Dear Diary - 7. fejezet

„Elmondtam Sergionak a döntésemet. Azt mondta, szól Mirjamnak, hogy mikor jó neki, Mirjam pedig azt mondta, hogy egy hét múlva annyi ideje lesz rám, amennyit csak szeretnék. Tök jó. Bár még mindig nehéz felfogni, hogy itt van. De majd idővel megszokom, és talán minden a régi lehet. Vagyis majdnem minden. Az biztos, hogy mindenképp Sergionál maradok, még ha lesz más lehetőségem is. Most már itt van az otthonom, ők a családom: Sergio, Mesut, Eleonor, Carlo, és a csapat. És ez nem fog megváltozni csak azért, mert Mirjam visszajött, de ettől függetlenül még mindig a nővérem magam. Örökké.”

Mirjam

Két éve még minden rendben volt. Vagyis csak egy bizonyos pontig. Tulajdonképpen nem tudom, miért történt ez az egész, de az tény, hogy nagyon váratlanul ért, és egyáltalán nem számítottam rá.

Nina akkor közelített a 16-hoz, én pedig boldogan éltem a főiskolás éveimet. Volt egy barátom, Aaron, két hónappal előtte költöztem hozzá. Teljesen jól megvoltunk, minden jól ment, és valóban boldog voltam, de aztán egyik este Aaron elment a haverjaival szórakozni, én meg otthon maradtam, mivel tanulnom kellett a vizsgáimra.

Nagyjából fél tizenegy körül kattant a zár, és megjött Aaron, de én nem foglalkoztam vele, egészen addig, amíg be nem jött a hálóba, ahol az ágyon ülve tanultam.

- Mi van, mér nem is köszönsz? – hangja agresszívan csengett, így felnéztem, és akkor csapott meg a tömény alkohol szag. Kicsit megrettentem ettől, de nem pánikoltam. Ez nem az első alkalom volt, hogy ivott, és eddig sosem volt gond. Szóval bíztam benne, hogy most sem lesz.

- Bocs, tanultam. – jelentettem ki, majd visszatemetkeztem a könyvekbe, hogy had nyugodjon le, csakhogy ő nem hagyta annyiban. Volt egy osztálytársam, aki sokszor segített nekem vizsgáknál, de Aaronnak az volt a heppje, hogy én nem csak tanulok vele. Persze ez nem így volt, de folyton ezzel jött, és féltékeny volt.

- Ez annak a gyökérnek a hibája! Teljesen elidegenített téged tőlem! – ordibálta, és erre megint csak felkaptam a fejemet. Nem tudtam, hogy jól hallottam-e.

- Mi?! – hüledezetem, mire levette a cipőjét, az ágyra mászott, és lesöpörte a könyveimet, az anyagaimat, szinte mindent a földre.

- De én megmutatom neki, hogy te csak az enyém vagy. – tekintete ködös volt, és akkor tényleg kezdtem megijedni. Megcsókolt, de én ellöktem magamtól, így furcsán méregetni kezdett – Na, ne csináld ezt, tudom, hogy te is akarod! – azzal megint megpróbálkozott, de ezúttal már a nadrágomat próbálta leráncigálni rólam. Megijedtem, és pofon vágtam. Hát, nem kellett volna. Az csak olaj volt a tűzre, és visszavágott, de sokkal nagyobb erővel, sokkal többször. A szám felrepedt, és végül teljesen kábultan ájultam az ágyra, ő pedig rám mászott. Kezeimet lefogta, teljes súlyával rám nehezedett. Megcsókolt, és vetkőztetni kezdett, én pedig túl erőtlen voltam, hogy ellenkezni tudjak ennek az egésznek.

Ahogy meséltem a történteket, legördült egy könnycsepp az arcomon. Fájdalmas volt visszaemlékezni az egészre.

- És ezért menekültél el? Mert megerőszakolt? Miért nem jelentetted fel? – értetlenkedett Torres, de megráztam a fejemet, és folytattam tovább a történetet.

Másnap reggel sírva ébredtem, s azonnal összepakoltam néhány cuccomat. Nem mindent, csak a legfontosabbakat, a lényeg az volt, hogy minél előbb eltűnhessek onnan. Aaron még aludt, szóval igyekeztem. Minél előbb el akartam menni.

A konyhából kifelé menet leejtettem a kulcsomat, de gyorsan felkaptam, és körbenéztem. Sehol senki, szóval megindultam a bejárati ajtó felé, csakhogy amikor a kilincsért nyúltam, valaki megragadta a csuklómat, és maga felé fordított.

- Hova mész? – Aaron már nem volt részeg, de így is ijesztő volt, ahogy idegesen meredt rám. Ugyanúgy féltem tőle, mint előző este.

- El. Minél távolabb tőled. – azzal már fordultam is el, de nem engedett, sőt, jobban megszorította a csuklómat, mire felszisszentem – Eressz el!

- Nem! A rendőrségre mész? Válaszolj! – akkor már a vállamnál fogva rángatott, és könnyen gyűltek a szemembe.

- Talán.

- Ha megteszed, csak neked lesz rosszabb. Figyelmeztetlek, ha engem lecsuknak, akkor is maradni fog kint még olyan ember, aki helyettem intézkedhet. De akkor nem csak a te életedet keserítem meg, hanem az egész családodat, kezdve a kishúgodéval. Na, mit szólsz? Azt ajánlom, senkinek ne beszélj erről, sőt, most hogy így belegondolok, jobb lenne, ha felszívódnál, és akkor nem lesz nagyobb baj. – elsírtam magam, rettegtem, hiszen ez az ember nem az volt, akit én ismertem. Ez valaki más volt Aaron bőrében. Persze mindezek után tettem, amit mondott, hisz csak így védhettem meg Ninát.

- Hé, ne sírj! – húzott magához Fernando. A karjaiban biztonságban éreztem magam, de egyelőre nem tudtam megnyugodni.

- Mexikóba mentem, és azt hitem, így jobb lesz Ninának, de rosszul gondoltam. Azt hittem így megóvhatom a rossztól, de úgy tűnik, tévedtem. És nem tudom, hogy képes lesz-e megbocsátani nekem, hisz még én sem tudok megbocsátani magamnak. – temetkeztem a vállába, ő pedig a fejemet simogatta. Abban a pillanatban az volt az egyetlen hely, ahol szívesen lettem volna, és úgy éreztem, hogy Nando megért engem, még ha nem is olyan rég ismerem, megbízhatok benne.

Nina

Már napok teltek el azóta, hogy megtudtam, a nővérem él, s ez idő alatt egyre jobban erősödött bennem a tudat, hogy találkozni akarok vele. Szóval már várom. De komolyan, kíváncsi vagyok az egészre.

Ma délelőtt sem mentem be órákra, mivel nem volt hozzá túl sok kedvem, és erről Sergio nem tud, de nem is fog tudni, viszont holnap délután lesz egy bemutató, amin ugye részt veszek, mint modell. Rajtam kívül csak pár lányt kértek fel erre, khm... az osztály legjobbjait, és tényleg nem egóból, de hát ez az igazság. Remélem Reyes eljön megnézni.

Délelőtt láttam Mesutot a városban. Megint azzal a csajjal lófrált, és tök jól megvoltak. Nem tudom, miért, de nem szimpatizálok azzal a gondolattal, hogy ezek együtt legyenek. De ez azért hülyeség, mert mi okból kifolyólag lennék féltékeny? Hiszen őt is a bátyámnak tartom, akkor meg? Fogalmam sincs erről, de mindegy, felhívtam, hogy délután nem jön-e el velem fagyizni. Igent mondott, úgyhogy háromkor a kedvenc helyünkre mentünk.

- Te, neked biztos fagyot kéne enned a holnapi bemutató előtt? – kérdezte nevetve, miközben leültünk egy asztalhoz.

- Persze, meg bírnék enni két kelyhet is. De most maradok az egynél. – mosolyogtam, Mes meg csak a fejét csóválta. Ezek után még várnunk kellett, amíg kihozták a rendelést, s az ücsörgés közben egy ismerőst pillantottam meg, így mosolyogva felálltam. Mesut kérdőn nézett rám-

- Mindjárt jövök. – bólintott, én meg odalibegtem nővérem volt pasijához, Aaronhoz – Szia! – köszöntem rá. Egyedül volt. Vajon ő is hiányolhatta Mirjamot? Az eltűnése óta nem is beszéltem a sráccal.

- Hali, kicsi lány! Mi újság? – kérdezte kedvesen. Nem nagyon akartam hosszabb csevegést folytatni vele, engem csupán egy dolog érdekelt.

- Megvagyok, de lenn egy kérdésem. Utána nem is zavarok, mert rám várnak. – mutattam hátra, ahol Mes felvont szemöldökkel figyelt minket. Nem értem, miért féltett ennyire – Te tudtad, hogy Mirjam itt van Madridban? És ha igen, mióta? – érdeklődtem. Egy pillanatra mintha elkomorult volna a szeme, de aztán meglepődötten rám nézett.

- Nem tudtam róla. Ezek szerint nem halt meg? Él? Jól van? – kérdezgetett, mire bólintottam, így folytatta – Meg tudnád mondani a címét? Szeretném meglepni, hogy itt van, és nem halt meg. Nahát, ez de jó hír! – kicsit furcsa volt a viselkedése, de azért elővettem a táskámból egy papírt. Sergio megadta a címét, ha valami olyan lenne, akkor tudjam.

- Tessék. Ez az. – nyújtottam át, Aaron meg hálásan pislogott.

- Köszönöm! Huh, ez most meglepett.

- Engem is, elhiheted. De most megyek is vissza, várnak már. Szia! – köszöntem el, ő meg intett utánam, így visszasétáltam Mesuthoz.

- Hát ő meg ki volt? – kérdezte, mikor visszaértem.

- A nővérem pasija volt anno. Ő sem tudta, hogy Mirjam itt van a városban. – meséltem, és bólintott. Ezek után megettük a fagyinkat, és sétálni indultunk. Le kellett mozogni az édességet.

Úgy tűnt, ez a mai nap ilyen összetalálkozós, kérdezős nap, mert nem sokkal később Torresszel futottunk össze.

- Sziasztok! – köszönt.

- Szia! Hát te? – érdeklődött Mes, én meg csak mosolyogtam, mint egy hülye.

- A lakással kapcsolatban intézek ügyeket. Viszont még mielőtt elfelejtem, Nina, mit tudsz Aaronról? – nézett rám. Kicsit meglepődtem, hogy honnan tud róla, de azért válaszoltam.

- A nővérem volt pasija. Egyébként most találkoztam vele, elkérte Mirjam címét, hogy meglepje. – magyaráztam, Fernando meg fokozatosan sápadttá vált.

- Hogy mi?! A francba! Azonnal Mirjamhoz kell mennünk! – mi van?! Mi ez az egész?!

Mirjam

Jó volt kiönteni a lelkemet Fernandonak. Tényleg megnyugodtam a társaságában, és jó érzés volt hogy törődött velem. Azóta mindennap átjött, és úgy volt, hogy ma is így lesz. Nem tudom, miért, nagyon vártam, hogy megérkezzen. Meg amúgy is jó volt vele. Utoljára két éve éreztem így valaki iránt, szóval kicsit új ez a helyzet, de azt hiszem beleszerettem. És ha készen leszek rá, akkor ezt neki is el fogom mondani.

A kanapémon ültem, és a tévét bámultam, amikor csengettek. Felpattantam a helyemről, és rohantam ajtót nyitni, mivel azt hittem, Torres az. De nem így volt.

- Na, kit fújt haza a szél? – megijedtem. Nem kicsit. Nagyon.

„Még a legtökéletesebb ember is követhet el hülyeséget akár önszántán kívül is. De én nem vagyok tökéletes, viszont annál nagyobb hülyeséget vagyok képes elkövetni.”

Újabb díj :)

Sziasztok!
Megkaptam a 4. díjamat is, Deveczke nagyon szépen köszönöm neked!
Viszont most kicsit fáradt vagyok, szóval a 6 dolgot magamról a lentebbi bejegyzésben megtalálhatjátok, küldeni pedig mindenkinek küldöm, akik a "Kedvenc blogok (:" listájában szerepel, mivel nem tudok választani közülük jelen pillanatban. :)

:

Dear Diary - 6. fejezet és Díjak :)

Sziasztok!
A mai fejezetet a díjakkal kezdeném, amiket nagyon szépen köszönök Viinek, Whitneynek, és Deveczkének! Nagyon jól esett, hogy gondoltatok rám! :)

Szóval a díjak, gondoltam, kicsit összevonom őket :)

Szabályok: 

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszönd meg annak akitől, akiktől kaptad!

3. Írj le hat dolgot magadról!

4. Küldd tovább öt blogírónak í díjat!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Hat dolog magamról:

1. 16 éves vagyok és Sopronban lakok

2. Mostanában azt csinálom, hogy aki megkérdezi tőlem, mi szeretnék lenni, annak azt felelem, hogy tesztpilóta, mivel fogalmam sincs még erről. Az ismerőseim általában erre a válaszra elég furcsán néznek.

3. Az első 1-sem most kaptam 10-ben kémiából :D

4. Rettentően önbizalomhiányos vagyok

5. Sokszor veszekszenek velem a szüleim, mert szerintük túl lusta vagyok

6. Egyszer ki fogok jutni egy Real meccsre :D:D:D

És akiknek küldeném:

Vii, Whitney, Deveczke, Brigi, Babu

És akkor itt lenne az új fejezet, nem túl eseménydús, de azért remélem, tetszeni fog! :)

„Most bűntudatot kéne éreznem? Vagy valami olyat, hogy szörnyű ember vagyok? Csak mert nem tudom eldönteni, mit tegyek. Persze egy részről örülök is, de valahogy haragszom rá. Haragszom rá azért, mert itt hagyott, és még mindig életben van, de ő nem is jelentkezett. Pedig szerintem apuék halálát is tudta. Szóval nem tudom, mit tegyek. Itt a lehetőség, hogy találkozzak vele, hogy helyrehozzuk a dolgokat, de akarom-e egyáltalán helyrehozni? Vagy jobb nekem nélküle? Hiszen lelépett, itt hagyott.

Miért nem tudsz beszélni? Akkor adhatnál valami tanácsot. Sergi nem segít, azt mondta, hogy ez az én döntésem. De nem tudom, mit akarok. Valaki igazán mondhatna valamit!”

- Szóval azt mondod, hogy Mirjam él, és itt van Madridban? Ráadásul nálatok dolgozik? – ismételtem el lassan, még egyszer ugyanazt, amit Sergio mondott. Kicsit sok volt ez így nem enyhén másnapos fejjel.

- Igen, azt. És ez azt jelenti, hogy újra találkozhatsz vele. – bólogatott Sese, én meg elgondolkodtam. Kétes érzések keringtek bennem, nem tudtam, akarom-e én ezt – Persze, ha nem akarsz még, akkor az is rendben van. – folytatta bátyám a tétovázásomat látva.

- Te mit gondolsz? Mi lenne a legjobb? – néztem a mélyen a szemébe, de ő erre csak megvonta a vállát.

- Én nem mondok semmit. A döntés egyedül csak rajtad áll, neked kell meghoznod. – hát ezzel tényleg sokra mentem. Lehajtottam a fejemet, és egy pillanatig gondolkodtam, de aztán felálltam a helyemről.

- Ezt még át kell gondolnom. – azzal felmentem a szobámba, és kiültem megint a tetőre. Azt hittem, hogy most kicsit egyedül lehetek a gondolataimmal, de úgy tűnt, Sergio még akar valamit, mert megszólalt a hátam mögül, én pedig kis híján leestem a tetőről ijedtemben.

- Kérdezhetek még valamit? – állt meg az ablaknál.

- Úristen! A frászt hozod rám. Amúgy igen. – feleltem, azzal visszafordultam, s a távoli fákat néztem, de a következő mondatára megint felpillantottam.

- Miért voltál tegnap fehérneműben, amikor megjöttünk? Már nem azért tényleg, csak jó lenne tudni, ha a húgom valami olyasmit csinál... – magyarázta, de látszott, hogy a témától kicsit zavarban van. Az én szemeim is kitágultak, amikor felhozta ezt, és próbáltam felidézni magamban, hogy mi történt. Az volt a baj, hogy nem sok ragadt meg az estéből, így ez kicsit nehéz volt.

- Öhm, nem kell aggódnod, amennyire vissza tudok emlékezni, nem történt olyan dolog. Nem jutottunk el odáig. – mondtam, és tuti biztos, hogy elvörösödtem. Kicsit kellemetlen volt erről beszélni Sergionak, mert egyrészt ő pasi volt, másrészt meg nem is a valódi bátyám, így ha úgy vesszük, kicsit olya, mintha egy idegennek mesélnék erről. Persze csak akkor idegen, ha nagyon komolyan akarjuk venni a dolgot, és én még mindig a bátyámnak tartom, csak hát... ja.

- Értem. – hajtotta le a fejét, majd még pár másodpercig mögöttem álldogált, aztán kiment.

- Légyszi csukd majd be az ajtót! – kiáltottam utána, s bólintott – Köszi! – azzal ismét előre fordultam. A környező házak kertjeiben lévő fákat bámultam, s túl sok gondolat keringett a fejemben- A tegnap este, hogy találkoztam a nővéremmel, de nem emlékszek rá, maga az, hogy él, és itt van, és találkozhatnék vele... Nekem ez túl sok egyszerre. Persze örülnöm kéne neki, és örülök is, de csak egy bizonyos fokig. Mert mindezek után felmerül bennem a kérdés, hogy akkor miért ment el, miért hagyott itt, és miért nem keresett? Mindemellett nem tudom eldönteni, hogy akarom-e látni. Vajon mit váltana ki belőlem ez? Ezt sem tudom. Mi van, ha teljesen összeroppannék? Akkor azt is az ő számlájára írhatnám. De másrészről meg olyan jó volt vele régen, és hiányzik azért. Áh, túl sok a de! Mit tegyek???

- Húgi, minden oké? – valaki letelepedett mellém, de én nem néztem fel. Durcásan csak egy helyre összpontosítottam, miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról. Nem válaszoltam neki, nem is akartam, sőt, senkihez nem akartam hozzászólni. Elfelejthet engem a világ! – gondoltam akkor.

- Nos, ha nem árulod el, akkor nem tudok segíteni. Nem maradhatsz néma, akkor hogy mondanád el nekem, hogy mit kérsz a Jézuskától, hogy aztán leírjam a papírra? – bökött oldalba Mirjam, én meg egy pillanatra elgondolkoztam, és könnyes szemmel ránéztem. Hát igen, egy öt évest ezzel könnyen meg lehetett hatni.

- Elhagytam Kocka urat.  Tudom is, hol, de anyuék nem engedtek visszamenni érte. – panaszoltam. Miri erre elfojtott egy nevetést, de aztán együttérzően átkarolt. Nem tudom mi, lehetett olyan vicces abban, hogy elhagytam a macimat.

- Nem kell ettől ennyire kiborulni. Hidd el, az életben jönnek még fontosabb dolgok is, amikért ugyanúgy ki fogsz akadni, sőt talán jobban. Tanulás, fiúk... meg ilyenek. De egyik sem éri meg, hogy sírj miatta. Ne feledd, én mindig itt leszek neked, hogy megvigasztaljalak! – szorosan megölelt, én pedig tovább szipogtam. Ezek után kért egy órát, eltűnt a biciklijével, és végül visszatért egy teljesen új Kocka úrral. Egy vadi újjal, aminek eper illata volt, és sokkal jobb volt, mint a régi kocka úr.

Könnyek gyűltek a szemembe az emlékeket felidézve. Térdeimre hajtottam a fejemet, és utat engedtem a sírásnak. Ne feledd, én mindig melletted leszek. Ó igen? Hol voltál, amikor anyuék meghaltak? Hol voltál, amikor majdnem öngyilkosságba torkollott az egész, mert senkim nem maradt?

- Hol voltál?! – üvöltöttem bele a távolba.

Fernando

Az normális, ha csalódott vagyok a tegnapi után, nem? Elvégre úgy volt, hogy találkozunk, és akkor beavat a dolgokba, de amikor kijöttem az öltözőből, ő nem volt ott. Persze miután felhívtam, és elmondta, hogy a húga nagyon rosszul van, már megértem a dolgot, de azért akkor is egy kicsit csalódott vagyok. Arra vártam egész este, aztán mégsem jött össze. Na mindegy, talán majd hamarosan.

Mivel ebben a lakásban csak én laktam, a szomszédok meg úgy sem láthattak, ezért teljesen természetes volt nekem, hogy nem húztam fel semmi mást, csupán egy alsógatyában mászkáltam a házban. Így álltam neki főzni is (igen, tudok), csakhogy arra nem gondoltam volna, hogy pont akkor fog csörögni a telefonom. A tűzhelynél állva rápillantottam a készülő kajára, majd a több mint egy karnyújtásnyira lévő mobilra. Sóhajtottam egy nagyot, még gyorsan kevertem egyet az ebédemen, majd elrohantam a telefonért. Az volt a baj a kajámmal, hogy elég ennek egy másodperc is, és már is leég, szóval ezért is kellett sietnem.

A kijelzőre pillantva elmosolyodtam, aztán gyorsan benyomtam a FOGAD gombot, és visszasiettem az ebédhez. Szerencsére még épp időben, így nem égettem oda semmit.

- Szia! Épp ebédet csinálok. – mondtam nevetve, mire a vonal túlsó végéről szintén egy vidám hang szólalt meg.

- Ó, ez szuper! Ezek szerint otthon vagy.

- Igen, miért? – kérdeztem vissza, mire Mirjam olyan választ adott, amin kicsit meglepődtem.

- Két perc és ott vagyok. – azzal le is rakta, én meg köpni-nyelni nem tudtam. A tervem a következőképpen nézett ki: befejezem a kajacsinálást, felkapok valami göncöt, és kész ebéddel, felöltözve várom Mirjamot.

Hát, ez nem jött össze, ugyanis, amikor félrehúztam a fazekat a tűzhelyről, megszólalt a kapucsengő. Kitágultak a pupilláim, és még mielőtt bármit is cselekedhettem volna, Miri már előttem is állt, ugyanis beengedte saját magát, Szóval ott álltunk egymással szemben, én alsógatyában, ő teljesen felöltözve, és hát mindketten zavarban voltunk nem enyhén.

- Nem akarsz... esetleg... – mutogatott össze-vissza Mirjam, mire bólintottam.

- De.

- Oké. – azzal eltűntem, és gyorsan magamra kaptam valamit. Mire visszaértem Miri már a pultnál állt, és az ebédet vizsgálgatta.

- Kérsz? – sétáltam én is oda, s mosolyogva rám nézett.

- Ha ugyanolyan jó, mint az előbbi látvány, akkor igen. – vigyorodott el, és mindketten felnevettünk.

- Hát, a látvány szerintem jobb volt, de talán ez sem olyan rossz.

Ezek után megebédeltünk, és hát tényleg nem lett olyan rossz a főztöm. Büszke voltam magamra, és még Mirjam is megdicsérte, mikor átültünk a kanapéra.

- De mit szerettél volna? Mert gondolom nem csak azért jöttél, hogy alsógatyában lássál. – kérdeztem, és reménykedtem, hogy amiatt a bizonyos valami miatt jött ide. Mirjam erre mélyen a szemembe nézett, és kicsit elkomolyodott.

- Nos, hát igen, nem ezért jöttem. Arról lenne szó, amit tegnap akartam mondani. – nyeltem egy nagyot, de belül örömtáncot jártam szinte, hiszen ez azt jelentette, hogy megbízik bennem, szóval ez nagyon, nagyon jó dolog. Eggyel magasabb szintre lépett a kapcsolatunk.

- Hát, most talán semmi nem szakíthat félbe, szóval én itt vagyok, meghallgatlak. – bíztatóan elmosolyodtam.

- Két évvel ezelőtt...

„Megint én vagyok. Gondolom, most már nagyon eleged lehet, hogy folyton írogatok neked, de remélem nem fognak elkopni a lapjaid. Azt hiszem sikeresen kiordibáltam magam a tetőn, a szomszédok szerintem most teljesen hülyének néznek, mert valószínűleg az egész utca engem hallgatott. Kicsit ciki. De nem baj, ettől most sokkal jobban érzem magam, és ez a fő.

Gondolkoztam a dolgokon, tényleg nagyon sokat gondolkoztam rajta miután kikiabáltam magam, és végül sikerült dűlőre jutnom. A legjobb döntés talán, és nem hiszem, hogy meg fogom bánni. Szólni fogok Sesének is, hogy mi a helyzet, mert úgy döntöttem, hogy igen, szeretnék találkozni a nővéremmel. Jó lenne megbeszélni vele a dolgokat. Tisztázni kell őket, és azt hiszem ez egy új kezdet lehet majd.”

Dear Diary - 5. fejezet

„Na jó, az előző kijelentésemet talán kicsit enyhítem, de az biztos, hogy most egy jó ideig rá se nézek, főleg, hogy Sergio sem hiszem, hogy engedne. Tegnap tényleg nagyon elvetettem a sulykot, szóval meg is érteném, ha haragszik rám, de ma még nem beszéltünk. Tulajdonképpen most keltem fel, úgyhogy meglátjuk, milyen lesz a kedve a tegnap után. A lényeg, hogy durva este volt.

április 17.”

Sergio

Mint valami idegbeteg, úgy rohantam az öltözőbe, így majdnem elsodortam Mirjamot, aki a folyosón jött velem szemben. Szokatlan volt őt látni, még mindig nem bírtam megemészteni, hogy jól van, és él, és most itt van.

- Bocsánat! – vetettem gyorsan oda, majd bementem átöltözni, de ő jött utánam, hiszen ő is a csapatnál dolgozott, így beengedték.

- Mi történt? – kérdezte megállva az ajtóban, én meg a felsőmet vettem át ép, de egy pillanatra megálltam, és mélyen a szemébe néztem.

- El sem tudod képzelni, hogy te és a húgod milyen problémásak vagytok. Nina jelen pillanatban az enyhén tapló pasijánál rosszulléteset játszik, miközben én megtiltottam neki, hogy bárhova is elmenjen. – dühösen mondtam, de valójában sokkal jobban aggódtam. Nem akartam, hogy bármi is történjen Ninával, azt nem tudtam volna elviselni.

Láttam, hogy Mirjamnak sok volt ez így egyszerre, s döbbenten állt az ajtóban, így kicsit megenyhült az arcom.

- Ne haragudj! Csak kicsit ideges vagyok miatta. – mondtam sajnálkozón, majd a nadrágomat is felhúztam, így szinte már teljesen elkészültem.

- Kicsit. – húzta el a száját – Mehetnék veled? – kérdezte a kezét tördelve, és olyan eszméletlenül aranyosan festett, ahogyan ott a kezét tördelte, hogy bólintottam, így ketten indultunk el a kocsimhoz, és egyenesen Reyes, vagy hogy is hívják házához mentünk. Bele sem gondoltam, hogy Mirinek talán nemet kellett volna mondanom, hiszen nem ez a legideálisabb alkalom talán a kettejük találkozására, de szükségem volt valakire, aki figyel rám, nehogy lesodródjak az útról, vagy talán megüssem az egyik gyereket.

A házhoz érve egy csaj nyitott ajtót, ami talán annak volt köszönhető, hogy beljebb érve jó pár részeg fiatalt pillantottunk meg, s úgy tűnt, ő a legjózanabb.

- Jó, hogy jöttek. Nina a folyosó végén jobbra van a szobában, de nagyon rosszul van. Nem tudjuk, mi lehet vele. – mondta, miközben odavezetett a szobához.

Ahogy beléptünk, én egy pillanatra megtorpantam, míg Mirjam azonnal kapcsolt, és odarohant segíteni. Én nem tudtam megmozdulni, a húgomat még soha nem kellett így látnom, és ez most egyszerűen lesokkolt. Az ágy mellett kuporgott egy szél fehérneműben, mellette egy tál, amit képzelem mire használhat, sápadt arcán pedig könnyen folytak végig. A „hű de menő vagyok” pasija most csak tehetetlenül állt mellette, és ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Nem sok kellett ahhoz, hogy ne menjek oda, és üssem meg.

Mirjam letérdelt Nina mellé, majd magához húzta, hogy lenyugtassa.

- Nincs baj! – csitította, a húga pedig szerintem fel sem fogta, hogy ki az – Hozzatok neki egy takarót, ne fehérneműben üldögéljen itt! – nézett rám, és Reyesre, így mindketten fogtuk magunkat, s kimentünk. Én csak követtem a srácot, mivel nem ismertem ki magam itt, de mikor visszaértünk egy pokróccal, a két testvér még mindig ugyanúgy volt, ahogy az előbb.

- Tessék. – adta oda Reyes a takarónak valót, amit Mirjam rögtön Ninára terített. A fiatalabbik Contreras erre felnézett könnyes arccal.

- Köszönöm! – és ami ezek után történt, bizonyíték arra, hogy talán mégsem kellett volna Mirjamnak idejönni, mivel Nina nem volt olyan állapotban, hogy fel bírja fogni a helyzetet – Te Sergio barátnője vagy? Úgy nézel ki, mint a nővérem. – jelentette ki egy mosoly kíséretében, mire Miri egy pillanatig csak a szemébe nézett, majd hátra rám, én meg sóhajtottam egy nagyot.

- Szerintem most ne. – bólintott, aztán visszafordult, és szorosan magához ölelte a húgát. Csak néztem őket, a két testvért, és akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen két év óta először találkoztak, igaz a valódi nagy találkozás még hátra volt, mivel az egyikújük holnapra az egészet elfelejti.

Még jó háromnegyed órát maradtunk ott, hiszen Ninának még párszor használnia kellett a mellette levő edényt, de amikor már huzamosabb ideig nem történt semmi, összeszedtük a ruháit, és egy kis segítséggel, de felöltözött, majd Mirjam kíséretével beült a kocsiba. Én az ajtóban még hátrafordultam egy pillanatra, de látva Reyes, és az ajtót nyitó lány arcát, csak sóhajtottam, majd kimentem. Ez kell ahhoz, hogy végre felnőjenek? Mert most, hogy elmentünk, tisztán le tudtam olvasni róluk a megbánást. Tényleg történnie kell valami rossznak ahhoz, hogy kicsit komolyabban viselkedjenek? Ezt nem bírom felfogni!

Csendben szálltam be a kocsiba, a lányok hátul ültek, s az út is ilyen csendben telt, amíg meg nem szólalt Mirjam telefonja.

- Igen? ... Ne haragudj Fernando, csak eljöttem Sergioval, mert a húgom nagyon rossz állapotban van. Majd máskor tudunk beszélni? ... Rendben, köszi, és még egyszer bocsánat! – lerakta, én pedig a visszapillantón keresztül ránéztem kicsit összevont szemöldökkel. Pár másodpercig nem szóltam semmit, de nem bírtam megállni, hogy meg ne kérdezzem.

- Ti most akkor Torresszel együtt vagytok? – bár barátom nem mondott erről semmit, elképzelhetőnek tartottam, hogy hátha csak azért, mert még túl friss az egész.

- Mi?! Öhm nem, dehogyis, csak mellé osztott be a vezetőség. – ismét a visszapillantóba nézve láttam, hogy elpirult, de ha ezt mondja, akkor biztos így van. De szerintem kettejük között több is lesz.

Hazaérve én nem kísértem fel Ninát a szobájába, inkább csak leültem az ebédlőasztalhoz, és Mirjamra hagytam a dolgot, hogy lefektesse. Felelősnek éreztem magam a történtek miatt, talán ha előtte nem lettem volna olyan szigorú vele, akkor ez most nem történt volna meg. Talán nem kellett volna szobafogságra ítélnem, és akkor nem viselkedik így.

- Nem a te hibád. – az ajtóban Miri állt, és halványan elmosolyodott – Ez része a felnőtté válásának, ki kell tapasztalnia, hogy mi jó, és mi rossz. – jött beljebb, és átkarolta a vállamat.

- Nem is tudtam, hogy gondolatolvasó is vagy. – fordítottam oldalra a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni, de ő csak felnevetett.

- Bocs, eddig titkoltam. De annyit jegyezz meg, te máris jobb testvér vagy neki, mint én voltam. – nem tudtam eldönteni, hogy ennek most örülnöm kéne-e, vagy inkább átgondolni, hogy ez azért kicsit erős kifejezés, mindenesetre nekem máson járt az agyam.

- Ezt így nem merném kijelenteni. Viszont most, hogy csak ketten vagyunk, elárulnád, hogy mégis hova lettél te két éve? – kérdeztem, mire az arca elkomorult egy pillanatra, s felegyenesedett.

- Mondtam, hogy veled is beszélni akarok majd, de nem most. Mindent a maga idejében. – titokzatosan elmosolyodott, majd felemelte a kezét, és intett – Most mennem kell, majd beszélünk. Vigyázz Ninára! – mondta, majd kisétált a helyiségből, végül pedig a bejárati ajtó csukódását hallhattam. Csend telepedett a házra. Egyedül maradtam, vagyis inkább csak ezt gondoltam, ugyanis hirtelen Nina bukkant fel már hálóingben, hozzám battyogott, majd semmit nem szólva leült az ölembe. Kicsit meglepődtem, hiszen azt hittem, hogy már rég alszik.

- Mérges vagy? – kérdezte ártatlanul felnézve rám, én pedig nem voltam képes azt mondani neki, hogy igen. Igen, mérges voltam, hiszen ebből nagyobb gond is lehetett volna, de ahogy angyalian felnézett rám, nem tudtam neki azt mondani, hogy haragszom rá.

- Nem, nem vagyok az, de legközelebb ne csinálj ilyet! Megijesztettél. – simogattam meg a fejét, mire arcát a pólómba temette, és megmarkolta a felsőmet.

- Sajnálom Sergio! Ne haragudj! Én, tényleg... csak... sajnálom! – elsírta magát, és szinte már nekem volt bűntudatom, pedig nem volt nagyon okom rá.

- Ssh! Nincs baj, nem haragszom! – csitítottam továbbra is a fejét simogatva. Hiába közelített már a tizennyolchoz, ilyenkor teljesen olyan volt, mint egy védtelen kislány.

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor jó! – szorosan átöleltem, ő pedig megint a mellkasomba bújt, de pár perc múlva már el is aludt. Elmosolyodtam, majd óvatosan a karomba vettem, és felvittem az emeletre. Furcsa, pár évvel ezelőtt biztos nem gondoltam volna, hogy valaha is a húgomnak fogom őt nevezni, de mára már tényleg olyan, mintha valóban a rokonom lenne. És ezért is védem őt annyira, de holnapra az alkohol hatására az egészet el fogja felejteni, és az én feladatom lesz, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet, kezdve azzal, hogy Mirjam valóban itt tartózkodik a városban.

Nina

Azon gondolkodtam, hogy talán le kéne mennem az alsó szintre. Egyrészt bocsánatot kérni Sergiotól, másrészt pedig borzasztóan hasogatott a fejem. A gyomrom még mindig kétes állapotban volt, ráadásul a konyhából a reggeli illata beszivárgott a szobámban így inkább kiültem a tetőre a friss levegőre. Nem tudtam mit mondhatnék a tegnapi után Serginek, ráadásul csak bizonyos részletek derengtek, de a legtöbb információt kiszortírozta az agyam, és talán jobb is. Nem biztos, hogy emlékezni akarok a történtekre.

- Mit mondjak neki? – hajtottam le a fejemet, miközben beletúrtam a hajamba. Szégyelltem magam nagyon, de jobb lett volna minél előbb túlesni a dolgon, szóval visszajöttem a tetőről, és lefelé indultam meg. Előtte azért még belenéztem a tükörbe, de nem nyújtottam valami szép látványt, szóval inkább elsiettem, mielőtt még összeestem volna a tükörképemtől.

- ’Reggelt! – óvatosan intettem, mikor az étkezőbe értem, Sergi pedig felnézett a tányérjából, amin már csak a meghagyott maradékok voltak, teljes pusztítást végzett a bátyám, én viszont majdnem a mosdó felé vettem az irányt.

- Nem is tudtam, hogy egy zombi is velünk lakik. Vagy lehet, hogy ez valaki, akit a szekrényben felejtettem? – vigyorgott Sergio, de én cseppet sem találtam viccesnek. A fejemet fogva leültem inkább a helyemre, ahol már vért rám a gyógyszer és egy pohár víz. Aranyos, hogy gondoltak rám.

- Nem vagy vicces. – közöltem szárazon, és bevettem a gyógyszert.

- De az vagyok, mert nem én vagyok a szenvedő fél. – erre csak vágtam egy grimaszt, mire felemelt maga mellől egy tányért, amiről még nem ettek le semmit, és az orrom alá dugta,

- Éhes vagy?

- Sergio fejezd be! – löktem el a kezét, mielőtt még odahánytam volna. Furcsa, egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki haragszik, de azért jobbnak láttam bocsánatot kérni.

- Ne haragudj a tegnapiért! Gondolom most elveszed a mobilomat, vagy megint szobafogság? – nagyokat pislogva nézett rám, s már kezdtem azt hinni, hogy valami hülyeséget mondtam, amikor felnevetett. Ettől még jobban nem értettem a helyzetet.

- Tegnap vagy tízszer bocsánatot kértél. És nem terveztem semmit ilyet, csak egyet kérek: legközelebb gondold meg, mit teszel! Nem az volt a fő baj, hogy elmentél, hanem az, hogy felelőtlen voltál, és nem győzöm hangsúlyozni, mennyire megijesztettél. – lehajtottam a fejemet.

- Bocsánat! – mondtam még egyszer, mikor megköszörülte a torkát, így felnéztem, s az arca kicsit komolyabb lett – Mielőtt még bármit mondasz, tegnap az tényleg a barátnőd volt? – kérdeztem.

- Pont erről akarok beszélni veled, szóval most figyelj jól!

„Erre tényleg nem számítottam, de azt hiszem a Sors akarta így. Azt hiszem, megérdemeltem. Bár ez persze nem feltétlenül rossz dolog, vagyis nem kéne annak vennem, de igazából még nem tudom eldönteni, mit érzek. Ez most hirtelen jött. Nagyon hirtelen.”