7. fejezet - Végre együtt

Tami

Egyáltalán nem voltam könnyű helyzetben, és miután Ramitól is elbúcsúztam, nehézkesen lépdeltem be a nappaliba, ahol Fernando várt rám.

- Kérsz kávét?- kérdeztem, de csak megrázta a fejét. Furcsa volt, most egész nyugodtan viselkedett, úgy tűnt csak Özil jelenléte hatott rá úgy. Leültem a kanapéra kicsit távolabb tőle, amikor José ordibált, hogy elment, majd csend telepedett a házra.

- Szóval?- várakozón tekintettem Nandora.

- Szóval. Mennyire komoly köztetek ez?- kérdezte, én meg nem értettem a kérdését.

- Kivel? Vagy mi van?- értetlenkedtem. Reggel volt még, na.

- Özillel.- válaszolta. Ekkor esett le a dolog, csak azt nem értettem, hogy miért kérdezgetnek egymás felől. Mármint ez oké, de miért lényeges a másik fél, mert szerintem a dolog nagyon is tőlem függ.

Mélyen a szemébe néztem, és nem tudtam mit válaszolni. Egyrészt mert még magam sem voltam tisztában azzal, hogy mennyire komoly, másrészt pedig egy bizonyos fokig még Fernando is érdekelt. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem.

- Őszintén fogok válaszolni. Szeretem.- szomorúan nézett le, s egészen meglepődtem még saját magamon is, de azután folytattam- De még téged sem tudtalak kiverni a fejemből.- erre felkapta a fejét, és reménykedve tekintett rám, miközben a kezemet tördeltem. Na, ezt szépen megcsináltam magamnak, de egyszerűen nem voltam képes értelmes választ adni, annyira össze voltam zavarodva.

Nando ekkor egy pillanatra eltekintett a hátam mögé, majd ismét felém nézve közelebb jött.

- Akkor had legyek csak én a fejedben.- azzal megcsókolt. Egy másodpercig nem ellenkeztem, de aztán Özil jutott eszembe, és hirtelen semmit nem éreztem Fernando iránt, így elhúzódtam.

- Ne... ne haragudj, de ez így nem..- nyökögtem, s felálltam volna, de karomnál fogva visszarántott.

- Tudom, hogy szeretsz! Miért tagadod?- majd ismét megpróbálkozott, de én ellöktem magamtól, de ő erősebb volt nálam. Nem tudtam, mit csináljak, de abban a pillanatban a semmiből bukkant fel Mesut, és felrántotta Torrest.

- Ha azt mondja, hogy nem, akkor az azt jelenti, hogy nem.- rángatta és Fernando próbálta magáról leszedni, de Özil nem eresztette.

- Neked mi közöd van ehhez?- még sosem láttam ilyennek Fert, de megijedtem, sőt szinte sokkot kaptam ettől az agressziótól.

- Elég sok. És ha most nem takarodsz el innen, akkor nem csak a szád fog felszakadni!- erőteljesen meglökte az ajtó irányába, majd kikísérte, és Ramona szaladt oda hozzám, majd átölelt. Ekkor már nem bírtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon. Mérhetetlenül nagyot csalódtam Fernandoban, ráadásul a viselkedése is ijesztő volt.

Csak csendben szorítottam Ramit, amikor az ajtó becsukódott és Özil lépdelt be a szobába, de vérzett az orra.

- Úristen!- álltam fel és odaszaladtam hozzá.

- Á semmiség. Az a lényeg, hogy te jól vagy-e?- húzott magához, én meg szorosan átöleltem. Olyan biztonságérzetem lett ettől, hogy legszívesebben el sem engedtem volna.

- Most már igen.- mondtam a vállába, majd eszembe jutott valami- De ti hogy hogy itt vagytok?- néztem fel rá, és halványan elmosolyodott.

- Ramona itt hagyott valami, ami félúton jutott eszébe, így visszajöttünk, csakhogy megláttunk titeket Fernandoval.- Nando nevét enyhe utálattal ejtette ki, de ezt persze teljes mértékben meg is értem.

- Értem. És, köszönöm.- ismét a vállába temetkeztem, és kezdtem megnyugodni. Szívesen úgy maradtam volna, ám Ramona kezdett el köhécselni mögöttem.

- Én igazán nem akarok zavarni, de haza szeretnék menni.- állt ott ölbe tett kézzel, én meg Mesuttal egyetemben tanácstalanul, kissé kérlelőn néztem rá. Hát, vette is a lapot.

- Jól van, megértettem. Majd felhívom Sergit, hogy vigyen haza.- forgatta a szemét, majd felkapta a táskáját, megölelt és Özilre nézett- Te meg vigyázz rá! Nem akarok rosszat hallani rólad!- vigyorgott rá, mire Mesut is vigyorogva bólogatni kezdett- Na páás!...... Sergiii.- hallottuk a hangját egészen addig, amíg be nem zárult a bejárati ajtó és végül kettesben nem maradtunk.

Özil felé fordultam, de mielőtt még bármit is csinálhatott volna, a fürdőbe rángattam, majd elővettem egy törölközőt, bevizeztem és az orrához nyomtam. Felszisszent ugyan, de hagyta, hogy csináljam.

- Azt hiszem nem tört el, és a vérzés is elállt.- vettem el onnan a vörössé vált anyagot, hogy újra bevizezzem, de Mesut megállított.

- Akkor ezzel nem is kell törődni. Viszont, ennek már épp ideje volt.- azzal óvatosan az állam alá nyúlt, és megcsókolt. A törölköző kiesett a kezemből, de abban a pillanatban ez nem is nagyon foglalkoztatott. Visszacsókoltam, s mikor Özil elhúzódott volna én visszahúztam, amit egy mosollyal kommentált. A kezdeti lágy csók fokozatosan egyre forróbbá vált, majd nyakamon éreztem ajkai finom érintését. Egy pillanatra lehunytam a szememet, és úgy élveztem a kényeztetést.

- José szerinted mikor ér haza?- kérdezte hirtelen Özil, én meg meglepődötten néztem rá. Hogy jön ez ide?

- Ő, szerintem kettőig biztos nem látjuk itthon, ugyanis mindig ezt csinálja.- válaszoltam értetlenül, mire Mesut felkapott az ölébe- Úristen!- sikoltottam fel, de a srác csak nevetett rajtam, én meg erősen kapaszkodtam átkarolva a nyakát.

- Merre is van a szobád?- kérdezte sunyi mosollyal. Egy „ó”-t formáltam a számmal, majd beleharapva alsó ajkamba én is mosolyogni – na meg vörösödni – kezdtem és mutattam neki az utat. Mikor odaértünk lábával belökte az ajtót biztos, ami biztos alapon, majd leszálltam a földre, mert még mindig az estélyimben voltam, ami kicsit nehezebben volt leszedhető rólam. Hát igen, még átöltözni sem volt időm tegnap óta.

Özil szavak nélkül is megértett, amikor hátat fordítva neki megfogtam a hajam, és a ruhám cipzárját mutattam felé. Óvatosan lehúzta, én pedig kibújtam belőle, majd mire megfordultam ő is megszabadult a felsőjétől. Ravasz pillantást vetettem felé, hátralöktem, s az ágyamon landolt, én pedig ráültem. Arcához hajoltam, ajkaink szinte már összeértek, de ekkor egy gonosz mosollyal arcomon a fülébe súgtam:

- Erre talán már emlékezni fogsz. Vagy mégsem, ha én nem engedem.- azzal gyorsan leszálltam róla, s mivel hogy ott feküdt fel sem fogva, mi van, az ajtó felé indultam meg.

- Hé! Nem hagyhatsz itt… pont most!- húzta el a száját egy pillanatra, majd egy másodperc múlva felült, én meg menekülni kezdtem, de ujjak fonódtak a derekamra, aminek következtében nevetve huppantam le Mesut ölébe.  Belepuszilt a nyakamba, és még jobban nevetni kezdtem, majd mire észbe kaptam az ágyon találtam magam leszorítva

- Oké, oké, te győztél.- kuncogtam, ő meg csak vigyorgott.

- Ezt már jobban szeretem hallani!

- De, ez nem fog zavarni?- vágtam ártatlan képet, miközben lepillantottam a nadrágjára, amit még mindig nem vett le.

- Hát, de igen.- zavarodottan ült fel az ágy szélére, ám ezúttal én a helyemen maradtam, és pár másodperc múlva Özil ajkait érzetem újra az enyéimen.

- Szóval, hol is tartottunk?

- Ott, hogy én most elmegyek ebédet csinálni.- felkeltem, vagyis csak próbáltam, mert Mesut jóval erősebb volt nálam, így lent tartott az ágyon.

- Na azt már nem! Innen már nem szabadulsz.

- Mégis mit tervezel? Megerőszakolsz?- nevettem.

- Hm… mondhatjuk.- széles vigyor ült ki arcomra, és bár megfordult a fejemben, hogy gonoszkodok megint, és tényleges lemegyek ebédet főzni, végül ezt nem tettem, inkább engedtem a csábításnak.