No Rain No Rainbow - 7. fejezet

- Hát ez meg mi volt? – Sergio értetlenül nézett barátjára, miközben tovább mentek a folyosón.

- Inkább az mi volt, amit te műveltél? Ember, mankóval vagyok, te meg akkorát ütöttél rám, hogy akár rosszabbodhatott is volna a helyzet! – fakadt ki Mesut, s már éppen tárta volna szét a karjait, amikor eszébe jutott, hogy azt talán mégsem kéne, mert ismét csak felborulhat.

- Az egy baráti vállba veregetés volt – vigyorgott Ramos, Mes pedig csak a szemét forgatta, aztán tovább mentek, hogy megtudják a török-német röntgen eredményeit.

Később, amikor Özil hazaért, első dolga az volt, hogy a telefonjában megkeresse Charo nevét. Most először örült igazán neki, hogy csapattársai elcsórták a telefonját, és beírták a lány számát. Így legalább nem kellett külön azért futkosnia, hanem csak ilyen egyszerű dolga volt, mint most.

- Szia! – vette fel a telefont Char már a második csengés után, amitől Mesutnak akaratlanul is egy mosoly jelent meg az arcán. – Mesut?

- Ja, bocs, hali! – kapott észhez, mert egy pillanatra teljesen másra tértek át a gondolatai. – Csak azért hívtalak, hogy a vasárnap jó-e neked. Addigra valószínűleg már két lábon tudok majd közlekedni – ajánlotta fel a lehetőséget. Közben mind a két kutyája odaült mellé, és hatalmas szemekkel néztek rá. A kisebbik szinte teljesen beleolvadt a kanapé színébe, főleg mikor Özil magához húzta megsimogatni, a nagy viszont csak simán kiterült. A srác ekkor már tudta, hogy akarnak valamit, de egyelőre csak a telefonbeszélgetésre koncentrált.

- Azt hiszem az tökéletes. Mit szólsz a három órához a Cibeles téren a metrónál? Aztán onnan elnavigállak a kávézóhoz – vetette fel az ötletet Charo, Mes pedig örömmel egyezett bele.

- Az nagyszerű – bólintott Mesut, de abban a pillanatban a kutyái kórusban kezdtek el nyüszíteni, és ekkor rájött, hogy bizony reggel óta nem adott nekik kaját. – Bocs, most viszont le kell tennem, mert meg kell etetnem Rockyt és Balboát.

- Jó, oké – hebegte Char, mire Mesut letette a telefont, ő pedig furcsán pislogva nem mozdult pár pillanatig. Rocky és Balboa? Milyen hülye nevek ezek egy kutyának?! Már ha Mes a kutyáiról beszélt egyáltalán, mert a lány már ebben sem volt biztos ezek után. De örült, hogy találkoznak, és a focistának sem olyan súlyos a sérülése. Persze ki kell hagynia az Espanyol elleni mérkőzést, de legalább a kupadöntőre felépül.

- Ha már úgy is a városba mész, nem akarsz engem is elvinni? – kiáltott át Sergio a szomszédból, mikor látta, hogy Mesut épp készül elmenni a kocsijával. A Real tízese csak sóhajtott egyet, de nem ellenkezett.

- Gyere. – Ramos erre, mint egy kislány, úgy szökellt oda hozzá, és hatalmas vigyorral a képén szállt be Özil mellé.

- Hova készülsz? – vizslatta barátját Mes, majd a válaszra várva kitolatott a parkolóból.

- Találkozóm van valakivel – vágta rá Sese, mire a török-német egyből megértette, hogy egy lány állhat a háttérben. Ismerte már annyira a barátját, hogy tudja, az ilyen viselkedés minek köszönhető. De örült neki, hiszen Patricia óta nem nagyon volt senkije a spanyolnak. A lapok ugyan összeboronálták Pilar Rubioval, de valójában az nem volt több pár találkozónál. – És te hova készülsz? Ja, amúgy ha a Cibeles téren kiraksz, az is jó.

- Én is odamegyek – jelentette ki Mesut kicsit tagoltan, mert ez így elég fura volt. – Találkozóm van nekem is.

Ezek után mindketten elhallgattak, s ugyanaz a dolog járt a fejükben, így pár másodpercnyi szünet után egyszerre kezdtek bele a mondanivalójukba.

- Charoval…

- Sarahval megyünk el… - egy másodperc erejéig összenéztek, majd mindketten elnevették magukat. – Basszus, már kezdtem azt hinni, hogy ugyanoda készülünk ugyanazzal a csajjal. De mi is van Charoval?

- Öhm… a múltkori fogadás értelmében most elviszem kávézni, vagy hasonló – magyarázta Mesut. Nem akarta kimutatni, hogy tulajdonképpen mennyire is örül ennek az egésznek.

- Ja, értem – bólintott Sese, aki viszont sejtett valamit a háttérben, de inkább nem firtatta.

- Az a Sarah… ő a pultos lány? – terelte el a témát Özil, most pedig Sergion volt a sor, hogy meséljen, ám ő már kevésbé volt szűkszavú.

- Igen. Még pár hónapja ismertem meg, amikor Torres kölykeire vigyázott, most meg tökre meglepődtem, hogy találkoztam vele a bárban. Most is tök jól eldumáltunk, aztán elhívtam randira. Igent mondott – mesélte a spanyol lelkesen, mintha csak egy kisgyerek lenne. Ezek után viszont egész úton ezt hallgathatta Mesut, így enyhén lefárasztva érkezett meg a találka helyére. Charo még nem volt ott, amit nem is bánt, hiszen nem szerette, ha a lánynak kell rá várnia, és ő sem ácsorgott ott sokáig, mire Char megérkezett.

- Szia! – köszönt a lány mosolyogva, mikor odaért. Mesut egyből kiszúrta, hogy a szokottnál is csinosabban öltözött fel, ráadásul mintha egy kis sminket is dobott volna magára.

- Hali! – üdvözölte ő is Charot, majd elindultak arra, amerre a középső Morata vezényelte. Mesut még soha nem járt ott, így új volt neki a hely, míg Char már rutinosan elfoglalta a helyét a teraszon. Nem sok időbe telt, mire megjelent a pincér.

- Nekem egy After Eight-es fagyi kehely lesz és egy epres limonádé, ő pedig egy mentásat szeretne – csicseregte Charo, majd a pincér srác ott is hagyta őket, mielőtt Mes még bármit is mondhatott volna.

- Ja, hogy te gondolatolvasó is vagy! – csipkelődött a srác, Char pedig ártatlanul megvonta a vállát.

- Miért? Nem jó?

- De-de. Jó lesz… - Özil nem mert tiltakozni, mert nem akarta, hogy már az elején elrontsa a találkozót. Plusz valóban valami egyszerűbben gondolkozott, enni nem nagyon akart semmit. – Egyébként meg mi van a kávéval meg a sütivel? – kérdezte kicsit beljebb húzva maga alatt a széket.

- Most limonádét akarok, és a mentásat neked is meg kell kóstolnod. A sütit meg hanyagolom bizonyos okok miatt… - magyarázta a lány, mire Mesutnak széles vigyor terült el az arcán.

- Diéta? Ja, rád fér, azok a kis kezdetleges úszógumik nem túl vonzóak – bökött Charo hasa felé, aki erre viszont ijedten nézett le, kezeit pedig odakapta.

- Nem vagy vicces – pillantott ismét Özilre unott ábrázattal, s akkor kihozták a rendelést. – És most betolom ezt a hatalmas fagyi kelyhet is. Mert nem fog meglátszani – jelentette ki határozottan, és hogy szemléltesse is a dolgot, egy hatalmas kanál fagyit tömött magába.

- Ezt velem akarod elhitetni vagy magaddal? – pimaszkodott tovább Mesut, de Char csak elengedte ezt a füle mellett. Azon a véleményen volt, hogy akkor majd lemozogja futással vagy az edzőteremben. Igaz, ami igaz, már úgy is régen járt arrafelé.

- Most azért jöttél, hogy cseszegess?

- Nem. Azért jöttem, hogy veled töltsek egy délutánt – közölte Mes ezt olyan közömbösen, mintha csak azt mondta volna, hogy az ég kék. Charo ettől automatikusan nyelt egyet, csakhogy azzal nem számolt, hogy talán a fagyit nem kéne olyan hirtelenjében lenyelni.

- Minden oké? – kérdezte komolyan Özil a lány fuldoklását látva, de ő csak felemelte a kezét.

- Megvagyok – azzal beleivott a limonádéba, s könnyeit törölgetve kihúzta magát. – Élek.

- Nagyszerű – sóhajtott a focista, és úgy érezte, hosszú délutánnak néz elébe, amiből még bármi kisülhetett.

- Viszont most beszéljünk rólad. Rocky és Balboa?! – nevetett hitetlenkedve Charo, mire Mesut arcára is kiült egy mosoly.

- Jól van, na! Nem akartam ilyen átlag nevet, mint például Rex vagy hasonló, Balboa meg amúgy is a húgom gondozásában van, csak most egy kis ideig vigyáznom kell rá, mert ő nem tud – mesélte Mesut, ezek után pedig még egy darabig egész jól elbeszélgettek. A fagyi kehely is szép lassan elfogyott, majd miután Mesut fizetett mindenért, elindultak az autóik felé. Charo ekkor elővett egy cigarettát ismét, mire a fiú csak fejcsóválva nézett rá.

- Muszáj ezt most?

- Múltkor még te is szívtad – vonta meg a vállát Char.

- Az egy alkalom volt, amúgy nem dohányzok. – A lány megtorpant, és egy grimaszt vágva nézett Mesutra.

- Oké. Én viszont igen, szóval lennél olyan kedves, és békén hagynál?!

- Bocs, csak gondoltam megpróbállak megmenteni a ráktól. Csupán baráti szándékból… - vágott vissza Mes, de Charo nem adta egykönnyen magát. Nem szerette, ha beleszólnak az életébe.

- Akkor te nagyon félreértelmezed a barátság fogalmát. A lényege az, hogy úgy szeretjük a másikat, amilyen.

- Persze, én nem tudok barátkozni, mi?! De tudod mit? Hagyjuk az egészet, lerendeztük a fogadást, most meg mindketten mehetünk a saját dolgunkra – ajánlotta fel Özil roppant „kedves” hangsúllyal.

- Rendben. Helló! – azzal Charo sarkon fordult, és a saját kocsijához ment. Ismét sikerült teljesen felhúznia magát, de gondolkodni csak az autóban üldögélve kezdett el. Eleinte még azon volt, hogy ennek az öntelt, barom focistának nincs igaza, de ahogy vezetett, szép lassan megszólalt a lelkiismerete. Vagyis inkább az szólalt meg benne, hogy ő nem így képzelte el a délutánt, hanem kicsivel szórakoztatóbban, ami meg is volt egészen a cigis ügyig. Mert amúgy jól érezte magát Mesuttal, csak hirtelen igazságtalannak érezte ezt az egészet, és ettől borult ki annyira. Ezen viszont annyit agyalt, hogy mikor már majdnem hazaért a húsz perces autókázásból, egy hirtelen felindulásból kifolyólag felhívta az öccsét.

- Mit szeretnél? – kérdezte Alvaro köszönés nélkül. Már sejtette, hogy nővére akar valamit.

- Mi Mesut címe? – A fiatalabbik Morata erre csak sóhajtott egyet, majd pár perccel később már meg is mondta a választ Charonak.

- Nem kérdezem, minek kell, de azért jó lenne, ha majd egyszer felvilágosítanál, hogy mi a fene folyik köztetek.

- Jó-jó, persze – intézte el Char, azzal pedig elindult ismét, s meg sem állt Özil házáig. Ott aztán leparkolt az Audi mellett, majd a csengőt megnyomva várt rá, hogy Mesut kinyissa az ajtót.

- Hát te? – kérdezte cseppet sem kedvesen Mes.

- Bocsánatot akartam kérni. Én tényleg nem gondoltam komolyan, amiket mondtam, ne haragudj, csak nem szeretem, ha beleszólnak a dolgaimba – magyarázta a lány, a focista arca pedig kezdett megenyhülni.

- Ez esetben fáradj beljebb – invitálta beljebb, Charo pedig óvatos léptekkel el is fogadta, csakhogy a nappaliban ülve nem várt meglepetéssel találta szemben magát.

- Ez meg ki? – kérdezte fáradtan, ugyanis sejtette, hogy nagyon is hülye választ fog kapni.

- Ja ő? Az új barátom – Mesut ezt ismételten fapofával közölte.

- De hiszen ez egy hajléktalan! – fakadt ki Char a kanapén ülő férfire mutatva, aki csak tömte magába a chipset.

- Hé, ez sértő! – szólalt fel a fazon is, de a lány olyan pillantást lövellt felé, hogy egyből elhallgatott.

- Nem, ő a barátom, és meghívtam vacsorára – folytatta Mes, ő ugyanis nem vette a lapot, hogy le kéne állnia.

- Te nem vagy normális! Idehozol egy csövest csak azért, hogy megmutasd, tudsz barátkozni?

- Nem egészen. Azért hoztam ide, mert én veled ellentétben ilyen nagylelkű vagyok, és segítek a barátoknak.

- Ja, bocs. Szóval önző vagyok, mi? – fonta össze maga előtt a karjait Charo, Mesut erre pedig nem tudott semmi sem mondani, ám ekkor a lány elnézett oldalra. – Egyébként meg hova lett?

- Itt va… - Csakhogy nem volt ott. És ezt a focista is észrevette, így azonnal megindult az előszoba irányába, ahol tárva-nyitva volt a bejárati ajtó, és még egy dolog is hiányzott. – Eltűnt az Audi kulcsa. – Ahogy ezt kimondta, kintről motorzúgás hallatszódott, de mire kiértek, a férfi elkezdett kitolatni Charo kocsija mellől.

- Nagyszerű. Még a kocsidat is elvitte. Örülj neki, hogy nem rabolt ki még jobban! – vetette a szemére Char.

- Nem érdekel. Mint mondtam, én nagylelkű vagyok, és van még jó pár kocsim. Az nem jelent számomra semmit. – Mesut ezt úgy mondta, mintha valóban így is gondolná, csakhogy az elkövetkezendő események erre erősen rácáfoltak. Az utca végéből ugyanis hirtelen egy hatalmas csattanás hallatszódott, és ahogy Charoval együtt kifutottak az út közepére, láthatták, hogy az autó máris leparkolt egy villanyoszlop közelében. Tulajdonképpen a villanyoszlopban.

- A kicsikém! Összetörte!! – kapott a fejéhez Özil, de Char csak szemforgatva ránézett, és elhúzta a száját.

- Aha, nem jelent számodra semmit, mi?

Vélemények (7.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls