom, ahol én az újságíró csoportba tartozom bele.
8. Hány éves vagy?
Tizenhét. 
9. Hogy jött az ötlet a blogodhoz?
Egy akkori barátnőm írt, és ő tanácsolta, hogy kezdjem el, ha már úgy is szeretem a focistákat.
10. Mikor kezdted el az első blogodat?
Másfél éve, azaz 2011. szeptemberében.:)
11. Van komolyabb célod az írással?

Olyan nincs, hogy jobbá tenni a világot. Csak szimplán szeretek írni, szeretem azt, hogy az olvasókat tudom ezzel szórakoztatni, és persze magamnak is egy jó kikapcsolódás.:)

No Rain No Rainbow - 7. fejezet

- Hát ez meg mi volt? – Sergio értetlenül nézett barátjára, miközben tovább mentek a folyosón.

- Inkább az mi volt, amit te műveltél? Ember, mankóval vagyok, te meg akkorát ütöttél rám, hogy akár rosszabbodhatott is volna a helyzet! – fakadt ki Mesut, s már éppen tárta volna szét a karjait, amikor eszébe jutott, hogy azt talán mégsem kéne, mert ismét csak felborulhat.

- Az egy baráti vállba veregetés volt – vigyorgott Ramos, Mes pedig csak a szemét forgatta, aztán tovább mentek, hogy megtudják a török-német röntgen eredményeit.

Később, amikor Özil hazaért, első dolga az volt, hogy a telefonjában megkeresse Charo nevét. Most először örült igazán neki, hogy csapattársai elcsórták a telefonját, és beírták a lány számát. Így legalább nem kellett külön azért futkosnia, hanem csak ilyen egyszerű dolga volt, mint most.

- Szia! – vette fel a telefont Char már a második csengés után, amitől Mesutnak akaratlanul is egy mosoly jelent meg az arcán. – Mesut?

- Ja, bocs, hali! – kapott észhez, mert egy pillanatra teljesen másra tértek át a gondolatai. – Csak azért hívtalak, hogy a vasárnap jó-e neked. Addigra valószínűleg már két lábon tudok majd közlekedni – ajánlotta fel a lehetőséget. Közben mind a két kutyája odaült mellé, és hatalmas szemekkel néztek rá. A kisebbik szinte teljesen beleolvadt a kanapé színébe, főleg mikor Özil magához húzta megsimogatni, a nagy viszont csak simán kiterült. A srác ekkor már tudta, hogy akarnak valamit, de egyelőre csak a telefonbeszélgetésre koncentrált.

- Azt hiszem az tökéletes. Mit szólsz a három órához a Cibeles téren a metrónál? Aztán onnan elnavigállak a kávézóhoz – vetette fel az ötletet Charo, Mes pedig örömmel egyezett bele.

- Az nagyszerű – bólintott Mesut, de abban a pillanatban a kutyái kórusban kezdtek el nyüszíteni, és ekkor rájött, hogy bizony reggel óta nem adott nekik kaját. – Bocs, most viszont le kell tennem, mert meg kell etetnem Rockyt és Balboát.

- Jó, oké – hebegte Char, mire Mesut letette a telefont, ő pedig furcsán pislogva nem mozdult pár pillanatig. Rocky és Balboa? Milyen hülye nevek ezek egy kutyának?! Már ha Mes a kutyáiról beszélt egyáltalán, mert a lány már ebben sem volt biztos ezek után. De örült, hogy találkoznak, és a focistának sem olyan súlyos a sérülése. Persze ki kell hagynia az Espanyol elleni mérkőzést, de legalább a kupadöntőre felépül.

- Ha már úgy is a városba mész, nem akarsz engem is elvinni? – kiáltott át Sergio a szomszédból, mikor látta, hogy Mesut épp készül elmenni a kocsijával. A Real tízese csak sóhajtott egyet, de nem ellenkezett.

- Gyere. – Ramos erre, mint egy kislány, úgy szökellt oda hozzá, és hatalmas vigyorral a képén szállt be Özil mellé.

- Hova készülsz? – vizslatta barátját Mes, majd a válaszra várva kitolatott a parkolóból.

- Találkozóm van valakivel – vágta rá Sese, mire a török-német egyből megértette, hogy egy lány állhat a háttérben. Ismerte már annyira a barátját, hogy tudja, az ilyen viselkedés minek köszönhető. De örült neki, hiszen Patricia óta nem nagyon volt senkije a spanyolnak. A lapok ugyan összeboronálták Pilar Rubioval, de valójában az nem volt több pár találkozónál. – És te hova készülsz? Ja, amúgy ha a Cibeles téren kiraksz, az is jó.

- Én is odamegyek – jelentette ki Mesut kicsit tagoltan, mert ez így elég fura volt. – Találkozóm van nekem is.

Ezek után mindketten elhallgattak, s ugyanaz a dolog járt a fejükben, így pár másodpercnyi szünet után egyszerre kezdtek bele a mondanivalójukba.

- Charoval…

- Sarahval megyünk el… - egy másodperc erejéig összenéztek, majd mindketten elnevették magukat. – Basszus, már kezdtem azt hinni, hogy ugyanoda készülünk ugyanazzal a csajjal. De mi is van Charoval?

- Öhm… a múltkori fogadás értelmében most elviszem kávézni, vagy hasonló – magyarázta Mesut. Nem akarta kimutatni, hogy tulajdonképpen mennyire is örül ennek az egésznek.

- Ja, értem – bólintott Sese, aki viszont sejtett valamit a háttérben, de inkább nem firtatta.

- Az a Sarah… ő a pultos lány? – terelte el a témát Özil, most pedig Sergion volt a sor, hogy meséljen, ám ő már kevésbé volt szűkszavú.

- Igen. Még pár hónapja ismertem meg, amikor Torres kölykeire vigyázott, most meg tökre meglepődtem, hogy találkoztam vele a bárban. Most is tök jól eldumáltunk, aztán elhívtam randira. Igent mondott – mesélte a spanyol lelkesen, mintha csak egy kisgyerek lenne. Ezek után viszont egész úton ezt hallgathatta Mesut, így enyhén lefárasztva érkezett meg a találka helyére. Charo még nem volt ott, amit nem is bánt, hiszen nem szerette, ha a lánynak kell rá várnia, és ő sem ácsorgott ott sokáig, mire Char megérkezett.

- Szia! – köszönt a lány mosolyogva, mikor odaért. Mesut egyből kiszúrta, hogy a szokottnál is csinosabban öltözött fel, ráadásul mintha egy kis sminket is dobott volna magára.

- Hali! – üdvözölte ő is Charot, majd elindultak arra, amerre a középső Morata vezényelte. Mesut még soha nem járt ott, így új volt neki a hely, míg Char már rutinosan elfoglalta a helyét a teraszon. Nem sok időbe telt, mire megjelent a pincér.

- Nekem egy After Eight-es fagyi kehely lesz és egy epres limonádé, ő pedig egy mentásat szeretne – csicseregte Charo, majd a pincér srác ott is hagyta őket, mielőtt Mes még bármit is mondhatott volna.

- Ja, hogy te gondolatolvasó is vagy! – csipkelődött a srác, Char pedig ártatlanul megvonta a vállát.

- Miért? Nem jó?

- De-de. Jó lesz… - Özil nem mert tiltakozni, mert nem akarta, hogy már az elején elrontsa a találkozót. Plusz valóban valami egyszerűbben gondolkozott, enni nem nagyon akart semmit. – Egyébként meg mi van a kávéval meg a sütivel? – kérdezte kicsit beljebb húzva maga alatt a széket.

- Most limonádét akarok, és a mentásat neked is meg kell kóstolnod. A sütit meg hanyagolom bizonyos okok miatt… - magyarázta a lány, mire Mesutnak széles vigyor terült el az arcán.

- Diéta? Ja, rád fér, azok a kis kezdetleges úszógumik nem túl vonzóak – bökött Charo hasa felé, aki erre viszont ijedten nézett le, kezeit pedig odakapta.

- Nem vagy vicces – pillantott ismét Özilre unott ábrázattal, s akkor kihozták a rendelést. – És most betolom ezt a hatalmas fagyi kelyhet is. Mert nem fog meglátszani – jelentette ki határozottan, és hogy szemléltesse is a dolgot, egy hatalmas kanál fagyit tömött magába.

- Ezt velem akarod elhitetni vagy magaddal? – pimaszkodott tovább Mesut, de Char csak elengedte ezt a füle mellett. Azon a véleményen volt, hogy akkor majd lemozogja futással vagy az edzőteremben. Igaz, ami igaz, már úgy is régen járt arrafelé.

- Most azért jöttél, hogy cseszegess?

- Nem. Azért jöttem, hogy veled töltsek egy délutánt – közölte Mes ezt olyan közömbösen, mintha csak azt mondta volna, hogy az ég kék. Charo ettől automatikusan nyelt egyet, csakhogy azzal nem számolt, hogy talán a fagyit nem kéne olyan hirtelenjében lenyelni.

- Minden oké? – kérdezte komolyan Özil a lány fuldoklását látva, de ő csak felemelte a kezét.

- Megvagyok – azzal beleivott a limonádéba, s könnyeit törölgetve kihúzta magát. – Élek.

- Nagyszerű – sóhajtott a focista, és úgy érezte, hosszú délutánnak néz elébe, amiből még bármi kisülhetett.

- Viszont most beszéljünk rólad. Rocky és Balboa?! – nevetett hitetlenkedve Charo, mire Mesut arcára is kiült egy mosoly.

- Jól van, na! Nem akartam ilyen átlag nevet, mint például Rex vagy hasonló, Balboa meg amúgy is a húgom gondozásában van, csak most egy kis ideig vigyáznom kell rá, mert ő nem tud – mesélte Mesut, ezek után pedig még egy darabig egész jól elbeszélgettek. A fagyi kehely is szép lassan elfogyott, majd miután Mesut fizetett mindenért, elindultak az autóik felé. Charo ekkor elővett egy cigarettát ismét, mire a fiú csak fejcsóválva nézett rá.

- Muszáj ezt most?

- Múltkor még te is szívtad – vonta meg a vállát Char.

- Az egy alkalom volt, amúgy nem dohányzok. – A lány megtorpant, és egy grimaszt vágva nézett Mesutra.

- Oké. Én viszont igen, szóval lennél olyan kedves, és békén hagynál?!

- Bocs, csak gondoltam megpróbállak megmenteni a ráktól. Csupán baráti szándékból… - vágott vissza Mes, de Charo nem adta egykönnyen magát. Nem szerette, ha beleszólnak az életébe.

- Akkor te nagyon félreértelmezed a barátság fogalmát. A lényege az, hogy úgy szeretjük a másikat, amilyen.

- Persze, én nem tudok barátkozni, mi?! De tudod mit? Hagyjuk az egészet, lerendeztük a fogadást, most meg mindketten mehetünk a saját dolgunkra – ajánlotta fel Özil roppant „kedves” hangsúllyal.

- Rendben. Helló! – azzal Charo sarkon fordult, és a saját kocsijához ment. Ismét sikerült teljesen felhúznia magát, de gondolkodni csak az autóban üldögélve kezdett el. Eleinte még azon volt, hogy ennek az öntelt, barom focistának nincs igaza, de ahogy vezetett, szép lassan megszólalt a lelkiismerete. Vagyis inkább az szólalt meg benne, hogy ő nem így képzelte el a délutánt, hanem kicsivel szórakoztatóbban, ami meg is volt egészen a cigis ügyig. Mert amúgy jól érezte magát Mesuttal, csak hirtelen igazságtalannak érezte ezt az egészet, és ettől borult ki annyira. Ezen viszont annyit agyalt, hogy mikor már majdnem hazaért a húsz perces autókázásból, egy hirtelen felindulásból kifolyólag felhívta az öccsét.

- Mit szeretnél? – kérdezte Alvaro köszönés nélkül. Már sejtette, hogy nővére akar valamit.

- Mi Mesut címe? – A fiatalabbik Morata erre csak sóhajtott egyet, majd pár perccel később már meg is mondta a választ Charonak.

- Nem kérdezem, minek kell, de azért jó lenne, ha majd egyszer felvilágosítanál, hogy mi a fene folyik köztetek.

- Jó-jó, persze – intézte el Char, azzal pedig elindult ismét, s meg sem állt Özil házáig. Ott aztán leparkolt az Audi mellett, majd a csengőt megnyomva várt rá, hogy Mesut kinyissa az ajtót.

- Hát te? – kérdezte cseppet sem kedvesen Mes.

- Bocsánatot akartam kérni. Én tényleg nem gondoltam komolyan, amiket mondtam, ne haragudj, csak nem szeretem, ha beleszólnak a dolgaimba – magyarázta a lány, a focista arca pedig kezdett megenyhülni.

- Ez esetben fáradj beljebb – invitálta beljebb, Charo pedig óvatos léptekkel el is fogadta, csakhogy a nappaliban ülve nem várt meglepetéssel találta szemben magát.

- Ez meg ki? – kérdezte fáradtan, ugyanis sejtette, hogy nagyon is hülye választ fog kapni.

- Ja ő? Az új barátom – Mesut ezt ismételten fapofával közölte.

- De hiszen ez egy hajléktalan! – fakadt ki Char a kanapén ülő férfire mutatva, aki csak tömte magába a chipset.

- Hé, ez sértő! – szólalt fel a fazon is, de a lány olyan pillantást lövellt felé, hogy egyből elhallgatott.

- Nem, ő a barátom, és meghívtam vacsorára – folytatta Mes, ő ugyanis nem vette a lapot, hogy le kéne állnia.

- Te nem vagy normális! Idehozol egy csövest csak azért, hogy megmutasd, tudsz barátkozni?

- Nem egészen. Azért hoztam ide, mert én veled ellentétben ilyen nagylelkű vagyok, és segítek a barátoknak.

- Ja, bocs. Szóval önző vagyok, mi? – fonta össze maga előtt a karjait Charo, Mesut erre pedig nem tudott semmi sem mondani, ám ekkor a lány elnézett oldalra. – Egyébként meg hova lett?

- Itt va… - Csakhogy nem volt ott. És ezt a focista is észrevette, így azonnal megindult az előszoba irányába, ahol tárva-nyitva volt a bejárati ajtó, és még egy dolog is hiányzott. – Eltűnt az Audi kulcsa. – Ahogy ezt kimondta, kintről motorzúgás hallatszódott, de mire kiértek, a férfi elkezdett kitolatni Charo kocsija mellől.

- Nagyszerű. Még a kocsidat is elvitte. Örülj neki, hogy nem rabolt ki még jobban! – vetette a szemére Char.

- Nem érdekel. Mint mondtam, én nagylelkű vagyok, és van még jó pár kocsim. Az nem jelent számomra semmit. – Mesut ezt úgy mondta, mintha valóban így is gondolná, csakhogy az elkövetkezendő események erre erősen rácáfoltak. Az utca végéből ugyanis hirtelen egy hatalmas csattanás hallatszódott, és ahogy Charoval együtt kifutottak az út közepére, láthatták, hogy az autó máris leparkolt egy villanyoszlop közelében. Tulajdonképpen a villanyoszlopban.

- A kicsikém! Összetörte!! – kapott a fejéhez Özil, de Char csak szemforgatva ránézett, és elhúzta a száját.

- Aha, nem jelent számodra semmit, mi?

Vélemények (7.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls