Dear Diary - 28. fejezet

„Campeones, campeones, ole ole ole… komolyan unom már ezt a dalt, de a fiúk miatt egyszerűen nem megy ki a fejemből. Komolyan agyon fogom ütni őket, ha nem hagyják abba!”

- Ne már! Késik a gép! – toporzékoltam, miközben nővérem nem is figyelt rám, mert a kicsik igencsak elemükben voltak megint.

- Valahogy ez most nem tud érdekelni, bocs. – lenéztem rá, mivel lent guggolt Leoval, majd körbenézve észrevettem, hogy Nora már épp a szurkolók közt tűnne el, így odasiettem.

- Hé, nem most ismerkedünk! – kaptam el, mielőtt még eltűnhetett volna a lábak erdejében, csakhogy a kisasszony belekapaszkodott valakinek a nadrágjába, így az illető meglepetten fordult hátra.

- Ne haragudj! – álltam fel enyhén lángoló arccal, mikor Nora végre hajlandó volt engedelmeskedni, így most már a nyakláncomat piszkálta.

- Semmi gond… Nora Torres és Sergio Ramos húga? – szaladt fel a szemöldöke, s kék szemei hirtelen még tisztábban csillogtak. Nagyszerű, celebek lettünk!

- Öhm, igen. Üdv! Nina Contreras. – nyújtottam a szabad karomat, ő pedig zavartan fogott velem kezet.

- Mark Gonzales. – mosolygott rám, és csak akkor vettem észre, hogy milyen helyes arca van.

- Egyébként, ahogy elnézem, te jobban ismersz minket, mint mi téged. – nevettem, bár ez egy elég félresikerült, nem túl logikus mondat lett. Hát izé… nem tudok beszélni, na!

- Ja, hát én sem tudok ám sokat rólatok, csak amennyit innen-onnan olvastam. Azért nem vagyok mániákus szurkoló. – vakarta a fejét, én pedig csak bólogattam. Először azt hittem, hogy már ő is egy olyan fanatikus, aki jobban ismeri a kedvenceinek életét, mint azok saját maguk, de most szerencsére kiderült, hogy nem. Hála égnek, nem kell biztonsági őr!

- Ez megnyugtató. – mosolyogtam én is, majd körbenéztem – És utazol is valahova, vagy csak a csapatot várod?

- Áh, nyár végéig innen Madridból nem megyek sehova. Gyakornokoskodok egy cégnél egész nyáron, szóval most csak gondoltam kinézek, mert szabadnapos vagyok. – erre igencsak elcsodálkoztam, hiszen nem tűnt túl idősnek.

- Váó, de jó látni, hogy amíg én ellógom az időt a modellkedéssel, addig mások keményen dolgoznak. De ne haragudj a kérdéséért, hány éves is vagy? Csak mert most összezavartál. – kicsit elpirulva nevettem fel, de tényleg nem tudtam eldönteni, hogy most hány éves is.

- Nyugi, nekem is csak a kávéfőzés lesz szerintem a feladatom, de a te alakoddal viszont nem csodálom, hogy modell vagy. – stírölt végig finoman, majd újból megtalálta a szememet – Egyébként 21 vagyok. – huh, akkor mégsem tévedtem annyit, nem égtem túl nagyot. Plusz még egy bókot is kaptam, hihi.

- Értem. És tervezel meccsnézést is? – érdeklődtem tovább, hiszen Nora egész nyugodtan elvolt a kezemben.

- A-a. Sajnos arra nincs most keretem, talán nyár végére.

- Hát, ha van időd közben is, akkor hívj fel esetleg, és én szerzek neked jegyet. – mosolyogtam rá, majd elővettem egy cetlit, elkértem tőle a filcét, s leírtam a számomat – Tessék. – adtam oda neki.

- Ó köszönöm! Fogalmam sincs, hogy hálálhatnám meg! – csillant fel a szeme, de én csak legyintettem.

- Elég, ha nem kürtölöd el az egész világnak, hogy protekciós vagy. Azért én is szorulnék! – kacsintottam rá, majd hátrapillantva azt láttam, hogy Sergio, Torres és Mesut is minket bámul. – Azt hiszem, mennem kell. Majd hívj! – intettem, aztán leraktam Norát a fölre – Nézd, ott van apa!

- Papa! – kiáltotta boldogan, s már szaladt is oda.

Mesut

Campeones, campeones! – üvöltöttük mindannyian leszállva a gépről, s ugyanilyen jó kedvvel vonultunk be a repülőtér épületébe, ahol már vártak a szurkolók, és akik a legfontosabbak, a családjaink. Mirjamot azonnal kiszúrtam Leoval, szóval mosolyogva léptem hozzájuk, mialatt Ninát kerestem a tekintetemmel, ám mögülünk Sergio kiáltott fel.

- Lara! – azzal már rohant is a lány karjaiba, s én akkor pillantottam meg Ninát, amint épp Norával a kezében egy sráccal dumált.

- Hali! Hát ő meg mit csinál? – kérdeztem összevont szemöldökkel, mert éppen leírt valamit egy papírra, majd odaadta a gyereknek, akinek csak úgy csillogtak a szemei.

- Fogalmam sincs. Szerintem most találkoztak.

- Na, mi a helyzet? – lépett oda Sergio Laraval, s közben Torres is felkapta Leot, majd egy gyors csók kíséretében átkarolta Mirjamot. Mindenki tekintete Ninára szegeződött, aki hirtelen észrevett minket, elbúcsúzott, és elindult felénk.

- Mizu bajnokok? – lépett hozzám vigyorogva, és nyomott egy puszit a számra.

- Ki volt az? – kérdeztem őt méregetve.

- Várjál csak… Mark Gonzales. – nézett fel rám tiszta tekintettel.

- És mit akart?

- Mi van durci-murci? Ne legyél már féltékeny! – ölelt át, de én elhúztam a számat.

- Nem is vagyok az!

- Látjuk! De továbbra is… campeones! – ugrott a nyakamba Sergio, aminek hatására kicsit oldódott a hangulat, így támadt egy jó ötletem.

- Este a Cibeles tér után ünneplés nálunk! Khedirának is szólok majd, csak szerintem most ő elvan Lenával. – Nina furán nézett rám, mire mosolyogva megvontam a vállam és megcsókoltam.

- Bocs az előbbiért! – suttogtam a hajába, de ennek a többiek vetettek véget.

- Nekem tökéletes. – bólogatott Nando, Mirivel egyetemben.

- Zsír! Buli lesz, gyerekek! Campeones, campeones… - naná, hogy Sergio volt a felszólaló, de aztán én is becsatlakoztam a dal éneklésébe, így az egész repülőtér minket hallgathatott.

- Remélem, tudod, hogy itthon nincs túl sok minden. – kiabált Nina a konyhából, én meg csodálkozva mentem be hozzá.

- Miből élünk? – karoltam át hátulról, majd belecsókoltam a nyakába, ő pedig a mellkasomnak dőlt.

- Két zacskó chips, fél csomag ropi, sajtok, narancslé, egy üveg pezsgő. – a pezsgőre kérdőn nézett fel rám, de én csak megvontam a vállamat.

- Voltak terveim. Egyébként meg ez nem kevés szerintem. Bár a sajtok mellől hiányzik a bor.

- Így jártál. És ha Sergio is jön, akkor ne reméld, hogy ez mind elég lesz. – egyetértően bólintottam, ő pedig megfordulva a nyakamba akaszkodott, s megcsókolt. Hirtelen végigfutott rajtam a hideg, és felmordultam, aztán szorosabbra fontam dereka körül a karjaimat. Nina ekkor becsúsztatta kezeit a pólóm alá, miközben belemosolygott a csókba, csakhogy abban a pillanatban csengettek.

- Láttad őket az ablakon át, igaz? – húztam a számat, mert Nina már el is szakadt tőlem, és ment ajtót nyitni.

- Már gonoszkodni sem szabad? – dugta ki a nyelvét, majd igyekezett ártatlan képet vágni.

- Nem. Ilyenben nem.

- Ez van. – nevetett, s ajtót nyitott, Sergio pedig boldogan ugrott a nyakába egy nagy zacskóval, másik kezében pedig egy üveg borral – Még hogy a focisták egészséges életmódot folytatnak! – forgatta a szemeit Nina.

- Nézd már, tudunk mit kezdeni a sajttal! – kiáltottam fel boldogan, miközben Sergio, Lara, Sami és a barátnője beljebb jöttek, majd pár perccel később Nandoék is betoppantak, így teljes volt a csapat.

- Egyébként nem akarom tudni, hogy ti mit csináltatok az előbb. – nézett végig rajtam Mirjam, miközben lerakott egy zacskót ő is a pultra, én pedig szintén végignéztem magamon. Csak akkor vettem észre, hogy a pólóm még mindig fel van csúszva rajtam, és még nem igazítottam meg.

- Izé, ez csak, ahogy átöltöztem. – hebegtem.

- Aha, persze! – érkezett mindenkitől egyszerre a reakció.

Egyébként az volt a szerencse, hogy mindenki hozott valamit inni és enni is, így nem fogytunk ki. Hát, ha csak az otthon lévő dolgokra támaszkodtam volna, akkor valóban nem lett volna elég, csak úgy max fél órára. Vagy még arra se.

- Campeones, campeones! – ez nagyjából egy óra után jött rá mindegyikünkre, de a lányok már nem hallgatták ezt túlzott lelkesedéssel.

- Komolyan mondom, ha még egyszer meghallom ezt a dalt, valaki törött csontokkal fog hazamenni. – csattant fel Mirjam, én meg kérdőn néztem Torresre, aki ugyanilyen meghökkent ábrázattal pillantott barátnője felé.

- Nos, akkor „We are the champions..” – vigyorodott el Sergio, Miritől viszont kapott egy lesújtó pillantást, így Lara ragadta magához a szót.

- Ha egy kicsit csendben tudtok lenni, akkor van egy bejelentenivalóm. – mosolygott izgatottan, mi pedig elhallgattunk – Tehát, örömmel tudatom veletek, hogy Sergioval kisbabánk lesz! – mindannyian tapsolni kezdtünk.

- Akkor ez már biztos? De jó! – Ramos, mint valami kisgyerek, úgy vigyorgott, miközben mindenki gratulált nekik.

- Hm, most jut eszembe, nekem is késik már egy ideje. – gondolkodott el Nina, mire két ember arcáról is lefagyott a mosoly. Az egyik ember az újdonsült kispapa, Sergio volt, aki ezek után gyilkos pillantással fordult felém, a másik pedig én magam voltam. Kicsit hirtelen kijelentés volt ez.

- Özil! – szólt hozzám Sergio elnyújtva a nevemet, de én felemeltem a kezeimet védekezően.

- Én mindig vigyáztam! – mindenki elröhögte magát, de Ramos cseppet sem volt ilyen jó kedvű.

- Sergi, nyugi! Mostanában elég stresszes voltam, szerintem ez áll a háttérben. – vigyorgott Nina, s nem tudhatta, hogy ezzel engem is sikerült lenyugtatnia a bátyja mellett.

Nem sokkal később átmentünk Sergio házába, mert nálunk már mindent kiettünk, Nina pedig azonnal felrohant a szobájába, ami azt hiszem, hamarosan a gyerekszoba lesz, engem meg Ramos hívott félre.

- Akkor ugye tényleg nem azért késik Ninának, ugye? – nézett a szemembe. Kínosan elröhögtem magam, mert valahogy nem tartozott a kedvenc szokásaim közé, hogy ilyenekről beszélgessek.

- Nem hiszem.

- Huh, akkor rendben van. – fújta ki a levegőt, és már indultunk is volna vissza a többiekhez, amikor hirtelen egy csattanást hallottunk, amit egy kisebb huppanás követett. Kettőnk közül nekem esett le előbb, hogy Nina szobájából jött a hang, így azonnal sprinteltem oda.

- Hé, minden oké? – léptem be az ajtón, csakhogy azonnal meg is torpantam, Nina pedig fél kézzel a mellkasát szorítva, fél kézzel a polcnak támaszkodva kétségbeesetten pillantott rám. Aztán egyszer csak összecsuklott.

„Fogalmam sincs, hogy fogom én elmondani Mesutnak azt, hogy némi „kis” probléma van a szívemmel, de azt hiszem, nem titkolhatom ezt örökké, főleg, hogy szinte már vele élek. Csak tényleg nem tudom, miként tálaljam ezt. Eddig rejtegettem, most meg hirtelen előállok ezzel… félek attól, hogy kiakadna, viszont mi lesz, ha véletlenül valami gond adódik, ő meg azt sem tudja mi a helyzet? Azért ezt is el akarom kerülni. Vááh, segíts Napló!”