No Rain No Rainbow - 2. fejezet

Egy héttel az autós incidens után Charo már ismét a saját kocsijával közlekedhetett, szülei ugyanis kifizették a bírságot. A lánynak mindig is jól ment a dolgok kimagyarázása, és ez ezúttal sem volt másképp. Tökéletesen tisztában volt vele, miként tudja az orruknál fogva vezetni a szüleit.

Eközben Mesut csak arról pufogott a többieknek, hogy micsoda egy agyrém a lány, miközben Mourinho jó párszor rászólt, hogy inkább figyeljen az edzésre, mert a Dortmund nem fogja figyelembe venni az egyéni szociális problémáit.

- Nem lehet, hogy csak rosszul volt a vezetési stílusodtól? Én legalábbis nem bírom melletted – elmélkedett Benzema, majd lábat cserélt a nyújtógyakorlat során. Morata most pont nem volt velük, így nem hallotta ezt a kis eszmecserét a nővéréről.

- Nem én kezdtem el versenyezni Madrid utcáin, majd tiltakozni, hogy de hát nem is ismerem azt a kocsit, amit ugyanazon a helyen, ugyanakkor, ugyanolyan nagy sebességgel mértek be – vigyorodott el Mes, mire a többiek is nevetni kezdtek, Karim meg inkább csöndben maradt.

- Szerintem bejössz neki. A lányok általában akkor viselkednek így – oldalazott oda Mesuthoz Ronaldo.

- Ja, az óvodában! – fintorodott el a német-török. Nem igazán hitte azt, hogy ilyesmi állna a háttérben, mindenesetre furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mi történhetett Charoval. Az a kötés a kezén igencsak csúnyának tűnt, ráadásul nagyon nem akart beszélni róla, ami nem azért volt, mert állandóan bunkóztak egymással. Látszott Charon, hogy ott bizony valami teljesen más áll a háttérben. Özil bármennyire is hűvösen állt Charohoz, meg akarta tudni, mi az a nagy dolog, amit így el kell titkolni. És ehhez már meg is volt a tökéletes terve a tökéletes célponttal: Morata.

Mesut edzés után akarta letámadni a srácot, mert nem akart újabb lecseszést a Mestertől, amiért nem dolgozik elég keményen. Tervét egyedül Sergioval közölte csak, aki viszont értetlenül állt a dolog előtt.

- Minek akarod ezt megtudni? Tudtommal utáljátok egymást – húzta a száját.

- Nem utáljuk egymást… csak szimplán idegesít a másik jelenléte. Amúgy meg csak érdekel. Nem hagy nyugodni – válaszolta Mes, de Ramos továbbra sem fogadta el ezt az indokot.

- Ez nem elég jó válasz. Szerény véleményem szerint két dolog állhat a háttérben. Az egyik az, hogy te vagy Sherlock és valami gyanús dolgot észlelsz, de mivel nem vagy se angol, se egy könyv szereplő, ezért a második ok nyert, miszerint bejön neked Charo – ingatta a fejét Sergio, Özil ábrázata meg fokozatosan elkomorult. Nem tartotta viccesnek ezt a fejtegetést, mert ő egyáltalán nem így vélekedett. Mindig is kíváncsi embernek tartotta magát, most pedig adott volt a lehetőség, hogy ezt ki is élhesse. Nem az érdekelte, hogy a lány jól van-e, csak az, hogy mi történt. Legalábbis magának ezt állította.

- Jól hallom, valakinek bejön Morata nővére? – bukkant fel hirtelen Marcelo mellettük fülig érő szájjal. Mesut a homlokára csapott, Sergio viszont szintén elvigyorodott. Látszólag nem nagyon akarta titokban tartani, mire is készül barátja, és ezt úgy kívánta demonstrálni, hogy Marcelonak azonnal tovább is adta az általa összerakott információkat.

- Mesutnak. Szerintem totál belezúgott a csajba – magyarázta Sergi úgy téve, mint aki nagyon bizalmas információt közöl Marceloval, ám nem lehalkított hangerővel. A brazil csak bólogatott, mint aki mindent ért, majd elfordult abba az irányba, ahol a csapat másik része edzett.

- Alvaro! – kiáltotta el magát, mire Mesut ijedten felnézett, de a névre ketten is felfigyeltek.

- Igen? – szólalt meg Arbeloa.

- Nem te. A másik – legyintett Marcelo, és odainvitálta magához Moratát. A srác csak furcsán nézett csapattársára, aki még közelebb intette. Sergio alig bírta visszafogni a röhögését, Özil csak bámult, de már rosszat sejtett.

- Tessék?

- Kéne a nővéred telefonszáma – jelentette ki határozottan a brazil. Alvaro reakciója erre egy egyértelmű nézés volt, mely kifejezte, hogy mennyire érti ennek a lényegét.

- Minek?

- Mert Mesutnak… - Marcelo folytatta volna tovább a szervezkedést, de ekkor Mes lépett oda hozzá, és mielőtt még bármi hülyeséget is mondhatott volna, befogta a száját. Sergio ekkor már nem bírta tovább, a hasát fogva, röhögve terült el a füvön.

- Mert izé… kéne… az egyeteméről pár infó egy ismerősömnek – hebegte a német-török, Morata meg csak bólintott. Szegény fiú azt se tudta, mi ez az egész körülötte, de elmosolyodott.

- Persze, megadom majd az öltözőben.

- Köszi! – mosolygott vissza kelletlenül Özil, majd elengedte Marcelo száját. Már épp készült volna leoltani őt, mikor az edző jelent meg köreikben.

- Ramos azonnal állj fel a földről, mielőtt még tovább marasztallak edzés után füvet nyírni a pályán! Szedjétek már össze magatokat, mert ha kikapunk a Dortmundtól, akkor rajtatok fogom számon kérni! – üvöltötte el magát Mourinho, mire az összes ott lévő összerezdült, és fülüket-farkukat behúzva szedték össze magukat, hogy aztán folytassák az edzést.

Az öltözőben már senkinek nem volt kedve viccelődni, mindegyik srác fáradtan vánszorgott, s mikor indulásra került a sor, Morata még odalépett Mesuthoz, és egy darab cetlit nyújtott át neki.

- Itt van Charo száma. – Özil csak bólintott. Örült, hogy egy ilyen viszonylag normális indokkal ki tudta magát vágni, más részről meg sajnálta szegény Moratat, hogy emiatt ugráltatták oda a többiek.

- Köszönöm! – intett, majd egy gyors pillantást vetett a papírra, és miközben úgy tett, mint aki elrakja, feltűnés nélkül ott hagyta az öltöző padján. Egyáltalán nem volt szüksége rá, nem kellett neki Charo telefonszáma. Minek akart volna beszélni vele?! – Kérdezhetek valamit, Alvaro? – állt fel. Csapattársa bólintott, így egy megvető pillantást küldött barátai felé, aztán pedig elhagyta a helyszínt Morataval együtt. Csakhogy egy valamire nem számított. Sergio, Marcelo, Khedira és Ronaldo tervet szövögettek a háta mögött. Ez a terv pedig már a végrehajtási státuszban volt, így amikor a két srác kilépett az ajtón, Marcelo odarohant a padhoz, elvette a telefonszámot, és zsebre vágta.

- Azt hiszem, jó kis szórakozásnak nézünk elébe délután… - vigyorgott Sami is, majd előhúzott zsebéből egy telefont. Pontosabban Mesut telefonját, amit akkor csórt el, mikor barátja nem figyelt öltözéskor. Nem volt nehéz elterelni a figyelmét.

Eközben Morata és Özil a parkoló felé haladtak.

- Igazából nem nagy ügy, puszta kíváncsiság az egész, de mi történt Charoval? Láttam a kötést a kezén múlt héten – magyarázta. Igazság szerint még saját maga is meglepődött, hogy miért érdekli ennyire az ügy.

- Hát, elvileg erről nem lenne szabad beszélnem, mert megkért rá. Plusz tudod, milyen, amikor kiborul, és nem lenne jó, ha a fülébe jutna, hogy én elmondtam – húzta a száját Alvaro. Kicsit azért tartott a nővérétől, mert nagyon is tisztában volt vele, hogy a lány milyen elvetemült tud lenni néha. Persze nem voltak rossz testvérek, sőt, nagyon is jóban voltak. De mostanában Charonak annyira összejött minden, hogy szinte alig telt el úgy nap, hogy nem volt nyűgös valami miatt.

- Nem vagyok olyan pletykás, mint azok ott bent – bizonygatta Mes, a fiú pedig sóhajtott egy nagyot. Nem tudta eldönteni, hogy ebben a helyzetben mit kéne tennie.

- Jó, tényleg nem. Szóval a helyzet az, hogy Charo egy hónapja kocsikázni ment a pasijával tudja a fene, hova, állítólag meglepetés volt, amikor balesetet szenvedtek. Charo nem sérült meg súlyosan. Érthetetlen okokból, na meg persze szerencsére, pár karcolással és a kezén lévő nagyobb sebbel megúszta, de a barátja azóta is kómában van, és nem tudni, mikor ébred fel. Ezért volt olyan zabos múltkor is, mert szerinte az orvosok nem végzik jól a munkájukat – mesélte, mialatt odaértek az ő kocsijához.

- Értem – bólogatott Mesut, és magában elkönyvelte a hallottakat. Most már tudta, mi történt, plusz az az információ is a birtokába jutott, hogy Charonak van egy barátja. Bár próbálta meggyőzni magát, hogy ez számára nem is olyan fontos tényező, de eldöntötte, hogy ha találkozik majd a lánnyal, akkor bocsánatot kér a múltkori viselkedése miatt. Most valahogy rosszul érezte magát, csak mert bunkózott vele, miközben szegény Charnak megvan a maga még nagyobb problémája is. – Köszi az infót, nem mondom el senkinek! – köszönt el végül csapattársától, majd ő is a saját kocsijához ment.

Először hazafelé akarta venni az irányt, de egy belső hang azt sugallta, hogy nyugodtan kocsikázzon még egy kis kitérővel, ami egészen véletlenül a kórház felé vitte. Úgy érezte, mintha nem lenne teljesen magánál, elvégre nem is voltak jóban Charoval, de valamiért most mégis látni akarta. De tagadta, hogy bármiféle érzelmi szál húzná oda.

Ennek ellenére valóban a kórház felé ment, és bár mikor elhaladt az épület előtt, azt tervezte, hogy innen gyorsan tovább hajt, amikor meglátott egy ismerős alakot, mégis kivágta az indexet hirtelen, majd bekanyarodott. A parkolóban leállította a motort, de mielőtt még kiszállt volna, lefejelte a kormányt.

- Egy barom vagyok! – suttogta, aztán pedig erőt vett magán, és kiszállt az autóból. Pár sorral arrébb Charo dőlt neki a saját kocsijának, ami immáron kerékbilincs nélkül díszelgett, csakhogy a lányon több furcsa dolgot is felfedezett. Az egyik az volt, hogy éppen egy cigarettát tartott a kezében, a másik pedig, hogy sírt. Szép csendesen, a parkolóban. Mesut egy pillanatra majdnem megfordult, azzal az indokkal, hogy neki ehhez semmi köze sincs, azt se tudja, miért jött ide, de aztán az a bizonyos belső hang Char felé terelte.

- Nem túl egészséges ám! – kapta ki a kezéből a cigit, Morata nővére meg ijedten nézett rá, aztán pedig újból elsötétült a tekintete.

- Add vissza! – nyúlt érte, de Mes elhúzta előle.

- Nem szép, ha egy lány dohányzik – vonta meg a vállát a srác, ám prédikációja ellenére fogta magát, ő is nekidőlt az autónak, és egy mélyet szívott a cigarettából. Charo csak meglepetten nézett rá, miközben arcáról letörölt pár könnycseppet.

- Nem érdekel. Megnyugtat. – Mesut kifújta a füstöt, azzal pedig visszaadta a lánynak a szálat. – Különben meg tudtommal a focistáknak is tilos lenne az ilyesmi. Egészséges életmód a fenét… - dünnyögte. Abban a pillanatban nem igazán törődött vele, hogy már másnál is járt a cigije, ismét a szájába vette. Elég elkeseredettnek tűnt, és ezt igazolták az újbóli könnycseppek. Özil összefonta maga előtt a karjait.

- Ne legyél már így elkenődve. Nem áll jól neked a sírás – próbálta meg a maga módján vigasztalni a lányt. Tényleg így is gondolta. Most, hogy Morata beavatta őt a dologba, megértette Chart, és az utálkozás ellenére is együtt tudott érezni vele.

Ám Charoból még inkább előtört a sírás, és a fiú vállának dőlve zokogott tovább.

- Tudom, hogy nem vagyunk jóban, de meg se kérdezed, mi a bajom? – szipogta, és Mesut most először látta őt aranyosnak, annak ellenére, hogy sírt.

- Attól jobb lenne? – kérdezte.

- Neem – rázta a fejét Charo. Látszott rajta, hogy ez az elmúlt időszak valóban nagyon megviselte őt, és noha nincs teljes mértékben mentsége a bunkózásra, Özil egy részről meg tudta érteni, miért viselkedett úgy. - De vissza kéne mennem. Anyámék és az orvos is vár rám – azzal letörölte az arcát, és felegyenesedett. Mesut pár másodpercig állt, és azon vacillált, hogy vajon mit kéne tennie, ám végül megadta magát. Már többször megállapította magában, hogy túl jó szíve van.

- Gyere, elkísérlek addig.

A szavazatok folytonos eltűnése miatt ezentúl minden rész végén kirakok egy szavazást, mert így lehetetlen felmérni a visszajelzéseiteket, ami azért jó, hogy az ember tudja, miben kéne változtatnia.

Vélemények:
	Nagyon jó.
	Jó.
	Pff.
pollcode.com free polls