8. fejezet - Everything is good if the end is good.... or not?

José

Két óra körül értem haza, egészen addig Estherrel és a srácokkal lógtam. Bíztam benne, hogy addigra már mindenki eltűnt a házból, mert nem akartam folytatást a reggeli eseményekhez.

Belépve a házba kellemes illat csapott meg, s levéve cipőmet a konyha felé vettem a z irányt, ám az ajtóban meg is torpantam, mert különös eseménynek lehettem szemtanúja.

- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.

- Most annak kéne jönnie, hogy akkor sok mindent nem tudsz rólam?- Mesut vigyorgott rá nővéremre, miközben valamit nagyon kevert a tálban, s mellette Tami hajolt oda egy csókért. Meglepődve figyeltem őket, és önkéntelenül is elmosolyodtam rajtuk, főleg, hogy Matildeból csak úgy sugárzott a boldogság és egész kipihentnek tűnt a korábbiakhoz képest. Rögtön lejött a dolog, nem vagyok ám hülye, hogy azt higgyem egész végig csak kártyáztak, bár az homályos volt, hogy vajon mi lett Torressel. Igaz, nem is érdekelt.

- Sziasztok!- köszöntem rájuk a megfelelő pillanatot kivárva, mire úgy rebbentek széjjel, mint az ijedt madarak- Bocs, nem akartam zavarni.- vigyorogtam szemtelenül, és muszáj volt elnevetnem magam Tami vörösödő képén.

- Szia! Mindjárt kész az ebéd, szóval ne menj messze.- úgy beszélt, mint anya, és ez kicsit idegesítő volt, de hát nem tudtam mit tenni, ebben az egy hétben ő volt az úr a házban.

- Oké.- rántottam meg a vállam, majd a nappali felé indultam, amit csak egy pult választott el a konyhától.

- Esther hogy van?- kérdezte hirtelen Matilde, és tudtam, hogy ott vigyorog most magának, Özil meg csak csendben csinálja, amit csinál.

- Öhm, ki mondta, hogy vele voltam?- kérdeztem, s bár próbáltam lazának tűnni, ez a kérdés kicsit feszélyezett.

- Ne nézz már hülyének! Tudom, hogy minden egyes nap vele találkozgatsz.- hátrafordult és kidugta rám a nyelvét, én meg csak grimaszoltam egyet.

- Mesut, nem akarsz kiállni ellenem egy FIFA-ban?- tereltem, Özil pedig Matildera nézett. Na, akkor nem csak én tartozom az uralma alá.

Tami bólintott, így a srác átjött a nappaliba, majd ledobta magát mellém a kanapéra. Bekapcsoltam az Xboxot, adtam neki egy kontrollert és el is kezdtük a játékot. Egész jó volt benne, alig bírtam el vele, pedig elég sokat szoktam játszani, ráadásul még arra is ráért, hogy két perc után beszélgetni kezdjen.

- Ki ez az Esther?- kérdezte, miközben ügyesen cselezgetett. Vicces volt, ahogy saját magát és Ronaldoékat irányította.

- Csak egy lány.- vontam meg a vállam, majd elvettem tőle a labdát mielőtt még gólt rúgott volna nekem.

- Csak egy lány, vagy egy bizonyos lány?- kérdezte kissé mosolyogva, de szemét nem vette le a képernyőről, én meg bevágtam neki egy gólt, és Casillas bánatosan fogta a fejét.

- Egy bizonyos lány, de nekem most ne gyere azzal, hogy így meg úgy kéne csinálnom, mert Esther nem Matilde típusú lány.- elképedve meredt rám, én meg elvigyorodtam- De be kell vallanom, valamit nagyon jól csinálhatsz, ha már ilyen hamar beadta a derekát.- hát, ez a mondatom megtette a hatását, mert Özil feje lángolni kezdett, én meg csak nevettem. Így kell elhallgattatni egy focistát.

- Krhm… inkább a játékra figyelj, mert egy-egy.- bökött a képernyő felé, miközben zavartan mosolygott.

A továbbiakban inkább nem kérdezgetett Esther felől, de a végére ismét sikerült feloldódnia és egész jól elszórakoztunk, majd Matilde tökéletes időzítéssel, pont a második félidő végén hívott minket asztalhoz.

- Ez jól néz ki.- néztem rá a tányéromra, amin salátaágyra volt ráfektetve jó pár csirkemell csík, és még valami fűszeres szószt is ráöntöttek. Nagyon jó illata volt, úgyhogy gyorsan kezembe vettem a villát meg a kést és nekiláttam.

- Ráadásul még finom is!- nevettem teli szájjal, mire Tami megrúgott az asztal alatt- Aú! Ezt most miért?

- Úgy csinálsz, mintha én mindig olyan rosszul főznék.- meredt rám mérgesen, én meg elröhögtem magamat.

- Talán, mert így is van?- kérdeztem vissza és hátratoltam a székemet kikerülve ezzel a következő rúgást. Mesut csak lehajtott fejjel mosolygott, amikor Matilde őt is megtaláltam, mire ijedten pillantott nővéremre.

- Te meg mit somolyogsz?

- Csak, hogy a mai ebédet, azt én csináltam.- nem mert Tamira nézni és a hangja is egész halk volt, én meg szinte megfulladtam a válaszától. Inkább gyorsan enni kezdett, ahogy én is, mert attól tartottam, hogy nővérem bármelyik pillanatban a nyakamba boríthatja az asztalt és akkor huss finom ebéd.

- Ó, szóval így állunk? Akkor fulladjatok bele a kajátokba!- azzal fogta magát és átvonult a kanapéra, majd bekapcsolta a tévét.

Mesuttal tehetetlenül néztünk egymásra.

- Mész te?- kérdezte.

- Nem, menj te! Te vagy a pasija.

- Te meg az öccse.

- Kő-papír-olló?- kérdeztem, mire csak bólintott, de be kellett látnia, hogy ez nem volt túl jó döntés, mivel ő veszített. Sóhajtva felállt, majd a kanapé támlájához sétálva hátulról átölelte Tamit. Én a pulthoz álltam (persze kajával a kezemben) és úgy figyeltem őket magamban kuncogva.

- Szeretünk ám.- motyogta neki és adott egy puszit az arcára.

- Nem érdekeltek!- na, Matildera rájött az öt perc. Ilyenkor nem nagyon lehet vele értelmesen kommunikálni, legalábbis nekem eddig sosem sikerült.

- De hát nem mondtam semmi rosszat.- szabadkozott Özil- Meg ha valóban olyan rosszul főzöl, akkor ígérem, majd megtanítalak. Csak ne haraguuudj!- alig sikerült visszafognom magam, hogy ne röhögjek fel hangosan. Azért Mesut elég meggyőző volt, de ez a nőuralom… nem kicsit gyenge.

- Te mit csinálsz ott? Nem vagy te ló, hogy állva egyél!- Tami szakított ki a gondolatmenetemből és kissé megijedtem, amikor velem szemben állva meredt rám a pult túloldaláról.

Morogva ültem vissza a helyemre, de végül is egész jól megvoltunk, bár megint volt egy kisebb besértődés, amikor az került szóba, hogy vajon milyen lesz az edzés holnap, ha Matilde fogja tartani. Ezúttal persze nekem kellett megvigasztalni, de nem jártam sok sikerrel, mivel khm.. Özilnek a módszerei meggyőzőbbek. De örülök, hogy Tami végre egy normális pasit talált.

2 hónappal később

Tami

„Szia Szívem! Nem tudom, mikor érsz haza, de majd ha leszállt a repülő kérlek, hívj fel! Szeretlek.”

Nem tudom hányadik üzenetet hagyhattam már Mesutnak, de kezdtem ideges lenni, mert eddig nem kaptam egyetlen választ sem és ez nagyon aggasztott. Jó, tudom, hogy csak késő este kellene megérkeznie, de az nem jelenti azt, hogy addig nem is kell semmi jelet adnia magáról.

Mobilomat magam mellé ledobva sóhajtottam egy nagyot, és a plafont kezdtem bámulni. Mesut házában voltam, ugyanis apámék még mindig nem tudtak kettőnkről, így kaptam egy kulcsot a lakásához, hogy bármikor bemehessek. Szinte már olyan, mintha együtt laknánk.

Bár az az igazság, hogy én már szerettem volna közölni a szüleimmel, hogy szeretjük egymást és nem érdekel, mit mondanak erre. A lényeg, hogy tudják és ne kelljen titkolóznom.

Hirtelen eszembe jutott valami. Magamhoz vettem a mobilom és megkerestem benne Khedira nevét. Néhány csörgés után fel is vette.

- Hali Sami! Itt Matilde. Nem tudnád megmondani, hogy mikor ér be a gép, csak mert Mesutot nem érem el.- örültem neki, hogy legalább egy valaki akadt, aki reagált a hívásomra.

- Szia Tami! Hát, tudod, az a helyzet, hogy már két órája beért a gép.- mondta én meg kicsit elképedtem, de azért megköszöntem és letettem a telefont.

Gondolkozni kezdtem, hogy akkor most mit csináljak, vagy miért nem hívott még Özil, amikor hirtelen valaki átkarolt hátulról.