Tami
- Két Cappuccino lesz!
- És a kis hölgynek szabad valamit hoznom?
- Nem, nem, köszönjük! Ő még marad az otthoni itatópohárnál.- néztem rá mosolyogva Lianira, miközben ő nem volt képes nyugton maradni két percre sem. A pincér kedvesen bólintott, majd elment a rendelésünkkel.
- Egész helyes volt. És még Lianira is figyelt, ami azt jelenti, hogy szereti a gyerekeket.- ábrándozott velem szemben Ramona, én pedig nevetve a fejemet csóváltam.
- Neked lassan már mindegyik pasi helyes, csak hogy legyen már végre valaki.- kuncogtam, miközben megállítottam kislányomat abban, hogy lemásszon a székről. Ahogy elnéztem, talán kicsit sok volt neki az alvás, mert tele volt energiával és két percig nem bírt elülni a széken.
- Tudom, de nem tehetek róla! Nem is az a nehéz, hogy most már végleg külön vagyunk Fernandoval, hanem, hogy akárhányszor felkelek reggel tök egyedül vagyok és nincs mellettem senki.- panaszolta, én pedig együttérzően ránéztem, csakhogy abban a pillanatban másra terelődött a figyelmem.
- Ci-ca!- kiáltotta Liani és már indult is volna, de még mielőtt a lába földet ért volna, elkaptam.
- Nem, nem! Most nincs cica.- emeltem fel az ölembe, de Ramona megállított.
- Átvehetem?- kérdezte mosolyogva, mire odaadtam neki, Liani pedig nevetve fogadta a váltást.
- Nem lehet könnyű dolgotok vele. Ugye, te kis rosszcsont?- puszilta meg az arcát, miközben kislányom a plüssjátékával volt elfoglalva.
- Nekem mondod? Nem is tudom, mikor volt az utolsó alkalom, amikor Mesuttal kettesben tudtunk lenni.- magyaráztam, és valóban, amióta velünk volt Liani alig maradt egy perc nyugtunk is. Persze apáék szívesen vigyáztak rá és José is önként elvitte sétálni, de nem bízhattam folyton rájuk. De talán azért lassan könnyebb lesz, hiszen nem rég átvittük a kiságyat a gyerekszobába, mert egész idáig nálunk volt, csakhogy amíg Liani néha-néha felsír valami miatt, nem lehet nyugtunk. Úgyhogy addig ki kell tartanunk.
- A cappuccinojuk, hölgyek.- jött meg a pincér srác és lerakta elénk a csészéket, majd Ramonára nézve kicsit megilletődött, azután indult volna vissza, ám alig tett meg pár lépést, megfordult.
- Elnézést a személyes kérdésért, de ő az Ön kislánya?- intézte kérdését Ramonához, aki fülig vörösödött, én pedig kuncogva belekortyoltam az italomba.
- Oh, dehogyis! Én csak az anyuka legjobb barátnője vagyok.- legyintett, a srácon meg látszott, hogy megkönnyebbült, de még mindig nem ment el.
- És esetleg szabadna tudnom, hogy önnek van-e barátja, vőlegénye, férje, vagy bármiféle partnere?- kis híja volt, hogy nem fordultam le a székről ezt a csajozós szöveget hallva, de Raminál még is sikert aratott, ha mással nem, hát a jóképűségével. Ramona fogta az egyik szalvétát, majd előkapva egy tollat leírta rá a telefonszámát és a pincérnek nyújtotta.
- Nem, nincs.- mosolygott bájosan, mire a srác elvigyorodott, majd intve nekünk elment. Barátnőm csillogó szemekkel fordult felém. Én továbbra is csak nevettem, de azért örültem a szerencséjének, hiszen már négy és fél hónapja szakítottak Torresszel (közös megegyezés alapján persze), ám ő még mindig nem talált magának senkit sem. Vagyis de, talált, csakhogy egyik pasi sem volt khm.. megfelelő.
- Úgy tűnik, a szerencse melléd állt.- vigyorogtam, ő pedig pirulva bólintott, majd lenézve Lianira eszébe jutott valami.
- Ó megvan, mit akartam mondani mielőtt jött őőő Mr. Jóképűpincérsrác.- ezen jót derültem, közben pedig átvettem Lianit és odaadtam neki az üvegét, hogy igyon- Szóval mi lenne, ha Liani nálam lenne mondjuk holnap este és te így megnéznéd a srácok meccsét, utána meg kettesben lennétek Mesuttal, vagy elmennétek ünnepelni a csapattal, mert szerintem nyernek, és utána romantikáznátok? Hogy tetszik?- nézett rám csillogó tekintettel, s bennem tényleg felmerült a gondolat, hogy de jó lenne, de mégsem akartam Rami nyakába varrni a gyereket.
- Nem hangzik rosszul, de nem hagyhatom, hogy egyedül birkózz meg ezzel a hiperaktív lánykával.- simogattam meg lányom buksiját, de Ramona megrázta a fejét.
- Ne hülyéskedj! Tök jól megleszek vele, rátok meg rátok fér a kikapcsolódás, hisz pont te mondtad.- kacsintott, mire elgondolkoztam. Lehet, hogy tényleg ránk férne már egy gyereksírástól mentes este. Persze imádom Lianit, nem is tudom mi lenne, ha ő nem lenne velünk, de azért néha tényleg jól esne egy kis pihenés, mert mellette ezt nem igazán lehet megkapni, főleg mióta megtanult járni. Az biztos, hogy azóta kétszer annyira jobban kell rá odafigyelnünk, mint előtte. Nem akarom, hogy bármi baja essen, mert akkor nem is tudom mit csinálnék.
- Különben is, az sem lehet túl jó, hogy össz-vissz csak a te szüleid segítenek. Tényleg annak idején Özil apja mit szólt Lianihoz?- folytatta tovább Ramona, én meg csak legyintettem.
- Végül is egész jól fogadta, csupán kirohant a házból és üvöltözni kezdett, hogy miért teszik ezt vele, miért nem kaphatott jobbat a fia. Azután pedig visszajött, de Liani amint meglátta, elkezdett sírni. Viszont Mesut anyja örült az unokájának, meg nekem.- meséltem, és bár nevettem a dolgon, de azért valójában kicsit aggasztó volt az egész, hiszen a leendő apósom ki nem állhatott. Bár ami azt illeti én sem bírtam őt, de ez már mellékes. Az a szerencsém, hogy nem megyünk túl sokszor Németországba, és ők sem jönnek ide túl gyakran. A legközelebbi találkozásunk szerintem az esküvőn lesz, szóval van még három teljes hónapom nélkülük. Igen, már csak három hónap, mert úgy döntöttünk, hogy nincs értelme tovább húzni a dolgot, mivel Liani miatt az egyetem elkezdése tovább csúszik, az esküvőre meg fölösleges ennyit várni, miért ne lehetne most megtartani?
- Rendben van.- néztem rá barátnőmre, aki várakozón pislogott rám, majd mikor meghallotta a válaszom felderült az arca- Holnap Ramonánál alszol, mit szólsz hozzá?- Liani erre csak nevetve nézelődött, amit végül is felfoghatunk úgy is, hogy tetszett neki az ötlet.
- Akkor olyan négy körül átviszem, oks?- Rami bólintott, majd ezek után úgy döntöttünk, hogy ideje menni, így Ramona bement fizetni, majd széles mosollyal az arcán tért vissza és egy papírral a kezében. Még utoljára intett egyet, aztán elindultunk.
- Csak nem a száma?- kérdeztem mosolyogva.
- És a neve.- vigyorgott barátnőm, majd oldalba böktem, s hazasétáltunk.
- Liani, kérlek, maradj nyugton!- öltöztetni próbáltam a lányomat, csakhogy ő igen nagy ellenállást mutatott ez ellen, így nem volt túl könnyű dolgom. Állandóan valami más terelte el a figyelmét, hol az egyik játéka kellett neki, hol Ciro jelent meg a szobában, és mindenképp meg akarta simogatni a „ci-cát”.
- Majd lesz cica, ha felöltöztél.- ültettem fel a kanapéra a szökni akaró Lianit, akinek a szája már lefelé görbült nemtetszését kifejezőleg, így nagyot sóhajtva felegyenesedtem, majd a konyhába mentem, ahol szegény Ciro próbálta meg elfogyasztani a konzervkaját, hogy aztán végre kaphasson már a szárazeledelből is.
- Bocs macsek, de sajnos nélküled nem megy az öltöztetés!- emeltem fel, majd visszatérve a nappaliba odaadtam Lianinak. Az volt a szerencse, hogy Ciro nyugodt macska volt, talán egy olyan alkalom akadt, amikor megkarmolt, de azt is csak azért, mert véletlenül ott fogtam meg, ahova az oltást kapta aznap.
Liani a korához illő finomsággal simogatta a cicát, aki csendben tűrte a megpróbáltatásokat, főleg, hogy tudta, ezért dupla annyi jutalom jár majd neki. Mikor végeztünk kislányomat leraktam a földre játszani, Cironak adtam jó pár darab jutalomfalatot, utána pedig elmentem felöltözni, ráadásul még Liani cuccait is össze kellett szednem. A pláne csak az, hogy mindezt sikerült röpke negyedóra leforgása alatt véghezvinnem, de ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy estére még nem most akartam készülni, hanem majd miután eljöttem Ramonától. Az lesz majd még egy óra körülbelül.
A bepakolás végeztével berakodtam a kocsiba, majd visszamentem Lianiért, aki békésen eljátszadozott, de mikor meglátta az autót sikongatni kezdett, ugyanis imádott utazni.
Gyorsan becsatoltam a biztonsági övet a gyerekülésnél, majd a volán mögé ülve elindultam Ramihoz. Becsöngetve hozzá izgatottan jött ki elém, s segített becipekedni, én pedig örömmel láttam rajta, hogy mennyire élvezi a helyzetet.
- Akkor olyan délelőtt tizenegyfele itt vagyok, vagy vagyunk érte.- mondtam, miközben odaadtam neki Lianit.
- Olyan korán? Ugyan már! Aludjátok ki magatokat, vagy élvezzétek ki a helyzetet, hogy nincs otthon a gyerek! Ugye, picúr?- öltötte ki a nyelvét rám, majd rámosolygott Lianira, aki pedig Ramona nyakláncát piszkálgatta.
- Rendben, rendben. De ne feledd, hatkor van evés, hétkor fürdetés, utána pedig alvás. Ha már hat előtt éhes lenne, raktam be neki banánt, akkor egye azt!- adtam ki az utasításokat, de Rami csak a fejét csóválta.
- Minden rendben lesz, hidd el!- közölte mosolyogva.
- Biztos nem lesz gond?- néztem rá.
- Biztos, de te inkább menj készülni!- tolt kifelé, ám megtorpantam.
- Oké, csak még pár dolog.- szem forgatva ő is megállt, s hagyta, had mondjam el a mondanivalómat- Raktam be neki plusz ruhákat, hogyha leené magát, vagy bármi, meg harisnyát és melegebb cuccokat, ha esetleg sétálni mennétek. A játékok közül a zenélő maci külseje tetszik neki a legjobban, de nehogy megnyomd a hasát, mert akkor énekelni kezd és Liani attól sírva fakad. Aludni azzal a piros dinószerű izével szokott, és általában végigalussza az éjszakát, kivéve, ha rosszat álmodott, vagy valami gond, van. Azt úgy is észreveszed, mert olyankor felsír, és…- hadartam volna tovább, de Ramona leállított, miközben újra kifelé kezdett el terelni.
- Megértettem, de most már menj, mert lekésed a meccset!
- Nagyon köszönöm tényleg! Imádlak!- fordultam felé, és már kezdett nagyon elege lenni belőlem. Nem tehettem róla, így még soha nem voltunk Lianival és azért kicsit benne volt a „félsz”, nehogy történjen valami. Persze Ramona megbízható meg minden, de azért mégis…
- Ne köszöngesd!- mosolyodott el.
- te meg jó legyél ám!- adtam egy puszit kislányomnak, aki nem igazán tudta, mi a helyzet, de azért érezte, hogy most nem fog látni egy darabig.
- Na, tűnés van!- ezzel végleg ki lettem parancsolva a házból, így integettem még egy utolsót, majd beültem a kocsiba és hazaindultam, hogy átöltözzek az esti programhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése