Dear Diary - 20. fejezet

„Na jó, most már tényleg hiányzik a régi életem. Mármint az a régi életem, amikor Sergio házában laktam, Sergi semmiről nem tudott, Mesuttal pedig jól elvoltunk. Szóval az az egy hét durván. Vagyis az előtte levő élet is hiányzik, de az már kiegészül Özillel. Persze jól elvagyunk vele most is, de más úgy élni, hogy semmi probléma nincs, és más úgy, hogy a bátyád nem akarja ezt az egészet. Hiányzik az, mikor Sergio hazajött, és rögtön megnézte, jól vagyok-e, megölelt, utána pedig megnéztünk közösen egy filmet dupla adag kukoricával. Hiányoznak a cuccaim, amiket ide nem hozhattam magammal, hiányzik a naplóm, hiányzik…. hiányzik minden!”

Mirjam

Konkrétan a teljes pánik futott végig rajtam, amikor hallottam az ajtót becsukódni, és hallottam Fernando köszönését. Mit fog gondolni, ha így meglát? Ajj, ezt a göncöt inkább ki kéne hajítanom a kukába, nem is passzol hozzám. Fogalmam sincs, egyáltalán miért vettem ezt fel.

- Mirjam? – lépett be Nando hirtelen a szobába, de meg is torpant, én pedig megfordultam. Ahogy rápillantottam Fernandora elszállt minden gondolatom, és egyáltalán nem bántam már, hogy ebben a cuccban talál. Annyira ellenállhatatlanul nézett ki, ahogyan a kicsit még mindig vizes tincsek a homlokára tapadtak, és ahogy nézett rám… nos, attól bárki elolvadna.

Lassú léptekkel odasétáltam elé, s egy mosoly kíséretében átkaroltam a nyakát.

- Hé, nem ér ám direkt kínozni! – utalt a rajtam lévő fehérneműre, mire elnevettem magam. Nyilván nem számított semmire, de nekem már más elképzeléseim voltak, mondjuk úgy, hogy a félelmeim levetkőzése.

- Egy szóval sem mondtam, hogy kínozni akarlak. De ha te mazochista vagy, tőlem… - vigyorogtam, mire neki is egy féloldalas mosoly kúszott az arcára. Ledobta maga mellé a táskáját, óvatosan megfogta az arcomat, s miközben lágyan megcsókolt, befelé indultunk meg az én kezdeményezésemre. Kezemet pólója alá csúsztattam, és végighúztam izmos felsőtestén, majd megszabadítottam a felsőjétől.

- Ne zuhanyozzak le előtte gyorsan? – kérdezte két csók között, de csak ránéztem mosolyogva.

- Te nem tudsz gyorsan zuhanyozni. Nálad a gyors az negyed óra, szóval ne! – nevettem, s már a nadrágjával bajlódtam. Mikor már az is sikeresen a földön landolt, Nando hanyatt döntött az ágyon, és ott folytattuk tovább. Ajkai nyakamra vándoroltak, kezei combomat simították, én pedig kellemesen megborzongtam az érintésétől.

- Biztos vagy benne? – nézett mélyen a szemembe.

- Hogy ne zuhanyozz le? Persze. – nevettem fel, és a nyakába akasztottam a kezeimet.

- Nem arra gondoltam. Hanem, hogy biztos ezt akarod csinálni?

- Teljesen. – eltökélten néztem farkasszemet vele, mire elmosolyodott, amolyan „Jó, hát ha te akarod.” stílusban, és a kulcscsontomat kezdte el puszilgatni.

- Mennyiért vetted ezt? – nézett végig hirtelen rajtam, mire felvontam a szemöldökömet, így folytatta – Csakhogy mennyire fogsz kiakadni, ha véletlenül letépem rólad. – kihívóan a szemembe pillantott ismét, és muszáj volt elnevetnem magam.

- De akkor legközelebbre újat kell majd vennem. – haraptam bele az alsó ajkamba.

- Ezek szerint lesz legközelebb? – vigyorgott, én pedig megvontam a vállam.

- Most leteszteljük, mennyire vagy jó. Aztán majd ez eldönti. – Nando nézett egyet, de aztán lehúztam magamhoz, és beleharaptam a fülcimpájába. Valószínűleg ő nem ezt várta, ám pár másodperccel később végigsimított az oldalamon, és a melltartómmal kezdett el bajlódni.

És hogy mi változott meg ebben a két hétben? Nem tudom, talán az, hogy végre sikerült lezárnom a múltamat, és sikerült elhitetnem magammal, hogy nem kell egész életemen át szenvednem az akkor történtekért. Szóval mondhatjuk azt, hogy győztem efelett, és ezért is sikerült olyan jól az a délután.

Nina

Enyhén szólva is szétuntam az agyamat, amíg Mesut távol volt, szóval boldogan ugrottam a nyakába, mikor hazaért.

- Azt hiszem, sejtem. A legtöbb cuccod Sergionál van, a bejárónőm pedig nem túl szórakoztató, a többiek pedig nem értek rá. – nézett rám felvont szemöldökkel, miközben a konyhába mentünk, ahol felültem a pultra, míg ő ivott. Ránéztem az órára, és úgy döntöttem, hogy felhívom a nővéremet, noha Torres már valószínűleg ott van nála. Ő előbb érhetett oda Mirjamhoz, mivel Mes még elintézett egy-két dolgot bent a városban edzés után.

Egy csomót kellett várnom, mire felvette a telefont, s hangja egészen más volt, mint amit idáig megszokhattam tőle. Olyan friss.

- Hm, de feldobott a hangod. Túlságosan is az! – vigyorogtam fülig érő szájjal.

- Háááát… - kezdte nővérem, de Nando is a vonal másik végén tartózkodott, így közbeszólt.

- Majd ha nagy leszel, elmagyarázzuk. Addig marad a méhecskés sztori. – hallani lehetett a hangján, hogy vigyorog, és én sem tettem másként.

- Hát jó, hagylak titeket. Akkor jó… khm… beporzást, vagy mit! – azzal leraktam, mielőtt még bármit is mondhattak volna erre. Mesut csak lesett rám. – Mirjaméknak kicsit jó délutánjuk volt. Nem úgy, mint nekem. – utalgattam, s Özil felállt a helyéről, és előttem megállva, nyújtózkodva rakta be a mosogatóba a poharát.

- Van egy ötletem, hogy lehetne a miénk is az. – szemtelenül elvigyorodott, majd megcsókolt, én pedig karjaimat nyaka köré fontam, s kezei is belefogtak vándorútjukba a combomon.

- Fúúúj! – hallottuk meg hirtelen mellőlünk, így mindketten meglepetten néztünk el oldalra, ahol Carlo meresztett ránk hatalmas szemeket, aztán kiszaladt. Azonnal lepattantam a konyhapultról, és már rohantam is utána.

- Carlo, várj! – fogalmam sem volt róla, hogy keveredhetett át ide, és hogy jutott be a házba, de a jelek szerint Mes nem zárta kulcsra az ajtót, mert Carlo ott is akart kifutni, ám sikeresen megfogtam. – Ne menekülj, te kis rosszcsont! – emeltem fel, ő pedig felnevetett.

- Minden oké? – sétált közelebb Mesut, én pedig Carloval a kezemben odamentem hozzá – Hogy jöttél te át? – kérdezte a kisfiútól, s mosolyogva figyeltem őket.

- Unatkoztam, és anyának sok a dolga. Takarít. – magyarázta enyhe olasz akcentussal, csakúgy, mint ahogy Eleonor szokott. Lenyűgöző, hogy már így, öt évesen is folyékonyan beszél olaszul is, és spanyolul is. – Átjöttem Ninához, hogy játsszunk. – Öz halvány mosollyal nézett rám, és én is mosolyogni kezdtem. Szegény Carlo is megszívta a távollétemet, mivel eddig sokszor vigyáztam rá, most meg nem vagyok ott, Eleonornak meg több lett a takarítani valója, mert Sergio nem szeret takarítani. Szóval alig marad idő a fiára.

- Gyere, elmenjünk a játszótérre? – kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett, viszont Mesut hatalmas szemeket meresztett rám. A szokottnál is nagyobbakat. – Majd este bepótoljuk. – kacsintottam rá, majd kifelé indultam meg, hogy szóljak Eleonornak, elvisszük Carlot. Nem is kellett sokáig mennem, mivel az út túloldalán Eleonor már kereste a kisfiát, ráadásul nem kicsit pánikolt be.

- Oh mio dio, Carlo! Hála az égnek, jól vagy! – rohant oda hozzánk, és szorosan átölelte Carlot.

- Átjött hozzánk, mert unatkozott. Nem baj, ha elvisszük a játszótérre?

- Megérdemled te ezt? – fordult El Carlohoz, aki csak nagyokat pislogott.

- Igen. – vágta rá némi tétovázás után, s elnevettem magam.

- Nem gond, Nina?

- Persze, hogy nem! Szívesen vagyok Carloval. – mosolyogtam, majd elbúcsúztunk, és beültünk Mes kocsijába.

Mesut

Nina navigált el a játszótér felé, mivel én nem voltam nagyon járatos arrafele, s a kocsit kicsivel arrébb raktuk le a parktól. Carlo aranyosan lépdelt mellettünk, s miután megfogta Nina kezét, az enyémért nyúlt. Mosolyogva sétáltunk, és már teljesen kiment a fejemből, hogy én valami egészen mást terveztem a délutánra. Most meg már mit csinálok? Egy ötéves kissráccal tartok a játszótér felé, és híres focista lévén nem kicsit bámultak meg az emberek. Azt hiszem, holnap újból a címlapon tündökölhetek majd, miszerint „Mesut Özil és Sergio Ramos húga kinek a gyerekével sétált meghitten? Miről maradtunk le?”. Szinte már várom.

Szóval így tartottunk a játszótér felé, csakhogy útközben egy kedves, idős nénike leállított minket, és szerencsétlen Carlora mosolygott rá a műfogsorával, amire a kisgyerek próbált hátrálni pár lépést.

- Jaj, milyen szép a kisfiúk! Igazán büszkék lehetnek rá! – kicsit meghökkentem ezektől a szavaktól, de aztán megcsóváltam a fejemet.

- Nem a miénk. – Ninával egyszerre vágtuk rá ezeket a szavakat, ami egyértelműen kifejezte, hogy egyáltalán nem tervezzük úgy, hogy szeretnénk gyereket jelen pillanatban. Majd egyszer talán, de azt hiszem ahhoz még túl éretlenek lennénk.

- Oh, pedig azt hittem. Teljesen úgy néztek ki, mintha a maguké lenne. – mondta a hölgy csalódottan, majd pár percnyi bájmosolygás után indultunk tovább, mert Carlo konkrétan azon volt, hogy a nénit mindjárt fellöki, mert ő menni akar. Okos a gyerek, annyi biztos.

- Hát ez vicces volt. De Carlo megmentett minket. – nevetett fel Nina, mikor kicsivel arrébb értünk.

- Az biztos. De jelen pillanatban elég nekem rád is vigyázni, nem kell ehhez még egy gyerek is… - erre a kijelentésemre Nina felvont szemöldökkel elém állt.

- Te nem azért vagy, hogy vigyázz rám. Az másnak a dolga lenne. - dugta ki a nyelvét, mire átkaroltam a derekát.

- Tudom, de az a valaki most nagyon haragszik rád is, szóval ez a feladatkör most az enyém más egyebek mellett. – azzal megcsókoltam, mire újból felcsendült a kommentátor hangja, azaz Carloé.

- Fúj, már megint kezditek!

- Hidd el, egyszer majd te is fogsz ilyet csinálni. – kacsintottam rá lehajolva.

- Én? Soha! – toporzékolt, de csak nevettem.

- Majd meglátjuk. Addig is gyere, menjünk a hintához. – felegyenesedtem, s már indultam is volna, mikor megcsörrent a telefonom, így Ninára néztem.

- Addig előre megyek vele, nyugodtan intézd el. – bólintott, én pedig felvettem a telefont.

A kisfiú papírzsebkendőért ment oda a vele lévő lányhoz, így egy kicsit félreálltak, hogy a többi gyereknek ne legyenek útban, de amikor a lány nyújtotta volna a zsebkendőt, ő elszaladt egy közeli fa mögé. Nevetve kukucskált ki, hogy vajon jönnek-e utána, majd mikor megpillantotta a jókedvűen közeledő lányt, ismét a fa mögé rejtőzött. Azt gondolta, hogy most aztán jól elbújt, de pár pillanat múlva már ujjak fonódtak a derekára.

- Most elkaptalak! – emelte fel a lány, majd megpördült vele. Kellemesen elszórakoztak így, csakhogy nem sokkal később három férfi közeledett feléjük, ami nem zavarta volna őket, ám azok megálltak náluk.

- Te vagy Nina Contreras, igaz? – kérdezte az egyik nem éppen kedves ábrázattal.

- Ki kérdezi? – kérdezett vissza a lány összefont szemöldökkel, s már valószínűleg sejtette, hogy ez nem túl jó előjel.

- Az nem lényeg. Csak az, hogy te most velünk jössz. – azzal a két másik férfi megfogta, úgy hogy ne is tudjon kiszabadulni a kezeik közül, ám volt annyi esze, hogy kiáltozni kezdjen.

- Fogd már be! – tapasztotta be az egyik a száját, majd egy hirtelen ütést érzett a tarkóján, és feje lecsuklott. Ezzel egy időben a kisfiú mindent végignézett, s a jelenetet látva elsírta magát. – Te is fogd be, kölyök! – ordítottak rá, mire megszeppenve, könnyes szemmel nézte végig, ahogyan a lányt elviszik. Semmit nem tudott tenni ez ellen.

A beszélgetés eltartott egy ideig, mivel apám hívott, ráadásul ő szeret sokat beszélni, meg valami reklámos cuccról volt szó, hogy vállalom-e. Igazából sokat nem fogtam fel az egészből, csak helyeseltem, mint valami jó gyerek, és jó néhány perc után sikerült csak megszabadulnom az apámtól, majd elindultam, hogy megkeressem Nináékat. Kezdetben még nagy lelkesedéssel jártam körbe a játszóteret, de az ötödik körre már kezdtem kissé idegessé válni, hogy mégis hova a francba tűnhettek. A fele szülői sereg már így is nyilván azt hiszi, hogy valami pedofil vagyok, vagy hasonló. Aztán megpillantottam Carlot. Az egyik fa alatt állt egyedül, így odasiettem, s mikor közelebb értem, csak akkor vettem észre, hogy sír.

- Hé! Mi a baj? – guggoltam le, majd körbenéztem – És merre van Nina?

- Elvitték, - szipogta, és újból rákezdett a sírásra.

- Kik vitték el? – nem egészen értettem a kissrácot, és nehéz volt úgy lenyugtatni, hogy közben ki kellett szednem belőle az infókat.

- Nem tudom. Három bácsi. – az egekbe szaladt a szemöldököm, és elképzelni sem tudtam, hogyha ez igaz, akkor miért vitték el. Bár az is igaz, hogy ez pont egy elég eldugott része a parknak, szóval itt senkinek sem tud feltűnni, ha elrabolnak valakit.

Idegesen vettem elő a telefonomat, és először Sergiot próbáltam meg felhívni, de mily meglepő, nekem nem vette fel. Ezek után próbálkoztam meg Mirjam telefonjával, aki viszont azonnal válaszolt.

- Igen? – szólt bele, s hangja ekkor még elég jó kedvű volt, de nekem sikerült lehervasztanom.

- Mirjam!  Tudsz olyanról, aki esetleg nagyon pikkelne Ninára?

- Nem igazán. Miért?

- Mert Carlo állítása szerint három férfi elrabolta innen a játszótérről. – hadartam, mire Mirjam lefagyott.

- Ne, ne, ne! Ez nem lehet!

- Mi nem lehet?!

- Annak idején Aaron megfenyegetett, hogyha visszajövök, annak Nina fogja meginni a levét, és hogy még a börtön sem akadály neki. – mondta kétségbeesetten, rajtam pedig egyre jobban eluralkodott a pánik.

- Gondolod, hogy… - hebegtem.

- Más ötletem nincs. Azonnal hívd a rendőrséget!

„Emlékszel még arra, mikor a nővérem volt pasija megtudta, hol van Mirjam, és engem is megfenyegetett? Akkor nem szóltam erről senkinek. Lehet, hogy nem jól tettem? Ne kérdezd, miért jutott ez most eszembe, csak van egy furcsa érzésem, és nem tudom mi ez. De nem jó dologra következtetek belőle, bár ki tudja.”

Dear Diary - 19. fejezet

„Az igazság az, hogy ezzel a költözéssel sajnos elég sok cuccom maradt Sergionál, és így következhetett be az is, hogy Te is ott maradtál, Kedves Naplóm. Szóval most egy darabig lapokra fogok írni, de csak addig, amíg a bátyám meg nem békél, és vissza nem enged. Merthogy most már biztosan nem fog visszaengedni semmiért sem, és azt hiszem ez egy jó darabig el is fog tartani. De nekem mindegy, egyedül talán Eleonor főztjei fognak hiányozni, mert nem tudom, Mesut bejárónőjével hogy fogok én megbarátkozni. Na jó, persze Sergio is hiányozni fog, vagy már hiányzik is, de ezt ő maga harcolta ki. Nehogy már nekem legyen rossz!”

Mesut

Most hogy mondhattam volna nemet neki? Oké, ez az „együtt élünk” dolog kissé hirtelen jött, és kicsit hamar, és kicsit ijesztő, de nem hagyhattam, hogy az utcára költözzön. Illetve így belegondolva Mirjamhoz is mehetett volna, bár oda szerintem csak azért nem ment, mert talán nem akarta megzavarni most a nővére és Torres életét, nekik is biztos van gondjuk ezer. Szóval ezt az ügyet nekünk kell megoldanunk kettőnknek.

- Nina, nem láttad a... – kezdtem el kiabálni, de Nina hirtelen megjelent a nappali ajtajában.

- Ezt? – lóbálta meg vigyorogva a nadrágomat, ami edzésre kell.

- Igen, ezt. Köszi! – azzal már nyúltam is érte, de ő elrántotta.

- Ha ennyire kell, vedd el! – azzal maga előtt lóbálva elindult a terasz felé, én meg mosolyogva sóhajtottam egy nagyot, és utána indultam. Amikor ezt észrevette nagyobb sebességre kapcsolt, de miután átvergődtem a teraszra vezető ajtó küszöbén, és kis híján elcsúsztam a nedves kövön, amit most mosott fel a bejárónőm, sikeresen utolértem. A csuklójánál fogva megállítottam, s az álla alá nyúlva hosszasan megcsókoltam, ám mikor már teljesen belemerült volna a csókba, én fogtam, és lazán kivettem a nadrágomat a kezéből, majd otthagytam. Hát, így járt.

- Gonosz vagy! Nagyon, nagyon gonosz! – kiáltozott utánam, de én csak vigyorogva bevonultam, és folytattam a pakolást edzésre. Rendesen bennem volt azéért a gyomorgörcs, mivel Nina már két napja lakott nálam, és azóta először lesz edzés. Úgyhogy nem tudom, mi lesz ott.

Szépen elkészülgettem, mikor csöngettek, de fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az, így kíváncsian mentem ajtót nyitni. Megint csak ért egy meglepetés, mert én leginkább a postásra tippeltem volna, de ehelyett Eleonor állt az ajtóban, kezében egy... egy nem tudom mivel.

- Hali! – köszönt halkan, de próbált mosolyogni. Gondolom, most neki is elég fura lehetett ez a helyzet, és mondjuk szerintem ő viselheti a legrosszabbul. Azt nem tudom, Sergio hogy viseli, de a látottak alapján Eleonornak nagyon hiányzik Nina. Az már más kérdés, hogy úgy tűnik, Nina viszont eléldegélne így örökké.

- Eleonor! Beljebb jössz? – invitáltam beljebb, de az olasz nő csak megrázta a fejét.

- Nem, köszönöm! Nina itt van? – érdeklődött, én meg hátrafordultam, de nem kellett megszólalnom sem, mert a barátnőm miután meglátta Eleonort már rohant is ki, szinte elsodorva engem.

- De örülök, hogy látlak! – ölelte meg, a bejárónő pedig csak mosolygott. Aranyosak voltak így, az eddigi két év során azt hiszem, ő töltötte be Nina édesanyjának a szerepét, ezért most a helyzet elég kellemetlen lehetett neki. Ezért is remélem, hogy minél előbb rendbe jön minden. Ez az egész senkinek nem tesz jót.

- Meddig maradsz itt? – kérdezte Eleonor, én pedig az ajtófélfának dőlve csak figyeltem őket.

- Ameddig Sergio be nem látja, hogy nem normális, amit csinál. – közölte Nina egyszerűen, az olasz nő pedig szomorúan vette ezt tudomásul.

- Akkor addig az a másik főz majd rád? Mert hoztam spagettit. – az első mondaton csak mosolyogtam, de a spagetti szóra felcsillant szemem.

- Az a finom fajta? – kérdeztem kiéhezett szemekkel.

- Szerintem félreértelmeztél valamit. Nem neked, hanem nekem hozta. – bökött oldalba Nina, én pedig a bal kezemmel átkaroltam a nyakánál.

- Nálam laksz, szóval ennek ez az ára. Meg még más is. – súgtam a fülébe, mire elröhögte magát, aztán pedig Eleonorhoz fordultam – Ne aggódj, vigyázni fogok rá. És nincs megtiltva az sem, hogy bármikor átjöhess, sőt bármiféle ételadományt is szívesen fogadunk. – vigyorogtam.

- Hitetlen, hogy le nem jön az arcodról a bőr. Hülye éhenkórász! – csóválta a fejét Nina, viszont Eleonor örömmel fogadta, hogy bármikor átjöhet. Ezek után én bementem, mert készülnöm kellett edzésre, majd elköszöntem a még mindig beszélgető Ninától és Eleonortól, és beültem a kocsiba. Legurultam a feljáróról, s velem szemben Sergio is pont indulni készült. Farkasszemet néztünk a szélvédőkön keresztül, majd először én kanyarodtam ki az útra. Azon a húsz percen keresztül, ami a házunk és a pálya között van végig mögöttem jött, néha majdnem le is tolt, de aztán az utolsó három percnél, mikor már alig volt forgalom, úgy döntött, hogy ő márpedig megelőz engem. Először nem különösebben foglalkoztam vele, de amikor mellém ért, hirtelen előtört belőlem az a férfi ösztön, ami a versenyzésre buzdít, szóval én is rátapostam a gázra. Nem egyszer lett kicsit veszélyes a szituáció, de a parkolóig meg sem álltunk, bár igazából fogalmam sincs, ki győzött. Azt hiszem döntetlen, de viszont a célnál majdnem elütöttük Ikert, aki kisebb sokkot szenvedett el, de utána jól letorkolt minket.

- Meg vagytok húzatva? És most nem csak arra gondolok, hogy kis híján elütöttetek! Simán kisodródhattatok volna versenyzés közben, felfogtátok?! Akkor meg mi lett volna, ha meghaltok? Idióta barmok! – üvöltözött velünk a parkoló kellős közepén, én meg csak lehajtott fejjel hallgattam, amíg Sergio meg nem szólalt.

- Hát ja, úgy főleg veszélyes, ha valaki vezetni sem tud. – erre Casillassal már mindketten felkaptuk a fejünket, és már válaszoltam is volna, de a csapatkapitány megállított ebben. Szóval csak hallgattam, és bölcs maradtam.

- A jelek szerint megtudtad. Sergio, szerintem ezért nem kéne így viselkedned. – próbált meg vele beszélni Iker, de ez csak újabb adag olaj volt a tűzre.

- Áh, szóval te is tudtad. Nagyszerű! Csak előttem titkoltátok? Hát kösz! – azzal bevonult, mi pedig leforrázva álltunk pár másodpercig, aztán közös döntés alapján inkább bevonulunk mi is, nehogy elkéssünk.

Az edzés önmagában nem lett volna olyan rossz, csakhogy Ramos hozzáállása jelentősen rontott az egészen. Torres próbált egyikünket sem hanyagolni, és rá Sergio nem volt dühös, szóval jól elvoltak, velem ellentétben. Mourinhonak akkor lett elege, mikor Sergio ellökött, néhány másodperc múlva meg ezt vissza is kapta tőlem. Így odahívott magához minket.

- Most komolyan, mi van veletek? Szinte arra mentek, hogy a másiknak eltörjön a lába! – tárta szét a karját az edző.

- Mert lehet, ez a cél. – csúszott ki a számon, de csak halkan, Mou viszont meghallotta.

- Na jó, most lett elegem! Mi ez az ellenszenv? Mi olyan fontos, hogy még itt a csapaton belül sem vagytok képesek együttműködni? – csattant fel.

- A húgom olyan fontos! A húgommal jár, Mou! – rázta a fejét a spanyol.

- Igaz ez, Mesut? – na szuper, most tőle is kapok egy lecseszést?

- Igaz. De ez most meg van tiltva, vagy mi? – vontam fel a szemöldökömet, mire Mourinho elgondolkozott.

- Hát, végül is, nincs. – vonta meg a vállát, Ramos pedig elhűlve meredt rá.

- Mi az, hogy nincs? Nina még túl fiatal!

- Mennyi idős?

- Tizennyolc.

- Akkor az már elmegy. – legyintett az edző, én meg kis híján elvigyorodtam, de nem akartam fokozni a feszültséget. Sergio egy másodpercig csak hitetlenkedve meredt rá, aztán fogta, és megint elvonult. Azt hiszem, ez nem az ő napja.

Mirjam

Úgy döntöttem ezen a délutánon, hogy kivételesen nem fogok otthon ücsörögni, amíg Fernando edzésen van, hanem elmegyek egyet a városba vásárolgatni, és ehhez tökéletes partnerem is akadt Casillas barátnőjének személyében. Saraval az egyik kávézóban indítottunk, mert kellett egy kis energia a nagy bevásárló körúthoz, meg addig is ki tudtunk beszélni mindent. A boltokban a ruhák már elvonják a figyelmemet.

- Szóval akkor még mindig nem jött rendbe semmi? – kérdezte Sara, miközben a kávéját kevergette.

- A-a. Nem tudom, meddig fog tartani ez a dolog, de ahogy a srácoktól hallom ez az edzések kárára megy, Mesut és Sergio ezért nem játszhattak a hétvégén. – húztam el a számat. Egyedül csak annak örültem, hogy mivel Torres ebbe nem nagyon folyt bele, ezért neki nem nagyon van gondja ebből. Egyedül csak az rossz neki, hogy nem tud kétfelé szakadni, és egyik srácot sem akarja megbántani.

- Jaja, azt hallottam. Meg hogy két hete majdnem elütötték Ikert.

- Hogy mi?! – majdnem félrenyeltem, mert nekem ez az információ még új volt.

- Edzésre menet versenyeztek, és a parkolóban Ikert majdnem elvágták. – magyarázta Sara, én pedig nem kicsit néztem nagyot. Hát ezek tényleg nem normálisak! – Na de mindegy is, menjünk vásárolni! – csapta össze a kezét Casillas barátnője, mire bólintottam, és útnak indultunk, Vicces volt boltról-boltra járni, meg ruhákat próbálgatni, vettem is két topot, és egy rövidnadrágot, aztán elérkeztünk egy fehérnemű bolt elé. Én lazán tovább sétáltam volna, csakhogy Sara visszahúzott, és a kirakatra kezdett mutogatni.

- Nézd azt, de jól néz ki! És szerintem rajtad jól is állna. – bökött rá egy kicsit sokat mutató melltartóra, és alsóra – Ha Nando ebben meglátna, szerintem azonnal rád vetné magát.

- Nem is tudom... – húztam a számat, mert visszagondoltam az előző alkalmakra, amikor megpróbálkoztunk a dologgal. Most jobban készen állnék rá? Nagyon jó a kérdés, de ezt egyedül csak én tudom eldönteni, s szeretném boldoggá tenni Fert. Azt hiszem, tényleg itt az ideje annak, hogy a múltamat végleg a hátam mögött hagyjam, és egy új, teljes életet kezdjek Torressel.

- Naaa, légyszi, az én kedvemért! – nyúzott Sara, és sóhajtva beadtam, a derekam.

- Oké, menjünk be. – azzal besétáltunk az üzletbe, és levetettük a kirakati bábun lévő szettet, majd bevonultam az öltözőbe.

- Milyen? – kérdezte kintről Sara, de én amint megláttam magam a tükörben, azonnal el akartam menekülni.

- Fura. – húztam el óvatosan a függönyt, de barátnőmnek leesett az álla.

- Te meg vagy veszve?! Eszméletlenül áll rajtad! Muszáj megvenned! – lelkesedet, én pedig továbbra is csak a tükörben lesegettem magam.

- Hát jóó. – húztam be a függönyt, és levettem a fehérneműket. Ezek után odavittem a pénztárhoz, kifizettem, majd Saraval mindketten hazafelé vettük az irányt. Otthon felpróbáltam még egyszer a szettet, és meg kellett állapítanom, hogy valóban nem olyan rossz, ám abban a pillanatban hallottam, hogy nyílik az ajtó, és ijedten az órára pillantottam. Akkor tudatosult bennem, hogy az idő nem kicsit szaladt el, Nandoval pedig azt beszéltük, hogy edzés után átjön. Ó te jó ég mi lesz, ha ebben meglát?

„Tök jól érzem magam. De komolyan. Mesutnál tök jó lakni, Sergio meg had dühöngjön. Már két hete fortyog, valamikor csak ráun már. Bár őszintén szólva kicsit hiányzik már. Vajon én is hiányzom neki? Vagy örül, hogy megszabadult tőlem?

Fogalmam sincs, de annyi biztos, hogy Eleonornak hiányzok. Egy csomószor átjön, meg hoz kaját és sütit, aminek főként Mesut örül nagyon. Nem kéne ennyit ennie, még a végén elhízik. Hihi.”