23. fejezet - Kellemetlen meglepetés

Özil

- Lassan azért menni kéne Lianiért, nem? - fordult felém Tami, miközben kávét készített a konyhában, én pedig a macskánkat etettem meg. Kérdésére felegyenesedtem, és elgondolkodtam. Persze azért hiányzott már a lányom, de olyan jól esett még ez a kis csend, hogy nincs gyereksírás, meg hasonlók.

- De, lassan. - feleltem bizonytalanul, majd elmosolyodtam, és Matildéhoz léptem - Csak olyan jó ez a kis csend. - azzal megcsókoltam, ám hamar hátra is ugrottam felszisszenve.

- Akartam mondani, hogy vigyázz, mert forró a bögre, de már késő volt. – vigyorgott Tami, én meg a fájó pontot vizsgálgattam, de csak egy vörös folt éktelenkedett rajtam. Sikeresen elégettem a Matilde kezében lévő bögrével, mert pont maga előtt tartotta.

- Tudom, hogy meg akarsz ölni, de ne tedd ilyen feltűnően. – csóváltam a fejemet, majd eltűntem, hogy felöltözzek. Ezek után már nem volt kedvem kávét inni.

Elég hamar elkészültem, ám a gond csupán az volt, hogy Tami még korántsem, ugyanis azóta, hogy elmentem, ő ott ült a kanapén, és Cirót simogatta. Szóval körülbelül még volt egy órám hátra indulásig, így hát leültem mellé, bekapcsoltam a tévét, majd játszani kezdtem az Xboxon.

- Ezt muszáj most? Mindjárt indulunk! - nézett rám Matilde, de készülni nem ment volna el, inkább engem cseszegetett. Felnevettem.

- Ahogy ismerlek az a mindjárt még két óra, szóval van még időm. – vigyorogtam, miközben a szememet nem vettem le a képernyőről.

- Hé! – azzal belebokszolt a karomba, én meg elvétettem a lövést, pedig már épp gólt rúgtam volna.

- Na! Most látod mit csináltál? - néztem fel, de ő csak ártatlan képpel megvonta a vállát, így én leállítva egy pillanatra a játékot magamhoz húztam, és nem eresztettem, inkább megcsikiztem. Ennek következtében sikítva felnevetett, Ciro meg ijedten nyargalt le a kanapéról és bújt el.

- Ne csináld! Hagyd abba! – próbált kiszabadulni, de nem hagytam, és az egész ház tőle zengett. Én csak azon nevettem, ahogyan próbált kiszabadulni a kezeim közül. Ficánkolt, ugrált, megpróbált elhúzódni, de ez mind hiába, mert én erősebb voltam, ám végül mégis csak elengedtem.

- Csak azért könyörülök meg rajtad, mert így tényleg nem fogsz elkészülni holnapig sem. – erre csak kinyújtotta a nyelvét, majd eltűnt a szobában, én pedig visszatértem a játékhoz. Három játszmával is végeztem, mire Matilde kijött teljesen felöltözve, én pedig elégedetten kapcsoltam ki mindent, nehogy én legyek most a hátráltató. Az én kocsimmal mentünk, s nem sokkal később már Ramona lakásának közepén álltunk, és Lianit kerestük. Mert nem volt meg. Ramona persze kisebb szívbajt kapott, Tamival egyetemben, mert állítólag három perccel ezelőtt még itt volt, szóval nem tűnhetett el csak úgy. Így hát kezdődhetett a keresés. A lányok már az egész házat, kertet, telket bejárták nem sokra jutva, míg én csak odasétáltam az egyik szekrényhez, és kinyitottam. Az alján Liani nevetett rám, én pedig mosolyogva vettem fel. Ez már nem az első alkalom volt, hogy ezt csinálta.

- Bújócskázunk, te kis rosszcsont? - pusziltam meg az arcát, miközben kivittem az ájulás szélén lévő lányokhoz, Tami meg egyenesen letámadta a kislányunkat. A végén már attól tartottam, hogy agyonszorongatja, vagy valami.

- A végén még megfojtod a gyereket! – vettem ki a kezéből indulásra készen – Rami, köszönünk mindent! – búcsúzkodtam, mert tudtam, hogy ha én nem teszem ezt meg, akkor senki nem fogja, és egy örökkévalóságon át ott fogunk ragadni.

- Nincs mit! Ha úgy gondoljátok, máskor is szívesen vigyázok rá, mert semmi gond nem volt vele, csak most a végén viccelt meg minket. Egyébként jól elvoltunk. Ugye, picúr? - mosolygott Ramona, én pedig intettem neki, Tami meg még utoljára átölelte, aztán jött ő is utánunk.

Azt hittem, hogy ezek után már nyugodt körülmények között mehetünk haza, de amint becsatoltam a biztonsági övemet, a telefonom kezdett csörögni. Sóhajtva vettem elő, s a kijelzőn Sergio neve villogott.

- Igen? - szóltam bele, már félig indítva a motort.

- Otthon vagy? – kérdezte semmi köszönés nélkül, én meg csak rávágtam a választ.

- Nem igazán

- Akkor lehetséges az, hogy valaki mászkál nálatok? – összevontam a szemöldökömet. Tudtommal nem vártunk senkit, meg kulcsa sem volt senkinek hozzánk, szóval nem tudom mi lehetett.

- Igen, Sergio, lehetséges, csakhogy az valószínűleg nem mi vagyunk, hanem valami idegen. – mondtam, Matilde pedig mellettem kérdőn nézegetett – Mindjárt ott vagyunk. – jelentettem ki, azzal már el is indultunk. Betörő lenne? Fényes nappal? De hogy jutott be? Igaz, múltkor elhagytam a kulcsomat, de azon nem cím, szóval nem hiszem, hogy azzal. Legalábbis remélem.

- Mi történt? – kérdezte Tami ijedten, engem vizslatva.

- Valaki van a házban Sergio szerint. – közöltem egyszerűen, de többet nem mondtam, csak arra figyeltem, nehogy elüssek valakit. Matilde mellettem meg sem tudott szólalni, s mikor a házhoz értünk, láttuk, hogy tényleg van valaki odabent. Azonnal kiszálltunk a kocsiból, én pedig kivettem Lianit is.

- Ne hozd! Mi van, ha tényleg egy betörő. és fegyvere is van? - parancsolt rám menyasszonyom, de csak a fejemet ráztam.

-  Mert az jobb lenne, ha esetleg bepattanva a kocsiba elhajtana Lianival együtt? - kérdeztem, s már meg is indultam az ajtó irányába, Tami pedig némi tétovázás után jött utánam. Óvatosan benyitottam, nyitva volt. Halk, megfontolt léptekkel mentem beljebb, még Liani is csendben figyelt, bár szerintem fogalma sem volt arról, hogy mi történik. Matilde mellettem a kezébe vette az egyik virágvázát, én meg egy pillanatig csak értetlenül bámultam rá.

- Ne nézz így! Támadóeszköz. – mutatta fel, én meg hitetlenkedve megcsóváltam a fejemet, és tovább mentem. A konyha felől hangok szűrődtek be a nappaliba, aztán az a valaki, aki bent matatott, elindult kifelé. Megtorpanva figyeltem az eseményeket, aztán egyszer csak az ajtóban megjelent a férfi.

- Apa?! – döbbentem le, mert apámmal találtam szemben magam, a lábához pedig Ciro dörgölőzött. Tami hirtelen leejtette az üveget a kezéből, ami így apró darabokra tört a padlón. Tágra nyílt szemekkel bámulta apát, mintha csak szellemet látna, és én is le voltam sokkolódva. El nem tudtam képzelni, hogy apám mit keres itt, hogy jutott be, vagy úgy egyáltalán az egész.

- Mit keresel itt? - nyögtem ki, mert csak állt ott, és bámult vissza ránk. Kicsit tartottam tőle, hogy itt van, mivel Matildéval nagyon nem bírják egymást, szóval most is fent áll a veszélye annak, hogy bármikor egymás torkának eshetnek.

- Gondoltam, meglátogatom a fiamat és a családját, ha már egyszer olyan kevésszer találkozunk. – nem tetszett nekem ez az egész, valahogy túl kedves volt, és tudtommal a fia családját ki nem állhatja, ami tényleg „tök jól esik” – Fel kéne takarítani a szilánkokat, nem? Hol van a seprű és a lapát? - meg sem tudtam szólalni, csak álltam ott ledöbbenve a saját apám viselkedésén. Annyira furcsa volt, hogy most normálisan viselkedik, de nem is hittem el. Volt egy olyan sejtésem, hogy ez csak a látszat, és Tami is ugyanezt gondolta, mivel az én szótlanságomat kihasználva ő kezdett beszélni.

- Mit akar? – kérdezte hidegen. Apámat soha nem tegezte le, de ugyanígy volt fordítva is, ami némileg frusztráló volt, ugyanis a menyasszonyom nem bírta az apámat, az apám nem bírta a menyasszonyomat.

- Én? Semmit. Csupán gondolkodtam a dolgokon, és rájöttem, hogy eddig nem viselkedtem megfelelően. Bocsánat az eddigi kellemetlenségekért! – tágra nyílt szemekkel álltam Lianival a kezemben, és nem hittem a fülemnek. Soha életemben nem hallottam még őt bocsánatot kérni, és ez most lesokkolt. Újra. Ahogy Matildét is.

Pár másodpercig csak álltunk ott nézve egymást, majd hirtelen eszembe jutottak a szilánkok. Gyorsan átadtam Lianit Taminak, majd elrohantam egy seprűért.

Visszatérve apám, valóban segített összesöpörni, de abban a pillanatban nem tudtam mit kezdeni a kedvességével.

- És… - kezdtem – hogy jutottál be? – ezt valóban tudni akartam, mivel nem kapott se kulcsot, pótkulcs sincs elrejtve a küszöb alatt, az ajtó meg nem volt betörve.

- Kulccsal. Múltkor, amikor nálunk voltatok ott hagytad a kulcsodat. - lengette meg, én meg csodálkozva néztem rá. Szóval Németországban hagytam el.

Sikeresen eltakarítottuk az üveget, amíg Tami a kicsit lefektette a délutáni alváshoz, azután pedig leültünk a nappaliban, mert pár dolog még tisztázatlan volt.

Tami

Mesut apjának látogatása valahogy nem dobott fel, a viselkedése pedig egyenesen megrémisztett. Hogy ő kedves legyen velem? Ez csak valami vicc lehet.

- Meddig maradsz? – faggatta Mes az apját, én pedig kíváncsian figyeltem.

- Csak pár napig, de arra gondoltam, hogy addig lakhatnék nálatok. – majdnem félrenyeltem, és vőlegényem is rám nézett, hogy mit szólok ehhez, de végül is rábólintottam, hátha komolyan a szándékai az apának, és nem árt a jó viszony vele végül is.

- Oké. De előre szólok, nekem holnap délelőtt edzésem van, szóval nem leszek. –közölte Mesut.

- Rendben van. Én addig esetleg segítek Matildénak, ha bármiben kellek. – mosolygott, vagy legalábbis azt hiszem, az az volt. Én is magamra erőltettem egy mosolyt, mert bármennyire sem tartottam jó ötletnek, Mesut miatt muszáj ezt megpróbálnom. Úgyhogy érdekes lesz a holnapom!

22. fejezet - Mert kijár egy kis pihenés

Sziasztok! 

A szünetnek hála most kicsit gyorsabban megy a fejezet írás, úgyhogy remélem örültök majd a mainak, de előre szólok, aki nem szereti az "olyan jeleneteket"  (máshol tudom, ezt 18+-nak írják, de szerintem ez nem annyira durva szóval...), akkor annak a végét nem ajánlom. :)

De azért jó olvasást!^^

Tami

Hazaérve rápillantottam az órára, s örömmel fogadtam, hogy elég sok időm maradt még a meccsig, így beültem egy kád forró vízbe, hogy pihenjek egy kicsit. Kényelmesen el is helyezkedtem és én tényleg csak egy percre, vagy még annyira se hunytam le a szememet, de arra ébredtem, hogy Ciro nyávog a kád mellett.

- Mi van, cicus? Készülnöm kéne, igaz?- mosolyodtam el, majd lefürödve magamra tekertem egy törülközőt és a hálóba mentem. Komótosan kezdtem el nézelődni a ruháim között, de mikor kiválasztottam egy feketetoppot és egy farmerszoknyát megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem kicsit ment el az idő.

- Ó te jó ég! El fogok késni!- kiáltottam fel, s visszafordulva a szekrényhez még kikaptam egy fekete rózsás harisnyát. Szerencsére nem vagyok az a fajta, aki hosszasan öltözködik, így hamar elkészültem ezzel, majd kerestem egy magassarkú cipőt, hajamat megfésültem és dobtam egy kis sminket magamra. Csupán egy kis szemfesték, szempillaspirál, meg rúzs. Mást nem is szoktam nagyon használni.

Épp időben lettem kész, ugyanis a ház előtt valaki dudált, s én még utoljára megsimogatva Cirot, kiviharzottam.

A taxinak nem kellett túl sok idő, hogy elvigyen a stadionba, ahol a jegyszedőkön simán átjutottam, hiszen tudják, ki vagyok, így a VIP részhez vezető folyosón haladtam végig. Cipőm sarkának kopogását még a szurkolók általi kiabálás sem tudtam elnyomni, viszont valaki más lépteit már nagyon is, ugyanis hátulról hirtelen megragadták a derekamat és a falnak döntöttek.

- Nem számítottam rá, hogy itt leszel.- vigyorgott Mesut, majd megcsókolt- Hű de szexi ma valaki!- mért végig, én pedig csak nevettem.

- Sara mondta, hogy valószínűleg meccs után mentek ünnepelni barátnőkkel, feleségekkel egyaránt, és úgy döntöttem, hogy akkor már én is jövök.- magyaráztam, s Özil elégedetten vigyorgott.

- És Liani?- kérdezte hirtelen, de én természetes nyugodtsággal válaszoltam.

- Ramona bevállalta, hogy vigyáz rá holnapig, szóval…- haraptam bele az alsó ajkamba mire újabb csókot kaptam jutalomként- Viszont te mit keresel itt, neked nem az öltözőnél kellene lenned?- néztem rá felvonva a szemöldökömet, de ő csak legyintett és inkább a nyakamat kezdte puszilgatni, kezei pedig már a combjaimon kalandoztak, ám mielőtt még elvesztettem volna a fejemet, megállítottam.

- A-a! Meccs előtt semmilyen izgalomnak nem szabad kitenned magadat, és apa is ideges lesz, ha nem mész, szóval most tűnés!- paskoltam meg az arcát, majd ott hagyva elégedetlenkedő vőlegényemet kimentem a VIP részlegbe, ahol már ott várt Sara, Casillas barátnője.

- Szia!- köszöntem neki, miközben elhelyezkedtem.

- Szia! Ó de jól nézel ki!- mosolyogva fogadtam a bókot,, de ekkor a csapatok pályára léptek. Idegesen figyeltem, hogy vajon Mesut merre lehet, de amikor a kezdő tizenegyből csak tíz volt fent, azt hittem, elájulok. De úgy tűnt, nem csak én, ugyanis apa is idegesen nézelődött, s mikor már indult volna vissza az öltözőbe, hogy kirángassa Özilt, Mes rontott ki és futott oda a csapathoz, akik már beálltak a csapatfotóhoz, de szerencsére még nem kezdték el.

- Idióta.- fogtam a fejemet, Sara meg csak kuncogott mellettem.

Ezek után egész hamar lement a meccs. Nem volt túl sima győzelem, hiszen mindkét oldalon voltak szabálytalanságok rendesen és gólok is, de végül győztek 4-2-re, amiben Mesutnak is szerepe volt egy góllal és egy gólpasszal.

A végén Sarával úgy döntöttünk, hogy még maradunk egy kicsit, hiszen a srácok még biztos zuhanyoznak, ami nem kis idő, tehát ráértünk még bőven. Az emberek nagy része úgy is az ajtóknál tolongott, nekem meg nem volt túl sok kedvem konzervhalként nyomorogni, így csak nézelődtem a most már teljesen üres pályán. Furcsa mód úgy izgultam az este miatt, mint egy tizenéves, akinek most lesz az első randevúja, igaz nem rég még tényleg így volt, most meg a huszonkettő felé közelítek, s nem sokára hozzámegyek egy focistához és van egy lányom is. Lehet, hogy ez az egész még túl korai, hiszen ennyi idősen élnem kellene az életem, bulik meg hasonlók, de az igazság az, hogy én így vagyok boldog, és így tökéletes az életem. Ennél jobbat talán nem is kívánhatnék, s bár kezdetekkor nem ment minden simán, se úgy érzem, hogy mostanra már minden a legnagyobb rendben van, és remélhetőleg ez így is marad.

- Matilde! Hallod? Nem megyünk?- Sara hangja térített vissza a valóságba, miközben a vállamat fogta indulásra készen.

- Oh, igen, persze.- szedelőzködtem össze én is, majd mindketten kisétáltunk a stadion elé, ahol viszont összefutottunk Ronaldo ügyeletes csajával, Sergio barátnőjével, Xabi és Kaká feleségeivel, Carolinenal és Nagoreval, meg még pár emberrel. Mosolyogva köszöntem mindenkinek, majd csatlakozva Carolinehoz, Nagorehoz és Sarához közösen vártuk a srácokat, akik végül is elég hamar kijöttek mögöttük apámmal. Szívem szerint Mesuthoz mentem volna azonnal, de úgy döntöttem, hogy először inkább apát üdvözlöm, mielőtt még rossz néven veszi.

- Szia! Te is jössz ünnepelni?- kérdeztem mosolyogva, de azért reméltem, hogy nemet mond, mivel nem akartam, hogy lássa, mit csinálok. Nem szoktam durva dolgokat művelni, de ő azért mégiscsak az apám, és hát.. sosem szerettem, ha ilyenkor a közelemben van, főleg, hogy ő még a mai napig azt is nehezen tűri, ha Mesut előtte ad egy csókot.

- Áh, most kihagyom, inkább megyek haza, anyád már vár.- magyarázta, én pedig örömtáncot lejtettem magamban, de előtte persze inkább sajnálkozó képet vágtam.

- Kár, akkor majd legközelebb.- adtam neki egy puszit, majd a rám váró csoporthoz sétáltam vissza, és Mesuttal összekulcsolva kezeinket indultunk el.

Az út végig jó kedélyűen telt, a fiúk ugratták egymást rendesen, mi lányok meg főként csak hallgattuk őket, vagy nevettünk, de néha azért én is beleszóltam a dolgokba, nem szeretek csendben lenni túl sok ideig.

Már majdnem ott voltunk a csapat törzshelyénél (igen, még mindig az, ami két és fél éve, ó azok a szép emlékek), amikor Mes leállított és maga felé fordított, így leszakadtunk a többiektől.

- Tudod…- kezdte mosolyogva, így egyáltalán nem fogott el a félelem, hogy valami gond lenne- eddig soha nem mondtam, de már nagyon jól jött ez a gyerekmentes este. Az utóbbi időben egy kicsit kezdett sok lenni ez az egész.- tűrte el jobb oldalt a hajamat a fülem mögé, én meg egyetértően bólintottam.

- Tudom én, hidd el. Már nekem is nagy szükségem volt erre, mert mostanában alig láttalak, ha meg láttalak is, akkor is hullafáradt volt valamelyikünk.- húztam le magamhoz, s homlokomat az övének döntöttem, majd pár perces csend után nyaka köré fontam a kezemet és megcsókoltam. Képes lettem volna még órákon át úgy maradni, csakhogy amíg Sara és Casillas mosolyogva elkönyvelték, hogy „Jaj, hagyjuk most őket, olyan édesek!”, addig Cris nem ezen a véleményen volt.

- Hé, ti ott! Tudom, hogy tizenöt évesen nagy dolog az első randi, de kiskorúak felnőtt nélkül nem tartózkodhatnak ilyenkor az utcán, szóval azt ajánlanám, hogy jöjjetek már!- üvöltözött nekünk az utca túlsó feléről, mi pedig megadva magunkat utánuk indultunk. Majd otthon kettesben lehetünk.

- És akkor az első félidő végén Mou is bejött utolsóként és rögtön azzal kezdte, hogy Mesut mi a francot művelt és ezért majd a legközelebbi edzésen megkapja a büntetését. Haláli volt Mourinho arca!- röhögött Sergio és beleivott a poharába, vagyis konkrétan lehúzta annak tartalmát- Tényleg Mes mit csináltál te?- fordult párom felé, én meg csak magamban kuncogtam.

- Őő, volt egy kis dolgom.- vágta ki magát, és inkább ő is lehúzta a maradék piát, ami a poharában volt, csak hogy ne kelljen részleteznie.

- Mindjárt jövök, csak nagyon melegem van.- emelkedtem fel az asztaltól, s a mosdó felé indultam meg, majd hamarosan a harisnyám nélkül tértem vissza, amit a csapatból jó néhányan elismerő füttyögéssel fogadtak.

- Öregem, ha nem tudnám, hogy a te csajod és Mourinho lánya, tuti, hogy ráhajtanék.- vigyorgott Cris, mire a barátnője mérges pillantást vetett felé, de én ezt a szöveget betudtam az alkoholnak, viszont lassan már menni akartam, ahogy Mesut is. Rajta is látszott mát a vágyakozás jele, hogy indulna már.

- Na, srácok, mi léptünk!- emelkedett meg, miközben rám nézett, így én is felálltam a helyemről.

- Aha, mentek szobára, mi?- húzogatta a szemöldökét Sergio, én meg csak mosolyogtam az egészen, bár lehet, hogy kissé elvörösödtem.

- Inkább ott, mint előttetek.- kontrázott Özil, de közben engem már terelt kifelé, így csak arra maradt időm, hogy intsek egy utolsót, majd végül kimentünk az utcára, s kerestünk egy taxit.

Hazaérve lehuppantam a hálóban lévő hatalmas franciaágyra, miközben Mesut enni adott a folytonosan nyávogó Cironak, de hamar fel is keltem, hogy levegyem a cipőt a lábamról, mert a magassarkú miatt már alig bírtam talpra állni. Ahogy ott próbáltam magamról leoperálni a lábbelit, a felsőm pántjai lejjebb csúsztak, s ajkak puha érintését éreztem nyakamon, miközben hátulról átöleltek. Ösztönösen bújtam hozzá az illetőhöz, miközben lehunyt szemekkel élvezkedtem, majd megfordulva azonnal megszabadítottak a toppomtól és Mesut a kulcscsontomon folytatta tovább azt, amit a nyakamnál elkezdett. Szép lassan én is levettem róla az ingjét, majd a farmer is lekerült, közben pedig egyre szenvedélyesebben faltuk egymás ajkait. Szinte beleremegtem, annyira kívántam már, s rég volt már az a pillanat, amikor utoljára ennyire önfeledten eshettünk egymásnak.

Mesut hirtelen kigáncsolta a lábam, aminek következtében úgy értük el az ágy felszínét, hogy ő a két kezemet leszorította, én pedig a meglepődöttségem leküzdése után felnevettem. Mivel ő volt olyan erős, hogy egy kézzel is le tudta fogni az én két karomat, ezért a másik kezével a szoknyámmal bíbelődött, s végül sikerrel is járt, így elengedett. Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve lábaimmal átkulcsoltam a derekát és fordítottam magunkon, így én kerültem felülre, majd apró csókokkal árasztottam el a testét, végül pedig a száját. Mindeközben azon ügyeskedtem, hogy az alsónadrágja lekerüljön róla, amit egy kis segítséggel ugyan, de meg tudtam oldani.  Mes ezek után döntött úgy, hogy ideje visszavenni az irányítást, így egy pillanat alatt én ismét alá kerültem. Nem tartotta túl korrektnek, hogy rajta már semmi sincs, miközben rajtam van még pár ruhadarab, így kezét lassan végigcsúsztatta oldalamon, s először a melltartómtól szabadult meg, utána pedig fokozatosan vándorolt lejjebb a keze. Combomon még egy kicsit elidőzött, csak azután nyúlt másfelé, de neki jobban ment a vetkőztetés, mint nekem, így pár másodperccel később már rajtam sem volt semmi.

- Szeretlek.- suttogta a fülembe, miközben kezével a csípőm alá nyúlt és óvatosan megemelte azt. Halkan felnyögtem, amikor megéreztem magamban, s csípője mozogni kezdett, ő maga pedig számra tapasztotta száját. Az adrenalin szintem valahova az egekbe szökött, a szívem majd’ kiugrott a helyéről, gondolom, nem mondok újat, hogy a fellegekben jártam akkor.

Lassan végigsimítottam a hátán, de ahogy egyre inkább közelített a vég, annál jobban belemélyesztettem a körmeimet a bőrébe. Lélegzetvételem minden egyes pillanatban gyorsabb lett, s Özilen is látszott, hogy már nem sok van hátra, majd elérve a csúcsot, mielőtt még felsikíthattam volna beleharaptam Mesut alsó ajkába, ő pedig kicsit erősebben belemarkolt a combomba. Hatalmasat sóhajtottam, mikor lecsúszott rólam, lábaim remegtek, s lehunytam a szememet. Zihálva feküdtünk egymás mellett, és mikor már kezdett kitisztulni az agyam, az oldalamra fordultam és megcsókoltam.

- Én is.- mosolyodtam el, mire magához húzott, és úgy nyomott el engem az álom.

Másnap reggel olyan tíz körül ébredhettem fel, de azonnal egy mosollyal indult a napom, hiszen még mindig Özil karjai közt feküdtem, ő maga pedig az oldalamat cirógatta.

- Jó reggelt!- mosolygott, majd megcsókolt. Az előző este képei még mindig előttem voltak, így pláne jól éreztem magam, s vagy egy percig feküdtünk még úgy, amikor Mes a vállamat kezdte el puszilgatni, majd fokozatosan egyre feljebb.

- Még mindig hozzám akarsz jönni?- kérdezte hirtelen én meg értetlen képpel fordultam felé, de látszott, hogy ezt komolyan kérdezte, és ehhez méltó választ vár.

- Naná, kell valaki, aki ennyire jól ki tudja elégíteni a szükségleteimet.- néztem játékosan a szemébe, mire ő csak a fejét rázta és megragadott a derekamnál fogva, így végül úgy kötöttünk ki, hogy ő feküdt a helyén, én pedig rajta ültem.

- De most komolyan! Most mondd, hogyha még sem akarod!

- Persze, hogy akarom, te idióta! Viszont, ha még egyszer ilyet kérdezel, akkor annak meglesz a következménye!- hajoltam le hozzá nevetve egy csókért, ám hirtelen leszorítva találtam magam az ágyon. Hát igen, kora reggeli torna. Vagyis hasonlít rá.

21. fejezet - Azért vannak a jó barátok...

Tami

- Két Cappuccino lesz!

- És a kis hölgynek szabad valamit hoznom?

- Nem, nem, köszönjük! Ő még marad az otthoni itatópohárnál.- néztem rá mosolyogva Lianira, miközben ő nem volt képes nyugton maradni két percre sem. A pincér kedvesen bólintott, majd elment a rendelésünkkel.

- Egész helyes volt. És még Lianira is figyelt, ami azt jelenti, hogy szereti a gyerekeket.- ábrándozott velem szemben Ramona, én pedig nevetve a fejemet csóváltam.

- Neked lassan már mindegyik pasi helyes, csak hogy legyen már végre valaki.- kuncogtam, miközben megállítottam kislányomat abban, hogy lemásszon a székről. Ahogy elnéztem, talán kicsit sok volt neki az alvás, mert tele volt energiával és két percig nem bírt elülni a széken.

- Tudom, de nem tehetek róla! Nem is az a nehéz, hogy most már végleg külön vagyunk Fernandoval, hanem, hogy akárhányszor felkelek reggel tök egyedül vagyok és nincs mellettem senki.- panaszolta, én pedig együttérzően ránéztem, csakhogy abban a pillanatban másra terelődött a figyelmem.

- Ci-ca!- kiáltotta Liani és már indult is volna, de még mielőtt a lába földet ért volna, elkaptam.

- Nem, nem! Most nincs cica.- emeltem fel az ölembe, de Ramona megállított.

- Átvehetem?- kérdezte mosolyogva, mire odaadtam neki, Liani pedig nevetve fogadta a váltást.

- Nem lehet könnyű dolgotok vele. Ugye, te kis rosszcsont?- puszilta meg az arcát, miközben kislányom a plüssjátékával volt elfoglalva.

- Nekem mondod? Nem is tudom, mikor volt az utolsó alkalom, amikor Mesuttal kettesben tudtunk lenni.- magyaráztam, és valóban, amióta velünk volt Liani alig maradt egy perc nyugtunk is. Persze apáék szívesen vigyáztak rá és José is önként elvitte sétálni, de nem bízhattam folyton rájuk. De talán azért lassan könnyebb lesz, hiszen nem rég átvittük a kiságyat a gyerekszobába, mert egész idáig nálunk volt, csakhogy amíg Liani néha-néha felsír valami miatt, nem lehet nyugtunk. Úgyhogy addig ki kell tartanunk.

- A cappuccinojuk, hölgyek.- jött meg a pincér srác és lerakta elénk a csészéket, majd Ramonára nézve kicsit megilletődött, azután indult volna vissza, ám alig tett meg pár lépést, megfordult.

- Elnézést a személyes kérdésért, de ő az Ön kislánya?- intézte kérdését Ramonához, aki fülig vörösödött, én pedig kuncogva belekortyoltam az italomba.

- Oh, dehogyis! Én csak az anyuka legjobb barátnője vagyok.- legyintett, a srácon meg látszott, hogy megkönnyebbült, de még mindig nem ment el.

- És esetleg szabadna tudnom, hogy önnek van-e barátja, vőlegénye, férje, vagy bármiféle partnere?- kis híja volt, hogy nem fordultam le a székről ezt a csajozós szöveget hallva, de Raminál még is sikert aratott, ha mással nem, hát a jóképűségével. Ramona fogta az egyik szalvétát, majd előkapva egy tollat leírta rá a telefonszámát és a pincérnek nyújtotta.

- Nem, nincs.- mosolygott bájosan, mire a srác elvigyorodott, majd intve nekünk elment. Barátnőm csillogó szemekkel fordult felém. Én továbbra is csak nevettem, de azért örültem a szerencséjének, hiszen már négy és fél hónapja szakítottak Torresszel (közös megegyezés alapján persze), ám ő még mindig nem talált magának senkit sem. Vagyis de, talált, csakhogy egyik pasi sem volt khm.. megfelelő.

- Úgy tűnik, a szerencse melléd állt.- vigyorogtam, ő pedig pirulva bólintott, majd lenézve Lianira eszébe jutott valami.

- Ó megvan, mit akartam mondani mielőtt jött őőő Mr. Jóképűpincérsrác.- ezen jót derültem, közben pedig átvettem Lianit és odaadtam neki az üvegét, hogy igyon- Szóval mi lenne, ha Liani nálam lenne mondjuk holnap este és te így megnéznéd a srácok meccsét, utána meg kettesben lennétek Mesuttal, vagy elmennétek ünnepelni a csapattal, mert szerintem nyernek, és utána romantikáznátok? Hogy tetszik?- nézett rám csillogó tekintettel, s bennem tényleg felmerült a gondolat, hogy de jó lenne, de mégsem akartam Rami nyakába varrni a gyereket.

- Nem hangzik rosszul, de nem hagyhatom, hogy egyedül birkózz meg ezzel a hiperaktív lánykával.- simogattam meg lányom buksiját, de Ramona megrázta a fejét.

- Ne hülyéskedj! Tök jól megleszek vele, rátok meg rátok fér a kikapcsolódás, hisz pont te mondtad.- kacsintott, mire elgondolkoztam. Lehet, hogy tényleg ránk férne már egy gyereksírástól mentes este. Persze imádom Lianit, nem is tudom mi lenne, ha ő nem lenne velünk, de azért néha tényleg jól esne egy kis pihenés, mert mellette ezt nem igazán lehet megkapni, főleg mióta megtanult járni. Az biztos, hogy azóta kétszer annyira jobban kell rá odafigyelnünk, mint előtte. Nem akarom, hogy bármi baja essen, mert akkor nem is tudom mit csinálnék.

- Különben is, az sem lehet túl jó, hogy össz-vissz csak a te szüleid segítenek. Tényleg annak idején Özil apja mit szólt Lianihoz?- folytatta tovább Ramona, én meg csak legyintettem.

- Végül is egész jól fogadta, csupán kirohant a házból és üvöltözni kezdett, hogy miért teszik ezt vele, miért nem kaphatott jobbat a fia. Azután pedig visszajött, de Liani amint meglátta, elkezdett sírni. Viszont Mesut anyja örült az unokájának, meg nekem.- meséltem, és bár nevettem a dolgon, de azért valójában kicsit aggasztó volt az egész, hiszen a leendő apósom ki nem állhatott. Bár ami azt illeti én sem bírtam őt, de ez már mellékes. Az a szerencsém, hogy nem megyünk túl sokszor Németországba, és ők sem jönnek ide túl gyakran. A legközelebbi találkozásunk szerintem az esküvőn lesz, szóval van még három teljes hónapom nélkülük. Igen, már csak három hónap, mert úgy döntöttünk, hogy nincs értelme tovább húzni a dolgot, mivel Liani miatt az egyetem elkezdése tovább csúszik, az esküvőre meg fölösleges ennyit várni, miért ne lehetne most megtartani?

- Rendben van.- néztem rá barátnőmre, aki várakozón pislogott rám, majd mikor meghallotta a válaszom felderült az arca- Holnap Ramonánál alszol, mit szólsz hozzá?- Liani erre csak nevetve nézelődött, amit végül is felfoghatunk úgy is, hogy tetszett neki az ötlet.

- Akkor olyan négy körül átviszem, oks?- Rami bólintott, majd ezek után úgy döntöttünk, hogy ideje menni, így Ramona bement fizetni, majd széles mosollyal az arcán tért vissza és egy papírral a kezében. Még utoljára intett egyet, aztán elindultunk.

- Csak nem a száma?- kérdeztem mosolyogva.

- És a neve.- vigyorgott barátnőm, majd oldalba böktem, s hazasétáltunk.

- Liani, kérlek, maradj nyugton!- öltöztetni próbáltam a lányomat, csakhogy ő igen nagy ellenállást mutatott ez ellen, így nem volt túl könnyű dolgom. Állandóan valami más terelte el a figyelmét, hol az egyik játéka kellett neki, hol Ciro jelent meg a szobában, és mindenképp meg akarta simogatni a „ci-cát”.

- Majd lesz cica, ha felöltöztél.- ültettem fel a kanapéra a szökni akaró Lianit, akinek a szája már lefelé görbült nemtetszését kifejezőleg, így nagyot sóhajtva felegyenesedtem, majd a konyhába mentem, ahol szegény Ciro próbálta meg elfogyasztani a konzervkaját, hogy aztán végre kaphasson már a szárazeledelből is.

- Bocs macsek, de sajnos nélküled nem megy az öltöztetés!- emeltem fel, majd visszatérve a nappaliba odaadtam Lianinak. Az volt a szerencse, hogy Ciro nyugodt macska volt, talán egy olyan alkalom akadt, amikor megkarmolt, de azt is csak azért, mert véletlenül ott fogtam meg, ahova az oltást kapta aznap.

Liani a korához illő finomsággal simogatta a cicát, aki csendben tűrte a megpróbáltatásokat, főleg, hogy tudta, ezért dupla annyi jutalom jár majd neki. Mikor végeztünk kislányomat leraktam a földre játszani, Cironak adtam jó pár darab jutalomfalatot, utána pedig elmentem felöltözni, ráadásul még Liani cuccait is össze kellett szednem. A pláne csak az, hogy mindezt sikerült röpke negyedóra leforgása alatt véghezvinnem, de ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy estére még nem most akartam készülni, hanem majd miután eljöttem Ramonától. Az lesz majd még egy óra körülbelül.

A bepakolás végeztével berakodtam a kocsiba, majd visszamentem Lianiért, aki békésen eljátszadozott, de mikor meglátta az autót sikongatni kezdett, ugyanis imádott utazni.

Gyorsan becsatoltam a biztonsági övet a gyerekülésnél, majd a volán mögé ülve elindultam Ramihoz. Becsöngetve hozzá izgatottan jött ki elém, s segített becipekedni, én pedig örömmel láttam rajta, hogy mennyire élvezi a helyzetet.

- Akkor olyan délelőtt tizenegyfele itt vagyok, vagy vagyunk érte.- mondtam, miközben odaadtam neki Lianit.

- Olyan korán? Ugyan már! Aludjátok ki magatokat, vagy élvezzétek ki a helyzetet, hogy nincs otthon a gyerek! Ugye, picúr?- öltötte ki a nyelvét rám, majd rámosolygott Lianira, aki pedig Ramona nyakláncát piszkálgatta.

- Rendben, rendben. De ne feledd, hatkor van evés, hétkor fürdetés, utána pedig alvás. Ha már hat előtt éhes lenne, raktam be neki banánt, akkor egye azt!- adtam ki az utasításokat, de Rami csak a fejét csóválta.

- Minden rendben lesz, hidd el!- közölte mosolyogva.

- Biztos nem lesz gond?- néztem rá.

- Biztos, de te inkább menj készülni!- tolt kifelé, ám megtorpantam.

- Oké, csak még pár dolog.- szem forgatva ő is megállt, s hagyta, had mondjam el a mondanivalómat- Raktam be neki plusz ruhákat, hogyha leené magát, vagy bármi, meg harisnyát és melegebb cuccokat, ha esetleg sétálni mennétek. A játékok közül a zenélő maci külseje tetszik neki a legjobban, de nehogy megnyomd a hasát, mert akkor énekelni kezd és Liani attól sírva fakad. Aludni azzal a piros dinószerű izével szokott, és általában végigalussza az éjszakát, kivéve, ha rosszat álmodott, vagy valami gond, van. Azt úgy is észreveszed, mert olyankor felsír, és…- hadartam volna tovább, de Ramona leállított, miközben újra kifelé kezdett el terelni.

- Megértettem, de most már menj, mert lekésed a meccset!

- Nagyon köszönöm tényleg! Imádlak!- fordultam felé, és már kezdett nagyon elege lenni belőlem. Nem tehettem róla, így még soha nem voltunk Lianival és azért kicsit benne volt a „félsz”, nehogy történjen valami. Persze Ramona megbízható meg minden, de azért mégis…

- Ne köszöngesd!- mosolyodott el.

- te meg jó legyél ám!- adtam egy puszit kislányomnak, aki nem igazán tudta, mi a helyzet, de azért érezte, hogy most nem fog látni egy darabig.

- Na, tűnés van!- ezzel végleg ki lettem parancsolva a házból, így integettem még egy utolsót, majd beültem a kocsiba és hazaindultam, hogy átöltözzek az esti programhoz.