José
Kakával épp visszafele tartottunk, amikor lepillantva az öltöző ablakén keresztül annak lehettünk szemtanúja, amint Mesut és Matilde kibékülnek, mert más esetben nem tartanám valószínűleg, hogy nem képesek elszakadni egymástól annyi időre sem, hogy levegőt vegyenek.
Hatalmas vigyorral a képemen guggoltam le az ablak elé, mivel az öltöző ugye lejjebb volt a normál szinthez képest, majd bekopogtam. Szokás szerint ijedt madarakként rebbentek széjjel és kérdő tekintettel fordultak abba az irányba, ahol én voltam, na meg persze Kaká, mert ő meg időközbe szintén leguggolt mellém.
- Látjátok, megy ez nektek.- vigyorogtam továbbra is, és felmutattam a hüvelykujjamat. Özil mosolyogva a fejét csóválta, majd le tudtam olvasni a szájáról, ahogy azt tátogja, hogy „Köszönöm”.
- Akkor most már kiengedsz innét?- kérdezte Tami, miközben Mes felsegítette a földről.
- Ennyire nem tetszik odabent?- húztam az agyát, de úgy tűnt, hogy a jó kedvét most semmi sem tudja elrontani. Még én sem.
- Friss levegőre van szükségem. Most!- rajta kívül mindenki nevetett, én pedig elindultam befelé az épületbe. Az ajtóhoz érve már vettem elő a kulcsot, csakhogy eszembe jutott még valami.
- Őő.. Tami, az hiszem, kicsit pipa leszel.- mondtam úgy, mintha iszonyatos bűntudatom lenne.
- Mi történt?- az ajtó túloldaláról érkező hang enyhén hisztérikus volt, magamban pedig jót szórakoztam, sőt szerintem még Kaká is vette a lapot, hogy mi van.
- Nincs meg a kulcs.- jelentettem ki és próbáltam nem röhögni.
- José ne szórakozz!- Matilde kezdett ideges lenni, s mivel még voltak terveim vele, ezért inkább nem akartam tovább húzni az agyát, pedig szívesen megtettem volna. Szóval engedelmesen kinyitottam az ajtót, Tami meg egyenesen kiesett rajta levegő után kapkodva, de szerintem ennek nem csak az öltöző szaga volt az oka.
- Várj egy kicsit!- állítottam le a zsebre dugott kézzel kifele jövő Mesutot. Tökre bírtam, hogy amíg nővérem épp a megfulladás szélén állt, addig ő ezt haláli nyugalommal nézte. Nem volt szívbajos.
- Ez szerintem a tiétek.- azzal odaadtam neki az eljegyzési gyűrűt, ő meg mosolyogva pillantott rá- Nem kell megköszönni, csak tedd, amit tenned kell.- vigyorogtam, mikor szólásra nyitotta a száját, de így csak bólintott és Matilde felé indult meg.
- Tami!- szólította meg, miközben én Kaká vállára támaszkodtam, ő meg letérdelt- A történtek ellenére, és minden hibánkat félretéve, hiszen nekem is van sok, neked is van pár, újra igent mondanál nekem?
- Csak ha felállsz, és többet nem kérdezed meg.- nevetett Matilde, Mesut meg felemelkedve az ujjára húzta a gyűrűt, majd ismét csókba torkollott az egész. Szem forgatva kezdtem tapsolni, de erre a hátam mögött hangos éljenzés tört ki. Meglepődötten fordultam hátra és beleütköztem Ronaldoba.
- Hát ti meg?- kérdeztem csodálkozva.
- Mesut küldött egy sms-t, hogy bezártad ide és szabadítsam ki, én pedig szóltam az egész csapatnak, had röhögjünk egy jót, de úgy tűnik, pont a legjobbkor jöttünk.- vigyorgott és erre már nekem is nevetnem kellett. Özil átkarolta Matildet, majd körbenézve megszólalt.
- Akkor szerintem most elmehetnénk megünnepelni ezt!- lenézett, aki féloldalas mosollyal a fejét csóválta, így Mesut hozzátette- Egy pohár narancs dzsúsz mellett.- természetesen a csapat elég hangosan kinyilvánította nemtetszését, így elég jó hangulatban indultunk el.
- Tényleg elmehetnél párterapeutának.- jött mellém Kaká.
- Tudom, hogy jó lennék annak, hiszen én mindenből profi vagyok. vigyorogtam rá, mire fejbekólintott nevetve.
- Tudd, hol a helyed!- azzal kisétáltunk az épületből a többiek sereghatójaként.
2 évvel később
Tami
- Szívem, sír a gyerek.- mormogta egy álmos hang, én pedig a hang forrása felé fordultam.
- Csakhogy téged hív.- vigyorogtam rá Mesutra szintén álmos fejjel, ő pedig sóhajtva felkelt és átment a gyerekszobába. Én addig elnyúltam az ágyon, de nem sokkal később Mes már vissza is tért Lianival a kezében.
- Ana!- nyújtózkodott felém, Özil pedig mosolyogva visszadőlt mellém az ágyra, kislányunkat pedig közénk fektette.
- Mi újság? Rosszat álmodtál?- pusziltam meg a homlokát, ő pedig átölelte a nyakamat, majd hozzám bújt. Mosolyogva simogattam a buksiját és nem sokkal később már ismét aludt. Pár percig még gyönyörködtem benne, majd felnézve észrevettem, hogy Mes is őt nézi.
- Mennyi idő van?- kérdezte halkan, mire reánézett az órára.
- Hét óra. Szóval szerintem nekem ennyi volt az alvás, mert edzés előtt még lesz egy megbeszélés.- húzta el a száját, én pedig Liani felett áthajolva adtam neki egy csókot.
Ezek után csendben kikelt az ágyból és megindult kifelé gondolom reggelizni, de én még az ajtóban megállítottam.
- Tudod, felmerült bennem az a gondolat, hogy kéne neki egy testvér.- néztem rá a mellettem békése szundikáló kislányra, ám felnézve majdnem elnevettem magam. Mes arca nem kicsit volt vicces, szinte láttam rajta, ahogy bevillannak neki a kórházi képek. Vicces volt ezzel heccelni, mert akárhányszor feljött ez a második gyerek téma, ő mindig lefagyott, de persze eszem ágában sem volt testvéren gondolkozni, hiszen még csak 21 vagyok, és így is van elég dolgunk, szinte alig marad idő saját magunkra.
- Nyugi, csak vicceltem.- nevettem halkan, ám kellett neki egy kis idő, mire újra visszatért belé az élet, aztán fejcsóválva kiment a konyhába, de persze azért mosolygott. Hát igen, neki nem épp egy leányálom volt Liani születése, bár akkor mit mondjak én?!
„Özil
- Teljesen kifulladtam.- álltam le egy pillanatra, mire valaki azonnal kiabálni kezdett nekem a pálya széléről, így ismét futni kezdtem. Csakhogy nem ezért szóltak.
- Mesut! Gyere ide rögtön!- nem tudva, hogy mi rosszat tettem a végkimerültségen kívül, odasompolyogtam Mourinhohoz és vártam a lecseszést, de az nem jött.
- Legközelebb ezt be kell pótolnod plusz körökkel, szóval ezért is tíz, meg még plusz tíz, mert miattad terhes a lányom, de most menj átöltözni és irány a kórház, mert hamarosan megszületik a kislányod! Majd mi is megyünk, csak még befejezem ezekkel az edzést, nem jár az egész csapatnak kimenő, csak mert neked dolgod van. Na, nyomás!- intett a fejével, én pedig halálsápadtan, de mégis izgatottan indultam el az öltözőbe. Útközben Sami kocogott oda hozzám és közölte, hogy ő elkísér, mert attól tart, hogy egyedül nem jutnék el oda. Végül is igaza volt, így ketten indultunk útnak, s a kórházba érve a recepcióhoz mentünk. A hölgy igen kedvesen elmagyarázta, hogy hova kell mennünk, de mielőtt még a lifthez értünk volna, leállított.
- Elnézést uram, de…- kezdte volna, csakhogy Khedira félbeszakította.
- Hölgyem, most nincs ideje az autogramokra, most születik meg a gyereke!- mondta, mire mindketten furcsán néztünk rá.
- Én csak azt akartam kérdezni, hogy az úr biztos jól van-e, mert nagyon sápadtnak tűnik.- ráncolta a homlokát, Sami meg elvörösödött.
- Ó, hát akkor bocsánat!
- Igen, jól vagyok köszönöm, csak hirtelen ért ez az egész.- mosolyogtam rá kedvesen, majd benyomva a lift gombját megvártam, míg becsukódik az ajtó, és sóhajtottam egy nagyot.
- Nem kéne enned valamit? Vagy inni?- nézett rám aggódva csapattársam, de én csak megráztam a fejem.
- Az tuti nem maradna meg benne,, és én most Tamihoz akarok menni.- jelentettem ki, azzal kinyílt a lift ajtó, én meg kirohantam rajta. A szülőszobához érve pont összetalálkoztam az egyik nővérrel, így leállítottam és megkérdeztem, hogy Matilde ott van-e bent.
- Igen, de szabad tudnom, hogy ön kicsoda- most ez komolyan nem olvas újságot, vagy mi?! Amikor mindenkinek világos lett, hogy mi együtt vagyunk Tamival, akkor a csapból is ez folyt, szóval ez a nő nem tudom, hogy nem olvashatta.
- Én vagyok az apa.- közöltem szárazon, mire nagyot nézett, de ezek után rögtön mosolyogni kezdett.
- Akkor gondolom, bent akar lenni a szülésnél, szóval jöjjön!- intett befelé, de tétováztam.
- Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez most jó ötlet-e…- nyökögtem, de ekkor Sami lökött rajtam hátulról.
- Ugyan már! Ott kell lenned, ez nem mindennapi esemény!- vigyorgott és becsukta mögöttem az ajtót. Hát úgy nem kicsit vettem gyorsan a levegőt, csakhogy egy lépés után megtorpantam. Hirtelen a szívem gyorsabban kezdett verni a kelleténél, a szoba forogni kezdett velem, én magam pedig nagy sebességgel zuhanni kezdtem a padló felé, majd teljes sötétség.
- Kelj már fel te szerencsétlen! Ha előre tudom, hogy ilyen tutyi-mutyi alak lesz a vejem, akkor bele sem megyek az egészbe!- kinyitottam a szemem, s nem kicsit rettentem meg, mikor Mourinhoval néztem farkasszemet, miközben ő a vállamat rángatta.
- Jól van, jól van, ébren vagyok, csak hagyd már abba!- fogtam a fejem, mert ugye nem kis rész esett ki nekem.
Az egyik kórterem ágyán voltam, s mikor a nővér látta, hogy magamhoz tértem, azonnal odasietett hozzám.
- Uram, kérem, ne rángassa!- pirított rá Moura- Hogy van?
- Megvagyok, köszönöm! Csak hirtelen sok volt így ez az egész.- magyarázkodtam, és hiába engedett el, azért még a számba tömött egy C-vitamint.
- Na gyere, mert gondolom azért látni akarod a gyereked.- húzott ki Mou, és ahhoz a teremhez rángatott, ahol Matilde volt bent a picivel, de még várnom kellett egy kicsit, hogy bemehessek.
- És mondd csak Mou, milyen érzés nagypapának lenni? Olyan gyorsan telnek az évek, nem?- támaszkodott rá Sergio (mert p is ott volt) Mourinho vállára, de ezért nem is kapott dicséretet.
- Ha még egyszer ilyennel jössz, komolyan mondom, meg fogod bánni!- Sergio vette a lapot, és kicsit eltávolodott az edzőtől, nekem pedig akkor szóltak, hogy bemehetek. Lassan sétáltam be az ajtón, s bent ott volt Tami, kezében a kicsivel.
- Szia!- köszöntem halkan és odasétáltam az ágy széléhez.
- Szia!- nézett fel rám mosolyogva, amitől azonnal felderültem- Jól vagy?- vigyorgott.
- Igen, és bocs.- vakartam a fejem, de csak legyintett- Meg a fő kérdés az, hogy te és a pici jól vagytok-e.
- Minden rendben. A Liani megfelelő név lenne neki, nem?- kérdezte csillogó tekintettel, én pedig bólintottam- Megfogod?- azzal óvatosan magamhoz vettem Lianit. Mosolyogva néztem az alvó babát, s hihetetlenül boldog voltam, mert a kezemben tarthattam a saját, gyönyörű szép kislányomat.”
Nagyjából így néz ki Liani :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése