Just love me - 15. fejezet

Petra

Két hét. Ennyi telt el azóta, mióta Patriciának fogalma sincs a jelenlegi helyzetekről. Vagyis némileg van, hiszen a dátumot már keni-vágja, s a kórház egy adós tévéjének köszönhetően a hírekkel dobálózik minden nap. De saját magáról és Sergioról nem tud, amit a spanyol srác elég rosszul visel. Nem csodálom. Nap, mint nap látja a barátnőjét, aki teljesen odáig van az exéért, mert azt hiszi, még nem szakítottak. Ráadásul Patri azt hiszi terhes, és ezt a dolgot most nem úgy éli meg, mint annak idején, amikor annyira kétségbe volt esve. Ez az egy jó dolog van az egészben, hiszen így nem lett újra depressziós a baba miatt, sőt, most örül neki, de ha ez így megy tovább, akkor nem lehet hónapokig húzni majd, hogy ne mondjuk el neki az igazat. Legalább erről. Ramos pont ezért próbálta meg győzködni még egy darabig a dokit, hogy nagyon nem jó ötlet ez, de a fazon hajthatatlan volt, így Patricia előtt úgy kell viselkednünk, mintha minden rendben lenne. Pedig semmi sincs rendben.

A saját életem is ingadozik, hiszen akár mennyiszer is hitegetem magam azzal, hogy Marco tökéletes nekem, nem megy. Egyszerűen nem tud megnyugodni a lelkem, lelkiismeret furdalásom van Mesut iránt, ezen pedig az sem segít, hogy a főnökünk tudomást szerzett arról, hogy van valakim. Én arról még nem igazán hallottam, hogy ezt megtiltotta volna nekünk a bárban, de a kórházban felhívott, és közölte, hogy pattintsam le a pasimat. Szerencsére csak annyit tud, hogy német (bár fogalmam sincs, hogy jutott a fülébe), de megfenyegetett, hogy baj lesz, ha nem teszem meg, amit kér. És tőle ezt tényleg komolyan kell venni, és tudom, mire képes, ha nem kapja meg, amit akar. Attól már így is teljesen kivan, hogy Patri a kórházban van, ráadásul nem is emlékszik a megállapodásukra. Hiszen a gyerek még meg sem született barátnőm világképe szerint.

Tehát így állunk. Patricia nem úgy tűnik, mintha bármire is emlékezne, Iker pátyolgatja egyfolytában, miközben figyel arra, hogy Sergiot ne bántsa meg, aki viszont már közölte velem, hogy szerinte a kapus kicsit élvezi azért a dolgot. Ezek is szép barátok mondhatom…

- Milyen filmet nézzünk ma este? Most még van alkalmad választani, mert holnapra Carlos behívott dolgozni – dobtam le magam a kanapéra Hugo mellé, aki csak hozzám dörgölőzött, majd éhesen felnyávogott. Ekkor jutott eszembe, hogy nincs is otthon kajája, így villámsebességgel felpattantam a helyemről, felöltöztem, és már rohantam is ki az ajtón. – Hozok neked kaját. Addig légy jó! – kiáltottam neki, majd elrohantam a közelben lévő kisbolthoz. Mindeközben a gondolataim Reusra tévedtek. A válogatott meccseket tévén keresztül végig követtem, és hála égnek, mikor Marco rúgott egy gólt Mesut passzából, önfeledten örültek egymásnak. 

Ez azért megnyugtatott, hogy nincs harag közöttük. Bár miért is lenne, hiszen Marco semmit nem tud rólam és Mesről. De vajon tényleg hibát követek el? Nekem más mellett lenne a helyem, és csak belemenekültem ebbe a kapcsolatba?

Amint ezeken gondolkoztam immáron visszafelé a boltból, hirtelen megpillantottam egy fekete autót a járda szélén, ami fájdalmasan ismerős volt. Megtorpantam. Minden egyes porcikámon félelem futott át, hiszen az Carlos kocsija volt, így gondolkoztam, mit tehetnék. A futás mellett döntöttem, így már fordultam volna meg, amikor kinyílt az ajtaja, de nem az izmos gorillák léptek ki rajta, hanem valakit kidobtak a kocsiból. Pontosabban Mesutot dobták ki a kocsiból.

- Mi a…?! – szörnyedtem el, ám főnököm autója addigra már elhajtott, így odarohantam a feltápászkodni alig tudó török-némethez. – Jól vagy? – segítettem fel, de állva maradni is alig tudott, szája felrepedt, s mivel karját is elég ronda foltok tarkították, sejtettem, hogy a teste többi része is milyen állapotban lehet. – Hülye kérdés. Elviszlek magamhoz.

Bele sem gondoltam, hogy mi most nem vagyunk jóban. Igazság szerint én Németországban is nyitottam felé (jó, lehet a rossz módon, de akkor is), ám ő volt az, aki elutasított. Most meg? A kanapémon ült félmeztelenül, leszegett fejjel, szótlanul, miközben én kicsavartam a véres rongyot a fürdőszobában, hogy aztán visszavigyem neki a sebeire.

- Mi történt? – kérdeztem halkan, mialatt szájához nyomtam a bevizezett anyagot. Felszisszent.

- Nem tudom. Egyik pillanatban még sétálgattam, a másik pillanatban meg már a kocsiba tuszkoltak, elvittek valami helyre, aztán pedig rám erőszakolták, hogy hagyjalak békén, mert az ő tulajdonuk vagy. Mi ez az egész maffia ügy, Petra? – emelte rám a tekintetét, én pedig nyeltem egyet. Szóval Carlos tényleg nem tudja, kivel vagyok együtt, vagyis azt hiszi, hogy Mesuttal. Ezért pedig miattam kellett Özilnek szenvednie, miattam verték meg így.

- A főnököm, tudod a bárban, nem szeretné, ha bárkivel is együtt lennék, mert sokkal tartozom neki. Annyit tud, hogy az egyik német válogatott focistával járok, és megfenyegetett, hogy szakítsunk, de ezek szerint azt hiszi, te vagy az a valaki. Annyira sajnálom, hogy bele lettél rángatva! – leszegtem a fejemet, miközben a mellkasára tértem rá a törülközővel.

- Biztos azért kaptam, mert tapló voltam veled – vonta meg a vállát, kezem pedig megállt a törülközővel a mellkasán, pillantása az enyémbe fúródott. A mellkasom dübörögni kezdett. Lassan az arcomra helyezte bal kezét, és közelebb hajolt. Nem mozdultam, csak továbbra is a szemét néztem. Az orrunk már összeért, ajkainkat csak pár milliméter választotta el egymástól. Arcomon éreztem, ahogyan lassan kifújja a levegőt, de megállt, bennem pedig összeugrott valami, amit leginkább csalódottságként lehetne jellemezni. Azt várta, hogy mit szólok hozzá. Nyeltem egyet, majd lehunytam a szememet, és ajkaim szétváltak. Tulajdonképpen én csókoltam meg őt. Keze arcomról a nyakamra csúszott, a másikkal pedig a kanapén támasztotta meg magát, majd egy pillanatra eltávolodott egy centire.

- Akarlak – suttogta, de csak megráztam a fejemet.

- Mesut, ezt ne…

- De így van – azzal újból megcsókolt, finoman, de mégis égetően, s azon kaptam magam, hogy észrevétlenül hanyatt dőltem, s térdeim már nem zárultak olyan szorosan össze. Mesut fölém emelkedett, ajkai a nyakamat járták, kezei pedig mohón siklottak végig az oldalamon. Hugo viszont ekkor döntött úgy, hogy ideje megnézni, mit művelünk, így felugrásának következménye az lett, hogy Mes véletlenül lesöpörte a kanapéról.

- Íjj, bocsánat! – nézett le a földre, ahol a macsesz próbálta összekapni magát, de én csak megfogtam az állát, és magam felé fordítva újból lehúztam. A törölköző már régen kiesett a kezemből, nyelvem az övét kereste. Már rég elhagytam azt a pontot, hogy nekem nincs szükségem erre, én ezt nem akarom, mert de. Nagyon is szükségem volt rá, és nagyon is akartam. Mesut közelségétől olyan vágy kerített hatalmába, amely földbe döngölte az összes olyan érzésemet, amely el akarta taszíttatni velem őt, s a helyükbe a kínzó fájdalom lépett. Úgy éreztem, hogy ha most megállnánk vagy azt mondaná, hogy mégsem kellek neki, ott helyben összeroppannék. Az egész testem égett a vágytól, még Mesut vérének íze, melyet a csók közben érezhettem, sem tudta feledtetni a gondolatot, hogy én mennyire akarom őt. Karjaimat lefejtettem a nyakáról, és egy határozott mozdulattal kigomboltam a nadrágját, majd végig simítottam felsőtestén. Ahogy kezem haladt lefelé, Mesut némely ponton összerándult, én pedig szomorkásan néztem a szemébe.

- Sajnálom – csókoltam bele a nyakába, mert tudtam, hogy miattam néz ki így, miattam került ilyen állapotba.

- Ne sajnáld. Én voltam az, aki közölte velük, hogy azon leszek, hogy ott hagyd a bárt. – Szavainak hatására hatalmas szemeket meresztettem rá, és el sem hittem, hogy tényleg ezt tette. Értem.

- Te nem vagy normális – nevettem fel tehetetlenül, de Mes csak a fülem tövéhez nyomta a száját.

- Csak eltökéltem, hogy megmutatom, mennyire gondolom komolyan. – Elpirultam, majd figyelmem ekkor ismét másra terelődött, hiszen ajkai elindultak a fülemtől végig az állam vonalán, kezei pedig utat találtak a pólóm alatt, és szépen lefejtette rólam, majd azonnal a nadrágomnak esett.

Pár hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy itt fogunk kikötni, de abban a pillanatban nem bántam. Mesutnak sikerült velem teljesen elfelejtetnie, hogy én elvileg Reus barátnője vagyok, és eszembe sem jutott, hogy életemben először akkor csalok meg valakit…

Ed Sheeran - Kiss Me

Másnap reggel kipihenten ébredtem, és szinte szárnyaltam, ám egy valami azonnal lelombozta a kedvem: Mesut nem volt mellettem. Nagyokat pislogva ültem fel a helyemen, de a szobában sehol sem láttam, ellenben kintről hangok szűrődtek ki.

- Hugo, menj arrébb! Ne nyávogj már! – hallottam meg Mes visszafojtott hangját, így kikeltem az ágyból, magamra kaptam valamit gyorsan, és úgy lépdeltem kifelé. Özil éppen magára rángatta a nadrágját, macskám pedig egyfolytában ott legyeskedett körülötte. Rossz érzés kerített hatalmába.

- Mesut? – szólaltam meg félve, mire felém kapta a fejét, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. Száján némán csúszott ki egy szitokszó. Hirtelen nem értettem, így egy lépéssel közelebb mentem hozzá. – Mit csinálsz?

- Elmegyek – közölte szárazon, és mélyen a szemembe nézett. Nyeltem egyet.

- De miért? – nyögtem rekedten.

- Hát nem érted? – keserűen elmosolyodott, én pedig megráztam a fejemet. – Neked ott van Reus. Légy boldog vele, én pedig élem tovább az életem nélküled. – Olyan fájdalmasan ejtette ki a „nélküled” szót, hogy összeszorult a szívem.

- De én szeretl… - kezdtem volna el tiltakozni, de leintett.

- Ne mondd ezt!

- Mesut! Kérlek, Mes! Nem teheted ezt velem! – szinte már könyörögtem neki, szemeim pedig könnybe lábadtak. Mi történt tegnap este óta? Mi változott meg azóta? Hiszen akkor még azt mondta, akar.

- Miért ne tehetném? Te is megtetted ezt velem, szóval kvittek vagyunk. Legalább most már tudod milyen érzés az, amikor van valakid, aztán betoppan valaki más, felkelti benned a reményt, aztán lepattint. – Megszédültem. Nem hittem a fülemnek, nem tudtam elhinni, hogy a tegnapi este csupán csak erre ment ki. Hogy bosszút álljon.

- Szóval neked a tegnap nem jelentett semmit? Az egész csak színjáték volt? – próbáltam visszafojtani a könnyeimet, amikből pár már lecsordult az arcomon, de aztán összeszorítottam a számat, és felemeltem a hangomat. – Mégis mióta tervezted ezt?!

- Az elején nem volt az. Csak közben rájöttem, hogy tudok élni nélküled is. Nem így terveztem. Mert én tényleg szerettelek. De te voltál az, aki inkább ellökött magától, és Marco karjaiba menekült. Én mindvégig szerettelek, de aztán itt volt a tegnap. Megtettünk egy bizonyos lépést, és ez felnyitotta a szememet. Ennyi a történet, nem kell összeesküvés történeteket gyártani. – Minden egyes szó apró tűként fúródott a bőrömbe, s utána mintha kiszedték volna belőlem az összeset, és újból belém döfték volna. Azt hittem, megoldódik minden. Azt hittem, hogy ezek után beszélek Reusszal, letisztázom vele az érzéseimet, és végre boldog lehetek. Ehelyett pedig mit kapok a nyakamba? Kiderül, hogy az egész egy nagy semmi. Hogy minden tönkrement. És legbelül, mélyen valahol, éreztem, hogy erről én tehetek. Hol van az a kedves, szerény srác, akit gyerekkorom óta ismertem? Én öltem meg, és én teremtettem meg a mostani lényét. Mesut miattam lett olyan, amilyen.

- Akkor mi lesz ezek után? – kérdeztem halkan, fájdalommal teli tekintettel. Láttam Özilen, hogy hiába mutatja magát most hidegnek, neki is nehezére esik az egész. De ő eldöntötte, hogy így cselekszik. Úgy tűnik, én már nem tudok semmit tenni ez ellen, kiöltem belőle a régi érzéseit.

- Mi lenne? A mi kapcsolatunknak ezennel vége. Te együtt leszel Marcoval, én kisétálok most az ajtódon, és nem szólok Reusnak. Szerintem jobban teszed, ha te sem mondod senkinek. Akkor még megőrizheted a makulátlan látszatot – azzal felkapta a cuccait, majd szó nélkül elhaladt mellettem. Megsemmisülve álltam egy helyben, miközben Mesut kinyitotta a bejárati ajtót. Egyik pillanatról a másikra dőlt össze minden, és ugyanilyen sebességgel tört rám a zokogás a nappalim kellős közepén. 

Hugo csak állt és nézett. Mert rajtam nem tudott segíteni. Tulajdonképpen rajtam senki nem tudott segíteni. Az egyetlen, aki képes lett volna rá most közölte tulajdonképpen, hogy többet ne is szóljunk egymáshoz. Ezentúl mi csak idegenek vagyunk egymás számára.

Ám az ajtó nem csukódott be, és Mesut sem ment ki. Valami történt.

- Jó napot, Petra Riverot keressük. Itt van?