No Rain No Rainbow - 4. fejezet

- Sergio! Mi az a telefonszám a mobilomban?! – rontott be Mesut csapattársa házába semmi csengetés, kopogás vagy köszönésféle nélkül. Ismerte a járást, és azzal is tisztában volt, hogy Ramos vajon hol tartózkodik, arra meg pláne számított, hogy Sami még mindig ott van nála. Khedira nem hagyta volna ki az élvezetet, hogy német társát dühöngve lássa, amiért megpróbálták megszívatni. Vagy már meg is szívatták…?

- Miféle telefonszám? – kérdezte csodálkozó arccal a spanyol, csakhogy Sami elrontotta a hatást, mert elröhögte magát.

- Nagyon jól tudod. Ami Charo nevével van ellátva – fújtatott Mes, de Sergio csak a fejét rázta. Próbált úgy tenni, mint aki nem tud az egészről, ám ezt már ott elszúrta, amikor visszaadták Özilnek a telefont. Már akkor látszott rajtuk, hogy valamiben sántikálnak, és amikor Mesut megtalálta a nevet a telefonkönyvben, azonnal tudta, mire megy ki a játék. Vagy legalábbis ő azt hitte, tudja.

- De hiszen neked kellett, mert egy ismerősödnek kell némi információ az egyetemről. Maga Morata adta oda a cetlit neked. – Sami széttárta a karjait jelezve, hogy márpedig ők valóban nem bűnösek, minden úgy történt, ahogy mondták. És bizony erre több szemtanújuk is akadt a csapat többi tagjának személyében.

- Ja, kár, hogy én eldobtam a papírt… De tudom, mit akartatok! – A két srác ezzel kérdőn felvonta a szemöldökét, várva a Mesut által kiagyalt ötletre. -  Azt hittétek, hogy majd fel fogom hívni Charot, mi? Aztán meg vagy egy ismeretlen számot hívtam volna, vagy titeket, hogy aztán közröhej tárgyává váljak. Hát csak közlöm, ez nem jött be, mert eszem ágában sincs felhívni Charot. – Ezzel most azt hitte, eltalálta a tervet. Azt hitte, hogy győzött, mialatt azért saját magával is viaskodott, hogy vajon tényleg nem próbálta volna meg felhívni a számot, de ezt Sergioéknak nem mondhatta el.

- Basszus, hogy mi erre nem gondoltunk! Sami ez mekkora jó ötlet már! – bökte oldalba Ramos a mellette ülőt, és most nem csak játszotta magát. Tényleg tetszett neki a dolog, és átkozta magát, hogy ez nem jutott eszébe, pedig tökéletes szívatás lehetett volna ez Mesut számára.

- Amúgy az tényleg Charo száma – közölte Khedira nyugodtan, fejével a telefon felé bökve, melyet Özil már majdnem széttört idegességében. Értette ő a viccet, csak ma pont nem az a napja volt, amikor röhögni is tudott rajta. Persze egy hét múlva már nevetve emlékszik vissza a dologra, de most még ki volt akadva.

- Na persze! – fonta össze a karjait maga előtt.

- Komolyan. Próbáld ki! – tanácsolta Sergio, mire a török-német szeme levándorolt az iPhone-ra, majd vissza barátaira, és újból a mobilra. Aztán hátat fordított nekik.

Egy pillanatig tétovázott, hogy vajon tényleg felhívja-e a számot, de aztán úgy döntött, nincs veszteni valója, maximum két csapattársa bánja meg nagyon, ha valóban megszívatják, így végül benyomta a zöld gombot. Pár csengés után felvette valaki…

- Igen? – Kétségkívül női hang volt az.

- Charo? – szólt bele tétován Mesut is.

- Mesut? Ez most nem alkalmas, ne haragudj! – Érdekes módon semmi durva nem volt a hangjában, amin Özil el is csodálkozott, csakhogy utána azonnal hozta a formáját. – Egyébként, ha azt hiszed, hogy azzal az sms-sel minden el van rendezve, akkor nagyot tévedsz! – erre Mesut nézett egy nagyot, mert hirtelen nem tudta, milyen sms-ről beszél a lány.

- Milyen sms? – kérdezett vissza.

- Jaj, könyörgöm, ne játszd már, hogy nem tudod, miről van szó! Legalább vállald fel, mert elolvastam, és elfogadom a bocsánatkérést azután a bizonyos további kiengesztelés után. Kíváncsian várom… - flegmának hatott a hangja, de most ez érdekelte legkevésbé Mest.

- Aha, persze, biztos igazad van – nyökögte a srác totál zavarosan, mert azt se tudta, miről beszél Charo. Szerencséjére a lány búcsúzott el előbb.

- Most viszont nem érek rá. Szia! – azzal lerakta, Özil meg tétlenül állt egy helyben. Próbálta feldolgozni az elmúlt tíz másodpercet, majd lassan megfordult, ahol két kíváncsi szempárral találta szemben magát.

- Ez totál bekattant – közölte velük, azok meg hirtelen hatalmas röhögésben törtek ki. Egy pillanat erejéig továbbra sem értette meg a helyzetet a német-török, aztán leesett neki, és ismét felment benne a pumpa. – Ti mégis mi a francot küldtetek neki?! Most azt hiszi, ki akarom engesztelni valamivel!

- Miért? Nincs így? – kérdezte Sami a könnyeit törölgetve, Sergio vállát fogva, nehogy leessen a kanapéról.

- Dehogy van így! Ki akarna bocsánatot kérni tőle?! Folyton flegmázik meg bunkózik, nekem nincs szükségem erre. Aztán valamin meg besértődne, és kezdődhetne az egész elölről – csóválta a fejét Mesut csípőre tett kézzel, barátai pedig érdeklődve hallgatták. Ebben igazat kellett adniuk neki. Mindannyian ismerték Charot, és tudták, hogy valóban könnyen magukra tudják haragítani, bár ennek egyikük sem ismerte az okát. A lány szimplán ilyen. Így könyvelték el magukban.

- Mi volt ez? – Alvaro kissé oldalra döntött fejjel méregette a nővérét a kórházban, mialatt szüleik jóval arrébb álltak az orvossal beszélgetve. Charo szája szegletében egy mosoly bujkált annak ellenére, hogy nem rég még azt közölte velük a doki, hogy jelenleg semmiféle javulást nem tapasztaltak Fabián állapotában. Öccse pedig ezt azonnal kiszúrta.

- Semmi, semmi – legyezett Char, és eltűntette magáról a mosolyt. Alvaro nem tudhatta meg, hogy az imént éppen Özillel beszélgetett, mert akkor talán téves következtetésre jutna. Vagyis nem jutna téves következtetésre, de Charo nem hagyhatta, hogy bárki is megtudja, mi történt azon a bulin annak idején. Neki ott volt Fabián, akinek ráadásul most még nagyobb szüksége volt rá, mint eddig, meg amúgy is: őt szereti, Mesutot nem. Ő csak egy a sok beképzelt focista közül (Alvaro az egyetlen kivétel természetesen), mint például Sergio, aki annak idején csak úgy lekapta részegen. Annak ráadásul semmilyen alapja sem volt, nem beszélgetett el vele hosszasan, mint a török-némettel. Így a legjobb módja annak, hogy bebizonyítsa, kit szeret, hogy Messel a szokásosnál is hűvösebben, bunkóbban viselkedjen. Persze attól még nagyon is várta, hogy milyen engeszteléssel készül, hiszen kinek az egójának nem tenne ez jót?

- Hát persze – forgatta csak a szemét a fiatalabbik Morata. – Tényleg, Mesut amúgy felhívott már? Azt mondta, az egyetemről akar kérdezni, mert egy ismerősének kellene pár infó. – Charo felvont szemöldökkel nézett testvérére, és alig bírta visszafogni a nevetést, amit ez a lehetetlen indok váltott ki belőle. Szóval így sikerült megszereznie Mesutnak a telefonszámát. Nem rossz…

- Öhm… igen, persze, beszéltünk már – hebegte Char zavarodottan.

- De ugye most nem bunkóztál vele? Mert szerintem most semmi rossz szándék nem volt benne.

- Én? Bunkózni vele? Pf, hol élsz te? – azzal arrébb sétált a szüleikhez.

Egy héttel később azonban még mindig nem érkezett semmiféle hír Özil felől. Ő ezt annak tudta be, hogy a csapat elég csúnyán kikapott a Dortmundtól, ezáltal egyik srác sem volt a toppon, ahogy észrevette. Egyik alkalommal is, amikor kiment Moratahoz edzésre, mindenki csak vonszolta magát, eléggé meglátszott rajtuk a vereség nyoma. Ramos is szomorúan szemezgetett a pálya szélén álló fűnyíróval, Mourinhon kívül pedig senki nem beszélgetett. Régen lehetett őket így látni, hiszen ők alapjában véve nem egy csendes társaság.

- Mi lenne, ha ma este elmennénk arra a jó kis helyre, amit múltkor az öcséd emlegetett. Ha igaza van, akkor öt előtt tuti nem érünk haza! – Charo barátnője, Leila teljesen bezsongott, miközben maga Char fel-alá járkált néha-néha átrendezve a tárgyakat.

- És ha mégsem? – kötekedett Charo.

- Biztos, hogy jó. Veled ellentétben én bízom az öcsédben – próbálta meg győzködni Leila, Charo pedig megállt, majd felsóhajtva csípőre vágta a kezét.

- Nem is tudooom – vinnyogta, de Leila erre már felállt, és karon ragadta barátnőjét.

- Elmegyünk. Nincs ellentmondás, szóval tűnés átöltözni valami dögös cuccba!

- Az első kört én fizetem – jelentette ki Sergio, azzal pedig felállt a társaságtól, hogy a pulthoz menjen.

- Hali! Annak a társaságnak szeretnék… - kezdett bele a rendelésbe, de abban a pillanatban felnézett a pultos lány, és Ramos pislogott párat meglepetten. – Sarah?

- Nocsak, a focisták is emlékeznek olyan egyszerű halandó emberekre, mint én vagyok? - húzta fel a szemöldökét a lány kihívóan.

- Mi is csak emberek vagyunk, plusz a női nevek könnyen beleivódnak az ember fejébe arccal együtt – viccelődött a focista.

- Tudom, tudom. Csak néha más jön a nyelvetekre – mosolygott Sarah is, majd miután Ramos megígérte, hogy még visszajön beszélgetni és leadta a rendelést, visszaült a többiekhez.

- Na, mi van, mi? Befűzzük a pultos csajt? – bökte őt oldalba vigyorogva Modric.

- Ismertem már – vonta meg a vállát.

- Ó, szóval már megvolt! – bólogatott Benzema. – Olyan jó az ágyban, amilyen jól néz ki? – cukkolta tovább csapattársát.

- Szálljatok már le rólam! Nem volt meg, és igaz, hogy jól néz ki, de nem tudom, mennyi esélyem lenne nála! – csattant fel a spanyol, de abban a pillanatban Khedira nézett el az ajtó irányába.

- Nézzétek srácok, ki jön ott! – Az ajtón ekkor Charo lépett be a barátnőjével együtt, de amint meglátta a srácokat, megfordulva már épp elhagyta volna a terepet, csakhogy Leila megállította ebben, és a pult felé terelte.

- Nagyszerű – sóhajtott fel Mesut, ám az elkövetkezendő háromnegyed órában nem igazán kerültek kontaktusba egymással. Egészen addig, amíg Mesut úgy nem döntött, hogy felkeresi a mosdóhelyiséget.

Éppen az odavezető folyosón sétált, amikor is megpillantotta Charot a falnak dőlve, nem éppen olyan ábrázattal, mint aki élvezi a bulit. Mivel amúgy is mellette kellett volna elhaladnia, ezért úgy döntött, leáll egy kicsit beszélgetni vele, mert nagyon is fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy Charo a pasija miatt bunkózik-e vele.

- Mi van, nem jó a buli? – állt meg előtte félig felvont szemöldökkel, pimasz mosollyal.

- Hát, néhány embernek már a jelenléte is zavaró… plusz még mindig nem kaptam semmiféle engesztelést – közölte Charo hűvösen, elég egyértelműen célozgatva.

- Akkor miért nem mész máshova? Egyébként meg már mondtam neked, hogy fogalmam sincs, milyen kiengesztelésről beszélsz te nekem. Azt az sms-t Sergioék küldték, hogy megszívassanak engem.

- Ja, persze, fogd csak rájuk. Hihetetlen vagy! – csattant fel Char, mire Özil csak a fejét csóválta.

- Tudod mi a te bajod? Hogy egyszerűen képtelen vagy lazítani! Hogy nem tudod elengedni magad még egy ilyen alkalommal sem! – vágta a lány képébe, aki csak meghökkenve állt ez előtt. Pár másodpercnyi csönd után szólalt csak meg kihívó ábrázattal, félig felvont szemöldökkel.

- Ezt most vegyem kihívásnak?

Vélemények (4.fejezet):
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls