No Rain No Rainbow - 6. fejezet

- Mi történt tegnap este? – Charo lassan tette fel a kérdést számonkérő hangnemben, hiszen nagyon is jól emlékezett még arra, amikor elkezdték a játékot Mesuttal. A dolgok nagyjából a második kör után vesztek el, onnantól kezdve csak néhány részlet ugrott be neki. Egy bizonyos csók viszont tisztán rémlett az emlékeiben, csupán nem akarta elhinni, hogy azt ő tette. Ám a fiúk csak csendben álltak. – Miért volt ez a szobámban?! – emelte fel kétségbeesetten Mes pólóját. Félt attól, hogy a csók után esetleg több is volt, mint kellett volna.

- Be voltál rúgva. Ahogy én is, és te azt kérted, csókoljalak meg. Én pedig megtettem – hajtotta le a fejét Özil, mire Char lehunyta a szemét, Alvaro pedig csak megilletődötten dőlt neki a hozzá legközelebb lévő falnak. Kezdtek érdekes fordulatot venni a dolgok. – De nem történt más! Megláttam azt a fotót az éjjeliszekrényeden, és rádöbbentem, hogy le kéne állni. Aztán kimentem vízért neked, és mire visszajöttem, te már aludtál – magyarázta Mesut tiltakozva, hogy neki volt annyi esze, hogy ne használja ki az alkalmat. Pedig megtehette volna.

- Megkérhetnélek, hogy most menj el? – dobta oda a srácnak a pólót Charo. Nem volt él a hangjában, nem kiabált, csak csendben távozásra szólította fel őt. Mes pedig nem tiltakozott. Csak lassan felhúzta a felsőjét, majd biccentett Morata felé, és elhagyta a helyszínt. Megértette a lány érzéseit, hiszen nagyon jól tudta, hogy neki ott van Fabián. De valahogy mégsem hagyta nyugodni a gondolat, hogy maga Charo kérte meg rá, hogy csókolja meg. Az a csók pedig rádöbbentette, hogy őt nagyon is vonzza ez a hűvös viselkedés.

-  Szerintem tényleg nem akart rosszat – közölte Alvaro, miután becsukódott a bejárati ajtó, Char pedig két kézzel beletúrva a hajába a konyha felé vette az irányt. Nem szólalt meg, csak levett egy fejfájás csillapítót, és bevette azt. – Ez ugyanúgy a te hibád is, nem róhatod fel ezt az egészet csak neki – követte őt öccse, Charo pedig lecsapta a poharat a pultra, és megfordult.

- Tudom, oké?! Tudom – halkította le egy kicsit a hangját megtörten. Tökéletesen tisztában volt a tettével, és pont ezért volt ennyire kiakadva. Mert tudta, hogy hibát követett el, ám volt még valami a háttérben. – Csak egyszerűen… hagyjuk.

- Most már fejezd be a mondatod! – fonta össze a karjait Alvaro, mialatt nővére elkezdett ügyködni a kávégéppel.

- Semmi. Csak tudom, hogy most ki kéne akadnom, és ki vagyok akadva, de nem úgy. Vagyis érted, szóval… áh ez képtelenség! – azzal nekidöntötte a homlokát a feje vonalában lévő polcnak. Nem volt képes kimondani azt, amire gondolt, mert reménykedett benne, hogy ezt csak a másnaposság miatt érzi. De valami nem úgy „működött” benne, ahogy kellett volna.

- Várjunk csak… Te nem amiatt vagy dühös, hogy majdnem megcsaltad Fabiánt – jelentette ki a fiatalabbik Morata egyenesen a nővérére nézve, aki erre ijedten kapta fel a fejét.

- Miről beszélsz?

- Ismerlek már. Ha ez bántana, akkor már rég Mesutot hibáztatnád azért, ami történt. Téged az zavar, hogy most nem a bűntudat uralkodik benned. Igazam van? – vonta kérdőre Charot Alvaro. A lány viszont köpni-nyelni nem tudott. Mélyen legbelül ugyanis sejtette, hogy némileg igaza van a testvérének, hiszen amit most érzett az nem volt más, mint kíváncsiság. Kíváncsiság az iránt, hogy milyen lehetett Mesut csókja. De ezt nem akarta elfogadni. Ő nem válhatott olyanná, mint azok, akik semmi bűntudat nélkül megcsalják a barátjukat csak azért, mert ő éppen nem tud semmit sem tenni ellene.

- E-ez nem igaz! – tiltakozott.

- Aha, persze. Na, nem mintha bele akarnék szólni, vagy ellenezném, mert Mesut nem rossz srác. Csak az időzítésed nem igazán passzol, hogy rájöjj, nem Fabián kell neked – Alvaro közben elkezdte kiönteni a kávét, mert Charo gondolatai teljesen máshol jártak, ezért úgy döntött, megcsinálja ő a reggeli koffeinadagot.

- De nekem Fabián kell! Őt szeretem – jelentette ki az idősebbik Morata, amivel tulajdonképpen saját magát is próbálta meggyőzni. Nem tudta eldönteni, hogy mit érez, és miért kételkedik. Hiszen eddig megingathatatlan volt. Soha eszébe sem jutott megcsalni a barátját, most meg itt van ez az egy alkalom, és már is kezd összedőlni körülötte minden. Azt sem tudta megmondani, hogy ez az egész akkor is megtörtént-e volna, ha esetleg nem Mesut jött volna be a képbe. És egyáltalán miért van rá ilyen hatással a fiú?

- Jó-jó, persze. Nyilván azért feküdtél le majdnem valaki mással – bólogatott Alvaro, amitől nővére csak még jobban kiakadt.

- Nem tudnád befogni?! Hadd tudjam már én, mit miért csinálok – förmedt rá Charo, mire a fiatalabbik Morata csak felemelte a kezeit, mert látta, hogy Charral most nem érdemes vitázni. Persze tudta, hogy nehéz lehet most a lánynak, csak megpróbálta rávezetni arra, hogy ne próbálja meg saját magát is becsapni, mert abból csak rosszul jöhet ki. Inkább most tisztázza le magában a dolgokat, és onnantól kezdve minden egyszerű lesz.

- Remélem, tényleg tudod is.

Az elkövetkezendő négy napban Charo ideje nagy részét a kórházban töltötte Fabián mellett. Csak nagyritkán mozdult el mellőle, amikor az orvos arra szólította fel, és amikor véget ért a látogatási idő. A szülei ezt annak tudták be, hogy nagyon hiányzik neki a srác, és kezd egy kicsit depressziós lenni, így fel akarták dobni valamivel. Egyik nap elhívták ebédelni magukhoz, de a lányon ez sem segített túl sokat. Egyedül Alvaro volt csak tisztában azzal, hogy minek köszönhető nővére viselkedése. Tudta, hogy Char most így próbál meg vezekelni a bűnei miatt, amiről természetesen Fabiánnak nem volt tudomása, de barátnője ettől jobban érezte magát. Így próbálta meg lenyugtatni a lelkiismeretét.  

Charo az edzések közelében sem járt nagyon. Direkt kerülte őket, nehogy összefusson véletlenül Mesuttal, mert akkor meg kellett volna beszélniük a dolgokat, ő pedig nem állt rá készen. Még a tegnapi meccsre sem ment ki, pedig általában, ha nem volt programja, akkor gyakran kilátogatott megnézni a csapatot, ha másért nem, hogy láthassa az öccsét, vagy beszélhessen vele.

Aznap is a kórházban volt éppen. Miután beszélt az orvossal barátja állapotát illetően, kiment egy kicsit a büfébe, hogy megigyon egy kávét. Nem aludt túl jól mostanság, és az, hogy nem nagyon tapasztalható változás Fabiánnál sem segített ezen túl sokat. Csak kábán bámulta a falra szerelt tévét, ahol éppen az előző esti meccset ismételték. Már a vége felé járt a mérkőzés, a labda éppen Di María-nál volt, aki Mesutnak passzolt, csakhogy a Real tízese miután levette a labdát, a földön kötött ki. Char ezzel még annyira nem törődött, gondolván, hogy biztos csak játssza az agyát a fiú, csakhogy mikor már azt mutatták, hogy nem tud ráállni a jobb lábára és hozzák a hordágyat, kissé összeszorult a szíve. 

Nem volt jóérzés így látni Mest, főleg, hogy közeledett a Király Kupa döntője, és nem tűnt túl könnyednek az a sérülés. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet a török-némettel, hiszen ez a tegnapi meccs ismétlése volt, ám ugye ő nem nagyon tudott semmiről. Pár napja csak egy dolog járt az eszében, és emellett teljesen elszigetelte magát minden mástól.

Tekintetét elvitte a televízióról, majd miután megitta a kávéját, visszament Fabiánhoz. Halványan elmosolyodva ránézett, megszorította a kezét, majd csendben távozott. A mobilján kezdett sms-t írni, csakhogy arra nem számított, hogy a legalsó szinten egy ismerősbe futhat bele. Szó szerint.

- Ne haragudj… - nézett fel, aztán nyelt egyet, mert meglátta, hogy kivel áll szemben. – Szia! – köszönt halkan, majd ellépett oldalra, hogy kikerülje a mankóval érkező Özilt.

- Helló! – köszönt a srác is, de ő is inkább csak a földet pásztázta. Fontolgatta, hogy esetleg felhozza a témát Charonak a múltkori alkalomról, de inkább elvetette ezt az ötletet, és egy szó nélkül tovább haladt. Char is így tett. Elrakta a telefonját, és önmagával viaskodott. Aztán egyszer csak megtorpant, és megfordult.

- Mesut! – a focista erre megfordult, és kíváncsian tekintett a lányra. – Csak meg szeretném köszönni neked a múltkorit. Hogy nem hagytad, hogy hülyeséget csináljak, és leállítottál – hangja őszintén csengett, mire Mes halványan elmosolyodva bólintott.

- Nincs mit. Nem vagyok olyan, aki kihasználná az ilyen alkalmakat – vonta meg a vállát, aztán egy pillanatra beállt közöttük egy kis csend. Özil már épp fordult volna meg, mert azt hitte, itt véget is ért a beszélgetés, mikor Charo lépett pár lépést felé.

- Ennyire rossz a lábad? – kérdezte hirtelen.

- Tessék? – Mesut hirtelen nem tudta, miről van szó, annyira meglepte, hogy Char most kedves vele.

- Ilyen súlyos az a sérülés? – ment még közelebb a lány, és végül megállt előtte fél méterre. Bármennyire is próbálta magával elhitetni, hogy nem érdekli őt ez az egész, azért mégiscsak aggódott a srácért. Ezt viszont megpróbálta más irányba elfordítani. Ha barátok lesznek, akkor az mindenkinek jó lesz, és senki nem fog sérülni.

- Ja, hát annyira nem vészes, csak az orvos azt mondta, hogy ma még ne nagyon álljak rá, ezért ezt kaptam. De ha minden igaz, akkor a döntőre jól leszek – mesélte kicsit lelkesebben Mes. – De azért vicces, hogy mindig a kórházban akarsz feldönteni – mosolygott rá a lányra, aki már szintén nem volt annyira letört, mint előtte.

- Legalább hamar el tudnak látni – nevetett Charo. Aztán eszébe jutott a fogadásuk tárgya, s mivel lezártnak tekintette a dolgokat a bocsánatkéréssel, ezért nyugodtabban merte ezt felhozni. – Egyébként van feléd még egy kérési lehetőségem, remélem nem felejtetted el – mosolygott pimaszul.

- Hogy is felejthettem volna? És, van már öleted, mi legyen az? – érdeklődött a fiú, mivel ő konkrétan örült ennek a felkérésnek. Mesutot továbbra sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy azon az estén nem ő kezdeményezett, és valahogy már nem viszonyult olyan hidegen Charohoz.

- Lássuk csak. Mondjuk elhívhatnál valamikor egy kávéra.

- Csak ennyi? – lepődött meg Mes, mert sokkal nagyobb dologra számított.

- Hát nem a leglepukkantabb helyre gondoltam. Plusz mellé még lehet, hogy jöhet egy fagyi kehely, vagy süti… - sorolta Char. Eléggé feloldódott közöttük a hangulat, nyomát sem lehetett érezni a korábbi utálkozásnak. Az a múltkori affér elindított kettejük között valami visszafordíthatatlan folyamatot, ami talán teljes mértékben megváltoztathatja a viszonyukat. Ám ebből még bármi kisülhetett.

- Na hali! – abban a pillanatban Sergio jelent meg a színen akkorát rávágva barátja hátára, hogy Mesut elvesztette az egyensúlyát a mankókon, és rázuhant a vele szemben álló Charora, ezzel a földön kötve ki. Egy pillanatra csak néztek egymás szemébe, miközben Mes a lányon feküdt, de aztán észbekapott, és megpróbált minél előbb lekászálódni róla. – Ne haragudj! – próbált meg segíteni neki Ramos is, majd miután helyreállt a béke, inkább hátrébb lépett párat.

- Ne akard már, hogy ennél jobban lesérüljek! – korholta őt Mesut. Charo csak leporolta magát, de próbált jó képet vágni a spanyol irányába is.

- Azt hiszem, én most megyek – mondta mosolyogva, azzal intett a srácoknak.

- Oké, akkor majd megbeszéljük azt a kávét – köszönt el Mesut is, majd Charo elhagyta a helyszínt.

- Hát ez meg mi volt?

Vélemények (6.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls