Dear Diary - 7. fejezet

„Elmondtam Sergionak a döntésemet. Azt mondta, szól Mirjamnak, hogy mikor jó neki, Mirjam pedig azt mondta, hogy egy hét múlva annyi ideje lesz rám, amennyit csak szeretnék. Tök jó. Bár még mindig nehéz felfogni, hogy itt van. De majd idővel megszokom, és talán minden a régi lehet. Vagyis majdnem minden. Az biztos, hogy mindenképp Sergionál maradok, még ha lesz más lehetőségem is. Most már itt van az otthonom, ők a családom: Sergio, Mesut, Eleonor, Carlo, és a csapat. És ez nem fog megváltozni csak azért, mert Mirjam visszajött, de ettől függetlenül még mindig a nővérem magam. Örökké.”

Mirjam

Két éve még minden rendben volt. Vagyis csak egy bizonyos pontig. Tulajdonképpen nem tudom, miért történt ez az egész, de az tény, hogy nagyon váratlanul ért, és egyáltalán nem számítottam rá.

Nina akkor közelített a 16-hoz, én pedig boldogan éltem a főiskolás éveimet. Volt egy barátom, Aaron, két hónappal előtte költöztem hozzá. Teljesen jól megvoltunk, minden jól ment, és valóban boldog voltam, de aztán egyik este Aaron elment a haverjaival szórakozni, én meg otthon maradtam, mivel tanulnom kellett a vizsgáimra.

Nagyjából fél tizenegy körül kattant a zár, és megjött Aaron, de én nem foglalkoztam vele, egészen addig, amíg be nem jött a hálóba, ahol az ágyon ülve tanultam.

- Mi van, mér nem is köszönsz? – hangja agresszívan csengett, így felnéztem, és akkor csapott meg a tömény alkohol szag. Kicsit megrettentem ettől, de nem pánikoltam. Ez nem az első alkalom volt, hogy ivott, és eddig sosem volt gond. Szóval bíztam benne, hogy most sem lesz.

- Bocs, tanultam. – jelentettem ki, majd visszatemetkeztem a könyvekbe, hogy had nyugodjon le, csakhogy ő nem hagyta annyiban. Volt egy osztálytársam, aki sokszor segített nekem vizsgáknál, de Aaronnak az volt a heppje, hogy én nem csak tanulok vele. Persze ez nem így volt, de folyton ezzel jött, és féltékeny volt.

- Ez annak a gyökérnek a hibája! Teljesen elidegenített téged tőlem! – ordibálta, és erre megint csak felkaptam a fejemet. Nem tudtam, hogy jól hallottam-e.

- Mi?! – hüledezetem, mire levette a cipőjét, az ágyra mászott, és lesöpörte a könyveimet, az anyagaimat, szinte mindent a földre.

- De én megmutatom neki, hogy te csak az enyém vagy. – tekintete ködös volt, és akkor tényleg kezdtem megijedni. Megcsókolt, de én ellöktem magamtól, így furcsán méregetni kezdett – Na, ne csináld ezt, tudom, hogy te is akarod! – azzal megint megpróbálkozott, de ezúttal már a nadrágomat próbálta leráncigálni rólam. Megijedtem, és pofon vágtam. Hát, nem kellett volna. Az csak olaj volt a tűzre, és visszavágott, de sokkal nagyobb erővel, sokkal többször. A szám felrepedt, és végül teljesen kábultan ájultam az ágyra, ő pedig rám mászott. Kezeimet lefogta, teljes súlyával rám nehezedett. Megcsókolt, és vetkőztetni kezdett, én pedig túl erőtlen voltam, hogy ellenkezni tudjak ennek az egésznek.

Ahogy meséltem a történteket, legördült egy könnycsepp az arcomon. Fájdalmas volt visszaemlékezni az egészre.

- És ezért menekültél el? Mert megerőszakolt? Miért nem jelentetted fel? – értetlenkedett Torres, de megráztam a fejemet, és folytattam tovább a történetet.

Másnap reggel sírva ébredtem, s azonnal összepakoltam néhány cuccomat. Nem mindent, csak a legfontosabbakat, a lényeg az volt, hogy minél előbb eltűnhessek onnan. Aaron még aludt, szóval igyekeztem. Minél előbb el akartam menni.

A konyhából kifelé menet leejtettem a kulcsomat, de gyorsan felkaptam, és körbenéztem. Sehol senki, szóval megindultam a bejárati ajtó felé, csakhogy amikor a kilincsért nyúltam, valaki megragadta a csuklómat, és maga felé fordított.

- Hova mész? – Aaron már nem volt részeg, de így is ijesztő volt, ahogy idegesen meredt rám. Ugyanúgy féltem tőle, mint előző este.

- El. Minél távolabb tőled. – azzal már fordultam is el, de nem engedett, sőt, jobban megszorította a csuklómat, mire felszisszentem – Eressz el!

- Nem! A rendőrségre mész? Válaszolj! – akkor már a vállamnál fogva rángatott, és könnyen gyűltek a szemembe.

- Talán.

- Ha megteszed, csak neked lesz rosszabb. Figyelmeztetlek, ha engem lecsuknak, akkor is maradni fog kint még olyan ember, aki helyettem intézkedhet. De akkor nem csak a te életedet keserítem meg, hanem az egész családodat, kezdve a kishúgodéval. Na, mit szólsz? Azt ajánlom, senkinek ne beszélj erről, sőt, most hogy így belegondolok, jobb lenne, ha felszívódnál, és akkor nem lesz nagyobb baj. – elsírtam magam, rettegtem, hiszen ez az ember nem az volt, akit én ismertem. Ez valaki más volt Aaron bőrében. Persze mindezek után tettem, amit mondott, hisz csak így védhettem meg Ninát.

- Hé, ne sírj! – húzott magához Fernando. A karjaiban biztonságban éreztem magam, de egyelőre nem tudtam megnyugodni.

- Mexikóba mentem, és azt hitem, így jobb lesz Ninának, de rosszul gondoltam. Azt hittem így megóvhatom a rossztól, de úgy tűnik, tévedtem. És nem tudom, hogy képes lesz-e megbocsátani nekem, hisz még én sem tudok megbocsátani magamnak. – temetkeztem a vállába, ő pedig a fejemet simogatta. Abban a pillanatban az volt az egyetlen hely, ahol szívesen lettem volna, és úgy éreztem, hogy Nando megért engem, még ha nem is olyan rég ismerem, megbízhatok benne.

Nina

Már napok teltek el azóta, hogy megtudtam, a nővérem él, s ez idő alatt egyre jobban erősödött bennem a tudat, hogy találkozni akarok vele. Szóval már várom. De komolyan, kíváncsi vagyok az egészre.

Ma délelőtt sem mentem be órákra, mivel nem volt hozzá túl sok kedvem, és erről Sergio nem tud, de nem is fog tudni, viszont holnap délután lesz egy bemutató, amin ugye részt veszek, mint modell. Rajtam kívül csak pár lányt kértek fel erre, khm... az osztály legjobbjait, és tényleg nem egóból, de hát ez az igazság. Remélem Reyes eljön megnézni.

Délelőtt láttam Mesutot a városban. Megint azzal a csajjal lófrált, és tök jól megvoltak. Nem tudom, miért, de nem szimpatizálok azzal a gondolattal, hogy ezek együtt legyenek. De ez azért hülyeség, mert mi okból kifolyólag lennék féltékeny? Hiszen őt is a bátyámnak tartom, akkor meg? Fogalmam sincs erről, de mindegy, felhívtam, hogy délután nem jön-e el velem fagyizni. Igent mondott, úgyhogy háromkor a kedvenc helyünkre mentünk.

- Te, neked biztos fagyot kéne enned a holnapi bemutató előtt? – kérdezte nevetve, miközben leültünk egy asztalhoz.

- Persze, meg bírnék enni két kelyhet is. De most maradok az egynél. – mosolyogtam, Mes meg csak a fejét csóválta. Ezek után még várnunk kellett, amíg kihozták a rendelést, s az ücsörgés közben egy ismerőst pillantottam meg, így mosolyogva felálltam. Mesut kérdőn nézett rám-

- Mindjárt jövök. – bólintott, én meg odalibegtem nővérem volt pasijához, Aaronhoz – Szia! – köszöntem rá. Egyedül volt. Vajon ő is hiányolhatta Mirjamot? Az eltűnése óta nem is beszéltem a sráccal.

- Hali, kicsi lány! Mi újság? – kérdezte kedvesen. Nem nagyon akartam hosszabb csevegést folytatni vele, engem csupán egy dolog érdekelt.

- Megvagyok, de lenn egy kérdésem. Utána nem is zavarok, mert rám várnak. – mutattam hátra, ahol Mes felvont szemöldökkel figyelt minket. Nem értem, miért féltett ennyire – Te tudtad, hogy Mirjam itt van Madridban? És ha igen, mióta? – érdeklődtem. Egy pillanatra mintha elkomorult volna a szeme, de aztán meglepődötten rám nézett.

- Nem tudtam róla. Ezek szerint nem halt meg? Él? Jól van? – kérdezgetett, mire bólintottam, így folytatta – Meg tudnád mondani a címét? Szeretném meglepni, hogy itt van, és nem halt meg. Nahát, ez de jó hír! – kicsit furcsa volt a viselkedése, de azért elővettem a táskámból egy papírt. Sergio megadta a címét, ha valami olyan lenne, akkor tudjam.

- Tessék. Ez az. – nyújtottam át, Aaron meg hálásan pislogott.

- Köszönöm! Huh, ez most meglepett.

- Engem is, elhiheted. De most megyek is vissza, várnak már. Szia! – köszöntem el, ő meg intett utánam, így visszasétáltam Mesuthoz.

- Hát ő meg ki volt? – kérdezte, mikor visszaértem.

- A nővérem pasija volt anno. Ő sem tudta, hogy Mirjam itt van a városban. – meséltem, és bólintott. Ezek után megettük a fagyinkat, és sétálni indultunk. Le kellett mozogni az édességet.

Úgy tűnt, ez a mai nap ilyen összetalálkozós, kérdezős nap, mert nem sokkal később Torresszel futottunk össze.

- Sziasztok! – köszönt.

- Szia! Hát te? – érdeklődött Mes, én meg csak mosolyogtam, mint egy hülye.

- A lakással kapcsolatban intézek ügyeket. Viszont még mielőtt elfelejtem, Nina, mit tudsz Aaronról? – nézett rám. Kicsit meglepődtem, hogy honnan tud róla, de azért válaszoltam.

- A nővérem volt pasija. Egyébként most találkoztam vele, elkérte Mirjam címét, hogy meglepje. – magyaráztam, Fernando meg fokozatosan sápadttá vált.

- Hogy mi?! A francba! Azonnal Mirjamhoz kell mennünk! – mi van?! Mi ez az egész?!

Mirjam

Jó volt kiönteni a lelkemet Fernandonak. Tényleg megnyugodtam a társaságában, és jó érzés volt hogy törődött velem. Azóta mindennap átjött, és úgy volt, hogy ma is így lesz. Nem tudom, miért, nagyon vártam, hogy megérkezzen. Meg amúgy is jó volt vele. Utoljára két éve éreztem így valaki iránt, szóval kicsit új ez a helyzet, de azt hiszem beleszerettem. És ha készen leszek rá, akkor ezt neki is el fogom mondani.

A kanapémon ültem, és a tévét bámultam, amikor csengettek. Felpattantam a helyemről, és rohantam ajtót nyitni, mivel azt hittem, Torres az. De nem így volt.

- Na, kit fújt haza a szél? – megijedtem. Nem kicsit. Nagyon.

„Még a legtökéletesebb ember is követhet el hülyeséget akár önszántán kívül is. De én nem vagyok tökéletes, viszont annál nagyobb hülyeséget vagyok képes elkövetni.”