Dear Diary - 30. fejezet

„Koszorúslány leszek! Vagy valami olyasmi. Szükség is lesz rám, vagyis Laranak nem hiszem, Sergionak viszont annál inkább, mert képes lesz valamit elszúrni, hiába van neki ott az egész csapat. Azt hiszem, a nyakkendőjét se tudja a mai napig bekötni, pedig már számtalanszor megmutattam neki. Lökött.

Nem akartak valami bazi nagy esküvőt rendezni, de aztán amikor a vendégekre terelődött a szó nem tudtak dönteni, hogy kit hívjanak meg, így maradt az újabb hatalmas „sztár-esküvő”, ahova minden fontos személy meg van hívva. Mindegy, én elleszek a csapattal, meg Mirjamékkal, a többi emberrel meg valahogy elboldogulok majd. Vagyis megpróbálok. Kívánj sok szerencsét!”

Mirjam

- Hogy lehet valaki ennyire feledékeny? Az öltönyét otthon hagyja? A saját esküvője előtt? Mit is vártam Sergiotól? – csóváltam a fejemet, miközben a fiúk már nem voltak ennyire kiakadva, és egy vállrendítés után felkapták a földre pakolt cuccot, majd befelé indultak meg. Fernando is rántott magával, mert amúgy képes lettem volna még a parkolóban állni egy jó félórát azon elmélkedve, hogy milyen módszerrel öljem meg azt az idiótát. Természetesen csak az esküvője után, vagy talán még megkapja a nászutat is. De utána meghal!

- Gyere már, majd később kiélheted a gyilkolási mániád. – ragadott meg a karomnál fogva Nando, s befelé húzott, de csak rá kellett pillantanom, hogy elengedjen – Jól van, jól van, de ne ácsorogj itt kint, szükségünk van rád bent is.

- Hát jó. – azzal én is megindultam befelé, csakhogy még az épület bejárata előtt, megtorpantam, és a földet kezdtem el bámulni.

- Minden oké? – fordult vissza Fer, és én felnéztem rá.

- Szerinted minden rendben lesz? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal, mert valahogy nem volt túl jó érzésem azzal kapcsolatban, hogy Sergio épp az előbb furikázott el a gönceiért.

- Szerintem csak túl sokat aggódsz. Persze, hogy minden oké lesz. – jött oda hozzám, és az államnál fogva felemelte a fejemet. Mélyen a barna szempárba néztem, ő pedig bíztatóan rám mosolygott, majd hosszasan megcsókolt. A gyomromban hirtelen lepkék kezdtek el repdesni, mintha csak ez lenne az első alkalom, s miután eltávolodtam belenevettem a vállába.

- Mi az? – kérdezte ő is mosolyogva, miközben átkarolt.

- Semmi. Csak olyan jó most minden. Mármint ez az egész, hogy mindenki boldog. És nekem itt vagytok Ti. Amikor visszajöttem soha nem gondoltam volna, hogy nekem valaha is lehet újra normális életem. De most minden egyenesben van, és remélhetőleg Sergio sem csinál semmit azzal az öltönnyel.

Mesut

Idegesen doboltam a lábammal egy kanapén ülve, s egyfolytában tömtem magamba egy zacskó chipset, amit a szobában találtam még. Sami csak felvont szemöldökkel nézett engem.

- Ha valami baja lesz a kocsimnak, akkor megfojtom. De komolyan. Ha csak egy karcolás is lesz a Kicsikémen, akkor bosszút fogok állni! – azzal egy újabb hatalmas adag chipset tömtem magamba, és idegesen rágtam el.

- Most lebuktál. Mindig is tudtam, hogy tönkre kéne tennem azt a kocsit, mert kettőnk közé áll. – az ajtóban Nina állt összefont karokkal, majd elindult felém, és kivette a kezemből a zacskót – Az Noráé és Leoé lenne, különben is, mostanában túl sokat tömöd magad ilyen „szemetekkel”. A végén még elhízol. – azzal ledobta az asztalra.

- Hé, oda a stresszoldóm! Komolyan jobban izgulok, mint ő maga, igaz én a kocsim miatt. Amúgy meg most lelepleztél. Amikor te nem voltál otthon, akkor az az autó…

- Jó, én eddig hallgattam, többet nem akarok tudni! – szakított félbe Khedira, majd gyorsan kislisszolt a szobából, Nina meg felnevetett.

- Mindig is tudtam, hogy a kocsikra gerjedsz. – nézett rám pimaszul.

- Lebuktam. – húztam oda magamhoz, és beleborzoltam a hajába.

- Naaa!

- Mit akarsz, még úgy sem volt beállítva. Vagy igen? – sértődötten rám nézett, de én csak mosolyogtam, mire kicsit megenyhült, és fejét a vállamra döntötte. Egy darabig csak úgy voltunk, csendben, egyedül. Élveztük azt a kis nyugalmat, mert az utóbbi időben igen sok dolgunk volt, hiszen az esküvő szervezése minden időnket lekötötte. Alig maradt időnk bármi másra, vagy csak simán egymásra.

- Szeretlek! – nézett fel rám hirtelen Nina, én pedig felé fordítva a fejemet elvesztem a kék íriszekben.

- Én is! – azzal megcsókoltam.

Sergio

Basszus, basszus, az öltöny! Hogy hagyhattam otthon?! Lara tuti meg fog ölni, és ha ő nem is, akkor a többi lány közül valamelyik. Ezek úgy izgulnak az ÉN esküvőm miatt, mintha csak az övék volna. Bár mondjuk még most sem értem, hogy volt elég bátorságom megkérni Lara kezét, és az sem tiszta, hogy mi történt az utóbbi időben, hogy sikerült összehozni az egész ünnepséget. Ez a rész valahogy teljesen kiesett, csupán csak annyira emlékszem, hogy néha-néha rám ordibáltak a többiek, hogy én is csináljak valamit. De hát nem tehettem róla, ők túl gyorsak voltak hozzám képest! Különben is csak az számít, hogy Lara igent mondott, és ma összeházasodunk, és nem sokára megszületik a kisbabánk. Már azt is tudjuk, hogy kisfiú lesz! Bár ezt még nem mondtuk a többieknek, de én már alig várom, hogy közöljem, egy újabb kiváló focistával fog gazdagodni a világ. Mert remélem, hogy így lesz. Ifjabbik Sergio Ramos. Hm, nem is hangzana rosszul, de Lara úgy is más nevet szeretne majd neki. Mondjuk igaza van, belőlem elég egy is.

- Áh megvan! – kiáltottam fel, amikor megtaláltam a keresett ruhámat, Rame pedig végig ott csaholt mellettem. Bíztam benne, hogy semmi olyasmi nem jut eszébe, hogy esetleg játszani akarjon, és elvegye tőlem, mert akkor hiába Nina kiskedvence, kirakom a szűrét, és ezt a kutya is nagyon jól tudja. Főleg miután belepisilt a cipőmbe. Hülye kis dög!

Miután Ramét rábírtam, hogy továbbra is maradjon a házban, és ne jöjjön velem, bepattantam Mesut kocsijába. Igazán kedves volt tőle, hogy megengedte, hogy elhozzam. Vagy várjunk csak… ja, azt meg sem kérdeztem. Ez van.

Gyorsan visszamentem a helyszínre, majd az öltönnyel együtt bementem az egyik szobába, ahol hirtelen megpillantottam Mesutot és Ninát.

- Gyerekek, elég, inkább segítsetek felöltözni! – csuktam be az ajtót, mire elhúzódtak egymástól, és kérdőn felém néztek.

Torres

 Miután Mirjam elvitte Leot, hogy megmutassa neki, milyen szép a ruhája Larának, én Norával a kezemben kerestem a többieket, akiket meg is találtam az egyik szobában.

- Ugye nem lett baja a kocsimnak? – Mesut kérdésére léptem be, miközben Sergio épp öltözött. Gyorsan eltakartam kislányom szemét.

- Megrontod a gyereket. – közöltem, s lábammal belöktem az ajtót, majd letelepedtem Nina mellé, aki viszont mosolyogva átvette Norát, és egy chipses zacskót nyújtott felé. Nem ellenkeztem, mert tudtam, hogy az a gyerekek lekötésére lett megvéve, egyedül csak azt nem értettem, hogy miért üres a fele.

- Nem, nincs baja. Vigyáztam rá. Norának meg előbb-utóbb meg kell szoknia ezt, még ha nem is az én látványomat. Majd megtudod, amikor egy pasival tér haza. – magyarázta Ramos, de én megcsóváltam a fejemet.

- Bocs, de nem akarom, hogy rémálmai legyenek. Különben is, még csak óvodás!!! – tártam szét a karom.

- Hidd el, gyorsan felnőnek. – erre vetett egy gyors pillantást Nina felé, aki erre csak elmosolyodott, majd abban a pillanatban ismét nyílt az ajtó, s Eleanor lépett be rajta.

- Oh, bocsánat, bocsánat, Sergio! – takarta el ő is a szemét, mire felnevettem, Ramos meg végre felhúzta a gatyáját – Csak szólni akartam, hogy negyed óra múlva jelenésed van már. – döbbenten nézett mindenki az órájára, mert egyszerűen nem hittük el, hogy ennyire elment az idő, Nina pedig visszapasszolva nekem Norát hisztérikusan pattant fel.

- De a hajam még kész sincs! – azzal kirohant, mi pedig lassan összeszedtük magunkat.

- Hát haver, sok sikert! – veregettem meg barátom vállát.

Nina

Izgultam Sergio miatt, izgultam, hogy minden jól menjen, de miután negyedóra alatt kész lett a hajam, és a bátyám is felöltözött, minden simán ment. Tényleg az egész olyan hamar lement, hogy észre sem vettem, s máris Mesut mellett álltam egy csapat másik emberrel körbevéve (vagyis a Real csapattagokkal), akik a török-némettel beszélgettek. Én csak simán elnézelődtem, mikor valaki megfogta a vállamat, és a fülembe suttogott.

- Akarod, hogy megszabadítsalak? – Mirjam volt az, aki eme kedves felajánlást tette, én pedig megragadtam a kezét, és óvatosan megszorítottam, ezzel felszólítva, hogy maradjon, mert kezdek kicsit unatkozni, miközben Mesuték a fociról beszélgettek már fél órája.

- És amúgy hol vannak a friss házasok? – kérdeztem.

- Azt hiszem épp valamelyikőjük szülei előtt tettetik a jógyereket. Szerintem rájuk jobban ráférne a felszabadítás, vagy ne hagyjalak itt? – elgondolkoztam, hogy vajon kinek lehet nagyobb szüksége a segítségre, aztán megvontam a vállam.

- Menjél. Úgy is itt állnak a közelben.

- De ha bármi van, szólj! – s már le is lépett, én pedig továbbra is ott maradtam Mesut mellett, aki épp azt ecsetelte, hogy a válogatottban mennyire élvezi a tizenegyes rúgást. Mert hogy ott ő rúghatja. Cris erre persze felhördült, hogy talán valami gondja van-e azzal, hogy a Madridnál ő rúgja, de Mes nevetve tiltakozott. Elmosolyodtam rajtuk. Itt a csapattársuk esküvője, és ők képesek lennének azon vitatkozni, hogy ki rúgja a tizenegyest. Lököttek. Már csak az kéne, hogy Mourinho is beszálljon ebbe az eszmecserébe. Tényleg, őt sem láttam még.

Újból körbefordultam, s akkor láttam hogy az edző Sergioékkal társalog, akik mellett még ott vannak Lara szülei is, akiket meg Mirjam köt le. Vicces volt, s már épp fordultam volna vissza, hogy ezt megmutassam a többieknek, mikor egy érzés futott át rajtam. Szomorúan néztem rá nővéremre, bátyámra, majd Torresre és a gyerekekre. Aztán már csak a földet pásztáztam, és az érzés újból rám tört.  Mesut felé fordultam, aki teljesen elmerült a Crisszel való eszmecserébe, lábujjhegyre álltam, és megpusziltam az arcát.

- Sajnálom! – keserű mosollyal arcomon suttogtam el azt az egy szót, aminek hatására értetlenül nézett rám, de lábaim akkor már nem tartottak meg, és én egyszerűen csak összecsuklottam. Csak az járt a fejemben, hogy lehetek ennyire önző, hogy elrontom az esküvőt, de akkor már minden forgott körülöttem, ám mielőtt még földet érhettem volna, Mes elkapott. A karjaiban tartott, de már nem hallottam semmit, a fülem sípolt. Egyre több ember gyűlt körém, köztük Sergio és Mirjam is, de már nem tudtam mondani semmit. Egyáltalán nem féltem, hiszen Mesut karjaiban voltam, s beletörődve átadtam magam az érzésnek, hogy itt most mindennek vége van.

Zene

„Kedves Sergio, Mirjam és Mesut!

Én tényleg nem akartam, hogy eljöjjön ez a pillanat. Hogy megtaláljátok ezt a levelet, mert én nem tudom már rejtegetni. De ez várható volt. Vagyis biztos, mert én tudtam róla. Tudtam, mert amikor az orvosnál jártam ő nem kertelt, a vizsgálatok végén egyszerűen csak közölte velem, hogy ez fog történni. Igen, hazudtam. De a Ti érdeketekben. Nem akartam, hogy ezen emésszétek magatokat, nem akartam, hogy emiatt rólam szóljon minden. Nem. Már így is elég sok problémát okoztam nektek, és nem akartam újból a nyakatokba akasztani egy ilyen méretű gondot. Elég szenvedés volt így is, hogy én tudtam, az pedig csak még nagyobb fájdalmat okozott volna nekem, ha Titeket is szenvedni látlak. Kérlek, bocsássatok meg! Én tényleg nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.

Sergio. Kérlek, vigyázz Larára és a picire! Remélem ő is ugyanolyan vidám és szeretnivaló gyerek lesz, mint az apja! Köszönök Neked mindent, amit tettél értem, köszönöm, hogy nem hagytál magamra, és mindig szerető báty voltál! Tudom, hogy amikor haragudtál rám, akkor nagyon is okot adtam rá, és ne haragudj utólag se ezek miatt! Talán sokszor úgy tűnt, hogy nem is értékeltem, milyen nagyszerű bátyám van, de hidd el, mindig szerettelek, és sohasem akartam, hogy miattam legyen rossz neked. Így van ez most is. Ne bánkódj miattam, a családodnak: Larának és a kicsinek, most sokkal nagyobb szüksége van a figyelmedre. Törődj velük, figyelni foglak ám!

Mirjam, tőled először bocsánatot szeretnék kérni. Amikor eltűntél haragudtam rád, s mikor visszajöttél, akkor sem tudtam eldönteni egy ideig, hogy látni akarlak-e még valaha. A távollétedben sokszor hibáztattalak apáék halála miatt, és azért, hogy egyedül maradtam, de akkor még nem tudtam, hogy mi volt ez az egész. Tényleg sajnálom, hogy valaha is felmerült bennem, hogy nem szeretsz! Mert tudom, hogy ez nem így van, és most már tudom, hogy rengeteg szörnyűségen kellett keresztülmenned és ezt mind értem tetted, hogy ne legyen bajom. Téged is csak arra kérlek, hogy ne bánkódj miattam, mert neked ott van Torres, Leo és Nora, remélem Nando mindig segíteni fog. Üzenem neki, hogyha nem így lesz, akkor kísérteni fogom álmaiban!

Mesut… nem tudom, mit mondhatnék. Tényleg sajnálom! Nagyon-nagyon, s még így utoljára szeretném elmondani, hogy szeretlek! Mindig szeretni foglak, és tudom, hogy te is, de az emlékem csak raktározd el valahova, s kezdj egy másik életet. Tudom, hogy menni fog, tudom, hogy van egy olyan lány a világban, aki sokkal jobban megérdemel Téged, és remélem, hogy egyszer meg fogod találni ezt a lányt, aki soha nem okoz neked fájdalmat, aki képes lesz elfeledtetni engem. Őszintén remélem. És hogy még Neked sem mondtam semmit? Ez így van jól, hidd el. Ha elmondtam volna, akkor neked minden egyes nap arról szólt volna, hogy minél többet foglalkozz velem, és magadra nem is figyeltél volna egyáltalán. Se senki másra. Ismerlek már annyira, hogy ezt tudjam, és tényleg nem tudod elképzelni, hogy éreztem magam, amikor boldogan átöleltél a kórházban, hogy minden rendben lesz. De nem mondhattam el, s azóta minden egyes nap lejátszottam magamban azt a jelenetet, és azon gondolkoztam, hogy ez vajon helyes volt-e. Így visszanézve már tudom, hogy az volt. Miért? Mert így még láthattalak önfeledten nevetni, láthattalak boldogan. És ez bármi másnál többet ért nekem. Köszönöm a boldog perceket, amiket melletted tölthettem, életem legszebb időszakai voltak!

Végezetül pedig nem arra kérlek titeket, hogy felejtsetek el. Nem. Emlékezzetek rám, de közben ne felejtsétek el élni az életeteket! Helyettem is.”

Vége

Köszönöm mindenkinek, aki olvasta a történetet, tényleg sokat jelentettek a visszajelzések, kommentek a fejezetek végén! Remélem, nem haragszotok, hogy ez lett a vége, és bízok benne, hogy a következő történet is elnyeri majd a tetszéseteket! Egy hét múlva talán már jön az új fejezet!

Puszi <3