Dear Diary - 27. fejezet

„Ajj, Sergio és Mesut megint elutaznak. Egyedül csak az vigasztal, hogy addig Mirinek segítek be a kicsikkel, és amikor a fiúk hazaérnek, kezdetét veheti az ünneplés. Mert amúgy tulajdonképpen már biztos, hogy övék a bajnokság, de azért az még is nagy dolog lenne, ha még itt az utolsó körben megvernék a Barcelonát. Akkor dupla lenne az öröm.

Csak lenne már este!”

Sergio

- Iker!  Mennyi időnk van még? – kérdeztem a hotel szobában ülve, fel sem nézve a telefonomból, amire már öt perce bámultam.

- Huszonhét perc. – kaptam meg a tömör választ, mire felpattantam.

- Zsír!- azzal fogtam a cuccaimat, és kivágtattam a szobából nem is figyelve Casillas kérdésére, miszerint hova egyek. Végigrohantam a folyosón, csakhogy a lépcsőn belebotlottam Mesutba.

- Hát te? – kérdezte csodálkozva, miközben én kikerültem, és egy fokkal lejjebb léptem.

- El kell mennem. Mourinho?

- A szobájában egyeztet Karankaval.

- Ok. Ha nem érek vissza, akkor falazz! – azzal már mentem is lejjebb.

- De… - ellenkezett volna, de már őt sem hallgattam meg, csak tovább haladtam a célom felé, vagyis a szálloda mögötti parkba.

Ügyesen kisurrantam a bejárati ajtón, szerencsére senki olyannal nem futottam össze, aki megállíthatott volna, majd megkerülve az épületet átmentem az úton. Megálltam a park szélénél lévő egyik fánál, s szememmel keresni kezdtem.

- Csak nem engem keresel? – karolt át valaki hátulról hirtelen.

- Lara! – hatalmas vigyorral a képemen fordultam meg, majd rögtön egy csókkal üdvözöltem a szerelmem – Annyira hiányoztál!

- Összesen egy hetet utaztam el! – vetetett, de továbbra sem engedtem el, inkább mélyet szippantottam Lara édeskés parfümjéből.

- Nekem már az is nagyon sok. De mit akartál mondani? – néztem mélyen a szemeibe, s fejemben már a létező összes katasztrófa felvonult, kezdve azzal, hogy valami idegen lény magának akarja, ezért most van egy órája elbúcsúzni tőlem, utána pedig elrabolják.

- Azt hiszem, nem akarom tudni, mi jár a fejedben. – közölte, mikor kicsit elbambultam, de aztán folytatta – Hát… szóval az van, hogy késik. – pislogás nélkül meredtem rá pár másodpercig, és gondolkoztam, végül összeszűkült szemekkel visszakérdeztem.

- Micsoda?

- Mi-mi? A postás, basszus! – sóhajtott, de továbbra is értetlenül álltam a dolog előtt.

- Szóval nem kaptál meg egy levelet? – Lara lehunyta a szemeit, majd egy pillanatra elnézett a hátam mögé, utána pedig ismét rám.

- Sergio. – kezdte megfáradt hangon, aztán felderült az arca – Lehet, hogy kisbabánk lesz.

- Ja, hogy az késik! Mióta? – nyeltem egyet, mikor leesett végre a tantusz.

- Két hete. – beharapta a száját, gondolom azt várta, hogy ez az egész miféle reakciót fog belőlem kiváltani.

- Ez… ez… - kerestem a megfelelő szavakat, hiszen ez elég meglepő volt – Ez tényleg nagyszerű! – mosolyodtam el végül, bár azért még nem teljesen voltam magamnál, többféle érzelem is kavargott bennem, de mindegyik körül győzött az öröm. Még a meglepettséget is legyűrte.

- Szóval örülsz neki? - kérdezte óvatosan Lara, én pedig bólintottam.

- Ühüm. És ha fiú lesz, ha lány, mindenképp megtanul majd focizni. – jelentettem ki vigyorogva.

- Hé! Nyugi van! Ez még nem száz, csak szerettem volna, hogy tudd, mielőtt elvégzem a terhességi tesztet.

- Jó-jó. Csak ez most annyira feldobott. – mosolyogtam szüntelenül, mire Lara is ugyanígy tett, majd megcsókolt.

- Lassan viszont menned kéne, mert Mou elég dühös lesz. Holnap találkozunk otthon. – azzal még egy puszit nyomott a számra, de én elkaptam a karját, és visszahúztam magamhoz.

Gyere hozzám! – suttogtam mélyyen a szemébe nézve.

- Hogy mi?!

- Komolyan mondom. Ha ez most igaz, és tényleg babánk lesz, akkor még előtte megrendeznénk az esküvőt, és ugyan gyűrűm most nincs, de… - erre belenyúltam a zsebembe, és előhúztam egy fehér függönykarikát. Hogy hogy került oda? Nos, reggel kissé erőteljesen húztam el a függönyt, és kissé eltörtem. – legyen ez annak a jelképe. – s letérdeltem.

- Te nem vagy normális! – nevetett fel Lara elvörösödve.

- Igen vagy nem?

- Persze, hogy igen! Csak állj már fel! – továbbra is nevetve nézett rám, én pedig boldogan húztam fel az ujjára a függönykarikát, s végezetül megcsókoltam.

- Szeretlek! – mondtam végül, s felvettem a cucctáskámat.

- Én is! De most tényleg menj, mert a végén te leszel a halott vőlegény. – még egy csók, és már indultam is vigyorogva, mint a vadalma. Annyira boldog voltam: baba és eljegyzés. Lehetne ennél is jobb?

Mesut

- Sergio még nem ért vissza. Azt hiszem, készülhetek a halálra. – közöltem aggodalmasan Khedirával, aki épp akkor vette fel a táskáját, s már indultunk is le a buszhoz.

-Majd talán egyszer-kétszer meglátogatom a sírodat. – veregette meg a vállam, miközben bezártuk az ajtót.

- Annyira kedves vagy! – kiáltottam fel tettetett rajongással.

- Ez alap.

- Mennyivel fogja megúszni Mes? – hallottam meg hirtelen egy hangot a folyosó túl végéről.

- Áh, ő könnyen, Sergio kapja a nagyobb büntetést.

- Én egyenlő lecseszésre teszem le a voksom. – nagyot nézve bámultam Raúlra, Arbeloára és Marcelora, akik az én szerencsétlenségemen fogadtak.

- Nem zavar, hogy itt vagyok? – tártam szét a karom, hitetlenkedve.

- Nem. – vágta rá egyszerre a másik három, aztán Arbe kezdett el tolni.

- Sőt, mehetnél kicsit gyorsabban is, kíváncsiak vagyunk a műsorra.

- Tökre bírom, hogy mindenki ennyire együttérző! – indultam el unottan, mire az ott lévő négy csapattársam egyszerre röhögött fel.

- Szeretünk ám! – azzal Khedira bökte meg az oldalam, mire én, mint valami kislány, felsikkantottam. Gonosz! Tudja, hol van a gyengepontom.

Kinyújtottam a nyelvem a továbbra is rajtam szórakozó társaságra, aztán tényleg elindultunk, mert az már csak hab lett volna a tortán, ha mi is elkésünk.

Mikor leértünk már javában zajlott a vallatás.

- Jó, ezek itt vannak. De ki tudja megmondani, merre van Sergio? – Mourinho felvont szemöldökkel nézett körbe, de mindenki hallgatott. Hát, eljött az én időm.

- Izé… rájött a gyomorgörcs, de azt mondta, siet. – nyökögtem, Ronaldo meg már majdnem elröhögte magát.

- Te teljesen hülyének nézel?! – csattant fel Mou, s pislogtam párat.

- Neeem.

- A francokat nem! – azzal egy pillanata alatt elkapta a fülemet, mire szűkölve hajoltam lejjebb, nehogy ketépje – Hol van Sergio?

Már épp szólaltam volna meg, ami újabb fülcsavarást jelentett volna, de Ramos hirtelen megjelent a színen fülig érő szájjal.

- Képzeljétek! Eljegyeztem Larat, és lehet, hogy apa leszek! – közölte fél méterrel a föld fölött lebegve, s erre az egész csapat egy emberként fordult felé, ledöbbenve. Egyedül csak én voltam képes bármit is kipréselni magamból, de ez sem volt túl értelmes a sokktól.

- Hogy mi?! – Mou is csak meredten állt, de aztán még jobban megszorította a fülemet.

- Gyomorgörcs, mi?!

- Azt nem mondtam, hogy mi okból kifolyólag.

- Rontod még a helyzeted? – megráztam a fejem, így Mou Sergiora nézett – Gratulálok Sergio! De áruld már el nekem, hogy ezt miért pont fél órával indulás előtt kellett elintézned!

- Mert így volt romantikus. – vonta meg a vállát Ramos, amit megint csak az én fülem bánt. Komolyan csodálkoznék, ha ezek után maradna még akár csak egy ép porcom is.

- Most ugye csak viccelsz? – masszírozta az orrát Mou, de látva csapattársam hatalmas szemeit, inkább csak sóhajtott – Jó, inkább induljunk, de csakhogy tudd, ennek még lesz következménye! – erre elengedett, én pedig a fájó testrészemet dörzsölgetve felegyenesedtem.

- Ezek után jössz nekem egy fülplasztikával. – jelentettem ki.

- Neked arra amúgy is szükséged lenne.

- Bekaphatod!

- Tudod, hogy csak viccelek.

- Ma mindenki csak viccel, ahogy elnézem. – azzal beszálltunk a buszba, és elindultunk legyőzni a Barcelonát.

Nina

- Nézd Leo, ott van apa! – mutattam a képernyőre, ami éppen a játékosokat mutatta egyenként, s most Fernando volt látható premier plánban.

- Papa! – sikítozott a kisfiú, én pedig nevetve kaptam az ölembe, és úgy néztük tovább a műsort.

- Ó, ha Nando ezt tudná, hogy még most sem alszanak! – nevetett Mirjam is, majd hozott mindkettőnknek egy-egy nagy tál kukoricát, amiért Leo már nyúlt is volna – A-a. Neked ez még nem való, drága. – állította le Miri, s újból a tévére tapasztottuk a szemünket.

Meccs közben megérkezett még Nora is, aki közénk ült be, mi pedig izgatottan faltuk a kukoricát. Nekem a kedvenc jelenetem egyértelműen az lett, mikor Messi a földön ülve szenvedett, Sergio meg Mesut pedig, mint aki jól végezte a dolgát, sétáltak el tőle. Annak a jelenetnek a címe lehetett volna akár az is, hogy „Bitch please, we are fabolous!”.

Az első félidő végére 1:1 volt az állás, tényleg szoros küzdelem volt, s ekkor jött el a pillanat, amikor a gyerekeknek feküdniük kellett, hiszen mind a kettő végigásítozta az utolsó negyed órát. Természetesen ők nem érezték úgy, hogy ennek már ideje van, szóval még egy tíz percet kergetőztünk velük a lakásban, mire végre elkaptuk őket. Elég fürgék ám a kis törpék!

- Huh, ez aztán nehezen ment. – huppantunk vissza a kanapéra a kukoricáinkhoz. Az én szívem majd’ kiugrott a helyéről, de volt egy olyan sejtésem, hogy ez nem csak a mozgástól van. Az utóbbi időben egyre többször fordult elő, hogy szúrt a szívem, de ez nem annak volt köszönhető, hogy nem szedtem a gyógyszereimet, mert de, nagyon is ügyeltem rájuk, egyrészt a saját érdekemből, másrészt, mert Sergio is folyton figyelmeztetett erre. De ettől függetlenül is beerősödött az egész, talán épp ideje lenne már elmennem egy orvoshoz kivizsgálásra.

Szerencsére Mirjam nem vette észre a rám tört rosszul létet, s abban a pillanatban megszólalt a mobilom. Kíváncsian néztem rá a kijelzőre, ahol az állt, hogy jött egy sms-, majd mikor megnéztem, felnevettem. Mesut küldött nekem a félidőben egy képet, amihez azt írta, hogy ezt még a válogatott szünetben csinálta, hogy majd elküldhesse, ha megint nem lesz vele. Tényleg nagyon aranyos volt a képen, Mirjam pedig csodálkozva nézett rá a telefonomra, hogy mi olyan vicces, majd mikor elolvasta, ő is mosolyogni kezdett. Úgyhogy jól kezdődött a második félidő.

„És jól is végződött, hiszen nyertek a srácok 3:2-re, holnap pedig, amint hazaértek kezdetét veheti az ünneplés a Cibeles téren. Már alig várom, de most megyek, mert annyira elfáradtam. Na jó, talán még nézegetem fél óráig az sms-ben kapott képet. Vagy alszok a mobillal.”

Dear Diary - 26. fejezet

Megjöttem az új résszel, remélem tetszeni fog! ;) Jó olvasást! :)

„Másfél év. Durván. Ez azért elég sok idő arra, hogy az ember összeszedje magát. Azt hiszem sikerrel jártam. Játszótér közelébe természetesen soha többé nem megyek, mivel már ha csak a kocsi ablakából is meglátok egyet, elfog a pánik, de újra rendelkezem szociális képességekkel. Tehát nem lettem se pszichopata, se elmebeteg, se hasonló. És ez mind Mirjamnak, Sergionak és nem utolsó sorban Mesutnak köszönhető. Na jó, talán a velem foglalkozó pszichológus is közbenjárt a dologban, de a pasas eléggé idegesített. Mindegy, visszatérve, Mirjamék voltak azok, akik nem hagyták, hogy magamba forduljak, és örök életemre egy antiszociális balfék maradjak. Figyeltek rám, türelmesek voltak, de mégsem viselkedtek velem úgy, mintha én nem ugyanaz a lány lennék. És ez segített visszarázódni az eredeti életembe. Vagyis egy ahhoz hasonló életbe.

A visszatértem alkalmával, amikor összefutottam Reyesszel, még ő is halkan megjegyezte, hogy örül, hogy előkerültem és nincs bajom. Ez azért jól esett tőle, és talán már nem is haragszom rá annyira. Nos, igen, neki sem lett volna semmi haszna abból, hogyha eladnak a feketepiacon rabszolgának. Vagy hasonlónak. Mert ez volt a tervük, Aaron találta ki az egészet, az egyik elrablóm bevallott mindent. Azt akarta, hogy Mirjam szenvedjen azért, mert ő rács mögé került, szóval ezt rajtam keresztül akarta behajtani, mégpedig úgy, hogy elad az emberkereskedőknek, így ezek után már semmi köze nem is lesz a dologhoz. Csak hát elszámította magát, mert a rendőrök elkapták azt a pasit, akié volt a ház, ahova bezártak, ugyanis a csávó drogokat is árult, úgyhogy ezt kétszeresen is bebukta. Annyiból volt még „szerencsém”, hogy nem kerültem Mirjam sorsára, csupán „csak” bezártak egy sötét pincébe és párszor kaptam egy-két pofont, vagy rúgást, attól függ, milyen kedvük volt a drágáknak. Úgyhogy pár horzsolással, sebbel megúsztam a dolgot, de azóta a játszótereken kívül kerülöm a sötét helyeket is. Ezért jó, hogy nem egyedül alszom… Hihi.”

- Ha halkan próbálsz meg kimenni, akkor is felébredek. Olyankor a szokottnál is hangosabb vagy. - dünnyögtem bele a párnámba, miközben jobbra tőlem az ágy széle mellett Rame csaholt arra várva, hogy rám ugorhasson, Mesut pedig valahol a szoba közepén bénázott, éppen lelökve a szekrényről a kis lámpát azt hiszem.

- Bocs, csak gondoltam nem forgolódom tovább, mert azzal is felkeltelek, szóval kimegyek Fifázni. De ezek szerint már mindegy. – hallottam, hogy mosolyog, bár egy kis csalódottság is érződött a hangjában, így felülve sóhajtottam egyet, amit Rame azonnal ki is használt, mert rám ugrott.

- Ha ennyire akarsz, játsszál. Csak könyörgöm, kora reggel ne üvöltözz, hogy „Hova rúgod te nyomorék?!”. – túrtam bele a hajamba, de Mes csak lassan megrázta a fejét, és visszajött az ágyhoz.

- Majd kiélvezem a helyzetet négy hónap múlva, amikor te folytatod az iskolát. – gonoszan vigyorgott rám, én pedig sértődötten kidugtam rá a nyelvem. Apropó iskola. Ezt az egy évet most kihagytam (nem hiszem, hogy ilyen állapotban be tudtam volna járni), szóval most ősszel kezdem el majd az utolsó évem. De előtte még itt a nyár, meg még a csapatra is vár a bajnokság utolsó fordulója, aztán mehet az ünneplés.

Mesut odahajolt hozzám egy csókért, csakhogy abban a pillanatban Rame – aki már egyáltalán nem volt kicsi, sőt! – bemászott elé, és képen nyalta, aminek következtében fintorogva húzódott hátra, én pedig hatalmas nevetésben törtem ki.

- Most komolyan meg kell küzdenem érted egy kutyával? Különben is, mióta élvez elsőbbséget ez a kis dög?

- A kezdetektől fogva? – húztam fel kihívóan a szemöldökömet, s miután Özil letörölte az arcát, félrelökdöste a kutyát, majd a derekamnál fogva leterített.

- Ugye tudod, hogy ezért a kijelentésért jár valami kárpótlás? – azzal belepuszilt a nyakamba, és pedig hangos sikítozásban törtem ki, ami végül nevetésbe torkollott. Említettem már, hogy az orvos szerint abnormálisan hamar visszatértem a régi önmagamhoz, leszámítva egy-két dolgot, és hogy gond nélkül érintkezem a barátommal is? Őőő hát ettől ki félne?

Háromnegyed órával később már a konyhában voltam megtalálható, mert enni adta Raménak, aztán a nappaliban Mesutot a Fifa előtt találtam. Nem különösebben érdekelt, hogy játszik, hátulról átkaroltam a nyakát, majd megpusziltam az arcát, és hasonló módokon piszkálni kezdtem.

- Ne-ne-ne! Te idióta barom, hova a francba rúgod? – kiáltott fel, mintha én ott sem lennék, és összevont szemöldökkel néztem, ahogyan a képernyőn a saját arcképe jelent meg. Nos, fogalmam sincs, hogy ki is itt a pszichiátriai eset, de az tuti, hogy nem én.

- Ezek után ne csodálkozz, hogy a kutya előnyt élvez. – azzal felegyenesedtem, de ő csak nagyokat pislogva hátranézett.

- Mondtál valamit?

- Átmegyek Sergiohoz, te is jössz? – sóhajtottam, mire bólintott, így közösen meglátogattuk a szomszéd házat, ahol a konyhába érve először Elenort pillantottam meg, ám mielőtt még odamehettem volna üdvözölni, eléggé feltűnt az asztalon elfekvő bátyám, aki semmilyen életjelet nem produkált.

- Tegnap óta ezt csinálja. – magyarázta el Eleonor, mikor látta, hogy nem értjük a dolgot – Természetesen Lara miatt.

- Bátyóóó! – léptem oda hozzá, és elkezdtem az arcát bökködni, de nem reagált – Hidd el, nem fog elhagyni ebben a pár napban sem, amíg elutazott. Ha képes volt összejön veled az akkori frizuráddal a fejeden, akkor most már semmi gond nem lehet, a nehezén túl vagytok. – magyaráztam, mire végre megszólalt, bár a fejét még mindig nem emelte fel.

- De hiányziiik. És hé, azt mondtad, hogy jól áll az a haj is! – háh, sikerült rábírnom, hogy rám nézzen! Győzelem!

- A kegyes hazugságot ismered? – vontam meg a vállam, Öz pedig csak helyeselt.

- Igaza van, ez a rövid jobban áll, mint az a Schwarzkopf reklám.

- Na te csönd, Zselé király 2!

- Hé-hé! Volt kitől tippeket vennem a tökéletes frizurát illetően.

- Nos, ez igaz. Kiváló tanításom eredménye vagy, ifjú padavanom. – pislogás nélkül meredtem rájuk, és felmértem a lehetőségeimet, hogy ezzel most futnom kéne valami pszichiátriai intézet után, vagy csak simán hagyjam figyelmen kívül ezt a beszélgetést, de végülis az utóbbi mellett döntöttem. Nem bírnám ki nélkülük újabb három hónapig.

- Én tényleg, igazán szeretném meghallgatni azt is, hogy milyen samponnal mostok ti hajat, ja várjatok, mégsem, szóval lenne egy olyan javaslatom, hogy délután menjünk el valahova. Hívnánk Mirjamékat is, és így Sergi, te sem lennél egyedül. Na?

- Lehangoló egy húgod van.

- A te barátnőd.

- Nem ez a lényeg! Benne vagytok, vagy sem?! – gyilkos pillantásokat vetettem feléjük, mire kicsit megrettentek, szóval hevesen bólogatni kezdtek, én pedig előhalásztam a mobilomat, hogy hívjam Mirjamot.

Mirjam

- Leo, uramisten, tedd azt le! – kis híján megállt bennem az ütő, amikor megpillantottam a kisebbik Torres gyereket az ollóval a kezében, így azonnal rohantam oda hozzá, hogy kicseréljem azt valami kedvesebb játékra. Mondjuk Thomas, a gőzmozdonyra.

- Nekem az kell! – nyújtózkodott érte, de én csak mosolyogva megráztam a fejemet, és odaadtam neki a játék mozdonyt. Egy darabig elnézegette, majd elkezdte tologatni az asztalon, nekem pedig nem sok időm maradt gyönyörködni benne, ugyanis elkezdett csörögni a telefonom. Először fogalmam sem volt róla, hogy honnan szólhat, de aztán Nora szaladt be a kezében a mobillal, őt pedig Fernando követte, és érdeklődve nézett rám, miközben felvettem a telefont.

- Szia Nina! Elmenni valahova? Rendben, persze, a gyerekek is jönnek, úgy sincs aki vigyázzon rájuk. Akkor majd háromkor! – azzal letettem, és Nandora néztem, aki végig velem szemben állt engem figyelve – Most már van programunk délutánra. – kezeimet a nyakába akasztottam, és megcsókoltam.

- Talán nyugdíjas korunkban lesz már egy szabad délutánunk, amit csak ketten fogunk eltölteni. – sóhajtotta átkarolva a derekamat.

- Akkor te már semmit nem fogsz érni.

- Csak hiszed. Akkor fogom kiélni magam a rengeteg szabad időnkben.

- Szóval most csak tartalékon vagy. Azt hiszem, most megértettem pár dolgot. – vigyorogtam pimaszul.

- Te kis… - azzal elkezdett csikizni, én pedig hangosan felnevettem, mire mind a két gyerek ránk nézett.

- Apa ne bántsd Mirit! – ütögette meg Nora Fer lábát, aki csodálkozva nézett le kislányára. Hát igen, szerencsére zökkenőmentesen ment Leo és Nora beköltözése hozzánk, és egész hamar összebarátkoztam velük. Talán az elején volt kicsit nehezebb, mert Nina akkor került elő, ezért kicsivel idegesebb voltam, meg hozzá kellett szoknom a mindennapos gyerekekkel való élethez és hasonlókhoz. De szerintem mára egész jó pótanya lett belőlem.

- Nyugi, nem bántottam. Ő is nagyon élvezte a dolgot. – guggolt le Nando, Nora pedig nagy szemekkel pislogott rá, majd bizonytalanul rám nézett, hogy ez igaz-e.

- Apa csak megcsikizett. Pont így. – mutattam be a kislányon, aki szintén hangosan felkacagott – Délután pedig elmegyünk Ninával, Sergioval és Mesuttal valamerre. Jó lesz?

- Ühüm. – bólintott, azzal befutott a szobájába, hogy kiválassza az alkalomhoz megfelelő babáját vagy plüssét, amit elhozhat majd.

Sergio

Lara hiányától szenvedve ugyan, de belementem a délutáni programba, hiszen a következő nap a bajnokság utolsó fordulóját játszottuk, ráadásul pont a Barcelona ellen, és ez előtt még kellett egy kis kikapcsolódás, ami ez esetben a családdal, vagyis ahhoz hasonló formációval való fagyizást jelentette.

- Egy csokis-red bullos házhoz szállítva. – nyomta a kezembe a tölcsért Nina, majd elindultunk követve a Torres gyerekeket, akik megindultak a szökőút irányába. Hát igen, Mirjaméknak nem is kicsit kellett futkosniuk utánuk. – De ha nem kéred, akkor szívesen megeszem. Úgy is formában kell lenned. – nézett rám Nina, mert az elkalandozásomnak hála elkezdett folyni a fagyi.

- Ennyi nasi még belefér. Különben is, modell kisasszony, neked sem szabadna túl sokat fogyasztanod. – dugtam ki a nyelvemet, majd mi is beértünk a szökőkúthoz.

- Leo, nem, nem kenjük a fagyit a kutyusba! – sietett szegény törpeuszkár segítségére Nando, miközben Mirjam Norával volt elfoglalva.

- Ha nem maradsz nyugton, akkor összekened a macidat, és akkor nem tudjuk majd kimosni, és tönkremegy. Szegény maci pedig szomorú lesz. – magyarázta teljes beleéléssel, és ezzel sikerült elérnie azt, hogy a kislány megijedve a következményektől helyet foglaljon a szökőkút szélén, Fernando pedig meghozva Leot leültette mellé. Teljes volt a csapat, és végülis egész jó kis délután volt, de aztán a Torres famíliára nézve hirtelen eszembe jutott Lara. Vajon egyszer nekünk is lesznek gyerekeink? Jó lenne, jelen pillanatban én csak vele tudom elképzelni a jövőmet. Hű, azt hiszem tényleg totál bele vagyok zúgva!

Visszatérve a valóságba elnéztem jobbra, csakhogy ott azt kellett látnom, hogy Nina és Mesut enyhén elmélyültek egymás társaságában, aztán balra pillantva láthattam, amint Torres és Mirjam ölelik át egymást boldogan.

- Hé, gyerekek, itt vannak pár nélküliek is, még ha csak ideiglenesen is! Tessék tiszteletben tartani az érzéseit! – tártam szét a karomat, mire mindenki elnevette magát – Különben is, Özil, hol van a kezed?! – förmedtem rá, mire azonnal zsebre dugta.

- Bocsánat, mester, hogy hozzá merek érni a barátnőmhöz. – pimaszkodott, és már épp szólaltam meg, amikor Ninára pillantottam, és úgy láttam, mintha nem lenne minden teljesen rendben, így mikor elindultunk hazafelé, kicsit lemaradva a többiektől hátrahúztam.

- Be szoktad venni a gyógyszereidet? – néztem rá összevont szemöldökkel.

- Persze. – furán nézett rám, és hitetlenül megrázta a fejét.

- És még mindig nem mondtad Mesutnak?

- Nem. Amíg nincs gond, addig nem is kell tudnia róla. – tekintetét a földnek szegezte, és úgy sétált mellettem.

- Te tudod, de szerintem ez rossz ötlet, mert bármikor lehetsz rosszul. Most is láttam, hogy nem vagy jól, szóval kérlek, amíg nem leszünk itt holnap, akkor is vedd be őket. – jelentőségteljesen ránéztem, ő pedig a szemeit forgatva bólintott.

- Na, mi lesz, jöttök már, vagy esetleg versenyeztek még a csigákkal? – kiabált nekünk hátra Mes, mi pedig szó nélkül nagyobb fokozatra váltottunk.

„Amióta volt az az elrablásos dolog, Sergio sokkal jobban figyel arra, hogy mindig bevegyem a szívgyógyszereimet, és erre folyton figyelmeztet is. Ez tényleg nagyon kedves tőle meg minden, de sosem felejtem el, mert az azért elég nagy felelőtlenség lenne, így pedig nem kell erről szólnom Mesutnak, mert nincs gond. Bár ma a fagyizásnál kicsit megint szúrt, de szerintem ez általános, nem jelent semmit.”