Just love me - 8. fejezet

Sergio

Lüktető fejjel ébredtem, s ahogy felültem, észrevettem a mellettem még nyugodtan alvó Patriciát. Elég aranyosan aludt, halkan szuszogott pont felém fordulva. Hirtelen beugrott pár részlet a tegnap estével kapcsolatban. Főleg az utolsó szakasz köszönt vissza a legtisztábban, hiszen addigra már kezdett eltűnni az alkohol hatása.

Óvatosan ki akartam kelni az ágyból, de valószínűleg elég feltűnően tehettem ezt, mert Patri azonnal kinyitotta a szemeit. Kellett neki pár pillanat, mire felismerte, hogy nem igazán van otthon, és legfőképpen nem igazán van egyedül. 

- Te jó ég! – suttogta, miközben nagyokat pislogva felült. Tekintete körbejárta a szobát, végül pedig rajtam állapodott meg. Próbált megszólalni, és keresni a megfelelő szavakat, de nem igazán jött össze neki, így végül csak feltápászkodtam.

- Keresek valami gyógyszert, és főzök egy kávét, rendben? – kérdeztem, mire halkan bólintott. Egészen szokatlan volt tőle ez a hangtalan viselkedés, hiszen az eddigiek alapján nem úgy ismertem meg, mint akit különösebben zavart volna egy ilyen szituáció, ráadásul a tegnapi beszélgetésünkből is azt szűrtem le, hogy nem egy pasival akadt már dolga. Kifejezetten őszinte volt (Mi mást várunk az alkoholtól?), de persze semmi miatt nem ítélem el, mert hazudnék, ha azt mondanám, én egy szent vagyok. Mindenesetre most csak meglepett, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, és ezt nem értettem, miért van.

Lassan kivánszorogtam egy szál farmerben a konyhába, és hálát adtam az égnek, hogy a bejárónőm pont ma szabadnapos.

Ahogy a gyógyszerek között kotorásztam, hallottam Patri telefonjának csörgését a hálóból, majd az ágy nyikorogni kezdett, és a lány futkosása vált hallhatóvá, ahogy kereste a ruhadarabjait, bennük a mobiljával. Végül fáradtan szólt bele a kagylóba, én pedig elmosolyodtam, hiszen szemem sarkából volt egy kis rálátásom, és eszméletlenül édesen festett. Még ha full másnapos is volt.

Ekkor eszembe jutottak a tegnapiak. Nem, nem az, ahogyan mohón egymás ajkait faltuk, miközben megszabadultunk a ruháinktól – noha ez még most is élénken megmozgatta a fantáziámat-, hanem az, ami ezek után következett, az a kiadós beszélgetés, amire Patricia nagy valószínűséggel nem is emlékszik. Ahogy arra sem, hogy sírva elmesélte nekem a történetét Ikerrel, és közölte, hogy de nem akarta, hogy én ezt megtudjam, mert akkor már nem fog kelleni nekem. Ez a kijelentés pedig egyértelműen alátámaszthatja a dolgot, hogy ő nem csak egy éjszakás kalandként gondol rám, és ez igencsak hízelgő. Noha lehet, hogy csak rossz következtetést vonok le, de szerintem ez így van. És az igazság az, hogy az én érdeklődésemet is felkeltette, hiába adta volna be a derekát rögtön az első, részeges alkalommal. Ettől még nem soroltam azok közé a csajok közé, akik bármire hajlandóak lettek volna, csakhogy egy éjszakán át jól szórakozzunk. Szinte elmesélte az egész élettörténetét, beleavatott abba is, hogy miután a szüleik összejöttek, Casillasszal megpróbáltak együtt maradni, de végül a szétválás mellett döntöttek, aminek nem igazán lett szép vége, s mikor arra a kérdésre került a sor, hogy miért dolgozik a bárban, ő elaludt. Mindegy, gondoltam, ez már nem olyan lényeges, de ebből a beszélgetésből nem hiszem, hogy sokra emlékszik a reggeli tekintetéből adódóan, én pedig nem fogom felzaklatni azzal, hogy beszámolok róla. Legfeljebb kezdem az egészet az elejéről.

- Bocsánat az előbbi lefagyásomért – jött ki a konyhába Patricia, ezúttal már felöltözve. Mosolyogva megráztam a fejemet, s miközben ő leült a konyha asztalhoz, leraktam előtte egy pohár vizet meg egy gyógyszert.

- Semmi gond. Érthető, mert tegnap elég sokat ittunk – ültem le én is, és együttérzően néztem rá.

Patricia

Rettentően fájt a fejem, amit mondjuk nem is csodáltam azok után, amennyit tegnap este ittam. Mondhatni kicsit elszaladt velem a ló, és égett a fejem amiatt, mert nem akartam ilyen módon bemutatkozni Sergionak. De látszólag ő jól kezelte a dolgot.

Szólásra nyitottam a számat, de hirtelenjében megszólalt a telefonom, s mivel a kijelzőn Iker neve villogott, ezért bocsánatkérően Sergiora néztem, és felvettem.

- Jó reggelt! – köszöntem bele élénkebb hangnemben, mint amilyennel Petrát üdvözöltem.

- Hol a fenében vagy? – Iker már nem köszöntött ilyen kedvesen.

- Sergionál… - nyögtem ki a választ, bár úgy is tudtam, hogy ez nem fog neki tetszeni.

- Mond, hogy nem… Basszus Patricia, mit műveltél?! – idegesnek hatott a hangja, amit nem tudtam megérteni. Már nincs olyan sok köze az életemhez, mint régen.

- Nem, semmi nem volt. Csak berúgtunk, idejöttünk, és ennyi. Elaludtunk.

- Biztos?

- Mi vagy te, az apám?! – csattant fel, aztán letettem a telefont. Ehhez most tényleg nem volt sok kedvem. – Bocs, Iker mostanában kikészít. Hol is tartottunk? – Ramos erre nyelt egyet, és igen csak furcsa arcot vágott.

- A tegnapnál.

- Ja igen. Csak azt akartam, mondani, hogy legalább nem történt semmi – sóhajtottam megkönnyebbülten, mire furcsán felvonta a szemöldökét, bennem pedig ez olyan érzés támadt, hogy muszáj magyarázkodnom neki, nehogy félreértse. Nem akartam, hogy azt higgye, irtózom ettől a gondolattól. – Mármint félre ne értsd, de nem hiszem, hogy túl jó lett volna, ha ilyen részegen lefekszünk. Legalábbis szerintem, ha megtesszük, akkor legalább ne részegen tegyük – mondtam egyenesen a szemébe nézve. Ez volt az igazság, és én köztudottan kimondom mindig azt, amit gondolok.

- Nem rossz felfogás – nevette el magát Ramos, és tartotta a szemkontaktust, mire bevillant az agyamba egy kérdés.

- De amúgy, akkor mit műveltünk mi tegnap? – érdeklődtem, majd megittam a maradék vizet is a poharamból. Sergio erre elgondolkozott egy kicsit, aztán lassan szólásra nyitotta a száját.

- Hát, egymásnak estünk, aztán én egy pillanatra bementem a fürdőbe, addigra te meg már elaludtál – mesélte én meg elképedtem. Kínosan elnevettem magamat, bár úgy tűnt, mintha Sergio nem teljesen az igazat mondaná.

- Te jó ég! Műveltem ennél gázabb dolgokat is? – nevettem vörösödve, Ramos pedig csak mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem, inkább aranyos voltál részegen.

Ezt bóknak vettem, aztán pedig az órára pillantottam, és úgy döntöttem, lassan ideje indulnom, így hát felálltam, s közben kinéztem az ablakon, ami pont az utcára nézett. Mesut épp akkor állt ki a kocsijával, majd elhajtott.

- Azt hiszem, hazamegyek, és lefürdök egy kád forró vízben. Nem épp lehet kellemes az illatom – azzal bementem a hálóba, összeszedtem a maradék göncöm, és újból kimentem a konyhába, ahol Sergio felállt, hogy kikísérjen.

- Esetleg valamikor megejthenénk még egy találkozást. Már ha nincs ellenvetésed – megráztam a fejem, végül pedig megálltam az ajtóban, és felé fordultam. – Tudom már, jövő héten válogatott meccsek lesznek, és a csapattagok jönnek Madridba. Eszméletlenül jó bulikat csinálunk ilyenkor a szállodában, ahol ilyenkor lakunk. Te is jöhetnél.

- Jól hangzik. Majd dumálunk róla – kacsintottam rá, majd adtam két puszit neki, és elindultam. Ekkor vettem csak észre, hogy a túl oldalon Olivia próbál meg bejutni Özil házába, csakhogy ugye a házigazda nem volt otthon. Így hát a csaj megfordult, és megpillantott engem. A szája hangtalanul betűket formált, és tökéletesen le tudtam olvasni, hogy mit intézett hozzám: r-i-b-a-n-c.

- Gondolom már észrevetted, hogy Mesut nincs otthon. Csak közlöm, hogy Petránál volt. Képzelheted milyen jó volt az estéjük… - kiáltottam át neki, majd elégedett vigyorral a képemen elindultam haza. Nem érdekelt, hogy valószínűleg nem így volt az eset, de jó érzés volt ezt közölni azzal a libával.

1 héttel később

- Srácok, bemutatom nektek Patriciát, bár van, aki már ismeri! – kiáltotta el magát Sergio, miközben beléptünk a spanyol válogatottal teli szobába. A hangulat olyan volt, mint az iskolában becsengetés előtt. A srácok különböző helyeken foglaltak helyet, s a hangzavar, csak akkor csitult el, amikor belépett a tanár néni, alias Ramos és én. A tömeg egy emberként fordult felém, és egy szőke buksi arcára azonnal hatalmas vigyor ült ki.

- Patriiiii – azzal Torres szinte a nyakamba ugrott, én meg kis híján elestem.

- Hé, Szöszi, én is örülök neked, de megfojtasz! – nevettem a hátát veregetve, így eltávolodott tőlem.

- Csak ooolyaaan rég láttalak – nyafogta, de csak a szememet forgattam. Torrest már régebbről ismertem, mivel ő volt az egyetlen, aki még tudott Ikerről és rólam annak idején. Ez is csak annak volt köszönhető, hogy egyszer meglátott minket, így előtte már nem titkolózhattunk. Viszont jól megtartotta a dolgot, és közben egész jól összebarátkoztunk. Tudtommal Sergio is tud olyan gyökér lenni, mint ő.

- Remélem Olallat is így ölelgeted – csipkelődtem. – Később még beszélünk – kacsintottam rá, mert eljött nagy bemutatkozósdi ideje, amikor az egész csapattal megismerkedtem. Olyan volt, mint amikor a Real öltözőjébe mentem, csakhogy itt most volt pár másik arc is másik csapatból.

Amikor nagyjából megvoltam a bemutatkozással, érdeklődve leültem a kanapéra, mellém pedig két barcás telepedett le, Piqué és Cesc.

- Áh, szóval ti vagytok a kedvenc csapatom „kedvenc” ellenfele – mosolyogtam rájuk. Mondjuk kicsit ijesztő volt, hogy hirtelen így letámadtak, de hát, nekem sosem volt gondom a fiúk kezelésével, mindenféle egoizmus nélkül állíthatom.

- Sejthettem volna, hogy ellenpárti vagy – nevetett Cesc. – Ha Sergioval jöttél, akkor más nem is lehetsz.

- Csak nem irigykedsz? – lépett oda hozzánk Ramos is vigyorgó ábrázattal.

- Hát, az tény, hogy nem panaszkodhatsz – helyeselt Piqué is, és hazudnék, ha azt mondanám, bántottak a szavaik, de csak felálltam.

- Kimondta, hogy mi együtt vagyunk? – kihívóan Sergiora néztem, a barcás kis társaság pedig hatásosan „hú”-zott egyet, majd otthagyva a helyszínt arrébb álltam, s ekkor botlottam bele kedves mostohabátyámba.

- Patricia? – lepődött meg. Úgy tűnik, ő nem tartózkodott eddig a helyiségben. – Mit keresel te itt?

- Sergio hívott, én pedig jöttem. Talán valami baj van? – fontam össze a karjaimat magam előtt, mert már komolyan nem tudtam eligazodni, hogy Iker mégis mi a francot akar tőlem. Miért viselkedik úgy, mintha nem tudnék vigyázni magamra?

- Beszélhetnénk egy percre?